ZÉTÉNYI ZSOLT, DR. (MDF)
ZÉTÉNYI ZSOLT, DR. (MDF)
ZÉTÉNYI ZSOLT, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! A válasszal nem értek egyet. (Taps.) Arra viszont, hogy elfogadom-e a választ (derültség) , majd felszólalásom végén fogok válaszolni.
Amikor a szemközti sorokban felszólalnak egyes, nekem nem tetsző módon nyilatkozó képviselőtársaim, akkor én vagy hallgatni szoktam, vagy ha nekem tetszik, akkor tapsolni szoktam. Ezért nagyon kérem, hogy tartózkodjanak az ilyen jellegű vélemény-nyilvánítástól. (Zaj a teremben.)
A miniszter úr válasza – amelyet, jól tudom, az apparátus készített – a dolog lényegét illetően nem ad megfelelő választ, éspedig a következők miatt.
Nem érzelmi, és nem elsősorban érzelmi indokok vezettek akkor, amikor ezt az interpellációt megtettem. Kérdéseim a következőképpen hangzottak. Ez olvasható a Ház április 9-i naplójában. Megkérdeztem, hogy milyen anyagi és erkölcsi kárpótlásra számíthatnak a magyar állam részéről a lakosság körében sújtott állampolgárok. Ez nem érzelmi kérdés. Ez ténykérdés, hogy számíthatnak-e, és milyenre számíthatnak.
Feltettem azt a kérdést, hogy mennyi időn belül terjeszti elő a Kormány az anyagi kárpótláshoz szükséges törvényt. Ez sem érzelmi kérdés. Ez is ténykérdés. Azt a kérdést is feltettem, hogy milyen egyéb segítséget tud nyújtani a magyar állam a sérelmet szenvedetteknek. Tehát három megfogható kérdésem volt.
Az írásbeli válasz – az államtitkár úr álláspontjával szemben – engem némileg meglepett. A válasz megértő tónusával és nem állok szemben. Nem helyezkedem arra az álláspontra, amely szerint nem belső jogalkotási feladatról van szó. A válasz egyértelműen azt mondja, hogy a kárpótlási törvény elvei szerint a Kormány elé terjesztendő előterjesztésben a minisztérium meg fogja fontolni, hogy olyan szellemű előterjesztést tegyen, amely a képviselő úr igényeit is kielégítő megoldást hoz.
Kérdésemben egyértelmű volt az a helyzet, hogy – kényszerállapotban vagy nem kényszerállapotban – a magyar állam kizárta ezeknek az állampolgároknak az igényérvényesítését. Ezeket a magyar állampolgárokat kár érte, és a magyar állam elzárta őket attól, hogy nemzetközi úton érvényesítsék igényüket. Jelenleg is ez a helyzet. A nyugat-európai joggyakorlat egyértelmű, és a világ minden országában követett joggyakorlat olyan, hogyha egy állam egyezséget köt polgárai kontójára, különösen ha ezt úgy tette volna, amire sajnos a válasz nem tért ki, tudniillik a válaszban tény egyáltalában nincs, tények csak a kérdésemben vannak.
Na most, ha ezt úgy tette – amit én feltételezek –, hogy a magyar jóvátételt is ennek a 120 ezer embernek a rovására fizették ki, hogy a csehszlovák állammal szembeni magyar jóvátételt is így fizették ki, akkor még különösebb és még méltánytalanabb lenne azt mondani, hogy ez a magyar állam nem tartozik ezekkel a megtiport, emberi méltóságukban megsértett emberekkel szemben.
Hadd mondjam el példaként, és ígérem, Elnök Úr, hogy nem lépem túl lényegesen az ilyenkor szokásos időt, de a kérdés súlyára tekintettel mégis hadd kérjek 1-2 percet: hogy amikor a szlovák parlamentben az ottani zsidó holocaustról döntöttek, egyetlenegy nap alatt döntötte el ezt a szlovák parlament 1941 szomorú nyarán, akkor egyetlenegy képviselő volt, gróf Esterházy János, aki nemmel szavazott, szemben az ott ülő egyházi személyekkel és egyéb jelentős személyiségekkel. Ezt az Esterházy Jánost a háború után halálra ítélték háborús bűnösként – amellett, hogy többszáz ember életét mentette meg egyébként is, és kegyelemből életfogytiglani börtönre változtatott büntetését töltve 1957-ben csehszlovák börtönben lelte halálát.
Azért mesélem ezt el, mert ennek az embernek a sorsa szimbolizálja a felvidéki magyarság sorsát azzal a különbséggel, hogy egy népcsoportot nem lehet elpusztítani, egy népcsoportot nem lehet megölni. Ilyen körülmények között fel kellett tennem ezt a kérdést azért, mert tudomásom szerint az egyetlen magyarországi kisebbség, hiszen itt egy csoportról van szó, tehát az egyetlen kisebbség, amelytől senki nem kért bocsánatot, amelyet senki nem követett meg, ez a kisebbség a Csehszlovákiából áttelepített vagy elüldözött magyarság. Ennek a magyarságnak a nevében senki, se a magyar Országgyűlés, se más sajnálkozó nyilatkozatot nem tett, és a mai napig hatályos az a kassai kormányprogram, amely ezeket az embereket a zsidósággal azonos jogállásba helyezte azon túl, hogy személyes elpusztításuk csak részben sikerült, mert vannak adataink, hogy tízezerszámra pusztították el őket Pozsony környékén.
Na már most ilyen környezetben – azt hiszem – érthető, hogy nem érzelmi indíttatású az én felszólalásom. Én azzal, hogy ennek a kisebbségi csoportnak elégtételt kérek és követelek, az egész magyarországi kisebbségi ügyet szerettem volna segíteni, és a jogsértést elszenvedett valamennyi magyarországi csoport rendezésének ügyét szerettem volna elősegíteni. Megnyugtat némileg, valóban az volt a szándékom, és elnézést, ha félreértettem volna az ellenzék reagálását – az volt a szándékom, hogy nem fogadom el ezt a választ, de végiggondoltam az el nem fogadás következményeit. Amikor a miniszter úrtól biztosítékot kaptam arra, hogy támogatja a Kormány azt a határozatot, amely ennek a népcsoportnak ugyanolyan elégtételt nyújt, mint amilyen elégtételt ebben a Parlamentben például a zsidóság is kapott, akkor arra a gondolatra jutottam, hogy mégsem akarom a Parlament bizottságainak asztalára vinni ezt az ügyet.
Ahhoz azonban feltétlenül ragaszkodnom kell, és kérem államtitkár urat, hogy vizsgálja felül ezt a véleményét, mert a válaszadóval sem egyezik ez a vélemény, tudniillik hogy ezeknek az embereknek kárpótlás jár, és ennek a kárpótlásnak legkésőbb akkor kell bekövetkeznie, amikor a többi kisebbségek megkapják a kárpótlásukat. Ez a rendelkezésre álló anyagból egyértelmű. Tehát az az álláspont, hogy se innen, se onnan nem kaphatnak, nem tartható, és örvendetesen nem is találkoztam ezzel a mostani válaszig. Úgyhogy mindezekre tekintettel én elfogadom a választ azzal, hogy ez év végéig a magam részéről is, és gondolom, hogy képviselőtársaim részéről is – hatékony intézkedést, parlamenti előterjesztést, országgyűlési határozatot és a kisebbségek anyagi jogsérelmeinek rendezését várom, s amennyiben nem történik meg, akkor újra interpellációval vagy más megfelelő eszközzel fogok élni. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
Határozathozatal
