CSÉPE BÉLA (KDNP)
CSÉPE BÉLA (KDNP)
CSÉPE BÉLA (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy azzal a benyomásommal kezdjem: két parlamenti frakciónak a határozott elutasító véleménye után én mégis úgy érzem, hogy ebben a témában megjelentek a kibontakozás körvonalai, és meggyőződésem, hogy mégis csak elindultunk azon az úton, hogy talán mégis lesz világkiállítás. Ezzel megelőlegeztem modnanivalóm lényegét, de engedjék meg, hogy ezt részletesen is indokoljam.
A nemzet közvéleményét rendkívül erősen foglalkoztatja most már ez az ügy, úgyhogy nagyon örülünk annak, hogy végre, itt van a Parlament előtt. Sokan kérdezték, kérdezik, hogy miért kell ezzel a Parlamentnek foglalkozni. Véleményünk szerint föltétlenül a Parlament elé tartozó kérdés, mert az egész nemzet közvéleményét foglalkoztató, jövőjét befolyásoló kérdés, amely föltétlenül ide tartozik.
Megítélésünk szerint ebben az ügyben nyilvánvalóan a Kormány a főszereplő. A népszavazás gondolatával azért nem értünk egyet, mert nyilvánvaló: annak a döntésnek szakvéleményekkel megalapozottan kell majd megtörténnie – felfogásunk szerint is szeptember végén –, és ez az egyes állampolgárnak nyilván nem áll rendelkezésre.
Az időtényező ebben a kérdésben rendkívül fontos. Azt hiszem, hogy ez az időtényező befolyásolta azokat az eseményeket, amelyek a közelmúltban történtek – a Kormány gyors döntése, stb. Sürget az idő.
Ez a határozati javaslat, amelyről most tárgyalunk, a mi felfogásunk szerint sem jelenti semmiképpen azt, hogy a Parlament eldöntötte a világkiállítás megrendezését. Ezért jogilag mi is problémásnak látjuk a határozati javaslat első pontját, amennyiben konkrétan arról szól, hogy döntünk a rendezésről. Az előterjesztésben is hallottuk viszont, és általában, tájékozódásunk szerint is ez a Kormány álláspontja: itt arról van szó, hogy most már, ha nem akarjuk ezt a lehetőséget elszalasztani, meg kell adni a felhatalmazást a Kormánynak, hogy a kérdést megfelelően előkészítve majd szeptember 30-áig nyújtsa be a törvényjavaslatot, és nyilvánvalóan akkor fog megszületni a döntés. Ez jelentős különbség!
Mi sem azon az állásponton vagyunk tehát, hogy ez a jelenlegi helyzet, a jelenlegi anyagok, jelenlegi felmérések elegendőek ahhoz, hogy itt most egy ilyen felelősségteljes döntés szülessen. Nem erről van szó. Viszont szükséges a felhatalmazás, ha egyáltalán még ebben a témában talpon akarunk maradni.
Fölmerült a kérdés, hogy Bécs közönségének a döntése – amennyiben nem kívánják a világkiállítást – alapvető változást hozott-e a témában. A mi megítélésünk szerint jelentős, de nem alapvető változást hozott, hiszen hallottuk – ismételni nem akarok –, igen sok olyan tényező van, amely a bécsi döntés alapján egy kissé még kedvezőbbé teszi a helyzetünket. A gondok és a nehézségek sok esetben fokozódnak, de van sok olyan elem, ami által valamivel kedvezőbbé vált a helyzet.
Az egyes embereknek és nekünk is, nyilvánvalóan a pozitívumokat és a negatívumokat kell mérlegelni, és aszerint kell dönteni. Engedjék meg, hogy a pozitívumokból kiemeljem: megítélésünk szerint a világ közvéleménye elé való kilépésünkhöz, Európába való belépésünkhöz mindenképpen üdvözölnünk kell ezt a lehetőséget, mert ez a világ közvéleménye elé való kilépésünknek egy konkrét formája, amit nem szabad elszalasztani. Ebben nemcsak Magyarország szerepel, semmiképpen nemcsak Budapest; és nemcsak Magyarországnak, hanem az egész kelet-európai térségnek, az új demokráciáknak lehet egy világviszonylatban történő újabb elismerése: ez a világkiállítás – ha sikerül megrendezni.
Feltétlenül szeretnénk hangsúlyozni a Budapest és vidék összefüggést. Sohasem voltunk azon az állásponton, hogy ez csak a budapestiek ügye. Semmiképpen. Amikor a fővárosi önkormányzat újból fog foglalkozni az üggyel, figyelembe kell hogy vegye az egész ország elvárását, tehát ez semmiképpen nem egy korlátozott budapesti ügy. Éppen ezért gondolunk mindenképpen arra, hogy ebben a megváltozott helyzetben, amikor már nem Bécs–Budapestről van szó, a vidéket nagyobb mértékben kell majd a projektekben részesíteni.
A pozitívumoknál maradva még, én is kiemelném az infrastruktúra létesítésének a rendkívüli fontosságát, ami ehhez a világkiállításhoz kapcsolódik. Még jobban kiemelném azonban a gazdaság mindenképpen szükséges intenzifikálásának az ügyét, mert ehhez ez egy kapóra jött alkalom. Van az úgynevezett multiplikátor hatás a gazdaságban. Megítélésünk szerint ez a világkiállítás pontosan betöltheti a multiplikátor hatást. Márpedig, ha a gazdaság terén előre akarunk lépni, akkor bűn lenne elszalasztani egy ilyen alkalmat. Én is kiemelném, habár ez már ismétlés, a munkanélküliség ügyét. Akármennyi munkanélkülit tudunk kiváltani ezzel a lehetőséggel, az mindenképpen pozitív.
Tisztában vagyunk a negatívumokkal, illetőleg a veszélyekkel, a kockázatokkal. Alapvető probéma – már elhangzott – a költségvetés megterhelése. Alapvető probléma nyilván, ezzel összefüggésben, a lakosság megterhelése. Valóban, senki nem akarhatja azt, hogy a lakosság, az amúgy sem elegendő életszínvonal terhére rendezzünk világkiállítást valamiféle presztizs-okokból. Úgy vélem, erről szó sincs, hogy ilyen módon közelítenénk meg a világkiállítást. Egyesek azt mondják, hogy nem a kilábalást segíti majd elő a világkiállítás, hanem gazdaságilag ezzel még mélyebbre zuhanunk. Ezzel messzemenően nem értünk egyet, hiszen ha sikerülne ezt a bizonyos gazdasági intenzitást növelni, megragadni ezzel, akkor úgy véljük, hogy erről szó sem lehet.
Valóban veszély, hogy ez a világkiállítás esetleg a meglevő gazdasági programok kárára történne. Mindenképpen el kell kerülni, hogy a nagy szükségként már megjelenő szerkezetátalakítás kárára történjen, tehát veszteséges vállalatok a világkiállítás ürügyén tudjanak életben maradni, mert amennyiben ez történik, akkor valóban olyan probléma kerül bele ebbe az egész ügybe, ami nem kívánatos.
De mindezen pozitívumok és veszélyek mérlegelése alapján megjelennek a megrendezésnek bizonyos alapelvei, amelyeket szeretnénk leszögezni. Ezek.
Vállalkozói alapon, nyilvánvalóan nem a költségvetés kizárásával, mi úgy fogalmazunk, hogy a költségvetés részvételét optimálisan a minimálisra kell csökkenteni. De elsősorban a vállalkozói terület az, amely most már az új gazdasági körülmények között él, és élni akar. Úgy véljük, hogy a költségvetési rész alapvetően összefüggésbe hozható a BIE által – a Nemzetközi Világkiállítási Szervező Iroda által –, majd a szerződésben rögzített követelményekkel, amelyért nyilván a magyar államnak garanciát kell vállalni. Tehát elsősorban ide koncentrálódik a költségvetésnek az ügye.
Az infrastruktúra kiépítése már inkább a vállalkozói szféra. Tehát a megrendezés alapelvei lényegében abban foglalhatók össze, hogy vállalkozói alapon, és az egész ország részesüljön belőle. A vidék semmiképpen nem lehet mostoha. De ugyanakkor azt is tudjuk, hogy kell egy központ, kell egy centrum, tehát Budapestnek a szerepét és jelentőségét sem lehet ebben csökkenteni.
Ha a megrendezés alapelveit ilyen módon lerögzítjük, akkor fölmerülnek a megrendezésnek bizonyos feltételei. A KDNP elnöksége foglalkozott ezzel a kérdéssel, és úgy foglalt állást, hogy amennyiben Ausztria kormánya akként dönt, hogy Ausztria nem vesz részt a világkiállítás megrendezésében – és ez már nyilvánvaló –, akkor Magyarország egyedül is rendezze meg. De ehhez olyan feltételek teljesítése szükséges, amelyek a következőkben foglalhatók össze.
Az Expo műszaki, gazdasági és szervezeti előkészítését új alapokra kell helyezni, amelynek célja a BIE által meghatározott részvételi követelmények minimális költségekkel való teljesítése. Széles körű egyeztető tárgyalásokon kell az önkormányzatokkal az egyetértést biztosítani. Az Expóhoz kapcsolódó egyéb befektetési és beruházási szándékokat költséghaszon-elemzéssel külön-külön tételesen szükséges megvizsgálni és értékelni.
Az Expo tematikája tartalmazza a honfoglalás 1100. évfordulójának a gondolatát és a környezetbarát szemléletet. A megrendezés minden fázisában biztosítani kell a teljes nyilvánosságot.
Ezek után a megrendezésnek a követelményei merülnek fel, amennyiben megszületik a döntés, és ezen alapelvek alapján megindul a munka. Úgy véljük, úgy legkésőbb szeptember 30-áig szól a határozati javaslat, de jó lenne, ha egy kicsit előbb, szeptember 15-éig áttekinthetően megjelennének azok a területek, hogy a vállalkozói résznek a konkrét felmérése, a projektek bemutatása, a gazdasági számítások elvégzése, az önkormányzatokkal való egyeztetés, tárgyalás, és ilyen módon, mindezeken túljutva, az ügy az egész ország szívügyévé válhat.
Hozzáfűzném ehhez, hogy nyilvánvalóan a Parlamentnek, amennyiben ez a határozat megszavazásra kerül, együtt kell működnie a Kormánnyal. Mi úgy véljük, hogy föl kellene állítani egy ilyen kontroll bizottságot, amely nem a konkrét feladatot végzi, hanem a Parlament szempontjából a kapcsolatot tartja, és szakértők közreműködésével működik.
Engedjék meg, hogy befejezésképpen egy-két konklúziót még levonjak, és reflektáljak egy-két itt elhangzott véleményre, megjegyzésre.
A felelősség értelmezése. Sokszor halljuk a világkiállítással kapcsolatban, hogy felelőtlen dolog belevinni az országot egy ilyen vállalkozásba. Én úgy vélem, hogy ha miután e határozat elfogadásával a Kormány megkapja a kellő felhatalmazást, és ha megfelelően előkészített törvényjavaslat elénk kerül – hangsúlyozom, hogy megfelelően előkészített, ott a gazdasági számítások is nyilván szerepelni fognak –, tehát mindezek után, ha ez megvan, akkor vállalhatjuk-e azt a felelősséget, hogy elszalasztjuk ezt a páratlan lehetőséget, amelynek a lényegére, a gazdasági jelentőségére az előbb már utaltam. Tehát a felelősséget én mindenféleképpen fordítva értelmezem, és nyilvánvaló dolog, hogy ebben bizonyos kockázat és vállalkozás benne marad.
De akkor, amikor mi a vállalkozókat, az ország lakosságát arra buzdítjuk, hogy vállalkozzon és kockáztasson, hiszen másképpen nem megy, akkor ez alól nem vonhatja ki magát sem a Kormány, sem a Parlament, tehát globálissá válik a vállalkozás és a kockázatnak a vállalása. Ez nem azt jelenti, hogy megalapozatlanul, valamiféle huszárugrással akarunk mi a cifra nyomorúságból kikerülni. Ellenkezőleg. Komoly, gazdaságilag megalapozott döntéssel nem szabad azt a felelősséget vállalni, hogy egy ilyen lehetőséget elszalasszunk.
A millenneummal, az 1100. évfordulóval kapcsolatban. Ez nyilvánvalóan egy érzelmi töltést ad ennek az ügynek. De nem azt jelenti, hogy érzelmi alapon kell ezt megrendezni. De ugyanakkor igen fontos az érzelem is, igen fontos a nemzetnek valami közös ügy, közös cél érdekében való összefogása, ami mindenképpen növeli a nagyon hiányzó bizalmat a jövőben, tehát ez nemcsak egy gazdasági lehetőség, hanem egy lehetőség arra is, hogy egy konkrét ügy kapcsán a nemzet összefogjon.
Tehát nem érzelmi alapon mondjuk, hogy a világkiállítás megrendezésre kerüljön. Nagyon is konkrét gazdasági alapon, de ezt a részét mindaz, ami érdemi szféra, nem szabad kihagyni belőle. Az, hogy az 1100. évfordulót ezzel együtt ünnepeljük, ez tulajdonképpen egy tiszta véletlen. Tehát szó sincs arról, hogy a történelmi dátumokat egészen másképpen értékeljük, hanem ez egy elénk kínálkozó lehetőség, a kettő véletlenül egybeesik, lényegében a bécsi döntés következtében egy évvel kitolódik, és annál inkább meg kell ragadni ezt a lehetőséget.
Engedjék meg, hogy egy-két elhangzott véleményre reflektáljak. Kuncze Gábor hozzászólásában többször szerepelt ez a szó, ez a kérdés, hogy "biztos-e". Ez engem nagyon megragadott, mert rávilágít valamiféle lélektanára a megközelítésnek a szabad demokraták részéről. (Kuncogás.) És lényegében én az előbb erre már megadtam a választ és a felfogásunkat. Bizonyos kockázatvállalásnak, vállalkozói jellegnek mindenképpen benne kell maradni, benne fog maradni, anélkül nem lehet, mert ha mi csak akkor rendeznénk meg a világkiállítást, ha itt és most az akták hegyével biztossá tudunk tenni mindent, akkor nincs világkiállítás. Így nem lehet elindulni. Viszont ez a szellemi összefüggés, amire én céloztam, a nemzeti alkotóerőnek, a nemzeti alkotókészségnek az összefogása, ha ezt sikerül megszervezni, és megnyerni a magyar népet arra, hogy összefogjon, akkor ez már egy biztosítéknak nevezhető. Nem a biztos fogalma ez, de már valami biztosítékot mindenképpen jelent.
Semmilyen ügyet nem lehet megvalósítani, ha nem hiszünk benne. És azt hiszem, ez is ennek a kérdésnek is a lényegéhez tartozik. Szó sincs arról, hogy mi, a kormánypártok valamiféle központi állami nagyberuházást akarunk megvalósítani. Azt hiszem, az előbbi modandóm ezt már alapvetően cáfolta. Tehát nem akarunk visszakanyarodni a központi állami nagyberuházásoknak a korszakába.
Szeretném megemlíteni a Deák Ferenctől vett idézetet, mely szerint – én most nem tudom hirtelen szó szerint visszaidézni, de arról van benne szó – nem szabad bizonytalan dolgoktól függővé tenni a jövendőt. Ezzel mélységesen egyetértünk, hiszen Deák Ferenc szelleme előtt hódolunk. Ez így igaz. De ebben a világkiállítás ügyében nyíltan azt látjuk, én úgy fogalmaznék, hogy azt sem szabad, hogy a jövendőtől megtagadni egy ilyen lehetőséget; egy lehetőséget a jobb jövő érdekében mindenképpen meg kell ragadni. Tehát ez egy másfajta megközelítés. Mi úgy véljük, hogy Deák Ferenctől ez az idézet nem egészen vág ide. Mi sem akarjuk kitenni bizonytalan dolgoknak az országot, de az előbb céloztam arra, hogy a magyar szellemnek a fölrázásával, ezzel a megfelelő gazdasági előkészítéssel mégis csak úgy véljük, hogy megvalósítható ez a páratlan vállalkozás.
Elhangzott, hogy "Híd a két világ között", mert volt egy ilyen érv a világkiállítás megrendezése mellett, és ez most már értelmetlenné vált volna. Mi nem érezzük azt, hogy ez értelmetlenné vált, persze jelentőset változott a világ. De Kelet-Európa a maga tömegeivel még nem lépett be igazán a világba, a nyugatba, az európai belépés még nincs meg, tehát a hidat még építeni kell, és amire a bevezetőmben is, az első részben céloztam, az egész kelet-európai térség jelenik meg tulajdonképpen ezzel a világkiállítással, és ha most mi, magyarok szerencsére élen járunk – még eddig – a gazdasági és az egyéb fejlődésben, a demokratikus fejlődésben, akkor nekünk ezt a világkiállítást Kelet-Európa nevében is vállalni kell, és mi mégis úgy érezzük, hogy ezáltal valami híd képződik az itteni tömegek és az ottani tömegek között.
Végezetül engedjék meg, hogy azzal fejezzem be, teljesen megértjük azt, hogy ebben a stádiumban nincs egyetértés. Nyilvánvaló dolog, hogy vannak, akik az aggályokat, a nehézségeket látják és kiemelik. De akkor, ha mégis elindulunk ezen az úton, én úgy vélem, hogy az egyetértés fokozatos megvalósulása felé is tehetünk lépéseket, mert nyilvánvaló dolog, hogy akkor, amikor elérkezünk ahhoz az időponthoz, hogy szeptember végén a Kormány benyújtja a törvényjavaslatot – ami nem azonos ezzel a határozati javaslattal –, amely alapján már lehet felelősségteljesen dönteni, tehát ebben a fázisban talán a benyújtott anyagok, a megfelelően átalakított felfogás és anyagok alapján már én a magam részéről nagyobb egyetértésre számítok; és amennyiben a Parlament majd szeptember 30-án mégis elfogadja ezt a törvényt, én a magam részéről arra számítok, hogy minél több ember, minél szélesebb rétegek fogjanak majd össze ezért az ügyért, és így, nemzeti összefogással talán mégis lesz világkiállításunk. (Közbeszólások a jobb oldalról: Így van. Éljen.) Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)
A Szlovák Nemzeti Tanács nemzetiségi, etnikai és emberi jogi bizottság küldöttségének köszöntése
