KATONA KÁLMÁN (MDF)
KATONA KÁLMÁN (MDF)
KATONA KÁLMÁN (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nehéz néhány perces beszédben elmondani mindazokat, amiket a megrendezés mellett és ellen fel lehet sorakoztatni, ezért az Expo melletti érvekre koncentrálok, meghagyva az utánam következő szónokoknak az ellenérvek felsorakoztatásának lehetőségét. (Derültség és taps.)
Elsőként egy szemléletbeli váltásra szeretném felkérni hallgatóimat. Azt szeretném, ha a világkiállítást nem egy hatalmas beruházásként, hanem különálló beruházások alkalmi társulásaként tekintenék, amiben egy a közös, mégpedig az, hogy 1996-ban egyszerre kell elkészülniük.
Ha így vizsgáljuk a kérdést, könnyen beláthatjuk, hogy sokkal kisebb a kockázat, a ráfizetés, a bukás veszélye. Tudjuk, hogy a kiállítás rendezésében nem a kiállítási terület felépítése az igazi feladat – ez viszonylag könnyen megoldható, hanem az infrastrukturális feltételek megteremtése. Olyan feltételekről van szó, amiket a kiállítástól függetlenül is meg kell teremtenünk. Semmi nem indokolja hogy ezt ne időzítsük éppen a kiállítás időpontjához.
És most néhány konkrét kérdés. Mit jelent Magyarország számára az a tény, hogy Bécs lemondott a társrendezésről? Egyértelműen előnyöket jelent. Nem kell nagyobb Expót rendeznünk, mint eredetileg szándékoztunk, ami azt jelenti, hogy kiadásaink lényegében az eredeti tervek szintjén maradnak, ugyanakkor lényegesen nagyobb látogatottságra számíthatunk. Nem kell attól sem félnünk, hogy a fényes bécsi Expót a nyugati, a halványabb budapestit a keleti turisták látogatják, mivel egy Expo lesz.
Másik előny, hogy a bécsi Expo elmaradása várhatóan megnöveli a nyugati befektetők érdeklődését. Ezt a lehetőséget nem szabad kihagyni, tisztelt képviselőtársaim! De csak egy új hatástanulmány elvégzése és profi vállalkozói gárda segítségével érhetünk el sikereket.
Mit jelent ebben az esetben a siker? Az Expo 180 napja önmagában valóban nem szokott nyereséges lenni, de tudnunk kell, hogy egy világkiállítás három szakaszból áll. Az előkészítés, a megvalósulás és az utóhasznosítás szakaszából. Ezt a három tényezőt együtt tekintve már elmondhatjuk, hogy a kiállítások nyereséges vállalkozásként valósultak meg az eddigiekben. Talán azt is megkockáztathatom, hogy ilyen értelemben mintegy tízéves intervallumot tekintve minden világkiállítás nyereséges volt.
Az előkészítés szakasza mindenképpen a legnehezebb. Ez az építkezések ideje, amikor közvetlen hasznot csak a vállalkozók, a munkában részt vevők tapasztalnak, a beszállító vállalatok, az építőipar, a bútoripar, a járműipar és természetesen közvetve az állam is – a vállalkozói nyereségadón, ÁFÁ-n, VÁNYÁ-n keresztül. Ennek a szakasznak szenvedő alanya a lakosság. Ezt nagyon sokszor szoktuk emlegetni: az építkezéseket elviselő, a nehezen közlekedő, a zsúfolt dugókon áthatoló lakosság. Meg kell jegyeznem, hogy ezeket az infrastrukturális beruházásokat valamikor meg kell csinálnunk, valamikor ezeket a kellemetlen mellékhatásokat el kell szenvednünk. Tehát ismételten azt kell mondanom, hogy csak az a különbség, hogy esetleg széthúznánk időben, vagy most rövidebb idő alatt lennénk túl rajta.
Beszélnem kell a munkanélküliség kérdéséről. Becslések szerint 1995-ig évi 60-70 ezer, 1996-ban 150-160 ezer, és 1996 után még jó pár évig 50 ezer plusz munkahellyel számolva, a munkanélküliség finanszírozására szánt keretből közel 50 milliárd forint szabadulna fel. Ez több, mint a Kormány által elfogadott 30 milliárdos támogatás. Arról nem is beszélek már, hogy a vállalkozó, a munkanélküli, aki dolgozik, az még adót is fizet, tehát ebből nemhogy kiadás, hanem plusz jövedelem származik.
A világkiállítás 180 napja, a megvalósulás szakasza a fővároson kívül vitathatatlanul kihat az ország idegenforgalmára, közlekedésére, a szállodák bevételeire, hasznot hoz a lakásukat idegenforgalmi célokra ideiglenesen kiadó állampolgároknak; de kihat a mezőgazdaságra, az élelmiszeriparra, mert a látogatókat etetni, itatni kell. Ebben a szakaszban kell felsorolni minden olyan érintettet – kultúrát és egyebet –, akinek száma végtelen, ezért erre nem is vállalkozom. De itt szokták feltenni azt a kérdést is, hogy: és mi lesz a lakossággal? A tömeg, a zsúfolt járművek, a sok autó, a bűnözés! Kérem a kérdezőket, menjenek el Hévízre vagy Siófokra főidényben, kérdezzék meg az ott élőket – a vendéglátásból nem is rosszul élőket –, mit szeretnének, hosszabb meleg nyarat, sok vendéget, vagy csendes, üdülővendég-mentes hétköznapokat. Azt hiszem, hogy az idényhosszabbítás mellett voksolnának. Az üdülőhelyi lakosság lassan, fokozatosan szokott hozzá a vendéglátáshoz. Nekünk fel kell készülnünk erre az időszakra. Pszichésen is rá kell hangolódnunk és rá kell hangolnunk a lakosságot a világkiállításra. És akkor nem fogunk szenvedni a vendégjárástól. Örülnünk kell, hogy ha már nem tudunk a világba menni mindnyájan, a világ jön hozzánk.
Ezután következik az utolsó szakasz, az utóhasznosítás szakasza. Az előző kiállítások tapasztalatai azt mutatják, hogy a rendező országokban látogatottságban legalább öt-hat évig egyértelműen érzékelhetőek voltak a növekedés jelei. Becslések szerint 10% körüli látogatónövekedéssel lehet számolni a lecsengés időszakában, amely az általam korábban elmondott munkanélküliséggel kapcsolatban körülbelül 50 ezer új munkahelyet jelent. Ez a foglalkoztatásban, idegenforgalomban körülbelül ugyanilyen 10%-os arányban jelentkezik.
Mi legyen az Expo központi intézményeivel a továbbiakban? Nem az a kérdés, hogy hasznosítani lehet, mert ez természetes, a jól felszerelt, jó közlekedésű, infrastruktúrájú területeket, hanem az, hogy mire hasznosítjuk. Sok variáció elképzelhető. Egy biztos: hasznosulni fog. Ha csak azt mondom, hogy ismerve felsőotatásunk épülethelyzetét, szétszórtságát, azt hiszem, hogy kedvező megoldás lenne egy egyetemi város kialakítása ezen a területen. Több mint tíz éve csak beszélünk erről. De természetesen más megoldás is lehetséges.
És megmaradnak, hasznosulnak az utak, a csatornák és egyéb beruházások. Nem vitatható a Budapestet elkerülő M0-ás autópálya környezetvédelmi haszna, de az M3-as, M5-ös, M1-es autópálya nemzetközi jelentősége sem. Az említett autópályák biztosítanák az átmenő forgalmat kelet és nyugat között, dél és kelet között és vissza. Ma reggel a rádióban hallottam, hogy a lakosság fogja megfizetni az autópálya-díjakat és hasonlókat. Valóban, de csak az, aki igénybe kívánja venni. (Derültség a bal oldalon.) Most is el lehet jutni bárhová a világon anélkül, hogy autópályát vennénk igénybe, csak lassabban. Ez tisztán gazdasági döntés kérdése, szabad választás, hogy autópályán megyek-e. Kiszámolom, kikalkulálom, hogy igénybe vegyem-e az autópályát, ez nyilvánvaló.
Képviselőtársaim jelentős része járt Olaszországban. Eldöntötte a turista, hogy fizesessen-e autópályadíjat, kiszámolja, hogy az autója hogy fogyaszt kevesebbet, és mit jelent neki az idő. (Folyamatos mozgás és zaj a bal oldalon.) Tehát amikor arra gondolok, hogy szeretnék eljutni hamar Bécsbe (Elnök: Kérem, hallgassuk meg az előadót!) , akkor igenis fontos tényező, hogy ha lenne lehetőségem, akkor igénybe venném és autópályán eljutnék. Rendszeresen hallom, hogy: fizetnék már érte, csak mehetnék.
Mindazon túl, amit elmondtam, talán legfontosabb hatása az Expo-nak a vállalkozásélénkítés, a nemzetet felrázó hatás. Szerepe a piacgazdaság kiépítésében, felgyorsításában, új technológiák hasznosításában. Magam tárgyaltam a Westinghouse elnökével, aki elmondta, hogy amennyiben lesz Expo, más jelentős ipari beruházást is hoz Magyarországra, mert olyan országban, aminek a neve éveken át naponta elhangzik a világban, érdemes befektetni.
Végezetül: képviselőtársaim, kell egy nagy cél, egy feladat, aminek a megoldásáért érdemes munkálkodni. Egy nagyszabású, de azért nem fellegekben járó terv, mert nem süllyedhetünk a hétköznapok szürkeségébe.
Valóban lehet infrastruktúrát fejleszteni Expo nélkül, de kedvezőbb Expóval. Kell az ésszerű áldozatvállalás is úgy, ahogy eleink tették száz évvel ezelőtt. Ha ők is kicsinyesek lettek volna, nem lenne ilyen szép parlamentünk, nem gyönyörködhetnénk az Adrássy útban vagy a Hősök terében.
Kérdem én, tisztelt Képviselőtársaim: hol szerepelt száz évvel ezelőtt a millenniumi földalatti a terveinkben, beruházási tervekben, az 1991-es környezetvédelem haszna? Sehol. Mégis élvezzük és tisztelettel gondolunk a tervezőkre, a megvalósítókra. Remélem, bölcs döntésünk után hasonló tisztelettel gondolnak ránk is száz év múlva. Kérem, hogy a határozati javaslatot támogassák. (Taps.)
