KUNCZE GÁBOR (SZDSZ)
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ)
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ) Remélem, tisztelt képviselőtársaim emlékeznek még arra, hogy a finanszírozás kérdéseiről beszéltem, arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank és felkért független szakértők egyaránt kétségbe vonják a programiroda azon állítását, mely szerint több milliárd dollárnyi potenciális befektetővel lehet számolni, és arra a következtetésre jutottak, hogy a valóban tőkebefektetést valószínűsítő jelentkezések a szükséges összegnek csak töredékét teszik ki.
Ehhez tegyük hozzá, hogy a programiroda elképzelései szerint a közművek, víz, csatorna, víztisztító, elektromos energia, gázellátás építése is vállalkozói alapon fog megvalósulni ötmilliárd forint hazai és kilencmilliárd forint külföldi működő tőke bevonásával.
Ugyancsak a programiroda kimutatása tartalmazza azonban, hogy ezekre egyáltalán nem érkezett szándéknyilatkozat. Ha a külföldi és a hazai befektetők nem az elképzelt mértékben jelentkeznek, a költségvetés kockázata további 30-40 milliárd forinttal megnő, és összességében meghaladja a 100 milliárd forintot. A szándékok arra irányulnak, hogy a világkiállítást vállalkozói alapon kell megrendezni. A finanszírozás lehetőségeinek bemutatásánál azonban már láthattuk, hogy az elképzelés és a valóság egyelőre messze van egymástól. Kétségtelen, hogy a belföldi vállalkozók érdeklődése nagy a világkiállítás iránt. Vállalkozók alatt most az állami vállalatokat és a magánvállalkozásokat egyaránt értjük. Jelentős részüket azonban nem a tőkebefektetés lehetősége, hanem elsősorban a kapacitások kihasználatlansága motiválja, nem saját tőkéjét akarja kockáztatni, hanem állami megrendelésekre számít. Ekkor ugyanis, amíg számláit kifizeti, számára a világkiállítás akkor is haszonnal jár, ha az egyéb okok következtében megbukik. A kisebb vállalkozók jól jövedelmező, gyorsan megtérülő befektetések, kereskedelmi vendéglátás iránt érdeklődnek, ők azonban az idegenforgalom növekedése miatt Expo nélkül is piacot találnak, az Expo következményeként óhatatlanul megugró ingatlanárak, bérleti díjak viszont esélyeiket rontják.
Itt a siófoki kereskedőkre, vendéglátókra tett előbbi megjegyzésre reagálva megjegyzem azért, hogy sok érvet hallottam már az Expo mellett, de hogy a nap is ettől fog sütni és hosszú forró nyár lesz, ez most fordult elő. (Derültség.)
Az erőforrásokat az Expóra koncentráljuk, a kereslet más területeken csökken, ezért azon vállalkozók ezrei, akik Budapesttől távol működve nem tudnak a megvalósításban részt venni, hátrányosabb helyzetbe kerülnek, mint Expo nélkül.
Nyomós érv a világkiállítás mellett, hogy az kikényszeríti az infrastrukturális fejlesztéseket, elsősorban a közúti közlekedés, hírközlés területén, és ezzel segít kitörni az elmaradottság állapotából. Ez is igaz, másrészt az is igaz, hogy az infrastruktúra fejlesztését Expo nélkül is végre kell hajtani. A különbség az időtényezőben van. Ha a világkiállítás miatt egy megadott határidőre kell a létesítményeket elkészíteni, ez a sürgősség okán valószínűleg növeli a költségeket. Másrészt a fejlesztések jelentős részét koncesszió formájában kell megvalósítani, ami a magasabb bekerülési költség miatt magasabb használati díjakat eredményez.
Koncessziós megvalósítás esetén a befektető befektetése a használat során fizetett használati díjakból térül meg.
Az előbbiek miatt az várható, hogy például a Budapest–Hegyeshalom autópálya igénybevételéért 700-800 forintot, az így megépült hidak egyszeri használatáért 40-50 forintot, az így készült közműveknél a jelenlegi víz-, csatornadíjak öt-hatszorosát kell megfizetni. Természetesen igaz, hogy nem kell autópályát igénybe venni, el lehet menni mellette is. (Mozgás.) De mit mondhatunk a csatornahálózat esetén, ha azt valaki esetleg nem akarja igénybe venni? (Élénk derültség a bal oldalon.)
Világkiállítás nélkül a fejlesztéseket az ország lehetőségeit is figyelembe véve, időben széthúzva, az említett többletráfordítások elmaradnak, a hazai vállalkozók nagyobb lehetőséget kapnak a bekapcsolódásra. Természetesen ekkor is sor kerülhet koncesszióban történő infrastruktúra-fejlesztésre. Tudnunk kell azonban, hogy ez a legdrágább beruházás.
Most nézzük meg, hogy milyen a költségvetés helyzete a világkiállításig terjedő időszakban. Tudjuk, hogy a költségvetés 1991-re tervezett hiánya 78 milliárd forint. Ez nem tartható fenn a későbbi években, csökkentése mindenképpen kívánatos. A Parlament olyan törvényeket hozott a közelmúltban, illetve fog hozni a közeljövőben, amelyek közvetve vagy közvetlenül a kiadásokat növelik. Ilyenek: a kárpótlási törvény, az egyházi tulajdonról szóló törvény. Tudjuk, hogy a társadalombiztosítás a következő évtől egyre nagyobb deficittel számol, ennek következményei is a költségvetésre hárulnak.
Nem látni annak a jeleit, hogy a költségvetés pozíciói javulnának. Ebből az következik, hogy a világkiállítás finanszírozására többletek nem állnak rendelkezésre, a szükséges pénzek vagy a bevételek növeléséből, magyarán: adóemelésekből vagy a kiadások átcsoportosításából, vagyis például az oktatásra, egészségügyre, kultúrára, a hátrányos helyzetben lévő települések támogatására, a nyugdíjak értékének megőrzésére fordítható összegek csökkentéséből teremthetők elő. A nagy kérdés az, hogy csökkenthetők-e ezek a kiadások, illetve növelhetők-e még az adóbevételek?
További kérdésként merül fel, hogy a korábban levezetett 100 milliárd forintnyi kockázat hogyan kezelhető le, ha elfogadjuk a Pénzügyminisztérium elveit, melyek szerint sem a költségvetés hiánya, sem a külföldi hitelállomány nem növelhető tovább.
További kérdés, hogy tisztában van-e a lakosság azzal, hogy mindezeket, beleértve a koncessziók miatti használati díjakat is, neki kell megfizetnie? Vajon ez esetben is támogatja-e a világkiállítást? Sikertelen kiállítás esetén nem vész-e kárba az ország oly nehezen megszerzett és még most is nagy veszélyeknek kitett gazdasági stabilitása? Tudják-e a vállalkozók, hogy bukás esetén a kisebb vállalkozások ezrei létükben kerülnek veszélybe? Bécs visszalépése következtében a kockázatok tovább nőttek. Biztos-e, hogy nem szükséges további költségvetési tehervállalás? Biztos-e, hogy a kettős helyszín-koncepció megbukása a külföldi befektetőket felénk fordítja, figyelembe véve azt is, hogy a City-koncepció Bécsben továbbél, az ebben résztvevő vállalkozók továbbra is ott fektetnek be.
Biztos-e, hogy továbbra is számíthatunk a kalkulált 15-20 millió látogatóra, ami az idegenforgalmi megtérülés feltétele lenne?
A programiroda három héttel ezelőtt készült előterjesztésében az olvasható, hogy kiemelten országos, nemzeti ügyet képviselő megoldás a világkiállítás ügyében nem képzelhető el. Biztos-e, hogy ez Bécs visszalépése következtében egy nap alatt megváltozott? Most már a világkiállítás országos ügy? Ha igen, milyen megoldásokkal? Hol látni az eddig készült anyagokban azokat a konkrét elképzeléseket, amelyek a vidék bekapcsolódását eredményezik.
Természetesen ismerjük azokat az érveket, amelyek az Expo mellett szólnak, Katona Kálmán képviselőtársammal munkamegosztásban ezekről én akkor most már nem beszélnék. Úgy véljük azonban, hogy a megrendezés kockázatai igen kemények, ezek Bécs visszalépésével tovább nőttek. Az elérhető eredmények, várható hasznok puhák, ezek Bécs visszalépésével tovább puhultak, feltételezéseken alapulnak, sikeres megrendezés esetén is 1996 után jelentkeznek.
A rendelkezésre álló anyagok alapján meggyőződésünk, hogy a világkiállítást a jelenlegi körülmények között vállalkozói alapon nem lehet, központi állami nagyberuházásként pedig nem szabad megrendezni.
A Szabad Demokraták Szövetsége már 1989-ben fellépett a világkiállítás megrendezése ellen. Az azóta eltelt időszakban sem a megvalósíthatóság, sem a finanszírozás kérdéseiben nem látunk olyan pozitív változást, ami a világkiállítás megrendezésének létjogosultságát igazolta volna. Az előkészítés, a tervezett lebonyolítási konstrukció továbbra is egy állami nagyberuházás jegyeit mutatja, döntően az állam kockázatvállalásával.
Bécs döntésével megteremtődött annak a lehetősége, hogy presztízsveszteség nélkül, a megnövekedett kockázatokra, a bizonytalanná vált hasznokra tekintettel visszalépjünk a megrendezéstől.
Az elénk terjesztett határozati javaslat nem alkalmas arra, hogy a Parlament döntést hozzon az egyedüli megrendezés mellett. Ahhoz, hogy ez ügyben megalapozott döntést hozzunk, részletes, a felvetett problémákra választ adó, mindenre kiterjedő megvalósíthatósági tanulmányt kell készíteni, ezt kell a Parlament elé terjeszteni, ekkor lehet ez ügyben megalapozottan döntést hozni.
Az a változat, hogy most hozzunk döntést, és a Kormány utána végzi el a szükséges számításokat, nem elfogadható számunkra, ezért ilyen értelmű módosító indítványt nyújtottunk be.
Le kell szögeznünk, hogy a világkiállítás az ország modernizációjának, a világgazdasági integrálódásnak, az infrastruktúra fejlesztésének, Budapest rekonstrukciójának, a különféle régiók fejlesztésének nem az egyetlen, hanem csak az egyik lehetséges útja, nem előnyösebb, sőt a stabilitást veszélyeztető kockázatai, környezeti és szociális megfontolások alapján kedvezőtlenebb, mint más lehetséges megoldások.
Mi a magunk részéről a stabilitás megőrzését szem előtt tartó szerves fejlődés hívei vagyunk, a mindent kockára tevő, a csodavárásra építő egyszeri kivételes megoldások helyett. Szükségesnek tartjuk az infláció gyors megfékezését, inflációveszélyes akciók helyett. Szükségesnek ítéljük a privatizáció gyorsítását, ez azonban nem azonos szűk rétegeknek az adófizetők széles tömegei terhére állami megrendelésekkel történő támogatásával. Mellesleg még annak sem látjuk garanciáit, hogy az állami megrendelések a magánszférát támogatják, és nem a jelenlegi állami vállalati struktúrát konzerválják.
Szükségesnek tartjuk azon gazdasági törvények meghozatalát, amelyek a vállalkozók széles tömegei számára egyenlő esélyeket teremtenek. Szükségesnek tartjuk a munkanélküliséget kezelő haladéktalan intézkedések megtételét, a még mindig hiányzó szociális biztonság mielőbbi megteremtését, ezek pedig nem az Expót feltételezik. Szükségesnek tekintjük a hátrányos helyzetű települések támogatását, Budapest arányos fejlesztésének biztosítását, de elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a döntések ne az önkormányzatok, hanem valamiféle központi állami hivatal, mondjuk világkiállítási kormánybiztos kezébe kerüljenek.
Végül engedjék meg, hogy a múlt és a jelen egy-egy politikusától idézzek.
Deák Ferenc mondta a következőt: "Bizonytalan eseményektől várni a kétes jövendőt és eközben a nemzet erejét, létét, bizodalmát és reményét napról napra mindinkább enyészni engedni helytelen, sőt káros számítás."
A másik idézet Antall József miniszterelnök úrtól származik, aki a világkiállításról szólva egyik alkalommal azt mondta: "Színvonalban nem adhatjuk alább a bécsieknél." Úgy legyen. Köszönöm a türelmüket. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)
