PALOTÁS JÁNOS (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Számomra, és úgy gondolom, nagyon sokaknak régen várt ez a pillanat, amikor a Parlament várhatóan állást foglal egy Budapest központú világkiállítás 1996-os megrendezése mellett, esetleg ellene.
Évnyitó napirend előtti felszólalásomban szerettem volna elérni, hogy már februárban kerítsünk erre lehetőséget, elejét véve értelmetlen politikai csatározásoknak egy meghatározó fontosságú gazdasági kérdésben. Nehéz, de ma megoldandó feladatként fogalmaztam meg a magam számára, hogy most a Parlament plenáris ülésén röviden, de a leglényegesebb elemeket kiemelve és elmondva összefoglaljam azokat az érveket, amelyek ismerete a parlamenti döntéshez nélkülözhetetlen, illetve azt mindenképpen befolyásolják. Így az alábbi témákról szeretnék beszélni: Miért nyilvánvaló az eddigi megnyilvánulások többségénél, hogy azok egyértelműen politikailag determináltak, meghatározottak voltak? Mi a társadalmi valós várakozás a világkiállítás megrendezése kapcsán? Mi a valóság abban, hogy alulinformáltság motiválja a világkiállítás támogatóit? Ki akarja a világkiállítást? Valóban a kivitelezői-vállalkozói kör? Esetleg valóban részt vállalna-e belőle a befektető-vállalkozó, netán a munkavállalók is ezt szeretnék? Megrendezhető-e befektetői alapon az Expo, illetve mi a véleménye az Expóról azoknak, akik nem hiszik el, hogy befektetői-vállalkozói alapon is megrendezhető? Hogyan kell értékelni az eddigi befektetői ajánlatokat, szándéknyilatkozatokat, bankgaranciákat? Mit jelent Ausztria visszalépése a számunkra? Mire képes valóságosan a magyar gazdaság? Egyáltalán gazdaságos lehet-e az Expo?
Tudom, hogy még számtalan kérdés merül fel, hiszen magam több órás vitákon keresztül beszélgetéseken veszek részt igen gyakran, mégis korlátot kellett állítanom a felszólalásom elé, és még így is a türelmüket kell kérnem.
Miért nyilvánvaló tehát, hogy az eddigi megnyilvánulások többsége egyértelműen politikailag meghatározott volt? Úgy gondolom, nehezebb helyzetben vannak azok a politikusaink, akik állítván, hogy a világkiállítás gazdasági kérdés, bizonyítani kívánják, hogy az ő véleményük nem politikai elkötelezettségen alapul. Hiszem és tapasztalom, hogy a magyar társadalom sokkal felnőttebb, érettebb, mint azt sok politikusunk hiszi. Ez a lakosság pontosan képes értékelni ezt a helyzetet, hogy nem tudnék megnevezni egyetlen neves kormánypárti szakembert vagy politikust sem, aki hitből és szívből tagadná, ellenezné az Expo megrendezését, de még kevésbé láttam, hallottam vagy olvastam olyan fiatal demokrata vagy szabad demokrata politikust, szakembert, aki teljes erőbedobással győzködte volna pártjának neves képviselőit, hogy elutasító álláspontjuk hibás gazdasági érvrendszeren alapszik.
Egy felnőtt lakosságnak ennyi elég, tisztelt képviselőtársaim. Számomra és számunkra az a szimpatikus magatartás, amit itt a Parlamentben a függetlenek, azaz a pártoktól nem befolyásolt képviselők mutattak be. Ők, mint hallottuk 7:2 arányban támogatták az Expót. Nem 9:0 arányban és nem 0:9 arányban. Valahol ez a valós gazdasági érvrendszer elképzelhetően. Mi a társadalmi várakozás a világkiállítás kapcsán, ez volt a másik általam felvázolt témakör. E kérdés megválaszolása kapcsán szeretnék kitérni arra, hogy több képviselőtársam a rádióban, a televízióban, illetve itt a Parlament ülésén vagy a sajtóban igen udvariasan, név nélkül, de utalt egy tv-nyilatkozatomra, és visszautasította, hogy van olyan képviselő, aki már odáig is elment, hogy politikai bűnnek nevezte, ha valaki nem ért egyet a világkiállítással. Az a kisebb baj, Képviselőtársaim, hogy én nem ezt mondtam. Itt csak az elhallás alkalmas az ő számukra arra, hogy ne kelljen az igazi kritikára válaszolni. Nyilatkozatomban ugyanis politikai bűnnek azt neveztem, ha jelentős gazdasági lehetőségeket a politikai vezetések váltógazdálkodásokhoz beáldoznak bármely oldalon. Ez az, ami elfogadhatatlan egy gazdaság számára.
Ugyanakkor számomra az is elfogadhatatlan, és ez az a kihívás, amire nem kaptam választ azóta sem, egyetlen nyilatkozatban sem, hogy akár saját személyes meggyőződésemet is, mint választott vezető, ráerőszakoljam akaratuk ellenére az általam képviselt társadalomra. Márpedig én igyekeztem meggyőződni arról, hogy az általam hitt és meggyőződéssel képviselt véleményt, amely gondolom, mindenki számára tudottan a világkiállítás mellett van, összhangban van az állampolgárok többségi elvárásával. A Medián közvéleménykutató általam megrendelt eddigi legrészletesebb és legszélesebb körű kutatása szerint országosan 7%, Budapesten 5% ellenzi az Expót, míg Budapesten az ingadozók aránya 20%, az egyértelműen támogatóké 75. A közvéleménykutatást az Expo ellenzői gyakran megkérdőjelezik. Én elfogadom ezen jogukat, ugyanakkor állítom, hogy nekik kellene ebben az esetben meggyőző ellentétes alapkutatással feltárni, kutatási megbízást adni, vagy akár népszavazást, lakossági megkérdezést kezdeményezni. Az ő számukra fontos ebben az esetben és kötelesség a tudományos kutatással ellentétes vélemény megalapozása. Aligha hiszem, hogy abban az esetben, ha állítják, hogy több százmilliárd forintos nagyságrendben felesleges beruházástól kell megvédeni a magyar gazdaságot, ebben az esetben nem szabad vagy tilos tíz-, húsz- vagy százmillió forintot feláldozni felesleges népszavazásra, lakossági megkérdezésre. Nem tilos, képviselőtársaim, ilyen esetben, hanem kötelesség, ha ezzel lehet megmenteni a társadalmat több száz milliárdos és több évre visszavető gazdasági problémáktól.
Úgy gondolom, érdekes lenne egy ilyen megkérdezés abból a megközelítésből is, hogy a társadalom elmegy-e Magyarországon is erre a megkérdezésre szavazni, mert meggyőződésem szerint nagyon nagy százalékban venne részt a lakosság, tudniillik általában nem a gazdasági kérdésekből ábrándult ki, sokkal inkább a politikai megkérdezésekből van elege.
A közvélemény-kutatás kritikája gyanánt emelték ki az ellenzők, hogy a támogatás azért olyan nagymérvű, mert alulinformáltak az emberek. A valóságra itt is választ adhat egy tudományos kutatás, ha tényleg tudni akarjuk, hogy mi a valós válasz. A közvélemény-kutatásunkban ezért erre is kitértünk, ennek megfelelő szakmai felmérést végeztünk. Ebből kifolyólag az átlagnál jobban ellenzik a világkiállítást az alapfok alatt képzett, információk iránt nem érdeklődő csoportok. Tehát ebben a körben értek el eredményt azok, akik ellenzik a világkiállítást. Míg az információ felé fogékonyak és a képzettek körében az átlagnál jobban támogatják az Expót. Így kiemelkedik a felsőfokú végzettségű kör, ahol az egyértelmű támogatás aránya 80% fölött van. Persze, lehet azt mondani, hogy ez a kör sem alkalmas ma Magyarországon arra, hogy önmaga dönthessen, képes legyen véleményt alkotni, lehet azt mondani, csak nem etikus.
A másik érv, hogy amennyiben az emberek tudnák, azaz nem csapták volna be őket, hogy nem lehet befektetői alapon, azaz befektetői vállalkozói alapon megrendezni a világkiállítást, akkor nem támogatták volna az Expót. Sajnos, ebből az érvből is ki kell ábrándítanom e tábort. A felmérés ugyan azt mutatta ki, hogy a lakosságnak csak 43%-a hiszi el ebben a pillanatban, hogy valóban befektetői alapon fogják az Expót megrendezni Magyarországon, 42%-a ezt nem hiszi el. Az a véleménye, hogy jelentős állami befektetéssel fog megvalósulni a világkiállítás. Azonban kizárólag ebben az utóbbi körben, aki nem bízik, aki határozottan hiszi, hogy az állam fogja megrendezni a világkiállítást, ebben a körben is 60% felett van az Expo támogatóinak a köre és 10% alatt az ellenzőké. Ebben a körben is a leghatározottabban az a társadalmi elvárás, hogy Magyarország vállalja be 1996-ban az Expót. Ki akarja a világkiállítást – ez a következő kérdéskör, amit fel szeretnék vetni. Gyakran elhangzik, hogy vállalkozók, akik megrendelésben, busás haszonban bíznak, persze, hogy mások kárára is akarják az Expót. Sajnos, elhangzott nemcsak a médiákban, hanem itt a Parlamentben is.
Nem az én feladatom, hogy képviselőtársamnak elmagyarázzam, mit jelent ez a sértés a vállalkozói kör felé, de azt azért szeretném elmondani, hogy a vállalkozók ezt értik, hallják és nem fogják elfelejteni. És a megítélésem szerint nagyon hosszú ideig… (Közbeszólás: Nana! – Mozgás a bal oldalon.) …nagyon hosszú időre és nagyon sok kompenzálási erőre lesz szükség ahhoz, hogy valaki az ő számukra megpróbálja legalábbis ennek a káros hatásait mérsékelni; már ha egyáltalán érdekli őket, hogy ebben a körben milyen megítélésük van. Kis elmélyedést kérek azonban e témakörtől függetlenül ez érvek hangoztatóitól magában a közgazdaságtudományban vagy a vállalkozói szó elemzésében. Ha ugyanis egy kicsit belemélyednek, talán rájönnek, megismerik, ha vállalkozói körben mozognak, tapasztalni fogják, hogy a vállalkozás igazi mozgástere nem is a kivitelezői vállalkozói tevékenység, hanem a valós, a befektetői vállalkozás az, amely valódi mozgásteret ad a ma már igenis létező, akár magyar befektetői vállalkozói körnek is.
El kellene azonban gondolkodni azon is, hogy az érdekegyeztető tanács napirendjén, ahol nem csupán az összes jelentős munkaadói szervezet, hanem az összes jelentős, munkavállalói szervezet is jelen van, többször napirenden tárgyalták az Expót. Ezeken az üléseken nem csupán a munkaadói oldal támogatta egyhangúan, többször is kiemelten vagy tartotta szükségesnek az Expo megrendezését, hanem az ott lévő több tucat munkavállalói szervezet is egyértelműen az Expo megrendezése mellett foglalt állást. Összesen egyetlen alkalommal fordult elő, hogy két munkavállalói szervezet úgy támogatta az Expót, hogy azt kérte: az Expót meg kell rendezni, de bele kell építeni a garanciákat, hogy az ne az állam, azaz ne a költségvetés befektetéseként valósuljon meg, de a hozzáállásban egyértelműen az Expót kívánták megrendezni. Úgy tűnik, a munkavállalói kör, és ők talán nem a busás megbukott megrendezésben bíznak, és inkább munkahelyet szeretnének, mint munkanélküli segélyt.
Megrendezhető-e befektetési alapon az Expo, és hogyan kell értékelni az eddigi szándéknyilatkozatokat, bankgaranciákat? Bizonyos gondban vagyok ennek a pontnak az elmondásakor. Nem azért, mintha nem hinném határozottan, és nem tudnám, nem ismernék több tucat olyan befektetői szervezetet, amely igenis jelentős, több milliárd dolláros nagyságrendben készült, és szeretne befektetéssel a magyar Expo megrendezésében részt venni. Azért gondolkodom el, mert különleges jegybanki vezetőink vannak, és a jegybankot és annak véleményét képviselő társam a plenáris ülés elé hozta. Ők tankönyvekből valószínűleg viszonylag jól ismerik a szándéknyilatkozatok tartalmi kellékeit, valószínűleg szintén jól ismerik a bankgaranciák követelményrendszerét, de ami ennél is valószínűbb, az az, hogy soha életükben egyetlen egy bankgarancia adására még nem voltak kötelezettek, egyetlen egy konkrét bankgaranciával vagy szándéknyilatkozattal működő üzletet nem kötöttek. Csak ilyen esetben tételezhető fel szakmai érvrendszer mellett egy olyan állítás, hogy egy meg nem hirdetett Expo, ki nem hirdetett pályázati feltételek mellett, ott ahol nem született meg még az az állítás, hogy az épülő utak, hidak, csatornák, távközlés, infrastruktúra, szálloda vagy bármi más, a Kormány, az állam tulajdonát fogja képezni, esetleg koncessziós társaságoknak adják ki vagy pedig az állam csak befektetőtársat keres, de az állami vállalkozás többségét meg kívánja tartani. Emögé költségvonzattal rendelkező bankgaranciákat lerakni önmagában elképzelhetetlen gazdasági elvárás, csak az állíthat ilyet, aki egyébként nem szeretné megindokolni, hogy miért nem vett részt azokban a külföldi tőkegründolásokban, amelyekre a magyarországi Expo megrendezésére szükség lett volna.
Nem tudom ezt a kritikai részt igazán másképpen megfogalmazni, igyekeztem így is a legfinomabb szakmai állításokat előhozni, de mindenképpen szeretném felhívni a figyelmet egy veszélyre. Azon politikai és gazdasági csoportok, amelyek ilyen feltételrendszer mellett ide meghirdetés nélkül több milliárd dolláros nagyságrendben szándéknyilatkozatokat, előzetes garanciákat is tartalmazó anyagokat adnak át Magyarországra, azok mögött rendkívül jelentős tőkecsoportosulások vannak a világon. Nem biztos, hogy mi számítunk rájuk. De egy biztos: az ő számukra olyan állításokkal, hogy ők komolytalan papírokat adtak Magyarországnak, az ő üzleti sikereiknek és üzleti image-üknek jelentős érdeksérelmét követjük el. Ezeknek a tőkecsoportoknak kemény sértés az image-ük kemény rombolását jelenti, ha ezeket a svájci, olasz, svéd vagy más banktársaságoknak komolyságát, hozzáállásuk komolyságát kérdőjelezzük meg. Lehetett volna követelni természetesen, hogy sokkal konkrétabb tendereket írjunk ki, de azért ezt megelőzően talán dönteni kellene, hogy akarunk-e világkiállítást 1995-ben vagy akár 1996-ban?
Hogyan kell értékelni Ausztria visszalépését az én megítélésem szerint? Azokban az üzleti körökban, ahol én mozgok – tehát csak erre tudok hivatkozni –, általánosan elfogadott az a vélemény, hogy az 1995-ös vagy 1996-ban megrendezésre kerülő és korábban Bécs–Budapest központúsággal meghirdetett jelentős gazdasági programra mintegy 20-25 milliárd dolláros nagyságrendű befektetési tőke jelentkezett, jelentkezik, illetve igyekszik üzletet – befektetési és nem kivitelezési üzletet találni.
Nagy biztonsággal állítható (Közbeszólás az SZDSZ soraiból. – Zaj.) és elfogadom képviselőtársaim állítását, hogy ezek közül jelentős, több milliárd dolláros nagyságrendben nem fog átjönni Budapestre abban az esetben, ami most már valószínű, hogy csak Budapest központúsággal rendezünk világkiállítást, igen, ez állítható, de legalább is Nobel-díj járna azon képviselőtársaimnak, akik bebizonyítják, hogy egy egyközpontú világkiállítás esetén ennek egy része sem fog átjönni Budapestre. Azt hiszem, hogy inkább annak van nagy valószínűsége – és az ellentéte igényel bizonyítást –, hogy a kettőbe tervezett összeg csökkenni fog, de a Budapestre eredendőleg szánt vagy várhatóan érkező tőke pedig jelentősen növekedni fog abból, hogy csak Budapest központtal rendezünk világkiállítást. (Mozgás.) Úgy gondolom, nem kis üzleti marketinggal el lehetett volna adni a Bécs–Budapest központú világkiállítást, bár egy osztott világkiállítás külön-külön az egyik félnek gazdaságilag mindig kisebb üzlet, de lehetett volna ennek olyan marketing akciót adni, amellyel talán ezt a hátrányt kompenzálni lehetne. Ma azonban – bár én sajnálom osztrák barátaink döntését – erre már nem kell költeni, így ebben a marketing akcióban arra kellene figyelmet fordítani, hogy minél jelentősebb legyen annak a gazdasági haszna, amely Budapest központtal és most már lehetséges módon az ország több pontjára elosztva, nem pedig egy kényszervonalon megrendezett világkiállítás kerüljön 1996-ban megrendezésre. Ez nyilvánvalóan nagyobb gazdasági előnyt jelent Magyarországnak.
Az is igaz – képviselőtársaim –, hogy egy nagyobb gazdasági program nagyobb kockázatot jelent. De nagyon érdekes módon az üzleti élet így működik, és amennyiben szeretnénk Európához integrálódni, akkor annak a tudatával, hogy nekünk viszonylag alacsony a kockázatviselő képességünk, tudatosan, sokkal nagyobb kockázattal, sokkal nagyobb lépéseket kell megtennünk, mert csak ez az egy lehetőség adja meg számunkra, hogy utolérjünk valakit, aki nagyobb sebességgel mozgott mind ez idáig. Most nekünk kell nagyobb sebességre kapcsolnunk, vagy pedig el kell döntenünk, hogy elmaradunk. Ez a lehetőség valóban nehezebb, kockázatosabb, de lényegesen szebb: szebb, és kecsegtet egy nagyon nagy pozitívummal: ha utolértük egy nagyobb sebességgel, ha sikerül, nem kell a fékre lépni. Nagyon komoly perspektívája ez azt hiszem ennek az országnak, ennek a társadalomnak.
Hogy mire képes a magyar gazdaság, és elég-e a hátralévő idő, mennyi munkahelyet teremt – ezek talán összevont kérdések. A magam részéről szeretném az Expo ellenzőit is, de az Expo mellett érvelő képviselőtársaimat is – hogy érveik megerősödjenek – invitálni arra, hogy még jó néhány napig nyitva lesz a Budapesti Nemzetközi Vásár. Érdemes – ez a beruházási javak vására, tehát a befektetői tőke és a befektetői vállalkozás jelenik meg itt –, érdemes megnézni ennek a vásárnak a színvonalát. Közgazdászként állítom, évek óta figyelve, hogy minden politikai nehézségeink ellenére minden korábbi évet messze meghaladó színvonalú, de nemcsak a külföldi részvétel, hanem szemet szúróan a benne részt vevő magyar vállalkozói kör is kimagasló minőségi ugrást hajtott végre az elmúlt egy évben.
Aki úgy gondolja, hogy a világkiállítást már csak azért sem szabad megrendeznünk, mert ez a bemutatkozás, egy esetleg sikeres bemutatkozás szégyenünket mutatná be, azt kérem, menjen ki erre a nemzetközi vásárra, az ott lévő kreatív embereknek mondja el véleményét és mondja el, hogy miért állítotok ti itt ki, nem szégyenlitek magatokat, hogy bemutatjátok, mire képes a magyar gazdaság. (Taps a jobb oldalon és középen.)
Ha viszont nem így gondolják, hogy úgy gondolják, hogy érdemes ott körülnézni, van jövője ezeknek a kiállításoknak, akkor talán nem kellene elállni 1996-ban Magyarországon egy világkiállítástól.
Én, és azt hiszem, nagyon sok közgazdásztársam állítja, és remélem, rengetegen hiszünk benne Magyarországon, hogy az elkövetkező években a nyugat-európai gazdasághoz egy óriási közép-kelet-európai gazdaság fog integrálódni. Sokan, ellenzéki képviselőtársaim táborába tartozó neves közgazdászok is állítják, hogy óriási lehetőség számunkra ebben a régióban egy gazdasági csomópontszerepet betölteni. Egy olyan utat, ahonnan tranzitál a piac a további területekre, amelyen keresztül mozog a szállítás, az áruszállítás, a szolgáltatás vagy a pénzvilág.
Ha ez igaz – képviselőtársaim –, akkor öt év múlva egy ilyen régió központjának nem lesz szüksége a világkiállításra? Nem lesz szüksége bemutatni azt, hogy ő a csomópont ebben az új gazdasági régióban? Ha nem igaz ez az állítás, ha nem leszünk mi soha Közép-Kelet-Európának egy gazdasági középpontja, akkor az milyen távlatot kínál a mi számunkra? Akkor kérem ezt kell elmondani, és el kell mondani, hogyha nem töltünk be ilyen szerepet, ha ezt át szeretnénk engedni más régióközpontoknak, akkor javasoljuk, hogy ott rendezzenek világkiállítást. De tessék nevesíteni. Mert az ő részükre szükséges. Tehát tessék megmondani, hogy hol kellene ebben az esetben ebben az új gazdasági régióban világkiállítást tenni.
Elhangzott, hogy a 220 milliárdos nagyságrendű beruházás csak 35 000 munkahelyet teremt, és félrevezeti a lakosságot, meg minden egyebet, aki százezres munkahelyteremtésről beszél. Hát szeretném elmondani, hogy a 220 milliárd az 3 milliárd dollár. Én bizony úgy gondolom, hogy ez fele, vagy harmada, jobb esetben negyede, tehát egy valósan megrendezett összegnek, amit várhatóan 1996-ig be lehetne hozni a világkiállítás kapcsán.
Azaz egész nyugodtan szorozható két-három vagy néggyel az így kialakított munkahelyek száma.
De ha már szintén a szakmai kérdéseknek is talán előtérbe kell kerülni, elmondanám, hogy ez kizárólag a befektetői munkahely, hiszen erről az összegről, a beruházásról van szó. Minden esetben a beruházás sokkal kevesebb munkahelyet teremt, mint az azután létrejött létesítmény üzemeltetése. Tehát ide még tartozik néhány 10 ezer, esetleg 100 ezer munkahely, méghozzá elég hosszú távon.
Én úgy gondolom, nem vezetik félre a társadalmat azok, akik 100 ezer munkahely kockázatáról, veszélyezettségéről beszélnek, és gondolom egyébként azt is, hogy 35 ezer, 20 ezer vagy 10 ezer munkahelyről sem szabadna lemondani.
Gazdasági okok között illene – legalábbis megítélésem szerint – arról is beszélni, hogy mi az elkövetkező három-öt évben minden párt politikai programjában szerepeltetően a magyar gazdaságban lévő állami vagyonnak mintegy 50%-át minden körülmények között privatizálni kívánjuk. Úgy tudom, ebben egységesek vagyunk.
Ha ez igaz, ez a folyamat lezajlik az 1996-os Expóig. Ha lezajlik, ennek az értéke az ingatlanok nélkül is több mint 2000 milliárd, ingatlan-vagyonértékkel egyébként pedig, megközelítő és igen jó becsléssel mondható, hogy legalább 3000 milliárdos összes összegről van szó. Ha ennek a felét veszem alapul, az 1500 milliárd forint privatizálásáról.
Kérem, nem hiszem, hogy bizonyítást igényel, hogy abban az esetben, ha Magyarország elkötelezi magát 1996-ban egy Expo mellett, és nyilvánvalóan ezt meg is rendezi, akkor bárki is állíthatná, hogy ez nem fogja a privatizációs versenylicitben a licit felső értékét felfelé elmozdítani. Ez kérem 1 százalékpont esetén 15 milliárd forint, 10%-os értéknövekedés esetén 150 milliárd forint tiszta és egyértelmű többletbevételt jelent az államnak.
Persze nem lehet majd a könyvelési soron kimutatni, mert nem lehet egymás mellett lejátszani, hogyha nem lesz Expo, mennyit csinál, ha van Expo, mennyit csinál, mert ez a dolog így komolytalan. Tehát valószínűleg a kiadási oldalon a költségvetés kiadása nagyon pontosan kimutatható lesz, a bevételi oldalon csak ilyen csekély, 15-150 milliárd forintok fognak bizonytalanul lógni a levegőben. De egy biztos, hogy ezek többletek.
És, Képviselőtársaim, a napirend előtt talán, azt hiszem, el is fogadtuk, napirendre fogjuk valamikor venni, egy olyan képviselői indítványt, amely szerint minden olyan módosító indítványhoz vagy önálló képviselői indítványhoz, amit a Parlament tárgyalni akar, a képviselők tegyék mellé azt a számítást, hogy ez költségvetés-bevétel-kiadási oldalon mit jelent.
Én gondolom, képviselőtársaim az ellenzéki oldalról megtehetnék azt a szívességet, hogy bár még nem fogadtuk el ezt a javaslatot, ők mégis megelőlegeznék, és mostantól kezdve például a világkiállítás határozata kapcsán mindig mellékelnek majd egy számítást, hogyha nem rendezzük meg a világkiállítást, akkor a költségvetésnek a privatizációs bevételben, az ÁFA-ban, a VÁNYA-ban vagy a személyi jövedelemadóban ez vagy a munkanélküli segély növekedésében vagy az adóbevételek kiesésében hány milliárdot jelent.
Ez tudniillik szükséges ahhoz a javaslatainkhoz, hogy megalapozottan tudjunk érvelni, és dönteni a határozati javaslathoz. Én kérem, hogy ezt a segítséget számunkra mindenképpen adják meg képviselőtársaim.
Utolsó, és már rövid gondolat – én elején is kértem, hogy elnézésüket fogom kérni a hozzászólásomért, mégis utolsó gondolatként szeretném elmondani –, itt több képviselőtársamtól is sajnos, elhangzott, de elhangzott a fővárosi közgyűlés döntésének indoklásakor is nagyon sok helyen, hogy rengeteg csoport, fővárosi közgyűlés, képviselő a világkiállításra való döntéséhez nem tartja elégségesnek a Kormány által adott információkat, ezek alapján nem tud dönteni, így kérem, ez egy elképzelhetetlen helyzet.
Én szeretném felhívni a figyelmet, mind az itt ülő képviselőknek, mind az itt ülő frakcióknak, mind a fővárosi közgyűlésnek: nem passzív vezetői szerepre szánták őket a választóik. Lehet, hogy nem elégséges számukra a Kormány által biztosított információ a döntéseikhez. De gondolom, nem tegnap tudták meg, hogy esetlegesen tervezünk 1995-ben vagy 1996-ban világkiállítást. Én úgy gondolom, hogy ebben az esetben felelősségteljes döntéssel a közgyűlés, a fővárosi közgyűlés egyértelműen ki is fejezi, hogy szinte kizárólag ő dönthet a világkiállításról, mert az ő felelősségi köre, akkor talán nem hivatkozhatna arra, hogy neki nincs kormánybiztossága, a tegnapi televízió A Hét-ben hallottam vagy másban, ezért ő arra van utalva, amit Barát Etele kormánybiztos úr és csapata az asztalára letesz.
Én gondolom, ő nem erre van utalva, nem is erre bízták meg, nem is erre kérték föl sem őt, sem képviselőtársaimat.
Abban a szövetségben, amit én vezetek, abban a munkacsoportban, üzleti körben, ahol én veszek részt, egyszerűen már megoldhatatlan probléma földolgozni azt a rengeteg információt, amely nap mint nap a világkiállítás kapcsán érkezik külföldi tőkebefektetőktől, Kormánytól vagy máshonnan. Mégis dolgozunk rajta, megkíséreljük ezeket az információkat megszerezni, mert csak így lehet felkészülni egy világkiállításra, vagy nemet mondani egy világkiállításról. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon és középen.)
