BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Döntésüknek megfelelően én leszek az előterjesztője mindkét szóban forgó törvényjavaslatnak. A pénzügyminiszter úrral megállapodtunk, hogy a költségvetési törvény módosítására vonatkozó előterjesztés indokait is én fogom előadni, ez egy kis időt fog igénybe venni, ezért előre is elnézésüket kérem.
Tisztelt Országgyűlés! A közigazgatás a politikai hatalom eszköze. A közigazgatás aránya és súlya a társadalmi tevékenységen belül rendkívül megnőtt. Az állami szervek közül legggyakrabban és legszélesebb körben a közigazgatási szervek tevékenysége érinti az állampolgárok jogait és törvényes érdekeit. A jogállam megteremtésével együtt jár a közigazgatás jogállásának, szervezetének és működésének megfelelő jogi szabályozása és az a fajta újraszabályozása, amely már részben megtörtént, és amely jelenleg is folyik önök előtt.
A törvényeknek alárendelt közigazgatási szervek az ügyfeleket csak törvényi felhatalmazás alapján és csak meghatározott tényállás esetén illethetik jogokkal, és terhelhetik kötelezettségekkel. Ez egyben garantálja az állampolgárok és más ügyfelek jogainak és jogos érdekeinek a védelmét. Ennek megvalósítása érdekében Alkotmányunk 50. §-ának (2) bekezdése világosan rendelkezik, hogy a bíróság ellenőrzi a közigazgatási határozatok törvényességét.
Az ügyek számának bizonytalansága és a várható költségek elősegítették azt a döntésünket, hogy a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatát első lépésként az államigazgatási szervnek vagy az államigazgatási ügy intézésére feljogosított más szervnek a hatósági ügyben hozott határozata tekintetében tegyük általánossá. A törvényjavaslat tehát néhány, a törvényben felsorolt kivétellel minden hatósági ügy tekintetében megnyitja a bírói utat. Az ügyeknek azt a szűk csoportját, ahol a bírósági felülvizsgálat nem indokolt, a törvényjavaslat egyrészt a hazai közigazgatási bíráskodásnak a tapasztalatai alapján határozza meg.
A törvényesség megtartásának biztosítékait az úgynevezett hatósági ügyek esetében nyilvánvaló, hogy elsősorban az államigazgatási eljárás rendszerén belül kell kiépíteni. A közigazgatási szervek határozatának bírósági felülvizsgálatára a közigazgatási jogorvoslati eszközök kimerítése után az esetleg fennmaradó jogsérelem orvoslása érdekében kerül sor. A hatósági ügyben hozott határozatok bírósági felülvizsgálatának lehetővé tétele tehát a törvényesség megtartásának fontos eszköze és része a jogállamiság megteremtésének.
Önök előtt nyilván ismert, hiszen önök hozták ezeket a törvényeket, hogy a helyi önkormányzatok létrejöttével jelentősen megváltozott az államigazgatási hatásköri rendszer, a hatáskörök címzettjei, minthogy az eddigi, az ügyek nagy részét ellátó tanácsi szakigazgatási szervek megszűntek, és a hatáskörök egy részét a helyi képviselőtestület vagy a polgármesterek vagy a jegyzők kapták, más részük pedig a központi államigazgatási szervnek közvetlenül alárendelt, úgynevezett dekoncentrált szervhez került.
A helyi képviselőtestület hatósági ügyben hozott határozata ellen jogszabálysértésre hivatkozással az ügyfél bírósághoz fordulhat, és a határozatot az ügy jellegére figyelemmel, a közigazgatási határozatok felülvizsgálatára hivatott bírósági szervezet is felülvizsgálja.
Az önök előtt éppen tárgyalás alatt lévő hatásköri törvény fogja ezeket a hatásköröket pontosítani. Törvényjavaslatunk, tehát a közigazgatási bíráskodással kapcsolatos törvényjavaslatunk teljesen függetlenül, ezt a szabályozást megelőzheti.
Azt is meg kell említenem, hogy a helyi önkormányzatok az államigazgatási ügyekben maguk is lehetnek ügyfelek az államigazgatási eljárás során, és ebben az esetben természetesen őket is megilleti a bírósághoz fordulás joga.
Egy új ügyfajtával is bővült a helyi önkormányzatokról szóló törvény alapján a közigazgatási bíráskodás lehetséges köre, hiszen az önkormányzatok törvényességi ellenőrzését ellátó köztársasági megbízott, ha azt észleli, hogy az önkormányzat képviselőtestülete a törvénysértés megszüntetéséről nem intézkedett, akkor a bíróságnál kezdeményezheti a sérelmezett döntés felülvizsgálatát.
További, előkészítés alatt álló vagy már elfogadott törvények között is van olyan, amely bizonyos döntések ellen végső jogorvoslati fórumként a bíróságot jelöli meg. Az egyetlen, amire utalnék, az éppen aktuális kárpótlási törvény, amely a kárpótlási eljárásban illetékes kárrendezési hivatalok elleni felülvizsgálati fórumként a bírósági utat természetesen lehetővé teszi. Végeredményben tehát az a követelmény, hogy a közigazgatásra vonatkozó jogszabályokat összhangba kell hozni egyrészt az Alkotmány rendelkezéseivel, másrészt a közigazgatáshoz kapcsolódó szervezeteket alkalmassá kell tenni a szélesebb körű feladatok megoldására is.
Tisztelt Országgyűlés! A közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatának lehetősége nem jelenti azt, hogy a közigazgatási szervek a bíróság alá lennének rendelve. A közigazgatási szerveknek céljaik megvalósításához megfelelő cselekvési szabadságot, önállóságot kell biztosítani. A határozatok bírósági felülvizsgálatának kiterjesztése nem boríthatja föl – és nem is borítja föl – a különböző szervek közötti munkamegosztás kialakult és kialakítandó rendjét. A hatósági ügyek túlnyomó többsége nyilvánvalóan ezek után is a közigazgatás szervezetrendszerén fog lezárulni, mert a nemzetközi gyakorlat, és a hazai, korábbi lehetőségekből leszűrt tapasztalat is azt mutatja, hogy a határozatoknak csak egy kis töredéke, néhány százaléka kerül a bíróság elé. Ennek megfelelően tehát a közigazgatási határozatok bírói felülvizsgálatának a kiterjesztése nem jelent bizalmatlanságot a közigazgatás munkájával szemben – éppen ellenkezőleg: fokozhatja a közbizalmat az állami tevékenységek, illetőleg a közigazgatási munka iránt, és létezése magának a törvényesen eljáró közigazgatási szervnek is biztosítékot kell, hogy jelentsen. A bírósági felülvizsgálat intézménye az egyes konkrét ügyekben való törvényesség helyreállításán túlmenően, puszta létével is arra ösztönzi a közigazgatást, hogy pontosabban alkalmazza a jogszabályokat, törvényesen és méltányosan döntsön. Az ezekben az ügyekben érvényre jutó bírói jogértelmezés előmozdíthatja a jogszabályok valódi tartalmának megfelelő jogalkalmazását is. Ezek szerint tehát a közigazgatás feletti bírói kontroll kiszélesítése nem csupán az ügyfelek jogainak a védelmét erősíti, hanem jelentős szakmai segítséget is nyújt a közigazgatásban dolgozó jogalkalmazóknak is.
Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy a kérdés kiemelkedő jelentőségére tekintettel – nem visszaélve az idővel – néhány mondattal ismertessem a közigazgatási bíráskodással kapcsolatos magyar jogtörténeti előzményeket is.
Magyarországon a közigazgatási bíráskodás a XIX. század második felében – más európai államok példájára is figyelemmel, a jogállam akkori koncepciójának keretében – fejlődött ki, annak a követelménynek a megvalósítása érdekében, hogy a közigazgatási szervek cselekményeivel szemben megfelelő jogvédelem álljon rendelkezésre. Közel száz évvel ezelőtt, 1896-ban hozták létre a közigazgatási bíróságot, és nem sokkal később, 1907-ben megszervezték a hatásköri bíróságot. Mindkettőt 1949-ben számolták föl, de meg kell jegyezni, hogy a közigazgatási bíráskodást teljesen soha nem törölték el a magyar joggyakorlatból. A tételes jog – nagyon szűk körben – továbbra is lehetővé tette néhány határozat bírósági felülvizsgálatát. Utalok arra, hogy például nyugdíjügyekben mindvégig lehetséges volt bírósághoz fordulni – először szűkebb, majd tágabb kérdéseket illetően.
Az államigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata tekintetében 1957 mérföldkőnek tekinthető, hiszen számottevő változás következett be. Az úgynevezett 1957. évi IV. törvény, tehát az államigazgatási eljárás általános szabályairól rendelkező jogszabály, külön fejezetben rendezte a bírói felülvizsgálat elvi alapjait. Ennek a törvénynek ezen rendelkezéseit 1981-ig lényegében a kiterjesztés és az ezzel kapcsolatos kiterjesztő jogértelmezés és jogalkalmazás, valamint több jogszabály módosította. Ennek ellenére az a helyzet, hogy tulajdonképpen 1981 óta hatályos szabályozás a bírósági felülvizsgálatot csak az ügyek kis részére teszi lehetővé, és egységes koncepció hiányában tulajdonképpen tételes felsorolással, ötletszerűen adják meg azoknak az ügyeknek a csoportjait a jogszabályok, amelyek bíróság előtt megtámadhatók mint közigazgatási ügyek.
Az önök elé terjesztett törvényjavaslat előkészítése során három jelentős kérdésben kellett állást foglalni. Egyrészt el kellett döntenünk, hogy milyen típusú határozatok bírósági felülvizsgálatára gondolunk, másrészt, hogy a bírósági felülvizsgálatot milyen bírósági szervezet valósítja meg, harmadrészt pedig azt, hogy a bíróság milyen eljárási rendben, tehát milyen eljárási szabályok alapján teljesítette a felülvizsgálatra vonatkozó feladatát.
A törvényjavaslat, a fokozatosságot szem előtt tartva – az egyébként hatályos szabályozással is egyezően – csak a hatósági ügy érdemében hozott határozat ellen teszi lehetővé a bírósági utat. Meg kell mondanom, hogy a nézetek között két körben merül föl ettől eltérő vagy ezt bővítő álláspont. Egyfelől az államigazgatási, illetőleg közigazgatási szervek hallgatása esetén biztosítana e szerint a nézet szerint bírói felülvizsgálati lehetőséget a bírói út ebben a két tükörben, másfelől pedig a szabálysértési ügyek – közigazgatási ügyként minősülve – jelenleg a bírói kontrollt nélkülözik, tehát ebben a körben is van olyan nézet, amely a bírói felülvizsgálat lehetőségét indokoltnak tartaná.
Nem vitatva mindkét kör tekintetében a nézetek jogosságát, az utóbbival kapcsolatban azt szeretném elmondani, hogy nyilvánvalóan meg kell teremteni a szabálysértési ügyek bíróság elé vitelének a lehetőségét, azonban csak azt követően, hogy kiérlelt koncepciónk lesz a tekintetben, hogy a büntető eljárás keretében visszatérjünk-e a bűntett, vétség, kihágás korábbi gyakorlatának megfelelően, a szabálysértési ügyeket oda csoportosítva, és ily módon biztosítva a bírósági nyilvánosságot és a bírói kontrollt és garanciákat, vagy pedig a jelenlegi gyakorlatnak megfelelően, a szabálysértések közigazgatási típusú ügyek maradnak, és akkor a közigazgatási bíráskodás hatáskörét és ügykörét nyilván ki kell majd terjeszteni. Ezek ma még nem teljesen eldöntött kérdések. Még egyszer hangsúlyozom: a fokozatosságot kell szem előtt tartanunk, és az ország anyagi lehetőségeit, amire vonatkozóan egy másik törvényjavaslat igen magas számokat tartalmaz. Sajnos, ez a helyzet. Jelenleg a hatósági ügyek érdemében – tehát a hallgatással kapcsolatban nem teszi lehetővé a javaslat a bírósághoz fordulást.
Természetesen fenntartjuk azt a jelenleg hatályos és igen jól működő szabályt, hogy csak akkor van helye a törvényjavaslat szerint is a bírósági útnak, hogyha az ügyfél az államigazgatási eljárásban a fellebbezési jogát már kimerítette, illetőleg jogszabály kizárja a fellebbezést. Ebből következik tehát, hogy a bírósági felülvizsgálat legtöbbször csak annak megállapítására irányulhat, hogy a határozat nem sérti a jogszabályt. Ha igen, a bíróság felhatalmazása általában csupán a határozat megsemmisítésére terjed ki. Ha a bíróság megállapítja a törvénysértést, a közigazgatási szerv a bírósági ítéletnek megfelelően és a törvények korlátai között, de önállóan dönthet. Ha ugyanis a bíróság a közigazgatási szerv határozatát a sajátjával felválthatná, valójában teljes mértékben átvenné a közigazgatás szerepét, ezért ez a lehetőség a törvényjavaslat szerint is általában kivételes.
Tisztelt Országgyűlés! A másik, már jelzett fontos kérdés tehát a törvényjavaslat előterjesztése és kidolgozása során az volt, hogy mely bírósági szervtípus legyen alkalmas a bírósági felülvizsgálati eljárásra a közigazgatási határozatokkal kapcsolatban.
Más országokban is jelentős vitát váltott ki ez a kérdés, és az is kétségtelen tény, hogy a magyar jogtörténeti előzmények egy külön közigazgatási bíróságot határoztak meg erre fórumként. Nyilvánvaló, hogy olyan nézet is elképzelhető, olyan megoldás is, hogy magán a közigazgatási szervezeten belül legyen egyfajta bírósági fórum, tehát ebből a három variációból kellett kiválasztani a számunkra legkedvezőbb megoldást teremtő és az önök elé terjesztett változtatot.
Végeredményben a felsorolt nézetek közül a Kormány a rendes bírósági szervezetrendszerbe illesztett módon kívánja a kérdést megoldani. Ennek az indokait röviden abban tudom összefoglalni, hogy a Kormány álláspontja szerint az igazságszolgáltatás egységét meg kell őrizni, ezért továbbra is a rendes bírósági eljárás szervezeti keretei között kell ezt az ügycsoportot elbírálni.
Egyébként is az a törekvésünk, hogy bíráskodásnak mint önálló hatalmi ágnak a megteremtése és az ehhez fűződő garanciák kiépítése elsőrendű feladatunk, ez egy egységes szervezetet igényel annál is inkább, mert az alapvető szabadságjogok garanciális védelmére számos más új szervezet is létrejött az utóbbi időben. Utalok az Alkotmánybíróságra vagy az önök által még meg nem tárgyalt, de előterjesztett állampolgári jogok országgyűlési biztosának intézményére.
Ezekre az indokokra tekintettel – nem vitásan egyébként anyagi indokok alapján is – az önálló közigazgatási bíróság létrehozását nem látjuk most indokoltnak, s szükségtelen átfedéseket eredményezne. A közigazgatási határozatok eddigi szűkkörű felülvizsgálatát a rendes bíróságok eredményesen látták el, ez is azt támasztja alá, hogy a rendes bíróságok keretében történjen ezen ügyek elbírálása.
Nyilvánvaló, praktikus indok az is, hogy az új feladatok megoldása során is egyszerűbb a már meglévő szervezetre támaszkodni és a megszerzett tapasztalatokat felhasználni.
A szakosítással kapcsolatos követelmények nyilvánvalóak, és az előttünk is természetesen ismert, tehát a rendes bírósági szervezeten belül a szakosított, erre specializálódott bírák kiképzése és alkalmazása természetes követelmény. Ennek megvalósítása ebben a keretben is biztosítható, úgyhogy úgy gondolom, hogy ebből hátrány nem származik a javasolt módszer alapján.
Végeredményben tehát a bírósági ellenőrzést a rendes bíróságok szervezeti keretein belül kívánjuk megvalósítani, és ha a közigazgatási bíráskodás hatáskörét a korábban vázolt módon tovább szélesítenénk majd a későbbiek során, akkor indokoltnak látszik ezt a döntést esetleg felülvizsgálni, és újra kísérletet lehet tenni, hogy egy optimálisabb szervezeti felépítés keretében legyen megoldható a közigazgatási ügyek elbírálása.
Tisztelt Országgyűlés! Hazánkban az 1896. évben megteremtett közigazgatási bíráskodás eljárásával kapcsolatos fő szabály történetileg nem a nyilvános tárgyalás volt, hanem az írásbeliség volt az eljárás menete. Egyetlen közigazgatási bíróság lévén természetesen az eljárás rendje egyfokú volt a korábbi hazai előzményeket tekintve. Ugyanakkor el kell mondani azt, hogy már a közigazgatási bíráskodásra vonatkozó közel százéves törvényjavaslat vitája során is felmerült az, s azt követően egyre gyakrabban hangoztatták a szakemberek, hogy az alsó szintű közigazgatási bíróságok kiépítésével meg kell teremteni a fellebbezés lehetőségét.
Utalok arra, hogy 1924-ben egy ilyen tervezet már el is készült, azonban nem került a Parlament elé benyújtásra. Még egy adatot mondanék ezzel kapcsolatban, 1930-ban Magyary Zoltán a kiváló jogtudós, s ennek a területnek máig is a legnagyobb szaktekintélye úgy foglalt állást ebben a kérdésben, hogy a közigazgatási határozatok elleni bírósági felülvizsgálati eljárásnak kétfokúnak kell lenni. A Kormány álláspontja ennek megfelelően az, hogy továbbra is a jelenleg hatályos lehetőségek alapján a bírósághoz tartozó közigazgatási határozatok felülvizsgálatára vonatkozó eljárási szabályok szerint kétfokú legyen.
Ennek a követelménynek egyébként tulajdonképpen az Alkotmányból eredően is eleget kell tennünk, hiszen az Alkotmány 57. szakaszának (5) bekezdése kimondja, hogy a bírói döntések tekintetében jogorvoslati jog illeti meg a feleket, tehát bírói út esetén már eleve a fellebbezés lehetőségét biztosítani kell. Úgyhogy úgy gondolom, ez az egy indok is elég ahhoz, azokkal a nézetekkel szemben, akik az eljárást egyfokúnak képzelnék el, hogy ennek a bírói útnak – még ha hosszabb és költségesebb is – mindenképpen kétfokúnak kell lenni.
Nyilvánvaló egyébként az is, és erre tapasztalati tények mutatnak, hogy ezekben a perekben a fellebbezéseknek a száma sokkal magasabb, mint más polgári perekben. A szokásos polgári perekben általában 20% a fellebbezett határozatok száma, ezekben az ügyekben pedig 40%. Egy egyfokúvá tett eljárás gyakorlatilag a jogszokásokat is negligálná, illetőleg semmibe venné. Arról nem beszélve már, hogy a fellebbezési jog kizárása a Legfelsőbb Bíróság amúgy is túlterhelt munkáját aránytalanul megnövelné, hiszen a nem fellebbezhető ügyekben az ügyfelek a jelenleg hatályos módszer alapján törvényességi óvás iránti kérelmeket adnának be, úgyhogy minden szempont azt indokolja, hogy az eljárás kétfokú legyen.
Tisztelt Országgyűlés! Lassan befejezve az indokokat ezzel kapcsolatban arra szeretnék még hivatkozni – önök előtt ismeretes –, hogy ez a törvényjavaslat már az elmúlt Parlament elé lett beterjesztve még a múlt év januárjában, azonban a megelőző Parlament, úgy gondolom, helyesen, úgy foglalt állást, hogy – az akkori felfogás szerint – az ország működőképességéhez elengedhetetlenül szükséges törvények megtárgyalására tud vállalkozni. Ezért, természetesen átdolgozott formában, most érkeztünk el oda, hogy a tisztelt Országgyűlés – összhangban az Alkotmánybíróság erre vonatkozó ismert döntésével – ebben a kérdésben állást foglaljon.
Emlékeztetem a tisztelt Országgyűlést, hogy az Alkotmánybíróság a mulasztásban megmutatkozó alkotmánysértést megállapítva arra az elhatározásra jutott, hogy április 1-jétől lehetővé válik a törvényben nem szabályozott módon valamennyi közigazgatási határozat bíróság előtti megtámadása, és a Kormánynak határidőt szabott a törvény január 31-ig történő beterjesztésére. Néhány nappal később került a törvény a tisztelt Parlamenthez beterjesztésre, a késedelmet a pénzügyi kérdések tisztázása okozta, természetesen önöknek világos képet kell arról kapni, hogy mit jelent ez a garanciális és alkotmányos követelmény a már elfogadott és abban a költségvetésben nem szereplő számokat illetően. Úgyhogy engedjék meg, hogy rátérjek a költségvetési törvény módosítását igénylő kérdés tekintetében az erre vonatkozó törvényjavaslat indoklására.
Azzal kell kezdenem, tisztelt Országgyűlés, hogy a közigazgatási bíráskodás bevezetése minden korábbinál összehasonlíthatatlanul nagyobb hatáskör-bővűlést jelent. A közigazgatási hatáskörrel rendelkező szervek összetétele, hierarchiája rendkívül heterogén, ügyforgalmáról most még becsléseink sincsenek, nem azért, mintha elmulasztottunk volna valamit megtenni, egész egyszerűen új helyzet van a közigazgatási szervek tekintetében, egészen másfajta hatáskörök, másfajta szervezeti rendszerben működő szervek vannak. Azt azonban tudjuk, hogy a korábbi tanácsi rendszerben működő közigazgatásban mintegy másfélmillió határozat született, tehát ha az előbbiek szerint néhány százalékát, tehát töredékét fogják az ügyfelek a bírósági felülvizsgálatra tartozónak vélni, legalább 30–40 ezer évi üggyel kell számolni. Mindezt a kétfokú rendszerben elképzelve, ennek a 40%-a fellebbezett ügyként lesz nyilvántartható.
Önök – úgy tudom – tegnap megkapták a munkatársaim által elkészített tájékoztatót, amelyből azt hiszem, őszinte és világos képet kapnak a bíróságok helyzetéről és működési feltételeiről. Én az itt felsorolt és a tájékoztatóban szereplő adatokat nem kívánom megismételni, azonban az egészen egyszerűen megállapítható a tájékoztatóból – és kérem szíves figyelmükbe ajánlva ennek a tanulmányozását –, hogy a bíróságok jelenleg is a működőképesség határán vannak. Mindebből következik, hogy a bíróságok a jelenlegi feltételek mellett ezeknek az ügyeknek a feldolgozására egyszerűen nem képesek. Ehhez ugyanis a tapasztalati adatok alapján a Legfelsőbb Bíróságon és a területi bíróságon, tehát az összes érdekelt bíróságon 151 bírói, 51 fogalmazói és 284 előadói állás rendszeresítésére van szükség. Ez tulajdonképpen 485 állás létesítését jelenti. Ez azonban a kérdésnek csak az egyik oldala, s meg kell mondanom, jóval kisebbik, anyagi vonzattal járó oldala.
A létszámfejlesztés önmagában nem teszi lehetővé a közigazgatási ítélkezés megteremtését. A létszám elhelyezése a kérdéses, és azt hiszem, meggyőző bizonyítékok vannak ebben a tájékoztatóban ezzel kapcsolatban. Valamennyi székhelyi, tehát megyeszékhelyen működő városi bíróság tekintetében nagy gondot okoz, a fővárosban pedig egész egyszerűen lehetetlen. Számításaink szerint öt megyei székhelyen új épület, vagy épületrész megvásárlására kell gondolnunk, és 14 megyeszékhelyen a meglévő épület átalakításával lehet csak az új létszámot elhelyezni. A legnagyobb gondot – mint már említettem – a Fővárosi Bíróság területén lévő helyzet jelenti, ennek becsült költsége – sajnos – 220 millió forint. Nyilvánvaló, hogy az optimális megoldás az lenne, hogyha az Igazságügyi Minisztérium által elfoglalt épületrész, ami ugye, a Markó utcai bíróságnak az egyik fele, visszakerülne a Fővárosi Bíróság, illetőleg a Pesti Központi Kerületi Bíróság használatába, és itt helyezhetnénk el a közigazgatási bíráskodással foglalkozókat. Erre azonban nincs lehetőség, a Kormány erre nem látott lehetőséget, egész egyszerűen nincsen rendelkezése alatt álló olyan épület, amely a minisztérium működésének megfelelne.
Hangsúlyozni kívánom, hogy a közigazgatási bíráskodás bevezetéséhez szükséges feltételek megteremtése nem vitásan jelentős költségekkel jár.
Ezek alapvetően tulajdonképpen nem a bíróságok működése miatt – nemcsak a bíróságok működése miatt – szükségesek, hanem azért is, mert hogyha ezek a feltételek nem teljesülnek, akkor a közigazgatási bíráskodás csak egy, Alkotmányban biztosított jog marad, de ténylegesen nem valósulhat meg.
Ezekkel szeretném indokolni azt a beterjesztett költségvetési törvényt módosító törvényjavaslatot, amely a tartalékösszegből, az ott feltüntetett összeg és az ott részletezett számítás szerint adna lehetőséget a közigazgatási bíráskodás anyagi és szervezeti feltételeinek a megteremtésére.
Még egyszer, nem kívánva igénybe venni türelmüket, kérem, hogy azt a tájékoztatót, amelyet tegnap megkaptak, igen gondosan olvassák el. Különösen két mellékletre hívnám fel a figyelmüket. Az egyik az ügyek érkezésével kapcsolatos összehasonlító táblázat, amelyből meg fogják állapítani, hogy vannak ügycsoportok, amelyekben az utolsó tíz évben 687%-kal, sőt van olyan ügycsoport, ahol 8180%-kal nőtt a forgalom. Továbbá arra a másik táblázatra és összehasonlító adatokat tartalmazó mellékletre gondolok, amely a főváros területén működő bíróságok helyzetét elemzi, és amelyből meg tudják állapítani, hogy nemhogy bírói dolgozó vagy tárgyaló kialakítására nincsen lehetőség, hanem íróasztal elhelyezésére sincsen lehetőség sem a Fővárosi Bíróság, sem a Pesti Központi Kerületi Bíróság, sem pedig a Budai Központi Kerületi Bíróság épületében. Kizárólag a külső kerületi bíróságok vannak – hogy úgy mondjam – elviselhető elhelyezési körülmények között. Ehhez még hozzátartozik, hogy a Pest Megyei Bíróság, amelynek épületében több bíróság és több intézmény működik, szintén pontosan ugyanolyan nehézségekkel küszködik, mint a Fővárosi Bíróság.
Mindezzel tehát szeretném indokolni, hogy a főváros területén a jelenlegi körülmények között teljességgel megoldhatatlan egyetlenegy bírói állás létesítése is.
Kérem, ezeket vegyék majd figyelembe a törvényjavaslat és a hozzáfűződő költségvetési módosítást eredményező törvényjavaslat vitája során. Köszönöm a figyelmüket. (Kis taps.)
