SZABÓ JÁNOS, DR. (FKgP)
SZABÓ JÁNOS, DR. (FKgP)
SZABÓ JÁNOS, DR. (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az élet felgyorsulásával, a társadalom és a gazdaság fejlődésével az életviszonyok egyre bonyolultabbakká válnak. Ezt valahol egy bizonyos távolságból a jogalkotásnak is követnie kell.
Tanúi vagyunk most annak, hogy milyen bonyolult jogalkotási feladatot kell végrehajtanunk, amikor három törvényt kell módosítanunk egy negyedik törvénnyel. És előrebocsátom – a mondandóm későbbi szakaszában még utalok erre –, hogy elképzelésem szerint még ez sem az igazi, mert még ide kívánkozott volna egy negyedik törvénynek is a módosítása, mert megítélésem szerint akkor lett volna komplettebb a kérdés; nevezetesen a szabálysértési eljárásról szóló törvény módosítására gondoltam.
Szándékosan nem kívánok foglalkozni a történeti előzményekkel, hiszen az előterjesztő miniszter úr, illetve dr. Dávid Ibolya képviselőtársam nagyon szépen kibontotta ezt a problémát. Én inkább csak egy mondat erejéig ismét arra utalok, amit már ők is mondtak, hogy az idő rendkívüli módon sürget bennünket az Alkotmánybíróság döntésével, és azzal a lényegében exlex helyzettel, hogy alkotmányellenesség van törvénymulasztás folytán jelenleg, ugyanis a törvényalkotás nem tud lépést tartani az Alkotmány előírásaival. Ha ennek kívánunk eleget tenni, akkor nagy gyorsasággal ezt a törvényt el kell fogadnunk ahhoz, hogy április 1-jével a bíróságok azt alkalmazni tudják.
Engedjék meg, hogy egy kicsit fordított sorrendben most ezzel a témával kezdjek foglalkozni, nevezetesen hogy mennyire alkalmasak, mennyire készek a bíróságok ennek a törvénynek a fogadására, illetve az ezzel kapcsolatos jogalkalmazás megvalósítására.
Ugye, minden bírósági, minden hatósági munkával szemben az ideális elvárás a gyorsaság és a szakszerűség lenne. A kiadott tájékoztatóból is megállapíthatjuk azonban azt, hogy a bíróságok sajnos egyáltalán nincsenek abban a helyzetben, hogy ezt a munkát minden különösebb gond és nehézség nélkül el tudják végezni. Nem kívánok ismételni azokból, amit ez a tájékoztató leír, amit az előttem hozzászólók már elmondtak, azonban egy-két adalékot hadd említsek én is.
A bíróságok leterheltek. Ismereteim szerint jobb helyen 120, de rosszabb helyeken 150-200 folyamatban lévő ügye is van egy bírónak. Ilyen körülmények között drasztikus ügyemeléssel tovább terhelni őket, az a teljes ellehetetlenülés felé vezetne. Adódik a lehetőség kézenfekvően, hogy új embereket veszünk fel, és azokkal próbáljuk megoldani ennek a jogalkalmazásnak, illetve igazságszolgáltatásnak a feladatát. Azonban megítélésem szerint itt egy olyan gonddal állunk szemben, hogyha még van is erre státusz, van is erre anyagi fedezet, akkor is hol találjuk meg azokat a szakembereket, akik ebben a témában rögtön – hogy így mondjam – a mély vízbe beledobva tudnak dolgozni.
Ismereteink szerint még korábban a bíróságok vettek fel elsősorban az államigazgatás köréből olyan, államigazgatási gyakorlattal rendelkező szakembereket, akik ebben a témában – ha úgy tetszik – specialisták. Azt kell azonban mondanom, hogy ezeknek a munkaideje gyakorlatilag szinte kitöltött. Tudjuk, hogy az adóügyekkel kapcsolatosan már nemcsak a jogalap, de egy idő óta a jogszerűség kérdésében is a bírósághoz lehet fordulni. Ilyen körülmények között ezek az ügyek idejük nagy részét kitöltik. Megítélésem szerint további nagy megterhelést már ők sem bírnak el ebben a vonatkozásban.
Márpedig ha ezt a kérdést nem tudjuk megoldani, akkor előfordulhat, hogy a törvénytervezet által elérni kívánt célnak esetleg pontosan az ellenkezőjét érjük el. Azt szeretnénk elérni ezzel a törvénytervezettel, hogy a jogi garanciák az államigazgatási ügyekben is bírói közreműködéssel nagyobb mértékben legyenek biztosítva, de ha az ügyek elhúzódnak, akkor az a helyzet áll elő, hogy lényegében hosszú időn keresztül jogi bizonytalanságban tartjuk az államigazgatási ügyek ügyfeleit.
Tisztelt Országgyűlés! Én úgy gondolom, hogy ennek a kérdésnek a megoldása az egyik leglényegesebb dolog. Könnyebb ugyanis egy törvényt meghozni, mint végrehajtani. Íme, itt is a bizonyság arra, hogy amennyiben nem tudjuk ezt a szervezeti, személyi feltételt produkálni, akkor esetleg írott malaszt marad az, amit itt leírtunk, vagy amit meghozni szándékozunk törvény formájában.
Sajnos a bírói pálya nem vonzó. Nem tudom, hogy a statisztika, amit mondok, mennyire hű, de ismereteink szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróságon meghirdetett 67 vagy 63 fogalmazói helyre három ember jelentkezett. Ez a szám önmagáért beszél. Azt gondolom, hogyha azt szeretnénk, hogy ezzel a kérdéssel kapcsolatban céljaink megvalósuljanak, a törvényalkotás célja megvalósuljon, akkor feltétlenül erre a kérdésre kell leginkább odafigyelnünk.
Engedjék meg, hogy ezeken a szempontokon túlmenően röviden foglalkozzam magának a törvénytervezetnek a koncepciójával! Ezenkívül engedjék meg, hogy foglalkozzam egyes olyan részletkérdésekkel, amelyek – megítélésem szerint – problémát jelenthetnek!
Koncepcionálisan elsősorban azt látom problémának, hogy a törvénytervezet valamilyen módon – bár próbáljuk illeszteni az általános bírósági szervezetbe, összhangba hozni a polgári perrendtartás megfelelő szabályaival, azonkívül az államigazgatási eljárásról szóló szabályokkal – nem illik bele abba a területbe, amelyik tulajdonképpen most már itt rendelkezésre áll az igazságszolgáltatás területén.
Bizonyos más megközelítésben én is azt mondom – mint az előttem szóló Hack Péter képviselőtársam –, hogyha a sürgősség indokolja is azt, hogy ezt a törvénytervezetet elfogadjuk, valahol mégis tovább kellene gondolni ezt a kérdést abban a vonatkozásban, hogy a törvényben kifejezésre kellene juttatni azt, hogy ez egy átmeneti állapot kérdését fogja szabályozni, és majd valamikor kellene egy önálló közigazgatási bíróságot megteremteni.
Engedjék azonban meg, hogy bizonyos értelemben itt mindjárt ellent mondjak Hack Péter képviselőtársamnak, aki végül is az önálló közigazgatási bírói fórum megteremtését valahogy úgy képzeli el, hogy az területileg igazodjék a már intézményesített köztársasági megbízott székhelyéhez. Én úgy gondolom, hogy szemlélete bizonyos értelemben egyoldalú. Arra gondolok nevezetesen, hogy figyelmen kívül hagyta az állampolgárt. Ezeknek a területeknek nagy részben alanya az állampolgár. Nem akarom degradálni az államigazgatási ügyek jelentőségét, mégis úgy gondolom, hogy nem lehet azt mondani, hogy azok nagyobb jelentőségűek, mint a bíróságon levő polgári vagy büntetőügyek. Ezért – megítélésem szerint – úgy gondolom, hogy az állampolgárt ilyen ügyekben utaztatni más megyébe vagy mindig a megyeszékhelyre költségben, időben, energiában rendkívül nagy plusztehertétel, ami álláspontom szerint indokolatlan.
A törvénytervezettel kapcsolatosan szeretnék még rávilágítani arra, hogy az – álláspontom szerint – nem rendezi a közigazgatási bíróságok kapcsolatát az Alkotmánybírósággal, sem pedig az államigazgatási törvényességi felügyeletet eddig ellátó ügyészségekkel. Ez utóbbival kapcsolatban rendezni kellene az ügyészség helyét és szerepét a megújult magyar államigazgatásban, ehhez azonban ma hiányzik az ügyészség működésére vonatkozó új törvény.
Egyes rendelkezéseivel kapcsolatosan szeretnék arra rámutatni, hogy a közigazgatási határozatoknak szinte teljes köre a bíróságok által felülvizsgálhatóvá válik. Ez önmagában véve örvendetes körülmény. A kivételek felsorolásánál azonban – megítélésem szerint – adódik egy kis gond. A törvény ugyanis taxatíve felsorolja azokat az ügyköröket, amelyek nem kerülhetnek bírói útra. Ezzel kapcsolatosan az a gondom, hogy minden taxációnak az az átka, hogy igen nagy a tévedés lehetősége. Az ily módon meghatározott ügytípusokat ugyanis később nem lehet az igényeknek megfelelő jogértelmezéssel sem bővíteni, sem szűkíteni.
További kérdés az, hogy a közigazgatási bíráskodás hogyan épül a közigazgatási eljárás jogorvoslati rendszerére. Ebben a körben elsősorban azt kell vizsgálni, hogy a keresetindítás feltételeit, illetőleg korlátait milyen szűken vagy tágan határozza meg a törvény. Úgy gondolom, hogy a törvényjavaslat helyesen képviseli azt az elvet, hogy a közigazgatási ügyeket főként és elsősorban a közigazgatási szerveknek kell eldönteniük, ezt a szerepet a bíróságok nem vállalhatják át. Ezért helyesnek tartom azt az álláspontot, miszerint csak akkor lehessen a közigazgatási határozat bírói felülvizsgálatát kérni, ha a közigazgatási eljárás jogorvoslati eszközeit az ügyfél már kimerítette.
Más gond. Óvatosan kell bánni – megítélésem szerint – a törvényjavaslat 6. szakaszában írt jogerő fogalmával. Az előterjesztő nyilván helyesen gondolja, de a 6. szakasz szövege – enyhén szólva – félreérthető. Az ugyanis azt sugallja, hogy a bíróság előtt megtámadható közigazgatási döntések a másodfokú határozat tényének a közlésével – éppen a rendelkezésre álló bírói ügy miatt – nem válnak jogerősekké. Erről nyilvánvalóan szó sem lehet. A másodfokú döntéssel ugyanis, ha a bírói út nyitva áll, a közigazgatási eljárás jogorvoslati szakasza lezárult. Az más kérdés, hogy a keresetindítás tényének a határozat végrehajtására van-e halasztó hatálya. E tekintetben tehát a törvényjavaslat szövegét pontosítani kellene.
Ezzel kapcsolatban még meg kívánom jegyezni, hogy nem biztos, hogy az a leghelyesebb út, ha a keresetindítás tényéhez a halasztó hatály automatikusan kapcsolódik. Abból kell kiindulni, hogy a közigazgatási eljárások többsége, de legalábbis igen jelentős része ellenérdekű felek között folyik, amiből törvényszerűen következik, hogy az egyik fél joga egyben a másik fél kötelessége is. Ha a halasztó hatály a keresetindítás tényében automatikusan benne van, akkor az jó alap lehet az időhúzásra oly módon, hogy nyilvánvalóan alaptalan kereset benyújtásával megakadályozható mások törvényes jogainak az érvényesítése.
Ezek kiküszöbölése érdekében helyesebbnek látszik a jelenlegi gyakorlat, miszerint a bíróság a felperes kérésére a keresetlevelet megvizsgálja, és ha úgy ítéli meg, hogy a kereset feltehetően a határozat megsemmisítését, illetve megváltoztatását fogja eredményezni, akkor a végrehajtás felfüggesztése érdekében végzéssel határoz.
A törvénytervezet hiányosságának tartom, mint ahogy erre már korábban is utaltam, hogy nem vonta módosítási körébe a szabálysértési eljárási törvényt. Ugyanez még bonyolultabbá tette volna a problémát és a szabályozást, de ugyanakkor azt kell mondani, hogy teljesebb körűvé vált volna ennek a kérdésnek a megoldása. Természetesen külön törvénnyel bármikor szabályozható ez a kérdés és behozható, de így lényegében egy munkából ezzel már kettőt csináltunk.
Mindent egybevetve a tervezetet az idő sürgetése miatt is, a felsorolt problémákkal együtt is és azok megoldásával alkalmasnak tartja frakciónk az elfogadásra, és ezért tisztelettel kérjük, hogy a tisztelt Ház azt fogadja el. Köszönöm szépen. (Taps.)
