BOROSS PÉTER, DR. belügyminiszter:
BOROSS PÉTER, DR. belügyminiszter:
BOROSS PÉTER, DR. belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Igaza van a tisztelt képviselő úrnak, nincs mindenkiről pontos, részletes adat. Sok irányú és hosszú időt igénybe vevő irattári azonosító, kutatómunka szükséges egy-egy adat kiderítéséhez. Ez a munka azonban folyik a Belügyminisztériumban, és a hivatalos megkereséseknek rendszeresen eleget teszünk, ha tudunk.
Az utóbbi években a Belügyminisztérium igen nagy számban bocsátott adatokat, részben azok részére, akik személyesen kérték, részben a Kártérítési Hivatalon keresztül. Ezek az igazolások főleg munkajogi jellegűek és társadalombiztosítással kapcsolatosak voltak. Ugyancsak a Belügyminisztérium nyilvántartásainak segítségével sikerült összeállítani névsorokat, temetési helyek adatait. Így vált lehetővé, hogy igen sokan méltó végső nyughelyre kerüljenek, akik életüket vesztették egy rossz emlékű korszak áldozataként.
A '45-től '63-ig terjedő idő politikai áldozatainak exhumálásával, azonosításával és újratemetésével kapcsolatban a korábbi kormány 1989. március 13. napján tartott ülésén hozott első ízben határozatot arról, hogy akiket az '56-os események miatt, az '56-os szabadságharc eseményei miatt politikai okokból kivégeztek, azonos elbírálásban részesüljenek másokkal. Eszerint a kérelmező családtagoknak meg kell adni az exhumálási engedélyt, az állam viselje az exhumálási és azonosítási költségeket, végül a Pénzügyminisztérium a Fővárosi Tanács részére pótlólagos forrásként biztosítsa az exhumálások költségeit.
A kabinet 1990 januárjában hozott határozatát kiegészítette azzal, hogy '56 előtt politikai okokból kivégzetteket illetően is hasonló módon kell eljárni. A kihantolás, azonosítás, visszatemetés költségei ugyancsak az államot terheljék. 1990. december hónapjával bezárólag 250 politikai okból kivégzett személy kihantolása történt meg. 1991-re főleg a '45-'56 közötti időszakban politikai okokból kivégzettek hozzátartozóinak kihantolási kérelmei várhatók. Az exhumálási engedélyek kiadása ma már nem igényel külön intézkedést, mert a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka a múlt év első felében általános érvényű engedélyt juttatott el a temetkezési intézetekhez. A tényállás teljessége érdekében megemlítem, hogy a feladatok teljesítését szinte lehetetlenné teszi az, hogy nemcsak a kivégzett, hanem a börtönben meghalt személyeket is jeltelen sírban temették el.
A mosonmagyaróvári perben kivégzett Tihanyi Árpád, Zsigmond Imre, Gulyás Lajos, valamint Földes Gábor földi maradványait például a sopronkőhidai rabtemetővel szomszédos ingatlanon, szintén jeltelen sírban földelték el. A kivégzettek nyughelyére vonatkozóan semmiféle nyilvántartási adat nem állt rendelkezésre, az állítólagos szemtanúk sem tudtak értékelhető adatokat szolgáltatni, ezért a kutatás hosszú ideig eredménytelen maradt. Kizárólag az ásatásokat irányító Bajnóczki István orvosszakértő és Tomka Péter régész áldozatos munkájának volt köszönhető, hogy a feltárás és azonosítás végül eredményesen végződött.
A külföldön élő hozzátartozók részéről is érkeztek kérelmek, de a sírhely megtalálására irányuló kutatások – a már hivatkozott okból – részben eredménytelenek maradtak. Jelenleg folyamatban van a Kerepesi temetőben a 298. parcella feltárása és az ebben a parcellában jeltelenül elhantoltak azonosítása. Több kivégzett személy vonatkozásában az azonosítás eredményes volt.
Teljes mértékben tudatában vagyunk a határainkon kívül elhunyt magyarok emléke iránti felelősségnek, és az érintett országokkal fenntartott hivatalos érintkezésben is folyamatosan napirenden tartjuk a kérdést. A most készülő magyar-szovjet alapegyezmény szándékaink szerint tartalmazni fog olyan pontot, amely e kötelezettség teljesítéséhez is kellő feltételeket teremt. A szovjet, illetve ukrán illetékesekkel folytatott megbeszélések alapján úgy tűnik, megértésünkre talál kérésünk az Ukrajna területén elhunyt magyarok emlékhelyének létesítése ügyében. A megbeszélések már a konkrét helyszín kijelöléséről, technikai részletekről szólnak.
Ismeretes, hogy Kárpátalján az onnan elhurcolt magyarok szintén létrehoztak méltó emlékhelyet a táborokban elhunyt halottaiknak.
Ami a jugoszláviai repressziók áldozatait illeti, abból indulunk ki, hogy megfelelő emlékhelyek létesítése, a végtisztesség megadása itt is a kölcsönös megbecsülés, a humanizmus, a megértés építését szolgálja. Ilyen értelemben, megfelelő tárgyalási fórumokon több ízben is tettünk kezdeményező lépéseket. Az ügy történelmi értékelését a létező, működő történész vegyesbizottság keretében kell és lehet megteremteni.
Kérem, hogy ebben a kérdésben ennél részletesebb választ ne igényeljenek tőlem. Ez nem jelenti azt, hogy törekvéseink során az áldozatok iránti kegyelet nem vezérli lépéseinket.
Engedjék meg, hogy visszatérően példát hozzak az iratok sorsára. '45-'49 között működött a debreceni hadifogoly-átvevő bizottság. Ennek iratanyaga nem a Belügyminisztériumban, hanem az új magyar Központi Levéltárban van. Ezt is érdemes kutatni. De működött egy hazahozatali kormánybizottság is, amelynek feladata a hadifoglyok felkutatása és hazahozatala volt. Ennek iratanyagai 1956-ban, az Országos Levéltár más irataival egyetemben elégtek. Intézkedéseket tettem, hogy a minisztérium irattári szinten lévő dokumentumanyaga átfogó, levéltári szakmai szempontokat kielégítő módon rendezésre kerüljön. A szakmai segítséget minden hivatott szervezet részéről előre is köszönöm.
Mélyen egyetértek azzal, hogy az emlékmű vagy emlékművek őrizzék azok neveit, akik életüket vesztették a hazáért – bárhol is nyugszanak jeltelen sírokban. Erre már számtalan szép példa volt az elmúlt években, községi, megyei összefogással.
Ígérem Zimányi képviselő úrnak s mindenkinek, hogy ehhez a fájdalmas, utólagos kegyeleti gesztushoz a minisztérium minden segítséget megad.
Hölgyeim és Uraim! Tájékoztatásul még annyit, hogy mikor beosztásomat átvettem, mintegy 200 kérelem volt a Belügyminisztériumban, irattári kutatás érdekében. Ezeknek jelentős része – alapos gyanúm szerint – inkább politikai ponyvaregényírás célját szolgálta. Ezért Kosáry Domokos akadémikus úrral megállapodtam abban, hogy minden kutató kérelmét az Akadémia létrehozott bizottsága abból a szempontból elbírálja, hogy megfelel-e a kutató és a kutatás szakmai, személyi feltételeinek, és vajon a cél valóban e szomorú tények feltárása-e. Minden segítség, szervezeti segítség ezen az úton, amely akadémiai elbírálás szempontjából is megfelelőnek találtatik, nálam készséges fogadásra talál.
Kérem válaszom elfogadását. (Taps a jobb oldalon.)
