BALOGH GÁBOR (KDNP)
BALOGH GÁBOR (KDNP)
BALOGH GÁBOR (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Sokan és sokfélét elmondtak már a kárpótlási törvényjavaslatról, és első látásra úgy tűnik, hogy újat hozzátenni nem lehet, legfeljebb ismételheti magát az ember, azonban ellenzéki kerekasztalos koromban megtanultam, hogy először a tárgyalópartnereket el kell zsibbasztani, amikor nem figyelnek oda vagy figyelmük lanyhul, akkor kell gyorsan előterjeszteni az igazi problémát és a megoldást. Úgy látom, hogy képviselőtársaim is most jöttek elő a lényeggel, és most gondolták át véglegesen, akár frakciószinten is ezeket a dolgokat. Nos, talán emiatt is jelenthet néhány perces hozzászólásom megrökönyödést a reprivatizáció hívei vagy konzervatív felfogású képviselőtársaim körében.
Politikai síkról nézve az Antall-kormánynak két feladatot kell megoldani:
1. Befejezni az államosítást, másszóval lezárni a Horthyval elkezdődött, Szálasin keresztül folytatódott, majd a Kisgazdapárton keresztül Rákosi, illetve a Kádár-korszakon keresztül folytatódott korszakot.
2. Elindítani ezt az országot a szociális piacgazdaság irányába. Mindezt úgy, hogy az ország működőképessége fennmaradjon, profilunk pedig mind a nyugati, mind a keleti térségben kedvező hatást váltson ki. Nos, ha ilyen szemüvegen át nézzük ezt a kárpótlási törvényjavaslatot, megállapíthatjuk, hogy olyan pozitívumokkal rendelkezik, amelyek lezárhatnák ezeket a korszakokat, ugyanakkor új irányba is mutathatnak. A korszaklezárás véleményem szerint azáltal jelenik meg ebben a törvényjavaslatban, hogy azok, akiket tulajdonjogi sérelem ért, kárpótlási jegyet kapnak. Most nem kívánok erre kitérni, elemezni ennek jogosságát, etikai elfogadhatóságát, és hogy mennyiben felel meg az igazságosság elvének, és még sorolhatnám, mindössze annyit, hogy a kormánykoalíció többsége, úgy tűnik, politikai megfontolásból felvállalja, hogy kárpótlásban részesíti a tulajdonuktól megfosztott vagy tulajdonukat felajánló személyeket. Mindezt teszik azért, hogy egy olyan réteg felemelkedését segítsük elő, amely gazdasági téren vetélytársa lehet az elmúlt rendszer gazdasági vezető rétegének. Ezáltal, folytatva a békés átmenetet, el lehet érni, ha ebben a kárpótolt réteg partnernek bizonyul, hogy békés eszközökkel, piaci viszonyok között is megtörténhessen a tervutasításos rendszer lebontása és a piacgazdasági rendszer kiépítése felgyorsuljon. Úgy gondolom, hogy rendelkezünk olyan alapvető intézményekkel, amelyek a piacgazdaság csírái, de még nagyon távol állunk a gazdasági demokráciától.
A kárpótlási törvényjavaslattal kapcsolatban ilyen piacgazdasági csírák az 1990. évi VI. törvény az egyes értékpapírok nyilvános forgalombahozataláról és forgalmazásáról, valamint az értékpapír tőzsdéről. Kérdésként merül fel, hogy a jelenlegi javaslat hogyan illeszthető az értékpapírtörvényhez. Egyes képviselőtársaim már szót ejtettek erről. Ezekhez annyit fűznénk hozzá, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatot vétek lenne nem ehhez a már meglévő értékpapírpiachoz illeszteni. Úgy vélem, hogy akkor, amikor értékpapírokról vagy új értékpapír kibocsátásáról van szó, a Parlament alapvető feladata, hogy mint alaptörvényhez, az 1990. évi VI. törvényhez igazítson mindent. Éppen ezért, miután meghatároztuk és leírtuk a kárpótlási jegy alaki kellékeit, értékpapír specifikumait, kizárólag csak a kibocsátásáról és az értékpapír forgalomképességéről szóljon a törvény. Ha a jogosultak körét veszem figyelembe, mindenképpen szükséges, tudniillik rendkívül sok külföldi vagy állampolgárságától megfosztott külföldi állampolgár is jogosult lenne erre, ha összességében nézem, tehát mindenképpen szükséges, hogy a tulajdonosok tisztában legyenek azzal, hogy a kárpótlási jegy belföldi forgalomra szánt értékpapír, amelyet nemzetközi forgalomba hozni nem lehet. Ugyanígy tudnia kell a tulajdonosnak, hogy időben meddig forgalomképes, illetőleg tőzsdén jegyezhető-e, ha igen, arra az állami garancia kiterjed-e.
Mindenképpen fontosnak tartom, hogy a kárpótlási jegyen keresztül a kívánt célt minél hatékonyabban tudjuk elérni, ezért nem szabad néhány odavetett, az értékpapír törvények szellemétől idegen szakaszokkal öszvér-törvényt hozni. Éppen ezért javaslom, hogy külön ágazati törvények szabályozzák a beválthatóság, például a privatizáció során, vagypedig az életjáradékra való átválthatóságuk részletes szabályait, nem pedig ez a törvény. Ennek következtében a jelenlegi javaslatból kerüljenek ki azok a paragrafusok, amelyek rendszeridegenek, így gondolok az állami vállalatok gazdasági társaságokká való átalakulásának feltételeit szabályozó részekre, továbbá a termőföld tulajdonszerzési vonatkozásaira. Ha képviselőtársaim méltányolják ez irányú javaslataimat, akkor az elfogadás következményeit vizsgálva nem hallgathatom el, hogy ezáltal a parlamenti demokrácia sajátos eszközeivel is élünk, mégpedig, hogy nemcsak a Parlament gyakorol nyomást a Kormányra meghatározott törvények előterjesztése érdekében, hanem az a hatalmas réteg is, aki sürgeti a gazdasági változásokat, és a kárpótlási jegy birtokosa lesz. Más szavakkal, kettős garanciát kap a Parlament. A Kormányt kettős nyomás alá helyezi:
1. a parlamenti törvényhozás tekintetében,
2. alulról, a népakarat által nyilvánul meg.
Úgy gondolom, hogy egy parlamentáris demokráciában tisztességesebb megoldás nem képzelhető el, függetlenül attól, hogy ezt a javaslatot mint a laza kormánykoalíció egyik parlamenti tagja teszem. Köszönöm a figyelmet. (Jobb oldalon taps.)
