FODOR GÁBOR, DR. (FIDESZ)
FODOR GÁBOR, DR. (FIDESZ)
FODOR GÁBOR, DR. (FIDESZ) Köszönöm szépen, Elnök Úr. Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Az adózás rendjéről szóló törvényhez szeretnék én is pár gondolatot hozzátenni.
Varga Mihály barátom, frakciótársam e törvényjavaslat vitájában a múlt héten már szólt arról, hogy George Orwell szelleme erősen átitatta az előterjesztést, a mindent figyelő, mindenhol ott lévő nagy testvér szimbolikus figurája ránk kacsint a száraz törvényszöveg lapjairól.
Az utazó adóhivatal vágyainak azonban, bármilyen kellemetlen is egyelőre, alkotmányos korlátai vannak. Erről szeretnék most pár gondolatot megosztani önökkel.
A törvény szerint az a belföldi, állandó lakóhellyel rendelkező magánszemély, továbbá az a magánszemély, akinek belföldön az adózás rendjéről szóló törvény 39. §-ában meghatározott vagyonnyilatkozat körébe tartozó vagyona van, vagyonnyilatkozatot tesz, ha 1988. január 1. napját követően a magánszemélyek jövedelemadójának hatálya alá tartozó adóköteles bevételt szerzett.
A vagyonnyilatkozatra a 38–44. §-nak a rendelkezéseit kell alkalmazni.
Az ezt követő fejezet, vagyis a zárórendelkezések 35. §-ának (2) bekezdése szerint felhatalmazást kap a Kormány, hogy a 34. § bekezdése szerinti vagyonnyilatkozat benyújtásának időpontját rendeletben meghatározza.
Nézzük most ezeknek a részleteit, e rendelkezéseknek.
Az idézett törvényhely, javaslat alkotmányossági szempontból erősen vitatható. Az Alkotmánybíróság 1990 szeptemberében már hozott határozatot, igaz, más jellegű vagyonnyilatkozat tárgyában, azt alkotmányellenesnek minősítve a vonatkozó jogszabályt megsemmisítette. Bár kétségtelen, hogy a 20/1990-es alkotmánybírósági határozat egy, lényegét tekintve a szóban forgótól eltérő, egyes állami és pártfunkciót betöltő vezetők vagyonnyilatkozatával volt kapcsolatban, az Alkotmánybíróság határozatának indoklásában kifejtett elvek a konkrét ügy kereteit messze meghaladóan a jelen javaslat alkotmányossági szempontból való vizsgálatához is támpontul szolgálnak.
Nézzük tehát az Alkotmánybíróság álláspontját.
Az Alkotmánybíróság döntésének kialakítása során abból indult ki, hogy az Alkotmány 59. §-a (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog. E jog tartalmazza azt, hogy mindenki maga rendelkezik magántitkainak és személyes adatainak a feltárásáról és felhasználásáról.
Az alkotmánybírósági határozat – ez ugye a híres személyi számmal kapcsolatos határozat – indoklása ezt azzal egészítette ki, hogy az Alkotmánybíróság a személyes adatok védelméhez való jogot nem hagyományos védelmi jogként értelmezi, hanem annak aktív oldalát is figyelembe véve információs önrendelkezési jogként. Személyes adatot felvenni és felhasználni tehát általában csakis az érintett beleegyezésével szabad, mindenki számára követhetővé és ellenőrizhetővé kell tenni az adatfeldolgozás egész útját, vagyis mindenkinek joga van tudni, ki, hol, mikor, milyen célra használja fel az ő személyes adatait.
Kivételesen törvény elrendelheti személyes adat kötelező kiszolgáltatását, és előírhatja a felhasználás módját is. Az információs önrendelkezési jog nem abszolút jog tehát, de az ilyen törvényi korlátozás is csak akkor minősíthető alkotmányosnak, ha megfelel az alkotmányban a korlátozásokkal szemben támasztott követelményeknek.
Az Alkotmánybíróság ezután megállapította, hogy a támadott törvény amikor vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget ír elő tág körben, kényszerítő ok nélkül korlátozza az Alkotmány 59. §-ában biztosított jogokat, s ezzel alapjog lényeges tartalmát korlátozta.
Rámutatott, hogy a rendelkezés nem felel meg az alapjogokat korlátozó normákkal szemben támasztott arányosság feltételeinek sem. Ez ugyanis megköveteli, hogy az elérni kívánt cél fontossága és ennek érdekében okozott alapjog-sérelem súlya összhangban legyen egymással.
A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt kiválasztani. Ha az alkalmazott korlátozás és a cél alkalmatlan, az alapjog sérelme megállapítható.
Tehát ezek voltak az alapállítások az idézett alkotmánybírósági határozatokban.
Tehát az Alkotmánybíróság álláspontja szerint alapjogot törvény is csak akkor korlátozhat, ha ez a korlátozás először is elkerülhetetlenül szükséges – ez ugye a kényszerítő ok –, másodszor: a korlátozás és az így elérni kívánt cél arányos, és harmadszor: a korlátozás a cél elérésére alkalmas. A vagyonnyilatkozat, a vagyoni helyzetre vonatkozó személyes adatok feltárására való kötelezés az Alkotmány 59. §-ában biztosított információs önrendelkezési jog, alapjog korlátozása.
Nézzük tehát a három szükséges feltételt, amely bármelyikének híján alkotmányosságról már nem beszélhetünk.
Tehát az elsőt nézve, hogy a szóban forgó korlátozás elkerülhetetlenül szükséges-e, arra nyilván az a válasz, hogy több tízmilliárd forint adóhátralék, amitől az állam elesik, feltétlenül indokolja e korlátozást. Persze az az érv, hogy adózni márpedig kell, önmagában indokolja egy alkotmányos alapjog korlátozását, ez ugyancsak kérdéses.
Másodszor: A korlátozás arányos volta megint csak az előző kérdésre adott választól függ. Bizonyára van, lenne más alternatíva is, persze nyilván költségesebb, bonyolultabb és hosszadalmasabb.
Ami viszont a harmadikat jelenti, az alkalmasság kérdését, erre egyértelműen nemmel kell felelnünk.
A javaslat 13., 14. §-a a törvény hatályos szövegét kibővíti. Már a javaslat általános indoklása utal arra, hogy a módosítást elsősorban a bevallani elmulasztott jövedelmek eredményesebb feltárása, az adójogszabályok szigorú betartása indokolja.
A javaslat 13., 14. §-ához fűzött miniszteri indoklás szerint a valóságos adóalapok megállapításának egyik fontos eszköze lehet a vagyonnyilatkozat. Ennek érdekében bővíti ki a kötelezettek körét, a vagyonnyilatkozat tárgyi terjedelmét.
Az indoklás szerint a vagyonnyilatkozatra vonatkozó módosító rendelkezések nemcsak az adóhatóság információit szélesítik, hanem biztos kiindulási pontot jelentenek a jövőre nézve jödedelmek ellenőrzéséhez. A fenti állítás valótlan.
A javaslat 14. §-a ugye az adózás rendjéről szóló törvény 39. §-a (1) bekezdésének új szövegét úgy állapítja meg, hogy a javasolt pont, a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség kiterjed a 200 ezer forintot meghaladó készpénzvagyonra is.
A javaslat a (2) bekezdés szerint az adózónak a vagyonnyilatkozatban feltüntetett vagyont az adóhatóság felhívására igazolnia kell. Bővebb magyarázatra, gondolom, nincs szükség ahhoz, hogy belássuk, e javaslat által megvalósítandó vagyonbevallás képtelenség. A készpénzvagyon felhívás esetén való igazolása gyakorlatilag egyetlen módon lehetséges, annak bemutatásával, illetve megszemlélésével. A pénz azonban pusztán fizikai birtoklása alapján tulajdonosként alakilag legitimálja azt, aki birtokban tartja. Annak bizonyítása, hogy a birtokos nem tulajdonosa a bemutatott készpénznek, jogi képtelenség.
Ily módon mindenki akkora készpénzvagyont igazol, amennyi pénzt esetleg csak néhány órára kölcsön venni, elkérni vagy összeszedni képes, és ezzel a jövőre nézve bármilyen vagyonnövekedés adómentességét biztosíthatja, illetve legalizálhatja.
Minderre tekintettel túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a javaslatban kitűzött cél – biztos kiindulási pont a jövőre nézve a jövedelmek ellenőrzéséhez – eléréséhez a javasolt eszköz teljességgel alkalmatlan. Ehhez, az alkalmatlan eszköz bevezetéséhez kívánja a javaslat törvény útján az adóhatóság rendelkezésére bocsátani az állampolgárok túlnyomó többségének teljes vagyoni átvilágítását, ami a személyes adatokhoz való, az információs önrendelkezési jog igen drasztikus megnyirbálása. Az Alkotmánybíróság álláspontja ebben a kérdésben teljesen világos. Ha az alkalmazott korlátozás a cél elérésére alkalmatlan, az alapjog sérelme megállapítható. A javaslat által bevezetni kívánt vagyonnyilatkozat tehát alkotmányellenesnek tekinthető.
Alkotmányossági szempontból ugyancsak aggályosnak látszik a teljes körű, minden vagyonra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség bevezetése a garanciák teljes hiánya okán is. Az Alkotmánybíróság 15/1991-es határozatának indoklásában részletesen kifejti, hogy bármilyen jogszabály, amely az alkalmazott eljárásra tekintet nélkül személyes adat felvételéről, gyűjtéséről, tárolásáról, rendezéséről, továbbadásáról, nyilvánosságra hozásáról, megváltozatásáról és így tovább rendelkezik, csak akkor felel meg az Alkotmány 59. §-ának, ha garanciákat tartalmaz arra nézve, hogy az érintett személy az adat útját a feldolgozás során követni és jogait érvényesíteni tudja. Az erre szolgáló jogintézményeknek tehát biztosítaniuk kell az érintett beleegyezését a feldolgozásba, illetve fontos garanciákat kell tartalmazniuk arra a kivételes esetre nézve, amikor az adatfeldolgozás az érintett beleegyezése, esetleg tudta nélkül történhet. E garanciális jogintézményeknek, továbbá az ellenőrizhetőség érdekében is objektív korlátok közé kell szorítaniuk az adat útját.
A javaslatban garanciákról nemigen olvashatunk. Ráadásul a javaslat 19. §-a az eredeti adózás rendjéről szóló törvény 47. §-át a következők szerint tervezi kiegészíteni: Az adóhatóság jogosult a hatáskörébe tartozó, az adóval kapcsolatos, a titoktartási kötelezettség alá tartozó adatról, tényről, körülményről vagy iratról más adóhatóság tájékoztatására, ha az valamely adó vagy adóhiány feltárását, behajthatóságának megállapítását lehetővé teszi vagy valószínűsíti. A tájékoztatás joga a társadalombiztosítási alap és az elkülönített állami pénzalap kezelőjét is megilleti az általa kezelt alap javára teljesítendő kötelező befizetéssel összefüggésben. Az Országos Munkaügyi Központot és a megyei munkaügyi központot a tájékoztatás joga a megkeresés alapján megilleti arról is, hogy a magánszemélynek a munkanélküli-ellátás mellett van-e kereső tevékenységből származó jövedelme, és ez meghaladja-e a törvényben meghatározott mértéket.
Mindehhez tegyük hozzá, hogy a javaslat 17. §-a az adóhatósághoz adatot szolgáltatók körét további pontokkal egészíti ki, és ugye ennek a 38. §-nak a híres "A" változata példátlan egyszerűséggel meg kívánja szüntetni a banktitkot, mikor kimondja: "Nem jelenti a banktitok sérelmét…" – és itt van egy hosszú felsorolás – "… az adó-, vám- és társadalombiztosítási kötelezettség ellenőrzése érdekében az adó- és vámhatóság, illetve a társadalombiztosítási szerv írásbeli megkeresése, a számlatulajdonos pénzforgalmi jellegű bankszámlájának egyenlegéről és forgalmáról adott tájékoztatás." Tehát a javaslat 3. §-a az adózás rendjéről szóló törvény 11. §-a (6) bekezdésének új szövegét megállapítva a d) pontban előírná, hogy az adózó köteles valamennyi pénzforgalmi jellegű bankszámlájának, elszámolási számlájának számát az adóhatóságnak bejelenteni.
Mindezekből, s főként a törvény egész szelleméből egy, a polgárok és a gazdaság vagyoni viszonyait totálisan ellenőrizni kívánó pénzügyi kormányzat azon törekvése olvasható ki, hogy törvényi felhatalmazás révén erre képessé is váljon.
E súlyos veszélyek megint felvetik a hiányzó adatvédelmi törvény kérdését, amely biztosítaná az általános garanciákat a jelen esetben vagyoni viszonyait illetően átlátszó, magánszférájától megfosztott, totálisan kiszolgáltatott adóalanyok számára. Ha ilyen adatvédelmi információs törvény nincs – mint ahogy nincs ma jelen pillanatban Magyarországon –, úgy alkotmányos alapjogot, információs önrendelkezést generálisan szűkítő ágazati adózási törvényt csak akkor lehet elfogadni, ha az alkotmányos alapjog korlátozásával kapcsolatos alkotmányos garanciákat saját maga tartalmazza.
Melyek ezek a garanciák? Csak címszavakban: ilyen például a betekintési jog, adatok helyesbítéséhez való jog, törléshez való jog, független ellenőrző szervezet, adatáramlás pontos körülhatárolása a törvényben, törvényes adatminőség, bírósági úton jogvédelem, tájékoztatás adat továbbításáról.
Ugyancsak alkotmányossági szempontból veszélyesnek tűnik a javaslat 35. §-ának (1) bekezdése, amely szerint felhatalmazást kap a Kormány, hogy a már elemzett, mindenkire kiterjedő vagyonnyilatkozat benyújtásának időpontját rendeletben meghatározza. Az Alkotmány 8. §-ának (1) bekezdése szerint az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. A vagyoni állapotra vonatkozó személyi adatok feldolgozásának szabályozása, az adatszolgáltatás elrendelése nyilvánvalóan alapvető jogra vonatkozik; már a jogalkotási törvény 5. §-ának (1) bekezdése felvetette a törvényhozási tárgyak közé a személyi nyilvántartást. Mindezek tükrében kétséges, hogy a Kormánynak adott biankó felhatalmazás alkotmányossági szempontból védehető-e. Igaz ugyan, hogy a felhatalmazás végső soron csak a vagyonbevallás időpontjának meghatározására szól, de egy alapjog korlátozásának a hatálybaléptetése is fogalmilag a korlátozás része, így arra felhatalmazást a törvény a Kormánynak nem adott.
A javaslat 14. §-a a hatályos rendelkezésekhez képest jelentősen kibővítené a vagyonnyilatkozat által bejelentésre kötelezett vagyon körét, szándéka szerint nem érintené azonban a takarékbetétek és a lakossági devizaszámlák titkosságát, amelyeket jogszabály szavatol. Csakhogy a javaslat által bevezetni kívánt adózási rend mellett a fenti betétek titkossága de facto megszűnik, mert bár bevallani őket senki sem köteles, mégis mindenki rá fog kényszerülni, mert ellenkező esetben nem tudja majd igazolni a két vagyonnyilatkozat közötti vagyonnövekedés eredetét, ha a betétje erejéig valamilyen más vagyontárgyat szerez. A javaslat tehát anélkül, hogy ezt formálisan kimondaná, hatályon kívül helyezi a belföldiek devizaszámlájáról rendelkező minisztertanácsi rendelet 6. §-ának (1) bekezdését – amely szerint a devizaszámla titkos, adatairól tulajdonosának vagy törvényes képviselőjének hozzájárulása nélkül más részére felvilágosítást adni nem szabad –, továbbá a takarékbetétekre vonatkozó jogszabály hasonló rendelkezéseit.
Általában nem világos, hogy az adóhatóságnak miért kell az ország vagyonmozgásáról teljes körű képpel rendelkeznie, miért nem elégséges az, ha az adóhatóság a vagyon eredetéről azoknál tudakozódik, akiknél a vagyonbevallásuk és az adóbevallásuk összevetése után adózatlan jövedelmet sejt.
A törvény szelleme, rendelkezései és az Alkotmánnyal való többszöri szembenállás miatt érdemes lenne az Európa Tanács idevágó 108. számú konvencióját áttanulmányozni, melynek rendelkezései, azt hiszem, nehezen lennének adaptálhatók a jelen javaslathoz.
Mindezek után szeretném leszögezni, hogy a beterjesztett javaslat nemcsak gazdasági oldalról vitatható, hanem alkotmányossági szempontból is súlyosan kifogásolható, így frakciónknak nem áll módjában támogatni. Köszönöm szépen. (Taps.)
