KATONA BÉLA, DR. (MSZP)
KATONA BÉLA, DR. (MSZP)
KATONA BÉLA, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A frakció második szónokaként tulajdonképpen könnyű helyzetben lennék, hiszen Békesi László a múlt héten nagyon részletesen elemezte a költségvetést. Másrészt pedig az utánam következő hozzászólók el fogják mondani az egyes fejezetekről alkotott véleményünket.
Így én tulajdonképpen csak két kérdéssel szeretnék foglalkozni. Az egyik az, hogy milyen hatással van ez a költségvetés azokra az emberekre, akiknek nincsen munkájuk, a másik pedig az, hogy hogyan befolyásolja azok életét, akiknek van munkájuk. Én úgy gondolom, ezt a Parlamentet elég sokszor érte az a vád, hogy nem azokkal a kérdésekkel foglalkozik, amelyek az egyszerű emberek mindennapi életét befolyásolják. Hát ha valami, akkor egy éves költségvetés és a hozzá kapcsolódó törvények ilyen befolyásoló jellegű törvények. Úgyhogy én úgy gondolom, most egy ország figyel ránk, hiszen az óvodástól a nyugdíjasig, a munkanélkülitől a gazdagodni akaró vállalkozóig mindenki tudja, hogy itt és most olyan döntések születnek, amelyek az ő életét legalább egy évre befolyásolni fogják.
Ezenkívül pedig úgy gondolom, hogy egy Kormány valódi szándékait nem a nemzeti színű pántlikával átkötött pártprogramok mutatják meg, hanem a beterjesztett költségvetések. Több közgazdász szerint Piroska is akkor jött rá, hogy az ágyban csipkés főkötőben nem a nagymama fekszik, amikor a farkas beterjesztette az első költségvetését. (Derültség.) Ezért úgy gondolom, ebben az évben sem mondhatnak le arról a képviselők, hogy szakértőik segítségével a lehető legalaposabban elemezzék az egyes intézkedéseik hatását a gazdaságra, a társadalomra, az ország és ezen keresztül az egyes emberek életére. És nemcsak elemezni kell ezeket a hatásokat, hanem nyilvánosságra is kell hozni, hogy minden állampolgár tisztában legyen ebben az országban a költségvetés elfogadása után, hogy mi vár rá a következő évben.
Sajnos, az első kérdés, amivel foglalkozni szeretnék, a munkanélküliség kérdése, már nem szorul nyilvánosságrahozatalra. Azt már mindenki tudja ebben az országban, hogy az egyik legnagyobb gondunk – és nemcsak nekünk, hanem az egész térségnek – a rohamosan növekvő munkanélküliség. Azt is tudomásul vette mindenki, hogy ez a gazdasági szerkezetváltás elkerülhetetlen velejárója; de azt is tudják egyre többen, hogy a mértéke viszont attól függ, hogyan találjuk meg és hogyan hasznosítjuk azokat az aktív és passzív eszközöket, amivel a munkanélküliségnek ezt a nagyságrendjét befolyásolni lehet.
Kupa miniszter úr expozéjából úgy tűnt, hogy ezen a területen az intézkedések tulajdonképpen rendben vannak, hiszen szó szerint a következőket mondta: "A gazdaság szerkezeti átalakulása miatt a jövő évben még ugyancsak elkerülhetetlen a munkanélküliek számának emelkedése, a területi, regionális feszültségek növekedése. A munkanélküliséggel járó gondok enyhítése érdekében a Kormány kezdeményezte a foglalkoztatási törvény módosítását, és továbbra is fontos szerepet szán az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközöknek." Idáig az idézet.
Ebből úgy tűnik, minthogyha ezek az intézkedések megalapozottak és elegendőek lennének. Én tudom, hogy még egy pénzügyminiszter sem képes arra, hogy a költségvetési előterjesztés mind a kétezer oldalát elolvassa, ezért most tájékoztatom a miniszter urat, hogy munkatársai rútul becsapták. Ugyanis a foglalkoztatási törvény módosítása nem enyhíti a munkanélküliséggel járó gondokat, ha csak azt nem tekintjük enyhítésnek, hogy csökkenti a munkanélküli segély összegét és rövidíti a kifizethetőség időtartamát.
Ha pedig Dragon Pál tegnapi javaslatához vagy támogatásához csatlakozva – ne adj' Isten – a Parlament többsége megszavazza a Mezey képviselő úr által bevezetésre javasolt málenkij robot intézményét, akkor Európában példátlan törvényt fogunk alkotni.
Lehet, hogy azt is eltitkolták miniszter úr előtt, hogy az alig fél éve megszületett és három lábon is elég gyengén álló Szolidaritási Alap egyik lábát ezen költségvetés előkészítése során levágták. Eddig ugyanis a munkavállalók, a munkaadók és a költségvetés közösen adták össze a segélyezéshez szükséges összegeket. Ebből a trióból most a költségvetés teljesen kiszállt, hiszen a táblázatokban csalárd módon feltüntetett 10,2 milliárd forint összeg nem állami támogatás, hanem – mint a legnagyobb munkaadónak – az államnak ugyanúgy kötelessége befizetni, mint bármelyik másik munkaadó szervezetnek. Tehát a költségvetés semmivel nem járul hozzá a Szolidaritási Alap megalkotásához.
Az a tény pedig, hogy a több mint háromszorosára növekvő munkanélküliség mellett a Foglalkoztatási Alap összege alig növekszik, ez mutatja a Kormány szándékainak komolytalanságát. Az pedig egyenesen elkeserítő, hogy ebből az összegből mindössze 1,2 milliárd forintot szán új munkahelyteremtő beruházások támogatására, miközben például a kárpótlási hivatalok működtetésére 1,6 milliárd forintot tartalmaz az 1992-es költségvetés. Azt hiszem, hogy ezt meg kell ismételnem, elsősorban a tévénézők és a rádióhallgatók kedvéért, mert nagyon hihetetlen adatról van szó. Tehát megismétlem: nem a kárpótlás kerül 1,6 milliárd forintba, hanem a kárpótlási hivatalok fenntartása kerül 1,6 milliárd forintba, akkor, amikor munkahelyteremtő beruházásokra mindössze 1,2 milliárd forintot tartalmaz a költségvetés.
Azokat a vállalkozókat, akik még esetleg bolond módra munkahelyeket teremtenének, azokat pedig elriasztjuk ettől azzal, hogy az erre vonatkozó összes adókedvezményt megvonjuk január elsejétől.
Én úgy gondolom, hogy ezek az intézkedések együttesen azt mutatják, hogy a Kormány a mai napig nem akar, vagy nem tud igazából mit kezdeni az egyre növekvő munkanélküliséggel. Pedig, tisztelt Ház, a tegnapi vitára is visszautalva én szeretném kijelenteni, hogy a jövőre várható minimum 600 ezer munkanélküli óriási többsége tisztességes, dolgozni vágyó emberekből fog összeállni. Olyanokból, akik nem örülnek majd ennek az állapotnak, hanem akik szégyelleni fogják, és akik nem merik elmondani otthon a gyerekeiknek, hogy apjukat az utcára tették. Nekünk, képviselőknek pedig az lenne a feladatunk, hogy olyan feltételeket teremtsünk, hogy ezek az emberek legalább érezzék: hogyha ők is úgy akarják, akkor belátható időn belül újra munkához juthatnak, és teljes értékű emberekké válhatnak.
Tisztelt Ház! Azt hiszem, legalább ennyire érdemes azt vizsgálni, milyen hatással lesz a költségvetés annak az átlagos jövedelemmel rendelkező négytagú családnak a jövő évi életére, ahol még mind a két szülőnek megvan a munkahelye. Gondolom, azzal képviselőtársaim egyetértenek, hogyha a családfő az iparban dolgozik és 16 786 forintot keres havonta, a feleség pedig a kereskedelemben és 16 253 forintot keres havonta – ezeket nem én találtam ki; ezek a statisztikai adatokból az átlagkeresetek az iparban és a kereskedelemben –, szóval hogyha ennyit keresnek, akkor gondolom egyetértenek azzal, hogy ez a házaspár egyetlen fillérrel nem járult hozzá az elmúlt évben a megtakarítások növekedéséhez, amire egyébként a Kormány olyan jogosan büszke. Nem ők tettek be egy év alatt az OTP-be 28,5 milliárd forintot, nem ők vásároltak értékpapírt 54 milliárd forintért, és nem is ők gyűjtötték össze az 50 milliárd forintnyi devizaszámlát. Még a lakásukat terhelő hitelt se tudták – sokakkal ellentétben – egy összegben visszafizetni, és nem azért, mert kamatcsökkentésre spekuláltak, hanem azért, mert nem volt rá pénzük.
Így aztán november óta egyre többször veszik elő azt az OTP-értesítést, amely arról szól, hogy januárban mennyivel nagyobb havi törlesztő részletet kell fizetniük, és szomorúan állapították meg a többszöri családi tanács után, hogy a gyerekeknek ugyan megveszik karácsonyra a csizmát, mert kinőtték a tavalyit, de a mama továbbra is a tízéves télikabátjában fog járni. Pedig ők voltak azok, akik már ebben az évben is 14%-kal kevesebb élelmiszert fogyasztottak, 23%-kal kevesebb ruházati cikket vettek, és 40%-kal kevesebb iparcikket, és nem jutottak el egész évben egyszer sem színházba, moziba vagy egy vendéglőbe vacsorázni.
Azt még nem tudják pontosan, hogy mit fog jelenteni számukra a fogyasztóiár-támogatások drasztikus és végleges – gyakorlatilag végleges – megszüntetése, de már összeszorul a gyomruk, ha a következő víz- vagy fűtési számlára gondolnak. Le fognak szokni a tejről, a tejivásról és a sajtevésről, és meg fogják magyarázni a gyerekeknek, hogy a zsíros kenyér és a tea rendkívül egészséges, és az is lehet, hogy megpofozzák az egyiket, mert az iskolaorvosra hivatkozva nem fog egyetérteni ezzel az állítással.
El fogják olvasni és meg fogják hallgatni a pénzügyminiszter úr és a miniszterelnök úr nyilatkozatait többször is, amelyek úgy szólnak, hogy 1992-ben nem a lakosság viseli a terheket. Nem fogják érteni, hogy miért élnek ők akkor mégis rosszabbul. És keresni fogják magukban a hibát. (Dr. Antall József miniszterelnök: Ki mondott ilyet? Mondjon neveket!) Majd megmutatom a nyilatkozatokat. (Dr. Antall József miniszterelnök: Tessék neveket mondani! Ez demagógia. Szégyellje magát a képviselő úr! – Az elnök csenget.) Folytathatom, Elnök Úr? (Dr Kónya Imre, MDF: Arra válaszoljon, amit a miniszterelnök úr kérdezett!) Nem fogják érteni, hogy miért élnek ők mégis rosszabbul. Pedig a hiba nem bennük van, hanem a nyilatkozókban, akik elfelejtik, hogy mit is terjesztettek be a költségvetésben.
Abban ugyanis, hogy a költségvetés a fogyasztási adónál 38 milliárddal, az áfánál 18 és fél milliárddal, a személyi jövedelemadónál 41 milliárd forinttal több bevételt tervez; ezt szeretném mindenkinek a tudomására hozni, hogy ezt egyes-egyedül az állampolgárok fogják befizetni. Azt meg fogják érteni, hogy nyolcéves Trabantjuk a kötelező biztosítás, a megemelt díjtételű casco és a gépjárműadó bevezetése után luxusautóvá változott. Tudomásul fogják venni, hogy egyik hónapban a világpiac, a másik hónapban pedig az adóváltozás miatt emelkedik a benzin ára. Le fognak ülni és ki fogják számolni, hogy mennyibe kerül lemenni a nagymamához, és el fogják dönteni, hogy ezentúl nem havonta, hanem negyedévente fognak csak ilyen drága uta-zásra vállalkozni. Csak azt nem fogják érteni a gyerekek, hogy az apu miért káromkodik olyan csúnyán, amikor a televízióban a Mercedes, a Ford és a Peugeot autókról azok a klassz hirdetések mennek.
Azt fogják hinni, hogy semmi közük nincsen ahhoz, hogy a vállalatok immár 5%-ot fizetnek a Szolidaritási Alapba, és semmi közük nincsen ahhoz, hogy 25 napos táppénzig a vállalatok fizetik az összeget. De rá fognak jönni, hogy igenis van közük, mert a termékek árában ezt is ők fogják megfizetni. És amikor a szomszéd átjön egy este és elmeséli, hogy két hét betegállomány után másnap a kezébe adták a munkakönyvét, akkor úgy döntenek, hogy ezentúl betegen is dolgozni fognak, és nagy ívben elkerülik a frissen választott háziorvosukat.
Tisztelt Ház! Szeretnék visszatérni a költségvetés tényszerű számaihoz (Közbeszólás jobbról: Ne is térj vissza!) , és szeretném elmondani, hogy – bár ez a házaspár is ki tudná számolni, ha az adatok rendelkezésére állnának – én kiszámoltam, hogy miért élnek ők rosszul most, és miért fognak rosszul élni a következő évben is. (Közbeszólás: Csak egy nevet mondjál!) Azért, mert ez a házaspár, ez a két átlag-jövedelmű kereső 1991-ben 10 288 forinttal keresett kevesebbet havonta, mint a négytagú család létminimuma.
És hogyha azt feltételezzük, hogy 1992-ben mind a ketten megkapják a 23%-os bérfejlesztést, és azt feltételezzük, hogy valóban csökken az infláció, és szemben az idei 41-42%-os létminimum-emelke-déssel jövőre –mondjuk – az is csak 23%-ot fog emelkedni, akkor jövőre ez a család 12 369 forinttal fog kevesebbet keresni havonta, mint a jövő évre érvényes létminimum (Közbeszólás: Idő!) , és ha figyelembe vesszük a nagyvonalúan 250 forinttal megemelt családi pótlékot is, akkor a család havi de-ficitje még mindig 6729 forint, amellett, hogy 72 279 forintot befizettek adóba a költségvetésnek. (Közbe-szólás: Idő!)
Tisztelt Ház! Horváth Béla képviselőtársam többször megkérdezte tőlem, hogy miért olyan indulatosak a parlamenti hozzászólásaim. Szeretném ünnepélyesen kijelenteni, hogy a mai napig egyetlenegy indulatos hozzászólásom nem volt, először vagyok másféléves képviselői pályafutásom során indulatos, de most nagyon. (Közbeszólás: Ne indulatos, kritikus légy!) Ugyanis ha a Kormány elvé-gezte ezeket a számításokat, tisztában volt ezeknek az eredményével, akkor tisztességtelen volt beterjeszteni ezt a költségvetést. Ha pedig nem végezte el ezeket a létminimumra vonatkozó számításokat, akkor pedig dilettáns és nem alkalmas az ország vezetésére. (Közbeszólás.)
Éppen ezért megismétlem Békesi László azon javaslatát, vonja vissza a Kormány a költségvetést, dolgozza át, és az általa elmondott szakmai prioritások mellé tegye oda azt az alapvető követelményt, hogy olyan költségvetése legyen az országnak 1992-ben, amely biztosítja, hogy egy négytagú család összes jövedelme – ha a szülőknek van munkájuk és átlagos keresettel rendelkeznek – legalább érje el a négytagú családok létminimumának értékét. Én azt hiszem, hogy nem lesz meglepő, hogy ha ennek a feltételnek a teljesítése nélkül sem én, sem a frakciónk ezt a költségvetést, még ha a legjobb módon van összeállítva, akkor sem fogja megszavazni. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)
