PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ)
PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ)
PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A 3636-os számú törvényjavaslathoz az 1992. évi költségvetési törvénytervezet környezetvédelmi vonatkozásainak vitájához kívánok hozzászólni.
Mielőtt szorosabb értelemben a környezetvédelem költségvetési pozíciójának tárgyalására kerülne sor, érdemes a környezetvédelmet egy pillanatra az infrastrukturális és humán szféra helyzetével együtt tekinteni. Aki még emlékszik az MDF kibontakozási programjára, az felidézheti, hogy ez épp az egészséges természeti és humán környezet megóvásának, megteremtésének ígéretével indult. Gondolok itt az oktatásra, a lakásügyre, a környezetvédelemre. Ezzel a szemlélettel szöges ellentétben áll a mostani költségvetési tervezet szemlélete, amely kísértetiesen idézi az elmúlt évtizedek oly sokat bírált gazdaságpolitikájának arányait. Az állami költekezés növekvő mértékben irányul az államapparátus finanszírozására. A humán, környezetvédelmi és az infrastrukturális ágazatok újra a rövid távú szemlélet áldozataivá válnak.
Az 1992-es költségvetési törvénytervezet alapján a környezetvédelem pozícióját jellemző és a terület működését érintő főbb költségvetési tételek a következőkben foglalhatók össze.
A KTM az 1992-re tervezett, 3,387 milliárd forintos kiadási fő összegével, melyből csak az Országos Műemlékvédelmi Főfelügyelőség költségvetése 1,2 milliárd, messze a legkisebb minisztérium. A következő legkisebb költségvetésű minisztérium, a Külügyminisztérium is hozzávetőleg 8,5 milliárdos kiadási tervvel számolhat 1992-re. A tárca 2,644 milliárdos nettó támogatása a legszűkebb államigazgatási szféra, a központi költségvetési szervek támogatásának 2,5%-át, az állami költségvetés összes kiadásainak pedig 2,7 ezrelékét teszi ki.
Ez a 3,387 milliárdos kiadási tétel a KTM 1991. évi tervezett kiadásait reálértékben 18%-kal múlja alul. A tárca nettó támogatása 1992-ben 2,644 milliárd lesz, ami 17%-os reálcsökkenés az előző évhez képest.
Ezzel párhuzamosan a tárcának összességében 3%-os létszámcsökkenéssel is számolnia kel. A létszámcsökkenés éppen a környezetvédelmi kutatások szempontjából fontos Környezetgazdálkodási Intézetet – megjegyzem 28%-os létszám- és 34%-os reálbér-előirányzat csökkenése mellett a feladatokkal amúgy is túlterhelt ez az intézet –, a környezetvédelmi területi szerveket érinti, mintegy 3%-os mértékben.
A fenti számok azt gondolom, önmagukért beszélnek, hűen tükrözik a környezetvédelemnek a kormányzat által szánt pozícióját és a pozíció alakulását. Ez a pozíció a FIDESZ számára teljességgel elfogadhatatlan.
A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium támogatása reálértékének csökkenése azt a veszélyt hozza, ami a költségvetés egészében is tetten érhető. Miről van itt tulajdonképpen szó? Az apparátus az utolsó leheletéig védi előjogait, a támogatásból mindig futja az apparátus fenntartására, miközben az érdemi feladatokra, amelyek az apparátus létének az alapja, lassan nem jut forrás. Ebbe az irányba mutatnak a Környezetgazdálkodási Intézetnél és a regionális környezetvédelmi szerveknél tervezett intézkedések is.
A központi környezetvédelmi alap helyzete is siralmasan alakul. Az alap forrásait 1992-ben kizárólag a különböző bírságbevételek alkotják. Figyelembe véve a bírságoknak a központi környezetvédelmi alap és az önkormányzatok közötti 70–30%-os megosztását, ami önmagában is érthetetlen és felháborító, az alap 1992-ben összesen 450 millió forinttal gazdálkodik. Ez az összeg reálértékben – tehát az inflációt is figyelembe véve – épp a fele annak a pénznek, amivel az alap 1990-ben gazdálkodhatott. Történik ez annak ellenére, hogy 1991. január l-jétől a szennyvízbírság 70%-a a vízügyi alapból a központi környezetvédelmi alapba került.
Az alap költségvetési támogatásban tehát nem részesül. A környezetszennyezési bírság pedig nem azért csökken, mert kevesebb a környezetszennyezés, hanem mert a szűkre szabott költségvetés fizikailag teszi lehetetlenné, hogy a területileg illetékes szakemberek a szükséges méréseket elvégezzék, és a bírságokat kiszabják.
Megfigyelhető tendencia, hogy a Pénzügyminisztérium igyekszik egyes klasszikus állami feladatokat az ágazati elkülönített pénzalapokra telepíteni, és ezzel egyidőben ezen alapok önálló, a központi költségvetéstől független finanszírozását – úgymond – ösztönözni. Erről az 1992-es irányelveket ismertető előterjesztésben olvashatunk, ahol az infrastrukturális és környezetvédelmi feladatok támogatásáról így fogalmaznak: "Az infrastrukturális, környezetvédelmi fejlesztéseket döntően ágazati pénzalapok bevételének növelése és a külföldi források útján célszerű finanszírozni."
Ez a hosszú távú törekvés a környezetvédelem esetében – támogatható. Amennyiben igazodni kívánunk a "fizessen a szennyező" Európában általánosan elfogadott elvéhez, akkor egy olyan, a központi költségvetés aktuális szeszélyeitől független környezetvédelmi alap megteremtése lehet a cél, amelyet nagyobbrészt a szennyezők különféle környezethasználati és termékdíjainak befizetése, kisebb részben az esetleg rendelkezésre álló külföldi támogatások tarthatnának fenn. Az alap így a környezetvédelem finanszírozásának alapvető bázisává válhatna. Ezen fejlődési iránynak nélkülözhetetlen feltételei azonban a következők:
Ad 1. A KTM konzisztens és megalapozott elképzeléssel rendelkezzen a környezetvédelmi szabályozás gazdasági ösztönzőkre alapozott átalakításáról, és e szabályozás bevezetéséről. E szabályozás alapjait egy új környezetvédelmi törvény fektethetné le, de a törvény nélkül is elkezdhető lenne. E szabályozás – ha ez jó szabályozás lenne – nagyságrendekkel növelné a szennyezők által fizetendő díjakat. Zárójelben jegyzem meg, tehát a bírságokat.
Ad 2. Legalább ennyire fontos, hogy a pénzügyi kormányzat ne zárkózzon, és ne zárkózhasson el egy ilyen jellegű megalapozott környezeti szabályozás bevezetésétől, például arra hivatkozva, hogy az a Pénzügyminisztérium antiinflációs politikájának kárára lenne. Amennyiben a Pénzügyminisztérium decentralizálni kívánja a költségeit – ez esetben a környezet megóvásával kapcsolatos központi feladatokat is –, akkor rá kell kényszeríteni, hogy gazdaságpolitikájának alakításakor számoljon ennek költségeivel.
Az említett két feltétel egyike sem áll fenn jelenleg, noha a KTM-ben előrehaladott állapotban van a központi környezetvédelmi alap újraszabályozásának kimunkálása, persze kérdéses, hogy e munkák az ismertetett és támogatandó irányban haladnak-e. Rövid távon még mindenképpen a jelenlegi rendszer fenntartásával kell számolnunk.
Ezzel ellentétben az alap leépítése az irányelvek tanúsága szerint elkezdődött. A pénzügy és a KTM között kemény alku folyik a központi környezetvédelmi alap forrással való ellátásának kérdésében.
Az alku jelenlegi állásában a KTM – mint mindig – vesztésre áll. Félő, hogy a jövő évi benzináremelés jelentős része nem a környezetvédelmi alapot fogja gyarapítani.
Az alapból 1991-ben két különleges elvonásra is sor került. Egyrészt a KTM 40 millió forintot vont el az alaptól igazgatási költségek fedezésére, azaz a minisztérium folyó finanszírozására. Ez döbbenetes annak ismeretében, hogy a környezetvédelmi tárca vezetése az 1991-es költségvetés vitája során – saját szavaival élve – nem volt fogadókész több mint 1 milliárd forint átvételére egy másik tárcától. Hogy emlékeztessem képviselőtársaimat, ez volt Ráday képviselőtársunk módosító indítványa. Másrészt a szovjet csapatok által ránk hagyott környezeti károkkal kapcsolatban a legsürgősebb feladatokra az alaptól a központi költségvetés elvont 100 millió forintot. Ígéretet tettek ugyan rá, hogy ezt az összeget 1992-ben visszatérítik, de ezt az előttünk fekvő költségvetés csak akkor teszi lehetővé, ha bizonyos feltételek teljesülnek – lásd a költségvetés 1. kötet 28. § (3) bekezdését.
A kormányzat a következő években kiemelt környezetvédelmi akcióként kívánja kezelni a szovjet csapatok távozása után maradt környezeti károk felszámolását. Erre a célra 1992-ben legfeljebb 830 millió forintot szánnak. Miután a teljes kárt 60 milliárd forintra becsülik, e tendencia azt jelzi, hogy a károk felszámolásának terheit a Kormány a jövendő kormányokra és ezzel a jövő nemzedékeire kívánja áthárítani. Ilyen áldozatos költségvállalás, valamint a változatlan árak, változatlan környezeti állapot és változatlan mértékű kárenyhítés mellett a szennyezés maradványaival unokáink még 2050-ben is küzdeni fognak. Eközben a szovjet objektumok értékesítéséből származó bevételek teljes mértékben a jelenlegi Kormány zsebébe folynak.
A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium kezelésében lévő vízügyi alap lehetőségei is drasztikusan csökkennek. Folyó áron 14,6%-kal csökken az alap költekezési lehetősége. Ezen alap hatáskörébe tartozik többek között a szennyvíztisztítási feladatok megoldása, így a csökkenés a riasztó közműolló ismeretében újabb félelemre ad okot.
Néhány további vonatkozó tétel az 1992-es költségvetési tervből: Fejezet szintű kiemelt kormányzati beruházásokra az 1991. évi 37 milliárd forinttal szemben 1992-ben 39,5 milliárd forint jut. Szembeötlő ugyanakkor ezen belül a környezetvédelmi akciók előirányzatainak megnyirbálása. Ezek szerint a Bős–Nagymarosi Vízlépcső-beruházás lezárására szánt összeg 700-ról 450 millióra csökken. Ez azért is érdekes, mert mint kormányzati megnyilatkozásból tudjuk, a nagyberuházás lezárása megtörtént, hiszen a Dunai Vízlépcső Bizottságának a felszámolása is ezzel függ össze, tehát ez gyakorlatilag nem a lezárásra szól, hanem bizonyos állagmegóvási és egyéb árvízvédelmi munkákra; a kérdés csak úgy merül fel, hogy vajon miért lett kevesebb, hiszen az infláció miatt is több pénzre lenne szükség, nem beszélve arról, hogy eddig nagy előszeretettel megfeledkeztünk a szigetközi részről, a dunakiliti részről, és elsősorban Nagymarosra koncentráltunk. Azt gondolom, hogy ha ezeket a mulasztásainkat is be akarjuk hozni, akkor inkább a pénznek a nagyságát növelni kellene, mint hogy csökkenteni.
A KHVM-en belül a kiemelt városok szennyvíztisztítására szánt pénz 1100 millióról 900 millióra, a KTM-nek környezetvédelmi célokat szolgáló beruházási támogatások 255 millióról 0 millióra módosultak 1991-hez képest.
Ha tehát van a Kormány jövő évi gazdaságpolitikájának hátrányos helyzetű területe, akkor a környezetvédelem feltétlenül ide tartozik. Az 1992-es év gazdaságpolitikai prioritásairól szólva a költségvetési törvény előterjesztés nyíltan beszél és idézem: "Számolni kell azzal, hogy a kiépülő piacgazdaságban kiemelt fontosságú állami követelménytámasztás, és az egészséges környezethez, a természeti értékek megóvásához fűződő nemzeti érdekek érvényesítésének hatékonysága nem javul, a hatósági munka színvonala messze el fog maradni a piacgazdaság által megkívánttól, a szűkös pénzügyi források nem fogják lehetővé tenni a nemzetközi együttműködésben rejlő lehetőségek kiaknázását, s várhatóan nem érhető el lényeges előrehaladás az Európai Közösség követelményeihez történő felzárkózás terén." Én azt gondolom, ehhez nagyon sok dolgot lehetne fűzni, de néhányat feltétlenül hozzá kell tennem. Ez a következő: ez az idézet semmiképpen nem egyeztethető össze a nemzeti megújhodás programjában írt kormányelképzelésekkel. Semmiképpen nem követhető egy ilyen környezeti politika. Ez felhatalmazza azokat a szennyezőket, akik ma olyan technológiával dolgoznak, hogy egyértelműen környezetszennyezést idéznek elő. Tudniillik föllapozzák ezeket a fejezeteket és azt mondják, lám maga a Kormány sem vállalt semmiféle garanciát arra, hogy bárminemű előrelépés lesz, és mintegy föltett kézzel áll a környezeti szennyezés előtt.
Csak egy ellentmondást idéztem és még egyet szeretnék ide, ugyanez a fejezet, a környezetvédelmi fejezet azt mondja, hogy a fejezet 1992. évi működési feltételei az 1991. évinél kiegyensúlyozottabbak, prognosztizálhatók. Ugyanakkor, nem sokkal később: bár a működési zavarok felmerülése nem zárható ki.
Én azt gondolom, egy ugyanilyen év kezdeténél mint szinte a tavalyi volt, egy ugyanolyan költségvetés tárgyalásánál feltétlen megkívánhatja az Országgyűlés, és én a magam részéről feltétlen megkívánom, hogy a környezetvédelmi miniszter úr nyilatkozzon a környezetvédelmet érintő költségvetési fejezetről, mert ne fordulhasson elő az, mint a tavalyi évben, hogy valamikor májusban a Környezetvédelmi Minisztérium a bizottsághoz fordult, hogy bizonyos pénzösszegek átcsoportosítását, bizonyos pénzösszegek Kormányon belüli átcsoportosítását kérje, mert működésképtelen a minisztérium. Én azt gondolom, hogy egy tárcának fel kell tudni mérni, hogy mire van szüksége, és igenis ki kell állni és kérni kell a Parlament segítségét. A Parlament és az országgyűlési képviselők akkor tudnak segíteni, ha látják, hogy magának a minisztériumnak is szüksége van erre a támogatásra. Mi úgy látjuk, hogy szüksége van. Tehát magyarul, ezek, amiket eddig elmondtam, ez az idézet annyit tesz, hogy a kormányzat a környezeti problémák, aktív befolyásolásának döntő részéről lemond, és a gazdasági szerkezet spontán átrendeződésétől várja a feszültségek enyhülését. A Kormány feltehetőleg arra számít, hogy a magyar gazdaság jelenlegi átstrukturálódása környezeti szempontból előnyös lesz, azaz a hagyományosan túlfejlesztett, energiaigényes és környezetszennyező iparágak rovására előtérbe kerülnek a környezetbarátabb szolgáltató és pénzügyi szférák. Azt hiszem, hogy ilyenre nem szabad számítanunk.
A közvetlen külföldi tőkebefektetések révén az országba jutó technológiák potenciális hatásait is feltehetően pozitívan ítéli meg a Kormány. A külföldi működőtőke beáramlását a kormányzat adókedvezmények révén pozitív diszkriminációban részesíti. Elismerve a külföldi működőtőke beáramlásának pozitív hatásait, vakság ugyanakkor azt gondolni, hogy ez a hatás egyértelműen pozitív, természetesen környezetvédelmi szempontból. A Kormány meg sem próbálja a közvetlen külföldi befektetések azon részének negatív diszkriminálását, amely a laza környezetvédelmi szabályozás és az alacsony környezeti igényesség miatti költségelőny kihasználása céljából jön hazánkba, noha e negatív diszkrimináció a piackonform közgazdasági szabályozás révén is lehetséges.
Ma még sem a privatizáció során, sem a vegyesvállalatok alakításakor nem feltétel a környezeti hatástanulmány elkészítése. Itt van a működőtőke, a bejövő működőtőkének az érdekeltsége. Véleményem szerint a szigorú, a hazai értékeket védő környezeti szabályozás nincs elriasztó hatással a külföldi befektetőre, sőt épp azt érzékelhetik, hogy valóban európai országba hozták pénzüket. A külföldi tőkének azért a részéért pedig nem kár, amely a környezetszennyezés adta lehetőségek elakadása miatt riadna el a magyarországi befektetésektől.
Tisztelt Ház! A Kormány – úgy érzem – semmit nem tett a környezetvédelem gazdaságpolitikai eszköztárának korszerűsítésére. A környezeti politika eszközrendszerének kidolgozása, termékdíjak, letétvisszafizetési rendszer alkalmazása, kibocsátási díjak bevezetése és még sorolhatnám – sürgető és mindez ideig elvégzetlen feladat. Az állampolgári akciók lehetőségének megteremtése, a környezetszennyezők jogi felelősségrevonásának megkönnyítése is várat magára. Mindezek után elmondhatjuk, hogy (sajnos) az 1992. évi költségvetési törvénytervezet környezetvédelmi vonatkozásai szöges ellentétben állanak a Nemzeti Megújhodás Programjában lefektetett elvekkel. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
