PERJÉS GÁBOR (MDF)
PERJÉS GÁBOR (MDF)
PERJÉS GÁBOR (MDF) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bibó István ajánlotta Moltkére hivatkozva, hogy ha valaki jó katonapolitikai írást akar olvasni, olvasson ókori szerzőket, mert azok nem vesztették el azon érzéküket, hogy a dolgoknak oki magyarázatát adják. A mai közép-európai közgondolkodás – általunk ismert okok miatt –, elvesztette azt a képességét, hogy a dolgoknak ne ideológiai, de oki magyarázatát adja.
Miért mondtam el én ezt elöljáróban? Azért, mert a honvédelmi költségvetés elfogadásának oki magyarázatát szeretném megadni, racionálisan, higgadtan és ideológiától mentesen. A klasszikus Clausewitz-mondást, mely szerint a háború az agresszív politika folytatása más eszközökkel, megfordítjuk, és egy ország biztonságának megőrzésében a legfontosabb tényezőnek a következetes és kiszámítható politikát jelöljük meg, akkor sem mondhat le egy ország arról, hogy rendelkezzen a védelméhez szükséges elégséges nagyságú fegyveres erővel.
Az elmondottakat támasztja alá a 153 éve háborút nem viselt semleges Svájc, s a kis NATO-tagországok fegyveres ereje. Negatív példaként – nem teljesen ide tartozóan – szolgáljon a tisztességes külpolitikát folytató Kuvait esete.
Közép-Kelet-Európa biztonságpolitikai szempontból az átmenet időszakát éli, szilárdnak, öröknek vélt struktúrák szétbomlóban vannak, s a biztonsági garanciák alapjaiban rendültek meg. Miért? – tehetik fel a jogos kérdést. Röviden válaszolok rá. Mert a jugoszláviai események precedens értékűvé nőhetnek, mert vélt vagy valós nemzeti érdekek érvényesítésére igénybe lehet venni a fegyveres erőket. Mert az európai nemzetek erőtlenül kezelték a történteket. Mert számos politikai erő – a helsinki alapokmányokkal szemben – a határok nemcsak békés úton való megváltoztatására gondol. Mert nincs Európában egy egységes fékező katonai erő, mely mindezt megakadályozná. Mert Közép-Kelet-Európának államai jelenleg csak csekély értékű biztonsági garanciákat tudnak egymásnak nyújtani, s az erre irányuló szándékok sem egységesek. Mert az európai hagyományos fegyveres erők csökkentéséről szóló szerződés és a Párizsi Charta elfogadása után a környező országok továbbra is rendelkeznek támadó hadműveleti célok eléréséhez elégséges minőségű és elegendő mennyiségű fegyverzettel. Mert a környező országok katonai potenciálja minőségileg is meghaladja hazánkét. Mert az utóbbi időszakban megtorpanás észlelhető a környező országok haderőcsökkentési ütemében, s mert térségünk országaiban a belső társadalmi feszültségek kiéleződése következtében a haderőnek stabilizáló szerepet szánnak.
A mert-eket a végtelenségig folytathatnám. Mindennek ellenére szilárd meggyőződéssel állíthatom, hogy nincs feltételezett ellenségképem, s a magyar biztonságpolitika sarkalatos elemének tartom, hogy hazánk szuverenitásának, a lakosság békés életfeltételeinek, hazánk területének és légterének megőrzésén kívül nincs más katonapolitikai célkitűzése. Ehhez kell kialakítani a költségvetés védelmi kiadásokra fordított hányadát.
A védelmi kiadások nagysága és szerkezete minden országban az állami költségvetés legneuralgikusabb, a legtöbb vitát kiváltó szegmense. Az elmondott nemzetközi politikai, katonapolitikai helyzet az ország védelmi erőinek állapota által determinált igények, illetve a nemzetgazdaság teljesítőképessége által behatárolt anyagi, pénzügyi lehetőségek közti összhang azonban csak szakszerű, a realitásokat figyelembe vevő elemzéssel, s kompromisszumokon keresztül valósítható meg.
Tisztelt Ház! A védelmi ráfordítások nagysága, elégséges vagy elégtelen mértéke a legritkább esetben ítélhető meg a döntés időszakában, ma, tehát békében. Közgazdaságtanból vett kifejezéssel élve, a védelmi kiadások hatékonyságának mérésére csak speciális helyzetben – amire remélem, nem kerül sor –, nevezetesen a honvédségnek az ország védelmében történő alkalmazása során lenne mód.
A kérdés elméleti, jelen felszólalás tárgyának és annak azon túlmutató taglalásába nem szeretnék bocsátkozni. Továbbiakban csak tények közlésére szorítkozom, amelyekkel véleményem szerint bizonyos kiegészítésekkel egyértelműen alátámasztható az MDF-frakció azon álláspontja, mely a Honvédelmi Minisztérium költségvetését a Parlament elfogadására javasolja.
Először azokat a prioritásokat és követelményeket ismertetem, amelyek alapján a Honvédelmi Minisztérium az 1992. évi költségvetési javaslatát összeállította: a magyar honvédség harckészültségének, hadrafoghatóságának legalább az 1991. évi szinten történő fenntartása megvalósuljon. A magas fokú készenléttel biztosítani kell az ország légterének védelmét és folyamatos ellenőrzését, a szomszédos légterekben zajló repülések állandó figyelemmel kísérését. Ami nem tűr halasztást, meg kell kezdeni a saját repülőgépfelismerő rendszer kiépítését. Elengedhetetlen követelmény a haderő technikai eszközei üzem- és működőképességének fenntartása. Fenn kell tartani az állami és katonai vezetés béke és háborús híradási rendszerét, biztosítva az információ védelmét.
Ezek alapján a honvédelmi tárca 1992. évi 59,65 milliárd forintos költségvetésének elfogadása esetén, mert csak szűkös pénzeszközöket biztosít, negatív tendenciák is érvényesülhetnek a technikai eszközök és a személyi állomány vonatkozásában a következő területeken.
A kezdeti lépések sem tehetők meg a hadsereg átfogó technikai korszerűsítésében. A harci repülők elektronikai modernizálása elmarad, az állóeszköz-beszerzések csak a békeműködéshez nélkülözhetetlen körre korlátozhatók. Az elöregedett eszközpark exponenciálisan növekedő alkatrész- és javítóanyag-igénye miatt, valamint a költségvetés elégtelensége okán több területen a tehergépjárműpark, a páncélozott hadijárművek, a híradóeszközök és az elektronikai eszközök már eddig kialakult hadrafoghatósági színvonala sem lesz 1992-ben fenntartható.
A hadrafoghatóság szempontjából igen fontos az emberi tényező, a személyi állomány, tartalékos állomány, csapatok, törzsek felkészültsége és kiképzettsége. A korlátozott költségvetési keretek a felhasználható kiképzési anyag – lőszer, üzemanyag – döntően a zászlóalj, ezred, dandár szintű gyakorlatok elmaradásában éreztetik hatásukat. Ugyanakkor fölösleges hangsúlyoznom, hogy a kiképzés, amelyre a koronát, a gyakorlatot nem tudják föltenni, nem lehet teljes értékű. Ez jelentkezik a rakétásoknál, nehéztechnikát alkalmazóknál, de a legsúlyosabb a helyzet a repülőgép-vezetőknél.
Az elfogadhatónak ítélt évi 200 repült órához viszonyítva, Nyugat-Európában ez az érték 300 óra, de a környező országokban is eléri a 120–180 órát, annak csak mintegy harmadát repülhetik. A jelenlegi átlagos évi 70 repült óra 80 órára történő felemelése félmilliárd forint többletkiadást igényel. Tehát a sorállomány és a tartalékos állomány alacsony kiképzettségi szintje mellé felzárkózik a hivatásos állomány is, mert gyakorlati jártasságuk hiánya miatt felkészültségük csökken.
Mindez összefoglalva azt eredményezheti, hogy helyenként és esetenként súlyos, már a békeműködés során jelentkező zavarokkal is kell számolni, ami egyelőre differenciáltan, de a magyar honvédség összességében is a harcérték csökkenéséhez vezethet, különösen azokon a területeken, ahol a védelmi képességek erősítése miatt ezen értékek növelése a cél, például a légvédelem, repülőcsapatok, légi mozgékonyság, páncélelhárítás, s felderítő elektronika területén.
Nem kívánok a honvédelmi tárca 1992. évi költségvetési javaslatának számszaki elemzésébe bocsátkozni, mert ezt az általunk megkapott anyagok részletesen tartalmazzák. Helyette szeretném felhívni a tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra, hogy a költségvetési javaslat a tervezés metodikája miatt az időtényezőt nem tudta figyelembe venni. Így nem tartalmazza országunk déli határai mentén kialakult polgárháború következtében a magyar honvédségre háruló többletfeladatoknak költségvetési kiadást növelő hatását.
Ennek főbb összetevői: a kijelölt rádiófelderítő alakulatok, eszközök áttelepítése, folyamatos üzemeltetése, a készültségi vadászrepülők, harci helikopterek ellátása, anyagi-technikai biztosítása. Ez az 1991. évben 1,3 milliárd forintot tett ki, de a konfliktus intenzitása nem csökken, 1992-ben elérheti a kétmilliárd forintot. Ez egyelőre nem kompenzált többletkiadást jelent.
Összegezve megállapítható, hogy a vázlatosan bemutatott költségvetési keret 59 milliárdja csak megközelítően biztosítja azokat az erőforrásokat, amelyek a hadsereg működőképességének, több területen zavaroktól sem mentes biztosításához szükségesek.
Az elmondottak alapján kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy a honvédelmi tárca 1992. évi költségvetését fogadják el az indokolt kiegészítésekkel, s ne faragják tovább, mert ez az összeg nem balzaci szamárbőr, mely a végtelenségig zsugorítható.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
