HODOSÁN RÓZA (SZDSZ)
HODOSÁN RÓZA (SZDSZ)
HODOSÁN RÓZA (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az állami költségvetésnek a helyi önkormányzatokat érintő rendelkezéséhez szeretnék hozzászólni. Azonban mielőtt tartalmi kérdésekre rátérnék, egy fontos dolgot kell megemlítenem, ami a tárgyalási menetrendet érinti.
A Kormány nem tett maradéktalanul eleget azon törvényi kötelezettségének, mely szerint költségvetési döntéseket az önkormányzati érdekszövetségekkel lefolytatott egyeztetés után, s véleményük figyelembevételével kell meghozni. Az érdekszövetségek előzetes véleményeiből a Kormány gyakorlatilag semmit sem vett figyelembe. Bizottsági ülésen legalábbis a jelenlévő kormánytisztviselő nem tudott megemlíteni érdekszövetségi kifogást, amit a törvényjavaslatban figyelembe vettek volna.
A legsúlyosabb kifogásunk a költségvetéssel szemben, hogy az önkormányzatok 1992. évi pénzügyi szabályozási rendszere azonos az 1990-ben bevezetett tanácsi finanszírozási rendszerrel, sőt attól több ponton negatív irányba mozdult el.
Az állami költségvetés és az önkormányzati költségvetés kapcsolata teljesen a régi tanácsi és állami költségvetési kapcsolattal azonosan került szabályozásra. Az önkormányzatok önálló bevételei és a feladataikból adódó finanszírozási lehetőségei teljesen állami kiszolgáltatottságúak. Ennek változtatása, az önállóság megteremtése már 1992-ben szükséges lett volna. Fontos egy új költségvetési rend kialakítás, a mai természetesen hosszú előkészítést igényel. Hogy 1993-ra ez bevezethető legyen, már most szükség lenne az új koncepció megfogalmazására.
Az önkormányzatok bevételi struktúrája az előző évihez képest szinte semmilyen változást nem mutat. Az önkormányzatok 1992-ben 447 milliárd forinttal gazdálkodhatnak, ennek körülbelül 50%-a az állami hozzájárulás, a Társadalombiztosítási Alaptól átvett pénzeszközökkel együtt mintegy 65% a központi forrásból származó jövedelem. Ez a forrásnövekedés az 1991. évihez viszonyítva mintegy 17,8%, ami természetesen még a Kormány által előrejelzett inflációs rátánál is jóval kisebb.
Ebből az következik, hogy az önkormányzatok pénzügyi pozíciói igen súlyos mértékben fognak romlani az előző évihez képest. Ezzel a romlással, s a lakossági terhek párhuzamos növekedésével együtt igen nehéz esztendő elé néznek az egyéves önkormányzatok.
Sem a költségvetési törvényjavaslat, sem az államháztartási törvényjavaslat nem rögzíti, melyek azok az állami feladatok, amelyeket az önkormányzat lát el. Sem az állami hozzájárulás mértékéből, sem a normatívák mértékéből nem megállapítható, hogy az állam kötelezően előírt feladatainak ellátásához milyen mértékben járul hozzá, s milyen mértékben terheli ezzel az önkormányzatokat.
Ebben a házban már nem is érdemes idézni azt az önkormányzati törvényi paragrafust, mely szerint kötelezően előírt feladathoz teljes hozzájárulást kell biztosítani, hiszen ezt hiába tesszük.
Miután a központi költségvetés nem biztosítja a kötelező feladatok ellátásának lehetőségét, helyi adók kivetését kényszeríti az önkormányzatokra, hogy oktatási, egészségügyi, művelődési, környezetvédelmi, tűzvédelmi, tömegközlekedési, közbiztonsági, stb. feladataikat elláthassák.
A költségvetés olyan időszakban tervez helyiadóbevétel-növekedést, amikor a lakossági adók súlya a központi költségvetésben is erőteljesen növekedik. Ilyen központi terhek mellett nem növelhetők a helyi adók.
A jövő évben az önkormányzatokat az 1990. évre bevallott személyi jövedelemadó 50%-a illeti meg. E kétéves csúsztatás súlyos veszteséget jelent az önkormányzatok számára. A központi költségvetés kamatfizetési teher nélkül használja ezt a kiesett összeget.
A gépjárműadóból befolyó bevételek 50%-a illetné meg az önkormányzatokat. Azon túl, hogy ezen új adó bevezetésének népszerűtlen feladatát az önkormányzatokra hárítja a Kormány, a tervezés alapjául szolgáló gépjárműadatokkal az önkormányzat nem rendelkezik. Ezért egy olyan adónem bevezetése előtt, melynek helyben nincsenenek meg a szükséges adatai, célszerű lett volna felmérni, mibe fog kerülni ennek kialakítása, bér- és dologi kihatásai egyaránt. Ezért indokolt lenne az önkormányzat részesedését emelni.
Az önhibáján kívül hátrányos pénzügyi helyzetbe került önkormányzatok támogatását a tavalyihoz képest 2 milliárd forinttal csökkenti a Kormány. Véleményünk szerint jövőre több önkormányzat kerül pénzügyileg rosszabb helyzetbe, mint az idei évben, ezért nem elfogadható az összeg csökkentése. Szükséges ezen túl, hogy a költségvetési törvényben rögzítésre kerüljenek a pályázat feltételei. E keret felhasználásáról ne a Kormány döntsön, hanem – az önkormányzati törvény rendelkezéseinek megfelelően – az Országgyűlés.
A költségvetési törvényben szereplő bevételi szabályozás változatlanul nincs összhangban az önkormányzati törvénnnyel. Az önkormányzati törvény megalkotásánál alapvető politikai és gazdasági koncepció volt, hogy meg kell szüntetni a megyék újraelosztó szerepét. Az 1991. évi szabályozásnál még lehetett indokot találni arra, hogy a rendszerváltásból adódó eltérő szabályozások közötti átmenetet valamilyen módon át kell hidalni, és ehhez – a korábbi megyei kötelezettségekhez – fedezetet kell biztosítani. De erre az évre ezek a kötelezettségek megszűntek, és így semmi sem indokolja a megyék újraelosztó szerepének visszahozatalát.
Az 1992-es évre számításba vett lakosonkénti 500 forint megyei normatíva indokolatlanul magas. A törvényjavaslat szerint a volt tanácsi alapítású vállalatok értékesítéséből származó bevételek 50%-a az alapító jogot gyakorló települési önkormányzatot illeti meg. Ezzel egyet lehet érteni, de elfogadhatatlan, hogy a megyei alapítású vállalatok esetében a bevétel 20%-a illeti meg a megyei önkormányzatot, 80%-a pedig a központi költségvetést.
Köztudott, hogy az elmúlt években, évtizedekben a települések milyen erőfeszítéseket tettek a lakosság jobb ellátása érdekében. Annak ellenére, hogy a vállalat megyei alapítású volt, területtel, anyagi támogatással, társadalmi munkavégzéssel segítették a vállalatalapítást. Ezért elfogadhatatlan, hogy az úgynevezett megyei alapítású vállalatok értékesítéséből a települési önkormányzatok nem részesednek.
A TÁKISZ-ok szakmai véleményező jogköre is ismerős a közigazgatásban dolgozók számára. A tanácsrendszerben megyei szinten működött egy olyan szűrő, ami a helyi tanácsok különféle támogatási igényeit minősítette, véleményezte, stb., s ezáltal nem kis informális hatalomra tett szert.
Elfogadhatatlan a törvénytervezet azon paragrafusa, amely azt mondja: csak olyan céltámogatási pályázat fogadható el, melyet eredetileg a TÁKISZ-ok véleményeztek. Ha ez a szabályozás marad, így nem akadályozható meg ezen informális hatalom újbóli kialakulása.
A költségvetési év során a normatívák nem mérsékelhetők – mondja az önkormányzati törvény. E szabállyal ellentétben a tervezet – bizonyos feltételekhez kötötten – lehetőséget ad a módosításra, amely a szövegezésből kitűnően minden kétséget kizáróan mérséklést jelent. Nem vonva kétségbe a mérsékléshez alapot adó ok jogosságát, mégis – megítélésem szerint – a problémát nem egy kétharmados törvény hatályos rendelkezését sértően kellene megoldani.
A törvényjavaslat olyan új elemet tartalmaz, miszerint a normatív állami támogatás, valamint a címzett és céltámogatás jogosulatlan vagy a törvényben meghatározottat meghaladó mértékben történő igénybevétele esetén az állami költségvetés javára az önkormányzatnak kamatot kell fizetni.
A szabályozás abból a szempontból korrekt, hogy a kamatfizetési kötelezettséget a központi költségvetés terhére is kilátásba helyezi, amennyiben a normatív állami hozzájárulást az őt megillető összegnél 5%-nál kevesebb összegben folyósítja a helyi önkormányzat részére.
Nem lehet azonban egyetérteni azzal, hogy a kamat mértéke az éves átlagos jegybanki alapkamat kétszerese. Az állami költségvetés uzsorakamatot nem számolhat fel a helyi önkormányzatok irányába, ezzel semmilyen körülmények között nem lehet egyetérteni.
Az állami költségvetés 1992. évi tervezete – jól érzékelhetően – sokkal nehezebb pénzügyi helyzetbe hozza az önkormányzatokat, mint az 1991. évi költségvetés.
Ez a nehéz helyzet ugyanakkor nem fogja azt jelenteni, hogy tömegesen zárnak be alapellátást nyújtó intézményeket vagy szüntetnek meg bizonyos ellátási formákat az önkormányzatok. A helyi testületek felelősségérzete olyan mértékű, hogy ezt minden eszközzel meg fogják akadályozni.
Mint ahogy az elmúlt évek tapasztalatai is mutatják, egy ilyen helyzetben az önkormányzati intézmények hol rejtett, hogy nyílt; lassú vagy gyorsabb leromlása következik be – ami értendő az épületekre és az ellátás színvonalára is. Ez pedig azt jelentheti, hogy 3–4 év múlva olyan működtetési, felújítási és beruházási pénzügyi szükséglet fog jelentkezni, amelyet ismét képtelen lesz kiegyenlíteni az akkor remélhetőleg jobb helyzetben lévő államháztartás.
Az átalánosságban érintett kifogásaink értelmében módosító indítványokat fogunk benyújtani, hogy az adott rossz kereteken belül legalább valami kis javulást érhessünk el.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a baloldalon.)
