PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ (MSZP) Köszönöm szépen, Elnök Úr. Úgy érzem, hogy nehéz eldönteni, mi a célja a ma esti beszélgetésünknek. Egymás között vagyunk szűk körben, az érdeklődés igencsak lanyha, és az elhangzott gondolatokról sokszor hallom azt, mintha felesleges is lenne. Hát én ezt nagyon sajnálom a költségvetési vitában; a dolog rendkívül kemény.
Tekintettel arra, hogy ilyen körülmények alakultak ki, én megpróbálok nagyon lerövidíteni minden gondolatot, téziseimet próbálom elmondani. Hogyha valakit érdekelnek a részletek, akkor rendelkezésére fogok állni.
A költségvetés szerintem két okból rossz. Egyik ok az, hogy a társadalom máshoz szokott és mást várt; a másik ok – és ez a miniszter úr és az előterjesztők védelmében hangzik el –, hogy ez a költségvetés egy lassú mértékben, fokozatosan fejlődő gazdaságnak a költségvetése, és nem egy viszonylag gyors mértékben leépülő gazdaságnak a költségvetése. E kettő közötti ellentmondásnak a feloldását rendkívül nehéznek tartom. Nem véletlen az, hogy frakciónk javasolta azt, hogy a jelen szakaszban ne is zárjuk le a költségvetés vitáját, hanem egy átmeneti költségvetés kerüljön elfogadásra, és valamikor március végéig kerüljön végleges kidolgozására sor. Tudom, hogy ez sem lenne sokkal közelebb.
A körülmények olyanok, amikről érdemes lenne beszélni, de a Parlament műfaja ezt nem teszi lehetővé. Gondolják meg, hogy komoly gazdaságpolitikai dokumentumok születtek és a Parlament nem tárgyalta meg őket, ha csak nem beszélt róluk. Nagyon komoly dokumentumnak tekintettem a választások előtt a pártok gazdaságpolitikai elképzeléseit. Azt hiszem, hogy a kormányprogram, amely tavaly május 22-én hangzott el, nem egy kevésbé komoly dokumentum. Elkészítette a Kormány tavaly augusztusban a nemzeti megújulás programját, és elkészült az úgynevezett Kupa-program, de egyiket sem tárgyalta meg a Parlament, egyik sincs a mai napig sem olyan stádiumban, hogy jóváhagytuk volna. Ez a Kormány magánügyeként kezelődik. Én úgy érzem, hogy egyes vezetők vergődéseként, magánvergődéseként kezelődik.
Ezek a programok nincsenek. És a programok hiányában ezt az ellentmondást érzékeljük a költségvetésen.
Erről egy apróságot mondanék csak. Az MDF-program annakidején rendkívül izgalmas anyag volt. Én a magam részéről többször is kerültem olyan helyzetbe, hogy a vitájában kellett részt vennem, és a vitában azt hiszem, hogy nem egyedül hívtuk fel az MDF figyelmét arra, hogy ez a program nagyon szép, választásokat lehet vele nyerni, de kormányprogramnak nem lehet jó. Azért nem lehet jó, mert nem volt egészen racionális, nem mérte fel az elmúlt negyven évnek a gazdasági tartalmát. Tagadott. Tagadni lehet. De építkezni azon az alapon kell, amelyik alapra eljutott a magyar gazdaság 1990-re. Ha ezt nem vesszük észre, akkor csak hibákat követhetünk el gyors egymásutánban, és olyan gazdaságpolitikai spirálba, csődbe, vagy lemenő spirálba keveredünk, aminek a problémáit ilyenkor, a költségvetés tárgyalásakor érezzük meg minden évben, és sajnos megérezzük majd a következő évben is.
Én valahol együttérzek azokkal a kormánypárti képviselőtársaimmal, akik úgy érzik, hogy csalódtak valahol a gazdasági ígéreteikben. A csalódás a programból származott. Meg tudom érteni ezt a csalódást, de az a javaslatom, hogy tényleg a racionális alapokból próbáljanak kiindulni, arra próbáljanak építeni gazdaságot, ne az elképzelésekre, ne az álomvilágra.
Egy néhány apróságot a tavalyi költségvetés kapcsán. Ha önök megnézik a számokat, a globális legnagyobb léptékű adatok azt mutatják, hogy nem sikerült a tervezés. Itt elhangzott például az előbbi hozzászólásban, hogy mondjuk a munkanélküliek számát tekintve körülbelül kétszeres volt a tévedés. De nézzék meg azt, hogy hogyan alakult a nemzeti jövedelem. A bruttó nemzeti termék csökkenését irányozta elő ugyan már tavaly itt a Parlamentben a Kormány – teljes joggal –, de a csökkenés mértéke csak fele akkorára volt tervezve, sőt kevesebb, mint a felére volt előirányozva, mint ami bekövetkezett. És azért nézzék meg – a pontos számot Botos Katalin mutatja, még nem biztos, hogy tudjuk, de hát az előbb azt mondta, hogy 7 és 9% között van, az előirányzat 3 és 4% között volt. A kettő közötti különbség óriási. Ez óriási. Egy ekkora különbség a bruttó nemzeti termékben mindenre kihat. Itt egy fél százaléknak is óriási jelentősége van egy költségvetés összeállításában, hát még egy ekkora tévedésnek. És hadd mondjam el, hogy ez a tévedés részben előrelátható volt.
Tavaly itt, ennél az asztalnál azt mondtuk, hogy túlzottan optimisták a tervek. Hozzáteszem, mi feltételeztük azt, hogy kevesebb új hiba következik be, mert a külső körülmények kevésbé fognak romlani. Túlzottan optimistáknak éreztük. A GDP másképp alakult, mint ahogy ezt elképzelte a Kormány egy évvel ezelőtt, de másképp alakult számos további mutató is. Gondoljanak bele abba, hogy az ipar visszaesése olyan léptékű, amire nagyon kevés helyen lehet példát látni. Körülbelül 15-16%-os – nem tudom, a számot megerősíti-e Botos Katalin – ipari csökkenés, az önmagában sok évre meghatározza az állami tulajdonban volt nagyvállalatok jövőjét.
De hogyha ehhez hozzáteszem azt, hogy ez tartalmazza az energetikát, ahol a visszaesés ennek töredéke, akkor a feldolgozóiparon belül lényegesen rosszabb helyzetet sikerült egy év alatt összehozni, itt 27, 28, sőt vannak iparágak, ahol 50-60%-os a visszaesés. Szinte helyrehoztatatlannak látszik. Sajnos, ennek következtében mondjuk mi azt, hogy ez a költségvetés, ami előttünk van, még mindig túl optimista. Ez azt feltételezi, hogy a romlás megáll valamikor az év közepén. Én úgy érzem, hogy még mindig nincsenek meg az alapjai ennek a feltételezésnek. Nagyon jó lenne, ha meglenne, de még nincsenek a kezünkben ezek az alapok.
Még néhány számot hadd mondjak, ami csak a tévedés mértékét mutatja.
Az iparban azzal számolt… nem mondom az összes számot, túl sok lenne. A különbsége annak, hogy tavaly mivel számoltunk és mennyi valósult meg a nyereségben, illetve a veszteség szaldójában, 74 milliárd forintot tévedtünk. 74 milliárdot! A befizetésekben közvetlenül ez közel 36 milliárd kiesést jelentett ipari oldalon. Nagyon nagyot tévedtünk a lakossági befizetések alakulásában is. 100 milliárd forintot közelít a különbség. Lehet, hogy ez tudatos volt, hiszen erre is felhívtuk tavaly a figyelmet, hogy amikor a várható inflációt előirányozzuk, akkor ehhez igazítani kell a személyijövedelemadó-táblát is. Emlékezzenek vissza, a személyijövedelemadó-táblát kisebb inflációhoz igazítottuk, mint amire számítottunk a gazdaságban. A 100 milliárdnak részben ez a magyarázata is.
Úgy érzem, ilyen tévedésekkel tulajdonképpen teljesen illuzórikus a költségvetésről beszélni. Ha ehhez hozzáteszem azt, hogy a tavalyi költségvetés megvalósítását ha önök nézik – ez persze nem egy végleges beszámoló, várható teljesülések szerepelnek az anyagban –, akkor helyenként százszázalékos eltéréseket engedett meg magának az, aki megengedhetett – feltételezem, ezt a Számvevőszék fogja vizsgálni –, hogy átcsoportosítson vagy eleve nem tervezett kiadásokat eszközöljön az ez évi költségvetés felhasználása során. Helyenként nem 100 milliós, hanem milliárdos új számok, megalapozatlan számok jelentek meg. Ha ehhez hozzáteszem, hogy 1992-re a jelen költségvetési tervezetben az szerepel, hogy szinte teljes szabad kezet kér a Kormány a költségvetési átcsoportosítások megvalósításában, az azt jelenti, hogy mi erről a dokumentumról valóban fölöslegesen mondunk véleményt. Nem megyek bele abba… egy kicsit azért belemegyek, bár mondtam, hogy rövid leszek. A gazdaságpolitikáról gyakran elhangzik, hogy csak az MDF-nek van gazdaságpolitikája, illetve csak a Kormánynak. Én szeretném meghirdetni azt, hogy van másnak is. A más gazdaságpolitikák persze viszonylag nehéz helyzetben vannak, hiszen lassan ott tartunk, hogy minden héten új válságkezelő programot kellene kidolgozni, mert új válságok jelennek meg a magyar gazdaságban. Hát ezt nem lehet követni, ezért gondolom, hogy nem várja el tőlünk senki, hogy minden héten fölmutassunk egy új dokumentumot. (Közbeszólás a jobb oldalról: De!) Elvárják? Én nem fogom megcsinálni, nem lesz minden héten új dokumentum.
Egyet merek állítani, hogy nem kell minden hibát elkövetni, amilyen hibák elkövetődnek. Tisztázni kell valóban azt, hogy ez a magyar gazdaság hol tart. Az előbb már említettem, a bázist nem nagyon néztük meg. Én azt hiszem, hogy három apróságot kellene megnézni.
Honnan jövünk? Nagyon jó lenne tudni. Nemcsak ilyen ügyek vannak, amivel gyakran pótoljuk a gazdasági törvények vitáját ebben a Parlamentben. Van egy alap, tisztázni kell, arról kell építkezni.
A másik pedig, tisztázzuk, hogy hova megyünk. Itt nagyon sok a dogma. Szerencsére úgy érzem, hogy azok, akik álomban ringatóztak egy évvel ezelőtt, azok is érzik, nem olyan egyszerű az, hogy itt most váltottunk, itt volt egy tervgazdaság, ott lesz egy piacgazdaság, a dolog el van intézve. Most már úgy érzem, hogy a magyar társadalomban és a kormányzó pártban is egyre többen érzik azt, hogy ez nem így megy. Ez egy nagyon sziszifuszi, kemény munka, és amihez igazodni akarunk, ami odaát van, az önmagában sem egy olyan piacgazdaság, mint ami az egyes nagyon régi tankönyvekben szerepel. Ezt is meg kell tanulni, hogy hova megyünk.
És tisztázni kell azt, hogy milyen úton akarunk átmenni az egyikből a másikba. Ez sincs tisztázva, itt is nagyon-nagyon sok a véletlenszerűség. Azt hiszem, e tekintetben másoknak is van programja, nemcsak önöknek. Ha érdekli önöket, akkor volt készség és van készség az együttműködésre, hiszen gondoljanak vissza, a hatpárti tárgyalásokon minden ellenzéki párt azt mondta, hogy boldogan ajánlja föl a gazdaságpolitikai tárgyalások készségét. Önök zárkóztak el tőle. Remélem, hogy mielőbb ez az elzárkózás megszűnik.
Néhány utolsó mondat konkrétan a mostani költségvetés kapcsán. Beterjesztünk egy olyan módosító javaslatot, amely körülbelül 16,5 milliárd forintos csökkentést tartalmaz különböző igazgatási költségek területén, ahol úgy érezzük, hogy ezt meg lehet tenni anélkül, hogy a társadalom és a gazdaság jelentősebben érzékelné ennek a kárát, illetve olyan területeken, ahol úgy érezzük, hogy el lehet halasztani a költségvetési kiadásokat a későbbi időpontra. Esetleg fölvetjük azt, hogy bizonyos területeken fagyasztódjon be az igazgatási költségvetés. Erre itt történtek utalások korábbi felszólalásokban, hogy helyenként az a létszám, ami szerepel a különböző anyagokban, messze magasabb annál, mint amely létszám ül a minisztériumokban. Ez egy jó túltervezési gyakorlat, magam is gyakoroltam, higgyék el nekem, hogy ezt a maiak tökéletesen tudják. Javaslom, ebben legyünk egy kicsit szőrösszívűek a tárgyalások során.
Be fogunk terjeszteni a Műszaki Fejlesztési Alapot illetően néhány új gondolatot. Szívesebben tárgyalnánk meg, minthogy ezt beterjesszük, de felhívom a figyelmet arra, hogy rendkívül csúnyán bánunk ezzel az alappal. Gondolom, az eddigi felszólalásokból is érezték, hogy többen igénylik a tudományos, a műszaki-fejlesztési, az innovációs intézkedéseinket, és közben a Műszaki Fejlesztési Alapot egészen más célokra használjuk. Nem vesszük észre – vagy észrevesszük, de akkor meg nem valljuk be nyilvánosan –, hogy ezt az adójellegű befizetést a vállalatoknak egy szűk köre csinálja, elszedjük tőle és a költségvetés pótlására használjuk, mert lyukak vannak a költségvetésben. Most ebben az évben az én érzésem szerint közel 10 milliárd forint nemcsak a költségvetésen belül, hanem az OMFB tevékenységében is olyan pénz jelenik meg, amelyet költségvetési célokra használunk műszaki fejlesztés helyett, mellett. Ezt a rendszert…
