MILE LAJOS (MDF)

Teljes szövegű keresés

MILE LAJOS (MDF)
MILE LAJOS (MDF) Köszönöm miniszter úr válaszát én is. Tulajdonképpen azért volt ennyire sürgős számomra, hogy ezt az interpellációt benyújtsam, tudniillik többféle veszélyt látok ezekben a jelenségekben. Egyrészt van ennek egy lélektani hatása. Az emberek, körülnézve a közvetlen környezetükben, ha ilyen visszaéléseket és folyamatos korrupciót tapasztalnak, nyilván az egész rendszerváltozás minőségét, tisztességét fogják megkérdőjelezni, és a saját érdekeltségüket abban.
Egyébként pedig egy másik veszélyt is éreztem, ha nem sikerül idejében gátat vetni az ilyen manipulációknak, akkor könnyen kialakulhat Magyarországon valóban a nagybirtokrendszer, de ennek valami olyasfajta minősége lenne, amihez képest a két háború közötti nagybirtokrendszer tulajdonképpen egy emberbaráti megoldásnak tűnhet.
Nagyon örültem a válaszának, és annak, hogy alapos vizsgálat indul ez ügyben, és az állami gazdaság jövőjével kapcsolatos elképzeléseket is el tudom fogadni. Megnyugtatónak gondolom a helyzetet, hogyha ezek a vizsgálatok valóban mélyre ható vizsgálatok lesznek, éppen ezért elfogadom a válaszát a miniszter úrnak, és erre kérem képviselőtársaimat is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem