GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ)
GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ)
GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ) Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A tegnapi napon – a frakcióülésünk miatt – elmaradt felszólalásomat most szeretném elmondani, amelynek tárgya az lesz, hogy az agrárszféra helyzete hogyan tükröződik ebben a költségvetésben, amelyik most előttünk fekszik.
Úgy tűnik, hogy az 1991. év a mezőgazdaság számára egy igen sikeres év volt. Ezt látszik alátámasztani a kormányzati nyilatkozatok tömege is, hiszen a mezőgazdaság az idei évben közel kétmilliárd dollárnyi exporttöbbletet tudott elérni. Ezen exportsikerek hátterében azonban – megítélésem szerint – egy nagyon súlyos strukturális válság húzódik meg, illetve ügyetlen kormányzati intézkedések sorozata, amelynek következtében a mezőgazdasági vállalatok nagyon jelentős része veszteségessé vált, reménytelenül eladósodott.
A mezőgazdaságot az idei évben botrányok rázták meg. Valamennyi képviselőtársam emlékszik a tejválságra, a sertésválságra, a tojásválságra, a borbotrányra, magyarán: a mezőgazdaság túltermelési válságokkal küszködik.
Ugyanakkor viszont az exportsikerek azt sugallják számunkra, hogy ezek a válságok nem minősíthetők a szovjet piac összeomlásából származóknak, hiszen az exportsikerek azt mutatják, hogy az export az idei évben nagyon jól folyt. Idén, valamikor a nyár közepén, a Szovjetunió nagykövetségének egyik alkalmazottja nyilatkozott arról, hogy az idén lényegesen több marhahúst és sertéshúst fogunk exportálni a Szovjetunióba, mint tavaly. Azt hiszem, hogy még egyszer – egy későbbi időpontban – érdemes lesz pontosabban megvizsgálni, hogy ezeknek a problémáknak tulajdonképpen mi is volt az oka, részben erről majd beszélni is fogok a beszédemben.
Én igazából attól félek, hogy a mezőgazdaság idei problémáinak egy jelentős része 1992-ben fog mintegy beérni, hiszen 92-ben fog hatályba lépni a szövetkezeti törvény. A szövetkezeti törvény megszünteti a foglalkoztatási kötelezettséget. Ez azt jelentheti, hogy akár százezer mezőgazdasági szövetkezeti tag, alkalmazott veszítheti el a munkahelyét.
Ebben az évben fog hatályba lépni, kezdi el működését a kárpótlási törvény. Az ezen nyáron és télen fog majd sor kerülni az árverésekre. Nagyon súlyos problémákat okozhat, hogy a mezőgazdaságban már évek óta elmaradnak a beruházások, jellemzővé vált a vagyonfelélés. Az állatállomány leromlott. Majd arról külön beszélek, hogy a tenyészállomány milyen módon csökkent. A növénytermesztésben tapasztalható, hogy a gazdaságok rossz minőségű – másod-, harmadfokú – vetőmagot vetnek, a talajerő-utánpótlás szinte mindenhol nagymértékben csökkent, vagy akár el is maradt. Jellemző az is, hogy az őszi búza vetésterülete csökkent, a vetések, az őszi munkák az idei őszön elmaradtak, megkéstek.
Ilyen helyzetben kell megítélnünk azt, hogy ez a költségvetés a kiadási oldalon mintegy 10 milliárd forinttal csökkenti a mezőgazdasági szféra támogatását. Ez elsősorban a kedvezőtlen termelői adottságú üzemek támogatásának a megszüntetéséből fakad, illetve a tej fogyasztói árkiegészítése még egy nagyobb tétel, de más címeken is csökken a támogatás.
A bevételi oldalon mintegy 5 milliárd forintos csökkenéssel számolhat a jövő évben a mezőgazdaság, hiszen a társasági adóban megszűnnek a mezőgazdasági vállalatoknak nyújtott adókedvezmények, úgy a beruházási kedvezmény, mint más hasonló kedvezmények.
Ez a mintegy 15 milliárd forint értékű össz-pozícióromlás nagyon sok "támolygó" mezőgazdasági vállalatot küldhet a földre, nagyon sok "támolygó" mezőgazdasági nagyvállalat alól ránthatjuk ki ezekkel a döntésekkel a szőnyeget.
Elég furcsa az, hogy mindeközben a Kormány milliárdokat költ például a kárpótlásra. Szeretném elmondani képviselőtársaimnak, hogy a kárpótlási és kárrendezési hivatalok működése az idei évben 1 milliárd forintba kerül, és további 1 milliárd forintba fog kerülni a kárpótlási törvény szerint, illetve a Kisgazdapárt és Kupa Mihály pénzügyminiszter úr között megkötött egyezség szerint az, hogy a költségvetés fogja fizetni a földek kijelölésének költségeit.
Szeretném felhívni a képviselőtársak figyelmét, hogy 1992-ben a Kormány azt tervezte: ugyanennyi, azaz 2 milliárd forintot fog költeni a mezőgazdaság szerkezetátalakítására, vagyis arra, hogy kialakuljon a magántulajdonon alapuló mezőgazdasági struktúra. Azt hiszem, hogy ez a két tétel – a kárpótlás és a szerkezetátalakítás – nagyon nehezen egyensúlyozható ki ilyen módon.
Az 1991-es évben nagyon sok szabálytalanság történt a földművelésügyi tárca környékén a gazdálkodásban, illetve nagyon sok olyan jellegű probléma merült fel, amelyet az Állami Számvevőszék is megemlített a jelentésében. Ezek közül szeretnék néhányat, mintegy kiragadva, bemutatni önöknek.
A tölgyfapusztulás miatt az agrártárca részére elkülönített 100 millió forintnak például csak az 50%-át használta fel erre a célra a tárca, a másik 50%-ot nem lehet tudni, hogy milyen célra használta fel.
Szerintem a legkritikusabb mégis az exporttámogatások felhasználása: Talán emlékeznek rá elsősorban a gazdasági bizottság tagjai, hogy a tejválság kapcsán kirobbant botrányt a Kormány olyan módon próbálta meg orvosolni, hogy az exporttámogatásból finanszírozta a tehénkivágást. Én akkor, már a gazdasági bizottságban is rákérdeztem arra, hogy vajon az exporttámogatásból milyen módon lehet egy termeléscsökkentő intézkedést – tehénkivágást – finanszírozni. Erre azt a – szerintem meglehetősen cinikus – választ kaptam, hogy ezeket a teheneket, ezt a marhahúst majd eladjuk a szovjeteknek, és ilyen módon tekinthető ez exporttámogatásnak.
Ennél lényegesen nehezebb lenne megindokolni azt, hogy a Kormány milyen szempontok alapján finanszírozta exporttámogatásból az augusztusi sertéshúsakciót, hiszen ott semmiképpen nem lehet arról papolni, hogy ezt a sertéshúst eladtuk volna a szovjeteknek vagy más külföldi országba exportáltuk volna, hiszen ez a sertéshús a magyar állampolgárok hűtőibe került, ezeket a húsokat a magyar állampolgárok fogyasztották el – esetleg néhány kisvendéglő értékesítette a nyugati turistáknak. Én már akkor, az interpellációmban is fölvetettem ezt a kérdést, a kormányzópárti képviselők azonban elfogadták a miniszter úr válaszát. Ez meglehetős kétségeket ébreszt bennem afelől, hogy a kormányzópárti többség milyen módon kívánja a Kormány költségvetési politikáját majd év közben ellenőrizni.
Engem ez az eset ugyanakkor arra emlékeztet . vagy inkább egy példát mondanék, hogy mihez hasonlítom én ezt az esetet: mintha a védelmi célokra szánt kiadásokat a Kormány arra fordítaná, hogy vadászbombázóinkkal a saját településeinket bombázzuk, vagy esetleg a saját légvédelmünkkel a saját gépeinket lőnénk le – hiszen az augusztusi sertéshúsakciónak az volt a következménye, hogy a Kormány exporttámogatást költött el olyan módon, hogy lényegesen több sertéshúst adtak el, mint amennyire szükség lett volna, és ezért a Kormány Cseh-szlovákiából volt kénytelen sertéshúst importálni.
A mezőgazdaság szerkezetátalakítására szánt pénzekkel már a tavalyi évben, illetve az idei évben is probléma volt. Erre a célra a költségvetésben 500 millió forintot különítettünk el, és – kérem, kapaszkodjanak meg képviselőtársaim! – ebből az 500 millió forintból egyetlenegy fillért sem költött el ilyen célra a Kormány, hanem ezt az 500 millió forintot arra használták föl, hogy a borbotrányt finanszírozzák belőle. Kupa Mihály pénzügyminiszter úr nyilván ezt a pénzt nevezte "dugipénz"-nek, hogy abból fogja majd a hegyaljai gazdák szőlőjét felvásárolni. Ebből a pénzből, a szerkezetátalakításra szánt pénzből ugyanis a Kormány a szőlőfelvásárlást támogatta – erre pedig lehetett volna valamilyen intervenciós pénzeket is felhasználni.
Gondoljanak arra képviselőtársaim, hogy milyen jogunk van nekünk beleszólni a költségvetésbe, hogyha önök, a túloldalon, a szabálytalan vagy nem igazán megengedhető gazdálkodással kapcsolatos interpellációkra adott válaszokat sorban elfogadják! Tudják, hogy az idei évben 500 millió forint szerkezetátalakítási pénzből egy fillért sem fordítottak ilyen célra, ugyanakkor viszont az idei költségvetésben az ugyanerre a célra fordítandó kétmilliárd forintot – tehát négyszer annyit, mint tavaly – nyilvánvalóan minden további nélkül meg fognak szavazni. Azt gondolom, ilyen körülmények között a Parlament egyszerűen képtelen költségvetési jogát gyakorolni: nem tudunk arról dönteni itt, ebben a Házban, hogy milyen célra mennyi pénzt fordítsunk, mert rögtön, ahogy mi elfogadjuk ezt a költségvetést, január 2-án a minisztériumokban megkezdődnek az átcsoportosítgatások. Én azt javaslom tehát, hogy a költségvetési jogának gyakorlás érdekében a kormánypárti többség is fogadja majd el azokat a módosító javaslatokat, amelyek szigorú határok közé kívánják szorítani a Kormány gazdálkodását.
Felfedezhető ugyanakkor a költségvetésben a pénzeknek valamiféle dugdosása is. Nagyon sokat hallottunk arról, ugyebár, hogy az idei évben megszűnik a tejtermékek fogyasztói árkiegészítése, ugyanakkor meglepődve tapasztaltam, hogy a Népjóléti Minisztériumnál 300 millió forint van elkülönítve arra a célra, hogy a Népjóléti Minisztérium tejjegyeket osszon majd az arra rászorultaknak. Azzal egyetértek, hogy az arra rászorultakat segélyezni kell – ugyanakkor viszont a tejjeggyel való támogatásukat meglehetősen alkalmatlan eszköznek tartom.
Sajnos, nincs itt a pénzügyminiszter úr, csak az államtitkár. Ezt azért sajnálom, mert pont a pénzügyminiszter úr választási körzetében beszéltem egy polgármesterrel, aki elmesélte nekem azt, hogy az ő falujukban a tejjegyekből rendszeresen pálinkát vásároltak az arra jogosultak, illetve a tejjegyek kiosztása után azonnal elkezdődött a tejjegyek csereberéje, pénzre cserélése – és nyilvánvaló, hogy egyes csoportok a tejjegyekből végül is pálinkát vásároltak. Egy nagyon szellemes példát hallottunk itt, az egyik független képviselőtől is, aki azt mesélte el, hogy a rendelet alapján az önkormányzatok azoknak is kénytelenek voltak tejjegyeket adni, akik otthon egyébként tehenet tartanak, és bevételeik jelentős részét például abból érik el, hogy az általuk fejt tejet eladják. Én azt hiszem, az egy teljesen képtelen helyzet, hogy a Kormány a szarvasmarhatartó polgároknak is tejjegyet osztogat. Szerintem ez több, mint pazarlás.
Én azt javaslom, hogy ezt a 300 millió forintot költsük el értelmesebben. Ezt a 300 millió forintot adjuk oda az önkormányzatoknak, és döntsék el saját maguk, hogy ezeket a pénzeket milyen módon kívánják szociális célra hasznosítani. Ne próbáljunk meg az önkormányzatok és a fogyasztók számára valamiféle fogyasztási preferenciákat kialakítani. Mi sosem leszünk olyan okosak, mint azok az emberek, akik ott élnek lent, és pontosan tudják, hogy kinek mire van szüksége. Abban a faluban például, amelyikről beszéltem, az is előfordult, hogy a családfő, ugye, el tudta költeni ezeket a pénzeket pálinkára, miközben a gyerekeinek nem tudott befizetni az iskolában napközis étekeztetést. Lehet, hogy az önkormányzatok, ha odaadnánk nekik ezt a pénzt, arra fordítanák, hogy például a gyermekétkeztetést támogatnák – azt hiszem ezek sokkal hasznosabb dolgok lennének.
Vannak ugyanakkor olyan pénzek, amelyekről nem tudjuk, milyen módon kerülnek majd fölhasználásra. Példaként említem meg, hogy miközben állítólag megszűnik az elmaradott mezőgazdasági üzemek támogatása, 4 milliárd forint van elmaradott térségek támogatására – ez, persze más –, ugyanakkor van 6 milliárd forint is a Pénzügyminisztériumnál – remélem, ez hasonló célra fog elköltődni, mint az előző 4 milliárd –, amelyről azt írja a Pénzügyminisztérium, hogy az elmaradott térségek támogatására – tehát egyszer van 4 milliárd az elmaradott térségek támogatására, majd megint 6 milliárd, két különböző helyen, nem tudom, miért –, valamint kedvezőtlen adottságú mezőgazdasági üzemek támogatására és munkahelyteremtésre. Én most, ennek az ismeretében csupán abban tudok bízni, hogy ezek a pénzek normatív módon lesznek elosztva. Persze, meglehetősen furcsállom azt, hogy több helyen is – például a Népjóléti Minisztériumnál is – vannak elkülönített pénzek elmaradott térségek kezelésére. Ezek miért nem egy helyen vannak a költségvetésben? És egyáltalán, hogy lehet az, hogy a Parlament úgy dönt bizonyos pénzek elkülönítéséről, hogy nem tudja, mire fogja majd ezeket felhasználni a Kormány.
Van bent egy országgyűlési határozati javaslat, amelyik azt célozza, hogy a Kormány terjessze be az Országgyűlés elé az elmaradott térségekre vonatkozó politikáját. Hogyha ezeket a dolgokat itt már átbeszéltük volna, ezekben a kérdésekben döntést tudtunk volna hozni, akkor én sokkal jobb szívvel tudnám, és sokkal jobb lelkiismerettel tudnám ezeket az előirányzatokat elfogadni.
Újból szólnom kell a kétmilliárd forintos mezőgazdasági szerkezetátalakítási pénzekről, hiszen olyan szirénhangok reppentek föl a sajtóban, miszerint ezeket a pénzeket lehetséges, hogy a Kormány majd egy alapítványi formában fogja működtetni. Az alapítványi formában való működtetésnek az a hátránya, hogy abban az esetben meglehetősen nehezen biztosítható ennek a támogatásnak a normatív elosztása. Ebben az esetben a kuratórium fog – nem tudom, milyen szempontok alapján – dönteni ezekről a pénzekről.
Ugyanakkor van néhány dolog, amelyet hiányolok a költségvetésből. Például nagyon sokakhoz csatlakozva, akik már módosító javaslatot nyújtottak be, nem helyeslem azt, hogy a Kormány 400 millió forinttal csökkenti az agrár-felsőoktatás támogatását. Főleg akkor nem helyeslem ezt, amikor még az agrár-felsőoktatás reformjáról szóló elképzelések nem kerültek megvitatásra, nincs eldöntve az, hogy Magyarországnak milyen agrár-felsőoktatásra lesz majd szüksége.
Én nagyon jónak tartottam volna, hogyha a költségvetésbe bekerültek volna különböző előirányzatok új piaci szervezetek kiépítésére, a finanszírozási kérdések, a kedvező kamatozású hitelek nyújtására szánható pénzek megteremtésére.
Most szeretném a mezőgazdasági termelők adózását megvizsgálni. Számomra a legnagyobb problémát a földadó léte jelenti. Kérem, bocsássák meg, hogy most beszélek erről, a földadótörvény részletes vitájában nem szólaltam föl azért, mert vártam egy szavazási eredményt, amelyik most megszületett.
A Kisgazdapárt szónoka is kifogásolta azt, hogy a földadó elfogadásával a mezőgazdaságban a jövedelemcentralizáció megmarad, illetve véleményem szerint bizonyos szempontból tovább is erősödik. Rengeteg hiba lesz, illetve volt eddig is azokkal a kísérletekkel, amelyek azt célozták, hogy a Kormány valamilyen pénzeket beszedjen, és azokat utána kiossza. Az előbb beszéltem a tejjegyekről, amelyek szintén csak arra alkalmasak, hogy az állami bürokrácia a tejjegyek elosztásával foglalkozzon, és az egyébként a szegényebb embereknek szánt pénzekből magának magasabb fizetéseket húzzon. Hasonló a helyzet a földadóval is. A földadót be kell hajtani, a földadó behajtására egy külön apparátust kell működtetni. Ezt az apparátust természetesen fizetni kell, az irodafelszerelést stb. meg kell teremteni. Mennyivel egyszerűbb megoldás lett volna az, amit egyébként én… (Az elnök csenget.)
