HÁGA ANTÓNIA (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tekintve, hogy mondanivalóm lényegéből nagyon sok mindent Mészáros István képviselőtársam és Németh Zsolt képviselőtársam elmondott a kisebbségi önkormányzatokkal, illetve a készülő kisebbségi törvény költségvetési vonzataival kapcsolatban, ezért ígérem, hogy nagyon rövid és tömör leszek, és csupán azokat a témaköröket fogom érinteni, amelyeket a két képviselőtársam eddig nem érintett.
Amikor az 1992. évi állami költségvetésről vitatkozunk, egy komoly hiányosságra szeretném felhívni az önök figyelmét. A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek kerekasztala 13 kisebbségi szervezet megbízásából hónapok óta egyeztető tárgyalásokat folytat a Kormány delegációjával egy konszenzusos alapon létrehozandó kisebbségi törvény érdekében.
E tárgyalások eredményeként sok fontos kérdésben, amelyek a kisebbségi önkormányzatok létrehozásával, a kisebbségi jogok biztosításával, a kisebbségi kulturális önkormányzatok és alapintézmények rendszerének kidolgozásával kapcsolatosak, konszenzusra jutottak. Ezeknek a feladatoknak a végrehajtásáért egyébként véleményem szerint mindannyiunkat súlyos politikai felelősség terhel. E felelősséget a kisebbségi törvény meghozatala érdekében a parlamenti pártok megállapodása, a Kormány nyilatkozatában nyilvánosan vállalt kötelezettsége, valamint az alkotmánybírósági döntés is megerősíti.
Amennyiben a feladatokat az 1992. évben a magyar Parlament fontosnak tartja, a problémák megoldását meg kívánja kezdeni, elkerülhetetlen, hogy e szándékát az állami költségvetésről szóló törvény meghozatala során e törvényben is megfelelően kinyilvánítsa azzal, hogy megjelöl forrásokat, amelyekből a következő évben teljesülhetnek e jogos kisebbségi igények még ez oly nehéz gazdasági helyzetben is.
A létrejött konszenzusok alapján mindenképpen biztosítani szükséges a nemzeti és etnikai kisebbségi önkormányzatok választásához szükséges pénztámogatást, működésük megkezdéséhez szükséges támogatást, illetőleg a kisebbségek kulturális autonómiájának megvalósításához szükséges támogatást.
A jelen törvénytervezetben e feladatokra nevesített forrást nem találunk, csupán a 10 milliárd forint általános tartalékból látszik biztosíthatónak e feladatokhoz az előterjesztő szándéka alapján pénzeszköz.
A magyar demokratikus Parlament mindenkor fontosnak érezte a kisebbségek ügyét, akkor is, ha a hazánkban élő népcsoportokról volt szó, és akkor is, ha más országokban élő népcsoportokról van szó. Utalnék itt arra, hogy nekünk külön kisebbségi miniszterünk van, kisebbségi tárca nélküli miniszter a hazánkban élőknek, illetve a hazánkon túl élőknek.
Ennek szellemében kérjük arra a tisztelt Házat, hogy a költségvetési törvényben biztosítson fedezetet arra, hogy a meghozandó kisebbségi törvényből következő kötelezettségeknek eleget tudjon tenni az 1992. évben.
Ezt úgy javasoljuk a törvényben átvezetni, hogy már a költségvetési év megkezdésekor 500 millió forint álljon a művelődési kormányzat rendelkezésére a feladatok ellátásának indításához, a hiányzó alapintézmények létrehozásának megkezdéséhez. Például kisebbségi könyvtár, középiskola, tanszék, kulturális központ, kollégium.
A további, a kulturális autonómiához szükséges 1992. évi költségeket, illetőleg a kisebbségi önkormányzatok létrehozásának, működésének, biztosításának költségeit pedig az összeg megjelölése nélkül az általános tartalék felhasználása körében kötelezettségként, nevesítetten, mint a kisebbségi törvény végrehajtásához szükséges költségeket foglaljuk a törvénybe. Az eddigiek szerint tehát kérjük a Művelődési és Közoktatási Minisztérium költségvetési előirányzatát 500 millió forinttal megemelni nemzetiségi és etnikai kisebbségi oktatás és kulturális feladatok ellátása céljából.
Kérjük továbbá, hogy a költségvetés általános tartaléka – a javaslat szerint 10 milliárd forint – felhasználásához írjuk elő, hogy ezekből kell finanszírozni a kisebbségi törvény meghozatalából és az 1992. évi végrehajtásából eredő kötelezettségeket.
Kérem a tisztelt képviselőtársakat, hogy támogassák indítványainkat. Ezzel is üzenni tudunk a választóink mintegy tíz százalékát kitevő kisebbségi honfitársunknak, hogy a problémák megoldására – amelyekért mindannyian tenni kívánunk – talán lehetőség kínálkozik.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)