PALOTÁS JÁNOS (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF) Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Először is szeretném megköszönni önön keresztül Szabad György elnök úr megértését és lehetőségét, azt a lehetőségadást, hogy a Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája kapcsán a Házban talán nem teljesen ismeretlen módon együttes ismertetésben mondhatom el általános észrevételeimet a gazdaságunk jövőjét, pénzügyi hátterét adó költségvetésről s a bevételi oldalt meghatározó adótörvényekről. Utalni szeretnék ebben Szabad György úrral folytatott elmúlt heti megállapodásomra.
Természetes, hogy minden törvény esetében módosító indítványokat terjesztettem be, mintegy 30-at, de ezekről az adótörvények részletes vitáiban kívánok szólni, így most a költségvetés és az előttünk lévő adótörvények s az adózás rendjéről szóló előterjesztések közös és általános gondolatait szeretném elmondani.
Először is, természetesen csak a hangulat megalapozását adva, szeretném felvetni, hogy irigylésre méltó helyzetben van megítélésem szerint a pénzügyminiszter úr az idei előterjesztései kapcsán. Vitára főként a kormánykoalíciós oldalról ugyan számíthat, de a szokás mégiscsak az, hogy a koalíció a végén engedékenyebb és pozitívan szavaz.
Amiért pedig irigylésre méltó helyzetben van, az pedig a legnagyobb ellenzéki pártok várható támogatása. Én pedig ezt várom például Orbán Viktor képviselőtársamtól, akinek korábbi és énfelém megfogalmazott véleménye szerint egyenesen gyanús, ha valaki egyik gazdasági előterjesztésben támogat egy kormányjavaslatot, majd a másikban erősen bírál. Így gondolom, hogy az ellenzéki oldal jelentős többsége, amelynek meghatározó volt a pénzügyi kormányzat szakmai elemzése a világkiállításról, most is kritika nélkül támogatni fogja ugyanezen pénzügyi vezetés kiváló helyzet- és feladatértékelésen alapuló beterjesztéseit. Én persze ezt a gondolkodásmódot ezzel szeretném zárni, csak utalni szerettem volna Orbán Viktor képviselőtársamnak, hogy veszélyeket vet fel, ha ilyen személyeskedő közvetítéseket teszünk bármelyik vitában, de ha lehet, akkor én ezzel ezt a kérdést lezártam.
Én sajnos, továbbra is következetlen maradok, az expo kormánytámogatása után a jelenlegi beterjesztéseket nem támogatom, a végszavazások során a támogatást még az általam támogatott valamennyi módosító indítvány átvezetése esetén sem tartom valószínűsíthetőnek, bár érdekelt vagyok a tévedésben, és ha mégis olyan érdemi fordulatra kerül sor, ami miatt változtatni kell a véleményemen, ezt meg fogom tenni.
Költségvetésünk kapcsán kialakított véleményemet szeretném egy idézettel kezdeni.
Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt elnézést kérek a tisztelt képviselőktől, amiért a … évi állami költségvetési törvényjavaslatot nem a plenáris ülést megelőzően egy hónappal kapták kézhez. Mentség erre nem lehet, szólt az idézet. Igen, képviselőtársaim, jól emlékeznek, ezt nem most hallották a miniszter úr expozéjában. Erre ma már nincs szükség ebben a Házban. Ezt dr. Villányi Miklós mondta 1988-ban a költségvetés beterjesztésekor. Dr. Kupa Mihály ezt egy kézlegyintéssel, a 13 nap elbagatellizálásával intézte el.
Ma már egyre kevesebbeket érdekel a tisztelt Házban, hogy a Ház nem képes betölteni feladatát, folyamatosan döntésképtelen helyzetben lehet tartani azáltal, hogy alapvető törvényeink esetében is néhány nap áll rendelkezésünkre, így a szakterülettel rendelkező képviselők is érdemben kizáródnak a törvényalkotásból. A felelősséget persze átvesszük, a tényleges döntési jogokat azonban nem.
Én hiányoltam az ellenzéki pártok határozott követelését a Ház elnökénél ez év szeptemberében, hogy miért nem fogalmazzák meg a Ház elnöke felé, hogy érje el ebben a Házban, hogy a Ház működőképes legyen és képesek legyünk az év hátralévő gazdasági törvényeit megalkotni. A jelenlegi felszólalásokban ezek a gondolatok mindannyiuktól elhangoztak, én azonban úgy gondolom, hogy jelentős ellenzéki pártok ennél határozottabb és eredménycentrikusabb felszólalást is megfogalmazhattak volna, és nem decemberben, hanem feltehetően a nyári szünetet követően.
Először ebben a Házban dr. Medgyessy Pétert hallottam szabadkozni amiatt, hogy az ígértnél később került a tisztelt Ház elé a költségvetés következő évi adókoncepciója, illetve költségvetése. Erre a szabadkozásra 1987. szeptember 18-án került sor. Igen, képviselőtársaim, szeptemberben. Majd dr. Villányi Miklós 1988. október 5-én és 6-án terjesztette be későn a jövő évet. Igaz, dr. Békesi László is 1989. november 23-án kérte, hogy a költségvetés tárgyalása előtt kerüljön sor az adótörvények elfogadására.
Itt már egy másik gondolatra szeretnék átmenni, és az ő gondolataiból egy parlamenti idézetet elmondani: a harmadik nagy kérdéscsoport, most döntsön-e a Parlament – ez már az idézet része – az adótörvények elfogadásáról, vagy csak decemberben, a jövő évi költségvetési törvényjavaslattal együtt. Akkor Békesi László a Kormány nevében kérte, azt javasolta, hogy a Parlament ezen az ülésszakon döntsön az adótörvényről. Tette ezt azért, mert ez az egyik fontos módja, biztosítéka annak, hogy az adóbevételekre építsük a költségvetés kiadásait, és ne a kiadásoknak rendeljük alá az adó mértékét.
Én azt hiszem, hogy idősebb közgazdász kollégák is tanultak már ilyet a középiskolában, ezt minden vizsgán résztvevő hallgatónak tudnia kellett, ha eredményes vizsgára számított. Mégsem tudunk ebben soha, egyetlen évben sem előrelépni.
Elhangozhatott volna persze ez a Békesi Lászlótól származó idézet akár az idén ősszel is az államháztartási törvény vitájakor, ha a törvényjavaslat akár csak részben is, de tartalmában utalt volna a címére. Akkor egyik fő eleme az előbbi elvárás megfogalmazása lett volna, míg a másik azoknak a területeknek a megfogalmazása, melyekre az államháztartásnak, a költségvetésnek ki kell terjednie. Az adótörvény bevételi elvének leválasztását a nyugati országok szabályozásával összhangban annak idején módosító indítványban beterjesztettem. A tisztelt Ház leszavazta.
Azt csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy ezért az álláspontért a Közgazdasági Egyetem vizsgáján bármely oktató elégtelen osztályzatot adott volna. A területek megfogalmazásának hiánya egy jövőbeli gazdaságkép hiányát mutatja, s ebből következik, hogy az előttünk lévő költségvetés legszembetűnőbb kritikája, azaz nincs változtatás a költségvetési területek nagy elosztási rendszereiben. Kizárólag a pénzügyi kimutatások felbontása változott, jelentősen nehezítve ezzel természetesen az összehasonlítást. A lényeg tehát úgy fogalmazható meg, hogy a költségvetés által lefedett nagy elosztórendszerek gyakorlatilag változatlanok, ennek finanszírozhatatlansága azonban már évek óta nyilvánvaló tény.
Így én nem oszthatom a Számvevőszék általam igen tisztelt elnökének optimizmusát, amikor szakmailag igen alapos és kritikus elemzése végén arra utalt, hogy jól átgondolt módosító indítványokkal elfogadhatóvá válhat az eredetileg rossz költségvetési beterjesztés.
Már itt, az elején szeretnék utalni egy évtizedes kormányzati reflexre, amely nemzeti tragédiaként mutatja be, ha december 31-én nincs az országnak elfogadott költségvetése, hogyha nem sikerül elfogadtatni az új adózási elképzeléseket. Meg kell mondanom, én is hiszem, hogy jelentős károkat okoz, ha január 1-jén nincs új költségvetése az országnak. Továbbra is vallom azonban, hogy ennél csak egy dolog okoz sokkal nagyobb károkat, az, hogyha elfogadnánk egy nyilvánvalóan rossz költségvetést. Ez a kár 1991-ben – tehát a pillanatnyi évünkben – minimálisan az a 30 milliárd forint, amivel az év során észrevétlenül megnőtt az elfogadott és törvényben rögzített költségvetési hiányunk. E 30 milliárd forint többlet engedékenysége nélkül nem biztos, hogy a pénzügyminiszter úr olyan magabiztos mondatokkal mondhatta volna, hogy nem következett be az a negyedévenként prognosztizált összeomlása a költségvetésnek.
Az adótörvények kapcsán pedig egyenesen azt állítom – és ebben nagyon kérem képviselőtársaim támogatását, együttgondolkodását, s ebben szintén aligha vagyok egyedül –, hogy egyenesen kívánatos volna, ha az adótörvényeken, beleértve az adóigazgatás és adóellenőrzés szabályait is, végre egyszer nem módosítanánk, így két évet élnének meg, s a gazdaság tervezhetősége egyszer a gyakorlatban is biztosítható lenne. Ez akkor is igaz, ha egyébként lesújtó véleményem van a mai adózási szabályokról és ennek életbentartásáról. A jelenleginél rosszabb véleményem, ugyanis csak a beterjesztett módosításaikról vannak.
Ha általánosan jellemezni szeretném ezen előterjesztéseket, akkor azt úgy tudnám megfogalmazni, hogy akár a társasági adóról, akár a személyi jövedelemadóról, vagy az adózás rendjéről van szó, hogy az előterjesztők a törvényben megcélzottakat, azaz az állampolgárokat, a vállalkozókat, a gazdaság szereplőit nem szeretik. Bennük az eredendő rosszat látják, a szükségtelen rosszat, azokat, akikkel munka, nyűg van, a csalásban érdekeltek, és még nem is hálásak eléggé, ha a büntetés csak korlátozott azokkal szemben, akik nem követtek el semmit.
A törvény szellemét vizsgálva az a férj jut eszembe, aki hazamegy, csenget, majd az ajtót nyitó feleségét – biztos, ami biztos – megpofozza. Az aszszony megkérdezi ugyan, hogy miért kapta a pofont, a válasz körülbelül úgy lehet, hogy: nem tudom, de biztosan megérdemelted.
A törvényekből teljesen hiányzik az alázat, a társadalmat szolgáló állam viselkedése, annak felismerése, hogy az úgynevezett állami gondoskodás forrását nem az állam termeli meg, hanem a társadalom és a gazdaság tagjai, szereplői termelik meg a jövedelmeket. Ilyen megközelítésben ugyanis nem lehetne 70–80%-os központosításnál negatív tendenciaként adókedvezményekről beszélni. Itt ugyanis szó sincs az állami adakozásról. Ez nem a támogatásleépítés, kérem, hanem egy egyezség arról, hogy a jövedelem a jövedelemtermelő és az állam között milyen arányban osztozkodik.
Ha ezt az elvet az előterjesztők, vagy mondjuk a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoki beszédét előkészítő szakértők értenék, akkor nem okozna számukra rossz álmokat egy olyan elvárás, hogy az induló vállalkozás – az indulás fokozott kockázatára hivatkozva – az általa termelt jövedelmekből azt az ajánlatot teszi, hogy ne 80%-ot központosítsanak, vagy központosítson az állam, hanem mondjuk csak 40–50%-ot. Talán nem éreznék akkor elvtelenségnek, ha az elmaradott térségekben, kistelepüléseken a jellemzően alacsony kereslet miatti nagy kockázat alapján itt is egy kisebb osztozkodásra kerülne sor, a támogatásokkal egyébként kivonuló állam éhsége oldaláról.
Egy hatodik osztályos, matematikából legalább négyes eredményt elérő tanuló segítségével még az is megvilágítható, hogy amennyiben egy meghatározott területen az adóalaphoz kötött kedvezményből a tervezettnél többet, esetenként nyolcszor többet vehettek figyelembe az érintettek, akkor az állam, az egyéb hallatlan sikerein túl, közvetlen adóbevételre is pont nyolcszor többre tesz szert erről a területről, mintha ezt a kedvezményt nem alkalmazta volna. Így a kedvezmény megszüntetése gazdaságilag irracionális, kizárólag az irigység motivációjára utalhat.
Itt szeretnék egy elemet kiemelni a beterjesztett adótörvények sokaságából, de ez a példa megítélésem szerint jól jellemzi valamennyi adótörvény-tervezet szakmai és filozófiai szintjét, ugyanakkor a jövőre nézve ez a példa iránymutató lehet, számos feszültségre megoldást kínál. Gondolom, kitalálták képviselőtársaim, hogy ennyire jó véleményem csakis a gépjárműadóról rendelkező törvényjavaslat alapelve, köznyelven az úgynevezett súlyadó lehet. Ez a súlyok alapján kivetett adó nem csupán a gépjárműtulajdonosok adóztatásában jelent koncepcionális áttörést, hanem felvillant egy szebb, koncepcionálisabb adójövőt.
A gondolatot – annak klasszikus jellege alapján – egy színházigazgató barátom vetette fel. Gondolják át képviselőtársaim: ha a súly alapján való adóztatás bevezetésre kerülne a személyi jövedelemadó rendszernél! Remélem, a példáimban érintett képviselőtársaim kellő humorérzékkel nem fognak megbántódni. De gondolják el képviselőtársaim az adómentes Ómolnár Miklós milyen megnyugvással fogja dr. Torgyán József képviselőtársam adóívét olvasni. Vagy az évek óta elszegényedett nyugdíjasaink e helyzetből adódóan automatikusan adómentesek lesznek. Tehát megmarad a nyugdíj adómentessége.
De ismét divatba fog jönni a tehetősebbeknél az úgynevezett fájn feleség, az, aki megengedheti magának, hogy a feleségét jól tartsa. De számos, jó jövedelmet termelő vállalkozó is örömmel fogja nyugtázni, hogy jövedelmező vállalkozása ellenére is töredéke adót kell fizetnie, mint a pénzügyi kormányzat néhány tagjának, akik például a javaslat hátterében állhatnak.
A társasági adó is kínál ezen az elven néhány csemegét. Évek óta érthetetlen a pénzügyi apparátusnak az egyes szellemi tevékenységek adókönnyítései. Azokat mindig az adócsalás alternatívájaként kezelték. Számukra ugyanis a szellemi alkotásoknak, találmányoknak soha nem volt súlya. Most végre megértik és e számukra súlytalan tevékenységek ezek alapján most már elviselhetően lesznek adómentesek vagy alacsony adózásúak.
E gondolat kizárja, hogy még egyszer egy ún. eocénprogram kerüljön meghirdetésre vagy igazi nagyberuházásokra kerüljön sor, mivel ezek materiális súlya 100%-os adókötelezettséget vonz. Igaz, nem irigylem az amúgy is nehéz helyzetben lévő alapanyaggyártókat, kitermelőket, gépgyártókat, stb.-t.
Utalni szeretnék a miniszter úr azon állítására, hogy adómértékeink – például a társasági adó 40%-os értéke –, nem túl magasak nemzetközi összehasonlításban. Miniszter úr hozzám hasonlóan tudja, hogy az adómértékek jelentősége akár el is hanyagolható, ha az adóalapot manipulálom.
A számviteli törvény nemzetközi jelentőségét egy párhuzamos számítási modell előírásával, a jövedelem helyett a vagyon, a beruházás, a költségek sokszoros adóztatásával, adóalappá tételével sikerült elérni, hogy bármilyen nemzetközi átlagú adószintünk is a nemzetközi átlagot messze meghaladó adóterhet jelent számunkra.
Idén fogadtunk el egy korszerűnek mondható, új számviteli törvényt. A beterjesztett társasági adótörvénynek – elfogadása esetén – sikerült az elfogadott számviteli törvényünk által nyújtott előnyöket egy kivételével teljesen megsemmisítenie. Az az egy kivétel abból fakadt, hogy a számviteli törvény előírása alapján a gazdaság szereplői ténylegesen megismerik végre; tevékenységük mennyire jövedelmező, mennyi a vagyonuk, mennyi a jövedelmük. A társasági adó párhuzamos számítási előírásai így fekete-fehéren fogják igazolni, hogy adóztatni adórendszerünk nem e tényleges jövedelmet, hanem a jövedelemnél lényegesen nagyobb adóalapokat, számtalan esetben a veszteséget fogja. A gazdaság vagyonát éli fel és nem a jövedelmét az államapparátus ezen éhsége. Ezért nincsen igazi jelentősége annak, mekkora a kulcs.
Utalni szeretnék egy rövid gondolat erejéig az adózás rendjére vonatkozó jogszabályi változásokra. Én úgy gondolom, itt szakmailag már sokkal többet, mint képviselőtársaim elmondtak, nem lehet mondani. De itt sem tőlem származik az a gondolat – de meggyőzőbben én sem tudom kifejezni –, amit el szeretnék mondani.
A tervezet elfogadását követően magának az adóhivatalnak lennének személyi problémái, mivel megítélésem szerint az APEH munkatársainak többsége nem vágyik arra a szerepre, amit a jogalkotó szán neki, és el fogja hagyni ezt a területet.
Utolsó általános utalásom csak megerősíti több képviselőtársam hozzászólását, mely az adótervezetek önmagukon belüli ellentmondását mutatja, amikor arra hivatkozik, hogy a kivételes szűkítésre minden évben az általános elvonási kulcsok mérséklési szándéka vezeti, majd a szűkítés után elmarad a kulcs mérséklése. Ez is körülbelül 8–10 éves ebben a Házban.
Ez a ma már kb. 8 éves folyamat először támogatás-leépítés címszó alatt ment, tehát a támogatást vonták meg sorban a fenti hivatkozással, azzal, hogyha a támogatásokat szűkítik, mód lesz a kulcsok csökkentésére. Ez most elfogyott.
Ezek után most a kivételek szűkítése van napirenden, a végén azonban a kivétel nélküliség bekövetkezik és ezért ismét csak a kulcsok növelése marad meg a hibás koncepció finanszírozhatóságának feltételeként. Én azt hiszem, hogy erre rendkívül jó példa a mai tárgyalásunk első pontjaként a társadalombiztosítás jelenlegi helyzete.
Összefoglalva: én nem tudom támogatni a beterjesztett költségvetési és adó-törvényjavaslatokat, a részletekről természetesen véleményt alkotok, módosító indítványokat tettem, de az egészre "nem"-mel fogok szavazni minden esetben. Az adótörvények, az adózás rendjéről szóló előterjesztés esetében pedig kifejezetten kérem valamennyi képviselőtársamat: a beterjesztett rosszból kovácsoljanak előnyt, és egyszer tegyék lehetővé gazdaságunk szereplői számára, hogy két évig az alapvető feltételek változatlanok maradjanak. Az ebből eredő adminisztrációs megtakarítás több tízmilliárd forintra tehető a gazdaság szereplőinél, ami adóalapnövelő. Köszönöm, hogy meghallgattak! (Taps.)
