SZELÉNYI ZSUZSANNA (FIDESZ)
SZELÉNYI ZSUZSANNA (FIDESZ)
SZELÉNYI ZSUZSANNA (FIDESZ) Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A beszédem címzettjei azok a miniszterek és államtitkár urak, akik a külügyi tárcáért vagy különböző külügyi tevékenységért felelősek a Kormányban. Sajnos nincsenek jelen, de abban a reményben, hogy a jegyzőkönyvet utólag nagy buzgalommal fogják tanulmányozni, én elmondom a beszédemet.
Magyarország kettős külpolitikai célt tűzött ki maga elé, a jelen viharosan változó külpolitikai környezetében. Egyrészt az egységesülő Európa tagjává szeretne válni, mert csak a végső célként kitűzött teljes jogú Európa közösségi tagság jelenthet számunkra gazdasági fellendülést, illetve stabil politikai hátterét az újjáéledő kelet-európai nacionalizmusokkal szemben. Másrészt a szomszéd országokkal kiegyensúlyozott, rendezett kapcsolatok kiépítésére kell törekedni és azokat gondosan ápolni. Ehhez kínálnak nagyszerű kereteket a piaci logikán alapuló regionális együttműködések is.
A fenti elvekben, úgy tűnik, mindenki egyetért a hat parlamenti párt között. Lássuk tehát, hogy ezek a külpolitikai prioritások tükröződnek-e a Kormány 1992. évi költségvetési előterjesztésében.
Az Európa-politika megvalósítására három miniszter is megbízást kapott a kormányfőtől. Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter feladata volna a kapcsolatépítés a különböző európai intézményekkel. A költségvetés tervezete azonban fényesen bizonyítja, hogy a miniszter úrnak nincsenek anyagi forrásai, apparátusa e feladat ellátásához, és nincsenek olyan hatásköri jogosítványai sem, amellyel nem bírna más miniszter, például a külügyminiszter.
(Az elnöki széket Vörös Vince foglalja el, a jegyzői székekben Dr. Kóródi Mária és Balogh Gábor foglalnak helyet.)
Ennyire fontosnak találta csupán a Kormány a nevezett intézményekkel való kapcsolattartást? Vagy csupán arról van szó, hogy többen is hivatottak azonos feladat ellátására? Kádár Béla miniszter úr a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának külgazdasági diplomáciai tevékenységével – aktívan részt vesz az Európa-politika alakításában. Martonyi államtitkár úr Külügyminisztériumba való áthelyezése mégis olyan kormányzati szándékot sejtet, amely a gazdaságdiplomáciát is a külügy részeként kezelné. Ezt az elgondolást a FIDESZ melegen támogatná, azonban a költségvetésben nyoma sincsen ilyen komoly strukturális átszervezésnek. Felmerül a gyanú, hogy a későbbi átszervezések pénzügyi vonzatai miatt egy, a most beterjesztett költségvetéstől különböző fog megvalósulni 1992-ben.
Súlyos hatásköri átfedések merülnek fel Horváth Balázs tárca nélküli miniszter esetében is, aki többek között – állítólag – a határokon túli magyarokkal való kapcsolattartásért volna felelős. Ezt a feladatot azonban egy – erre a célra felállított – hivatal már bőségesen ellátja, így a tárca nélküli miniszter úrnak nem marad mit tennie e téren.
Mindemellett persze az is kérdésként merül fel, miért került a Határokon Túli Magyarokért Felelős Titkárság a miniszterelnök közvetlen fennhatósága alá, amikor a szomszédos országokkal folytatandó politika meghatározása a külügyminiszter feladata, s a megvalósításhoz szükséges külképviseleti hálózat is az ő rendelkezésére áll. Sajnos, a külpolitikai tevékenység előforduló zavarai azt bizonyítják, hogy a sok hasonló feladatot ellátó kormánypolitikus számára is nehézkes lehet az egyeztetés, a kiigazodás a hatáskörök dzsungeljében.
Az európai integrációs törekvések elsőrendűségének a költségvetésben kevés jele látszódik, hacsak a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma jócskán felduzzasztott költségvetési támogatását nem tekintjük annak. Lévén, hogy a Külügyminisztérium még nem vált a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának protokoll osztályává – hogy Katona Tamás államtitkár urat idézzem –, fontos volna, hogy a Külügyminisztérium belső költségvetésében kiemelkedő támogatást kapjanak az integráció előkészítéséért felelős osztályok, mint például a nemzetközi jogi főosztály, ahol jelenleg ötödannyian dolgoznak csupán, mint például a konzuli főosztályon, noha a feladatkörök fontossága össze sem hasonlítható.
Nem találhatunk forrásokat a költségvetésben annak a sok száz diplomatának és szakembernek képzésére sem, akik reményeink szerint képviselni fogják Magyarországot az európai nemzetek feletti intézményekben.
Sajnálatos módon sem a költségvetési tervezet, sem a Külügyminisztérium által a külügyi bizottság számára készített kiegészítő jelentés nem tartalmazza a Külügyminisztérium főosztályainak jutó részletes juttatásokat. Félő – és a fenti példa is ezt mutatja –, hogy a belső költségvetés elosztását nem vezérlik átgondolt megfontolások.
Egy 1990-ben készült állami számvevőszéki jelentés szerint a Külügyminisztérium nem rendelkezik egységes információs és adatkezelési rendszerrel, átfogó gazdasági szabályozással. Ily módon szinte ellenőrizhetetlenül halmozódnak fel milliók a külképviseleteknél, amelyekről sokszor még a központ sem szerez tudomást. De ha mégis ismeretesek, ezek az álló maradványpénzek sehol sem jelennek meg a következő évi költségvetésben, így ezek felhasználása a képviselők, talán még a Pénzügyminisztérium előtt is rejtve marad.
A költségvetésből nem szerezhetünk tudomást a külképviseleteken történő beruházások rendszeréről sem. Egyes hírhedtté vált esetek – mint például a párizsi nagykövetség ingatlanvásárlása – megkérdőjelezik az ilyen beruházások indokoltságát és átgondoltságát.
A külképviseletek és a minisztérium gazdálkodása összefolyik, pénzek ellenőrizhetetlen átcsoportosítására ad lehetőséget, láthatatlanná tehet felhalmozódó pénzösszegeket a külképviseletek számláin. Erre már a két évvel ezelőtti számvevőszéki jelentés is felhívta a figyelmet, a minisztérium gazdasági munkatársai azonban nem tudtak lényegi változtatásokról beszámolni a külügyi bizottság ülésén.
Az állami számvevőszéki jelentés a pénzek ésszerűsítésére is javaslatokat tett, ám láthatjuk, hogy ezek megvalósulása csak lassan kezdődik meg, például a nagykövetségek nyitása és zárása terén.
Kovács László képviselőtársam számos szemléletes példát hozott arra, hogy hol lehet, hol lehetne jóval takarékosabban gazdálkodni a meglévő szűkös keretekből.
A gazdasági-pénzügyi helyzet rendezése a Külügyminisztériumban továbbra is égető feladat kéne, hogy legyen. Az ésszerű átcsoportosítás lassan halad, a prioritást élvező területek finanszírozása nem kielégítő. A Miniszterelnöki Hivatal, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma és a Külügyminisztérium tevékenysége között sok az átfedés, miközben a külügy- és a szakminisztériumok közötti természetes együttműködés, folyamatos egyeztetés nem kielégítő.
Bár a Külügyminisztérium teljes költségvetésének nagyságát nem kifogásoljuk, kiemelendő, hogy a külképviseleten dolgozó munkatársak bérnövekedése csaknek 100%-os az 1991. évihez képest. Természetesen kívánatos volna, hogy a külképviseletekben lévő diplomaták nyugat-európai kollegáikkal azonos színvonalon élhessenek, ez azonban az ország jelen gazdasági helyzetében érthetetlen kívánság, mint ahogy azt követelni is értelmetlen volna, hogy a magyar állampolgárok keressenek ugyanannyit, mint nyugat-európai embertársaik.
Összefoglalva elmondható, hogy a Külügyminisztérium költségvetéséből nem derül ki, melyek a Kormány külpolitikai prioritásai.
A Külügyminisztériumban nem adottak sem szervezeti, sem gazdasági feltételek ahhoz, hogy megfelelő szakmai munka folyhassék.
A költségvetés Külügyminisztériumra vonatkozó fejezetéből a minisztérium gazdálkodásáról szinten semmit nem lehet megtudni, ami különösen aggályos amiatt, mert az 1990. évi ÁSZ-jelentés – állami számvevőszéki jelentés – sok zavart és hiányosságot tárt fel, s máig nem tudjuk, ezek elhárítása, pótlása mennyiben teljesült.
Ilyen feltételek mellett eldönthetetlen, hogy a külügyi költségvetés túlzott, avagy alultervezett. Kétséges, hogy a minisztérium gazdálkodását tekintve a Parlament képes-e egyáltalán gyakorolni költségvetési jogát.
Mindezek okán a költségvetés külügyi tevékenységeket magában foglaló fejezeteit a FIDESZ nem tudja elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps.)
