SZILI SÁNDOR (MSZP)
SZILI SÁNDOR (MSZP)
SZILI SÁNDOR (MSZP) Köszönöm a szót, Elnök Úr! Megmondom őszintén, a délután folyamán már kezdtem egy kicsit megnyugodni, mert számomra úgy tűnt, hogy a költségvetési vita – a tegnapi indulás nagy indulatai és feszültségei után – ma délutánra családias hangulatúvá fog válni, és talán mintegy családi körben tudjuk megbeszélni a családi költségvetést.
Ha már ilyen szubjektív dolgokkal kezdtem, hadd folytassam is azzal. El kell modanom, be kell vallanom azt, hogy nekem mindig elszorul a szívem, amikor az aluljáróban a kéregető munkanélkülit látom… (élénkség, mozgás a jobb oldalon) …, és éppúgy elszorult akkor is, amikor az éleslövészeten a remegő lábú, félelemtől izzadó kiskatonát láttam, mikor harmadszor, negyedszer próbálta elindítani a válláról a rakétát… A saját gyerekem jutott eszembe. S kiderült, hogy ez a rakéta már húsz évnél is öregebb volt, és az indító szerkezete mondta fel a szolgálatot.
Vagy nagyon szomorú vagyok akkor, amikor a feleségemtől azt hallom, hogy az iskolában egyre kevesebb gyerek tudja befizetni az ebédjét, és szomorú voltam akkor is, amikor a csapatlátogatáson a kiskatona azt mondta, hogy jöhetnének többször is a képviselő urak, mert akkor mindig ilyen jó kaja lenne. (Közbeszólás: Na, na!)
És akkor még egy adatot Katona Béla képviselőtársam tegnapi hozzászólásához: 1991. június hónapban elvégzett felmérés szerint a honvédségi tiszti családok 12,3%-a, a tiszthelyettesi családok 36,3%-a, a polgári alkalmazotti családok 44,6%-ának a jövedelme nem éri el a létminimumot. Ez összességében a honvédségi alkalmazottak családjainak 33,7%-át teszi ki.
Mint az elmondottakból kiderül, én a költségvetés IX. fejezetéről kívánok szólni. Az utóbbi időben mindenekelőtt a jugoszláviai polgárháborús helyzet következtében a Magyar Köztársaság katonai biztonságát közvetlenül veszélyeztető katonai fenyegetettség megjelenése, majd tartóssá válása nyomán egyre sürgetőbben vetődnek fel az ország honvédelmével kapcsolatos kérdések. Köztük a legfontosabbak: Van-e a Magyar Köztársaságnak reális honvédelmi koncepciója? Alkalmas-e a magyar honvédség az ország függetlenségének, területi épségének megbízható védelmére? S elegendő-e a katonai költségvetés az ország megbízható védelmét szavatolni, képes-e fegyveres erő fenntartására?
E kérdésekre nagyon nehéz egyértelműen világos válaszokat adni. A problémák alapvető oka abban keresendő, hogy a rendszerváltás és a Varsói Szerződés megszűnése után egyfelől az ország az új körülményekre teljes egészében alkalmatlan szervezetű, szerkezetű, fegyverzetű s képzettségű fegyveres erőket örökölt, másfelől pedig az új kormány hatalomra kerülése óta eltelt másfél évnél is hoszszabb idő alatt a magyar fegyveres erőknél nem következtek be azok az indokolt és végrehajtható változások, amelyek eredményeként még e szűkös költségvetési lehetőségek ellenére is növekedett volna a korábbiaktól merőben eltérő új feladatokra való alkalmasságuk.
Az első ok az objektív tény, míg a második sajnos erőteljesen szubjektív, mely elkerülhető, vagy legalábbis nagymértékben mérsékelhető lett volna, ha a hatalomra került koalíciós kormány okosabban, meggondoltabban kezelte volna a honvédelem, a fegyveres erők kérdését.
Tehette volna ezt annál is inkább, mert ha valami, akkor a Magyar Köztársaság honvédelme, katonai biztonsága nem párt, pártok vagy pártkoalíciók ügye, hanem össznemzeti kérdés. S ebből a szempontból rendkívül káros hatásnak értékelhető, hogy a Honvédelmi Minisztérium katonai és a honvédség vezető parancsnoki állománya igyekszik alaposan túlértékelni az ország katonai fenyegetettségét, messze a reális veszélyeztetettség fölé, hiszen ezzel kitűnően igazolni tudják saját maguk nélkülözhetetlenségét.
Sajnos erre alapvetően politikai okokból a kormányzatban is és a Parlamentben is megvan a kellő fogadókészség. És talán hadd válaszoljak Papp Andrásnak avval, hogy egyszerűen érthetetlen, hogy ilyen hosszú időszak nem volt elegendő, hogy a Parlament megtárgyalja és elfogadja az új védelmi koncepció elméleti és gyakorlati kérdéseit, valamint egy sor elavult szabályzatot.
Nem történt meg a kívánatos változás a civil társadalom irányába való nyitás területén sem. Az ország még ma is igen keveset tud hosszú évtizedek hatalmas és jórészt felesleges áldozatairól, és még ma is a költségvetés jelentős részét fenntartott, a valódi szükségletnél jóval nagyobb hadseregéről, annak ellenére, hogy sem fegyverzete, sem pedig diszlokációja, sem pedig létszámadatai nem képeznek állami, sőt szolgálati titkot sem.
Tisztelt Képviselőtársaim! A korábbi, de lényegében még ma is élő katonai gondolkodásmód híven tükrözi: totális, tehát nagy kiterjedésű háborúra készül. Napjaink realitása azonban e feltételezett helyzettől alapjaiban és gyökeresen különbözik. A Magyar Köztársaság katonai veszélyeztetettsége szempontjából mindenképpen a jelenlegi jugoszláviai polgárháború tekinthető tipikusnak, vagyis meglehetősen korlátozott méretű légi vagy szárazföldi erőkkel történő, rendszerint még a központi elhatározást is nélkülöző földi vagy légi határsértés.
Sajnálatos módon az effajta helyzet belátható jövőben talán Ausztria kivételével minden szomszédunknál kialakulhat. Az ilyen helyzetek katonai kezelésére azonban időben fel lehet készülni, hiszen ezek nem hirtelen alakulnak ki, hanem hosszú hónapok során, lásd Jugoszlávia.
Magyarország elleni totális háborúra szinte kizárólag egy magyar kezdeményezés, erőszakos határrevízió vagy magyar kisebbség védelmében történő magyar katonai beavatkozás adhat okot.
Hasonlóképpen magyar kezdeményezés nélkül elképzelhetetlen néhány szomszédunk szövetségbe való egyesülése a Magyarország elleni hódító, területszerző háborúra.
Ezek után mit tehet egy elszegényedő ország, hogy szűkös költségvetéséből megfelelő módon finanszírozni tudja a honvédelmét? Kérem, meg kell szüntetni a honvédséget jelenleg is jellemző pazarló gazdálkodást. (Gyér taps.) A leépítéseket nem a jelenlegi szervezetek arányos csökkentésével, hanem a felesleges, védelmi koncepcióba nem illeszkedő feladatok, fegyverzetek, alakulatok, háttérintézmények teljes felszámolásával kell megoldani. Valódi létszámcsökkentéssel és vezetési szint-csökkentéssel oldják meg a vezetési rendszer egyszerűsítését és korszerűsítésének elodázhatatlan problémáját.
Alaposan át kell gondolni, és gyökeresen meg kell reformálni a tisztképzés teljes rendszerét, és csökkenteni kell a tisztképző tanintézetek számát. Elfogadhatatlan, hogy a honvédség tiszti főiskoláinak és akadémiájának kapacitása akkora legyen, mint egy 200-250 ezer főnyi hadseregé.
Teljes egészében felül kell vizsgálni a hadsereg gazdálkodási rendszerét, fenntartott szervezeteit, építményeit. Azoknak az intézményeknek a megtartását kell támogatni, amelyek a hivatásos állomány élet- és munkakörülményeit javítják, fenn kell tartani a megkülönböztetett egészségügyi ellátást, létre kell hozni – különösen vidékeken – nyugati példa nyomán a támogatott, kedvezményes, valódi tiszti klub rendszert, de ugyanakkor meg kellene szabadulni a kihasználatlan vendég- és vadászházaktól, külügyi szállótól, a nem tömegigényt kielégítő üdülőktől, mint például Lovasberény, Annavölgy vagy Erdőbénye.
Különös alapossággal kell felülvizsgálni a hadsereg által készletezett élelmezési, ruházati, fegyver, lőszer és más anyagokat, és csak a reális szükségletnek megfelelő mennyiséget kell megtartani.
Kiemelt feladatként kell kezelni egy új magyar légvédelmi filozófia kialakítását. Figyelembe kell venni, hogy az országnak nincs külön katonai és polgári légtere, az egységes repülésirányítás meghatározó követelmény lehet.
Végezetül: rendkívül fontos az ország honvédelmével, biztonságával kapcsolatos kérdések nyilvánosságának megteremtése és fenntartása, a sok vonatkozásban még jelenleg is létező misztifikáció megszüntetése, s meg kell szüntetni a hadsereg és a társadalom elszigetelődését.
Érvényesíteni kell az alapos és részletes civil kontrollt a hadsereg ügyeiben, mindenekelőtt a költségvetési s a technikai fejlesztési kérdésekben.
Az elmondottakat talán figyelembe lehetett volna venni a honvédelmi költségvetés reális kialakításánál. Mert – tisztelt hölgyeim és uraim – az ország számára teljesen mindegy, hogy a reális fenyegetettség indokolta szükségleteket messze meghaladó nagyságú és költségvetésű hadsereget milyen indokkal akarják rákényszeríteni az emberekre, hogy ennek eredete a Varsói Szerződés megkövetelte szövetségi hűség, vagy pedig az "egyedül vagyunk" rögeszméje.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a bal oldalon.)
