BALOGH GÁBOR (KDNP)
BALOGH GÁBOR (KDNP)
BALOGH GÁBOR (KDNP) Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Kapcsolódva Frajna Imre képviselőtársamhoz, azt mondanám, hogy a tudást nem súlyra mérik, miként a szociális biztonságot sem. Ezt ő nagyon jól tudja, hiszen laptoppal járkál, és az sokkal kevesebbet nyom a latban, súlyban legalábbis, de ugyanakkor sokkal több adatot tud tárolni. Tehát itt elsődlegesen azt kell nézni, hogy mennyiben rendszer-specifikusan felel meg a beterjesztett törvényjavaslat annak az előírásnak, amit az Országgyűlés egypár hónappal ezelőtt elfogadott. És én úgy gondolom, hogy ebben különösebb probléma nincs, hiszen azok az előírások, amelyek ott benne foglaltatnak az országgyűlési határozatban, maradéktalanul teljesülnek.
Ilyen szempontból – hogy azt mondjam – védenem kell a Kormány által beterjesztett törvényjavaslatot, és azt mondanom, hogy ezt az Országgyűlés megszavazta annak idején ilyen formában, esetleg másabb részletezéssel, de a laptopjában megtalálhatók a háttérinformációk, háttéradatok is. Ez lenne az egyik észrevételem.
A másik észrevételem az MDF-es vezérszónok megjegyzéséhez szólna, konkrétan: ő társadalmi szerződés oldaláról közelítette meg az egész kérdéskört. És emiatt fogalmazódott meg talán az MDF 5. Országos Gyűlésén az a mondat, hogy szegénypolitikai intézkedések sorozatát kell hoznia a Parlamentnek. Vagyis nem a szociális biztonságra kell helyezni a hangsúlyt, hanem a szegénypolitikai intézkedésekre. Ez szintén megfelel ama országgyűlési határozat 1., 2. pontjában foglaltaknak, amelyeket a Parlament elfogadott, és amelyek szerint a lakosság lehető legszélesebb körére terjedjen ki a társadalombiztosítás, vagyis ne a lakosság egésze tartozzék a biztosítottak körébe.
Emiatt lesznek majd feszültségek, ami már meg is mutatkozott a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliségről szóló törvényjavaslattal kapcsolatban, és a következőben megfogalmazódik a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatban is, ahol az önkéntes és a kiegészítő biztosítási elemek egyértelműen keverednek.
De rátérve a lényegre, amit mondandó vagyok, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt tudatában van annak, hogy szociálpolitikája, de valamennyi tevékenysége, erőfeszítése csak abban az esetben jár sikerrel, ha támaszkodhat a társadalom széles rétegeire, megújítási törekvéseivel a társadalom valamennyi tagja szolidáris. A felhalmozódott szociális problémákat széthúzva nem lehet megoldani. A szociális problémákat társadalmi összefogással kell rendezni, azok megoldása össztársadalmi érdek. És ebben rendkívül fontos szerepet játszik a társadalombiztosítás, a társadalombiztonsági rendszer.
Én két lényeges aspektust emelnék ki ezzel kapcsolatban, bizonyos értelemben némi malíciával: a Parlament szociális érzékenységét, a másik pedig, a szociális biztonsággal kapcsolatban gazdasági, társadalmi és politikai vonatkozásokat.
S végül beszédemet "csemegékkel" szeretném zárni. Ez valószínűleg majd felhívja egy-két olyan momentumra a figyelmet, amelyek a társadalombiztosítással kapcsolatban rendkívül fontosan és bizonyos értelemben más törvényekhez is kapcsolódnak.
A szolidáris társadalom a személyes biztonságot, az ember és családja szociális biztonságát alapértékének tekinti. A kérdés az, hogy mit tekint a Parlament alapértékének. A Parlament gyakran hangoztatja szociális elkötelezettségét. Különösen kitűnik ez, amikor olyan kérdésekről tárgyal, amelyek az állami újraelosztási mechanizmust vagy a nagy elosztási rendszereket érintik. Számunkra nyilvánvaló, hogy a GDP 60%-át, az állami költségvetés kiadásainak kétharmadát öleli fel a szociális rendszer ellátása, illetve ölelik fel a szociális szolgáltatások és kiadások. Mégis azt tapasztaljuk, hogy ezek mégsem hozzák azt a hatékonyságot, amit szeretnénk, vagy amit a lakosság joggal elvár. A politikai aspektust leszámítva a szociális elosztás hatékonysága általában az életszínvonal alakulásával, illetve a szociális, társadalmi struktúra változásaival mérhető. S ebből a szemszögből nézve valóban igaz, hogy a jelenlegi Parlament eddigi szociális, más szóval társadalmi struktúrapolitikája nem kielégítő. Hiszen a szociális biztonság nem javult, sőt egyfajta merevedés, merevség következett be, amelynek nyomán a gazdasági és szociális intézkedések az esélyegyenlőtlenség irányában mozdultak el. Ennek alapján nyugodtan mondhatom és mondhatjuk, hogy a sokszor hangoztatott szociális érzékenység legfeljebb a jelszó szintjén vált valóra. Ez az önkritika már megfogalmazódott a közvéleményben is.
A második pontban a gazdasági, társadalmi és politikai vonatkozásokat érinteném. A nyugati demokráciában magától értetődik, hogy a politikusok döntéseit komoly mértékben befolyásolják a nagytőkés gazdasági érdekek. Ez természetes következménye a politikai, gazdasági, társadalmi struktúrának. Azt is mondhatnám, hogy a praxis határozza meg az ideológiát, amit a Kormánynak vagy a Parlamentnek követnie kell, s amit a politikusok bizonyos értelemben közvetítenek a választók felé; illetve a másik oldalról nézve: a választók kényszerítik ki azt az ideológiát, amelyet a pártoknak követniük kell.
Így a politikusok egy része többé-kevésbé pragmatikussá válik. Kevésbé szép szóval: megalkuvóvá. Ez tapasztalható a szociális biztonsággal, a társadalombiztosítás megújításával és koncepciójával kapcsolatban is. Mindez azért fordulhat elő, mert az alapértékek sérülnek. A politikai demokrácia önmagában még nem biztosítja a gazdasági és a társadalmi demokráciát, de a gazdasági vagy társadalmi demokrácia sem nyújtja a helyes megoldást, hiszen az egyik vagy másik érvényesülése mindig sérelmet okozhat valamelyiknek. A kereszténydemokraták azt szokták mondani, hogy nem lehet valaki politikailag szabad ott, ahol gazdaságilag kiszolgáltatott. Nem lehet az ember szociális biztonságát szavatolni ott, ahol a szegénypolitika irányában történik az elmozdulás, vagy ahol az osztályszemlélet irányában történik az elmozdulás, vagy ahol az osztályszemlélet érvényesül. A szociális biztonság ugyanis a szolidáris társadalomban nem egyfajta munkaviszony-biztonságot jelent, s nem a munkaviszony-centrikusságon alapul, hanem a személyes biztonságon, illetve az ember és családja szociális biztonságát foglalja magában. Az állam egyik legfőbb célja és feladata, hogy olyan szociális biztonságpolitikát, olyan társadalombiztosítás-politikát preferáljon, amely társadalmi, struktúra-politikai hatásain keresztül garantálja a szociális biztonságot.
Magyarra fordítva – és itt kapcsolódnék vissza az MDF 5. Országos Gyűlésének a szociális megállapításához, amit tegnap az Új Magyarország hasábjain lehetett olvasni –: a szociális biztonságot nem a szegénypolitikai intézkedések alapozzák meg; és éppen emiatt tartjuk mi sérelmesnek, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt társadalombiztosítás-politikája rendkívül kis mértékben érvényesült az eddigi kormányzati, illetve kormánykoalíciós felfogásban és megjelenítésben.
A másik ilyen, hogy a vagyonfeltöltése a társadalombiztosításnak nem kezdődött meg. Pedig mi 1989-ben programunkban alaptételként fogalmaztuk meg, hogy az első két évben szükségesnek tartjuk, hogy egyrészt a társadalombiztosítás olyan nagyságrendű vagyonhoz jusson, amely megszilárdítja helyzetét, másrészt néhány éven belül e vagyon hozadékai elégségesek legyenek az ellátások értékállandóságának megalapozásához.
Továbbá: fontosnak tartottuk hangsúlyozni, hogy a társadalombiztosítás létbiztonságot garantáló képességét nagy mértékben meghatározza finanszírozási és újraelosztási mechanizmusa. Finanszírozási oldalról mindenképpen szükségesnek tartjuk, hogy likviditását megőrizze, ami jelen pillanatban – mint tapasztaljuk – rendkívül sérült, az ellátások reálértékét szinten tudja tartani – ami szintúgy nem valósult meg –, sőt fizetőképességét fokozza és tartalék tőkével is rendelkezzék – zárójelbe téve: tartalékalap és kiegyenlítő alap. Mindkettőt a Parlament leszavazta.
Meggyőződésünk szerint a jövőben a társadalombiztosítás – az infláció és egyéb gazdasági anomáliák miatt – csak úgy tud elfogadható szintű biztonságot garantálni, ha rendszerspecifikusan tagozódik és terheit megosztja a költségvetéssel. Ez bizonyos értelemben megvalósult, de túlnyomó többsége, túlnyomó része nem valósult meg.
Most a "csemegékre" térnék rá néhány pillanat erejéig. Ha a képviselőtársaim olvasták a személyi jövedelemadóról szóló rendeletet és összehasonlították a társadalombiztosítási költségvetésben szereplő adatokkal, valamint az 1975. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatnak az adataival, megállapíthatják, hogy úgynevezett magasjövedelem-pártoló politika történik az országban. A négyszázezer, illetve az ötszázezer forint fölötti jövedelmesek részére mintegy ötpontos jövedelemkiáramlás történik, tekintettel arra, hogy az adók mértékei csökkenni fognak. A kilencszázezer forintot meghaladóknál pedig húszpontos jövedelemkiáramlás történik. Ez bizonyos értelemben azt jelenti, hogy az úgynevezett bérből és fizetésből élőkre történik a terhelés, míg a gazdagabb réteg, bizonyos értelemben egy fináncoligarchia kialakulása van folyamatban, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy a pénzintézeteknek a hozama olyan mértékű volt, mint az anyagi ágaknak a jövedelmező képessége ma, 1991-ben az országban. Ezáltal óriási mértékben megfordult az úgynevezett termelőágaktól a banki szféra felé a fináncoligarchia kialakulása, a társadalmi struktúraváltás. Ezt rendkívül károsnak tartjuk, hiszen a társadalomnak a gazdagodása és szociális biztonsága, a társadalom biztonsága az emberek munkájával elért eredményein alapul, nem pedig a tőke hozadékain elsődlegesen. Az is fontos szerepet játszik, de egy demokratikus országban ez körülbelül 20–25%-ot képezhetne csak.
A másik, hogy a biztosítás-matematikai megalapozás itt már nem formalitás, nem technikai megoldást jelent a törvényjavaslatban, hanem lényegi elemet. Ezáltal bizonyos értelemben teljesítette a Kormány azt a határozatot, amit az Országgyűlés elfogadott. Azonkívül fölteszik gyakran a kérdést, hogy most a társadalombiztosítás a szociális biztonsági rendszer része, vagy pedig a szociálpolitikának az ellentételezése. Én úgy gondolom, hogy egyértelműen a szociálpolitika mint ellenpólus fog megjelenni, mert az úgynevezett családi ellátásokat, meg a szociális ellátásokat egyre inkább a költségvetésnek kell átvennie, és a szociális segélyezés felé irányul.
Azonkívül találunk az anyagban egy olyan kitételt, hogy a munkanélküliek utáni járulékfizetés, illetve a munkanélküliek számának a növekedése miatt történt eltérés az 1991. évi előirányzatban. A 92. éviben is megtörténik ez. Nem látom egyértelműen kimutatva, hogy ez valóban figyelembe lett-e véve vagy pedig csak egy olyan számítás alapján, hogy majd meglátjuk, ahogy lesz, úgyis módosítható a törvényjavaslat.
És végezetül örömmel üdvözöltem a Kormánynak azt az intézkedését, hogy azok a cégek, amelyeknek – állami cégekről van szó – járuléktartozásuk van, azoknak a cégeknek a vezetői a tartozás kiegyenlítéséig ne kaphassanak prémiumot. Ezt mindenképpen előremutatónak tartom, de ehhez még számos olyan intézkedést kell hozni, amely meggátolja azt, hogy bizonyos értelemben visszaélés történjék, fedezetlen ellátások kifizetésére kerülhessen sor. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
