KIS GYULA JÓZSEF, DR. (MDF)
KIS GYULA JÓZSEF, DR. (MDF)
KIS GYULA JÓZSEF, DR. (MDF) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Véleményem szerint az év legfontosabb három törvénye: a társadalombiztosítás költségvetéséről, a társadalombiztosítást szabályozó 1975. évi II. törvény módosításáról és a társadalombiztosítás igazgatásáról, önkormányzatáról szóló törvény. Nagyon sajnálom, hogy a vitára az idén ezekben a kérdésekben ugyan sor kerülhet, de szavazás csak a jövő évben lesz. Nagyon sajnálom, mert minden más törvény fontos; mindegyik érinti a lakosság kisebb-nagyobb csoportját. Az általános költségvetési törvény mindannyiunkat érint ugyan, de egy évre szól, s ha bármilyen hibát követünk el, automatikusan az a hiba az év végére elenyészik. A társadalombiztosítás mostani átalakítása viszont évtizedekre határozza meg minden magyar állampolgár életét, helyzetét, kilátásait, betegsége, rokkantsága, munkaképtelensége, nyugdíjas korára nézve. S ezek nem olyan törvények, amelyeket hetente módosítgatni lehet, mert valamit rosszul csináltunk.
A társadalombiztosítás azt jelenti, hogy az állampolgár szerződést köt a társadalommal, és az első fillér, amit erre a célra befizetett, követelést támaszt. A szerződést pedig ismernie kell. Ismernie kell, hogy mi következik számára jogként mindebből öt, tíz vagy húsz év múlva. Éppen ezért ezt a három törvényt csak együtt lehet tekinteni, és csak a jövő évi költségvetéssel együtt lehet áttekinteni, tekintve, hogy legalább erre az első évre a költségvetés és a társadalombiztosítás közötti viszonyt most kell már tisztázni, előrehozva a jövő évi döntésünket a három társadalombiztosítási törvénnyel kapcsolatban.
Nem tudom ennél drámaibb szavakkal felhívni a tisztelt Ház figyelmét a törvény jelentőségére. Kérem, tekintsék be, lássák be azt, hogy 12 nappal az év vége előtt itt még 25–30 milliárd forintok helyzete, sorsa bizonytalan.
Lássák be, hogy a következő évi induláshoz mindenképpen tudnunk kell, hogy mi várható, mire számíthatunk, s nemcsak nekünk kell tudni, tízmillió állampolgár várja ezt a törvényt, és szeretné tudni, hogy is alakul az ő élete, betegbiztosítása, nyugdíjbiztosítása a következő évben. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a társadalombiztosítás tragikus helyzetbe került. Legalább három ok van, amely ehhez a tragikus helyzethez vezetett, és nagyon felelősen kell mindannyiunknak végiggondolni, hogy egymásra mutogatás helyett most hogy találjuk meg ebből a helyzetből a kiutat. Ez a tragikus helyzet nem szónoki fordulat, azt jelenti, hogy 25–30, esetleg 40 milliárd – tehát 40 000 millió – forintot kell valahonnan elővarázsolnunk, hogy adott szavunkat teljesíteni tudjuk: a nyugdíjak értékállóságát legalább a nominálbéreknek megfelelően szinten tudjuk tartani, hogy az egészségügy ne omoljék össze.
A három ok, amiért ide jutottunk, nagyjából a következőképpen vázolható fel:
Először is az örökölt helyzet. Ez ugyan elcsépeltnek tűnik, de itt konkrétan tetten érhető. A társadalombiztosítás 1989-ben levált a költségvetéstől, saját lábra állt úgymond, de a lábai még igencsak fejletlenek voltak, mint egy csecsemőnek, akit ráadásul pólya nélkül tettek az utcára. Tartalékalap, likviditási alap nélkül a napi bevételeiből a napi kiadásait kellett fedeznie. Ez az első évben brilliánsan megoldódott, mert akkor nagymértékben felemelték a járulékokat: egységesen 43 + 10 %-ra, ami az év végére még egy mintegy 30 milliárdos szufficitet is eredményezett, ami tartalékalapba elkülönítve – a későbbi évek várható deficitjére – ott kellett volna maradjon a társadalombiztosításnál. Ez az alap átkerült, visszakerült a költségvetésbe, és attól kezdve hónapról hónapra likviditási gondokkal küzd a társadalombiztosítás. Nem tudta összeszedni magát a mai napig sem.
Ezen segített a költségvetési garancia kimondása, ami azt jelentette, hogy amennyiben a tervezett szintű kiadásokra nem lesz, bevételi fedezet, akkor a költségvetés ezt átvállalja. A költségvetés helyzete aztán 90-91-ben egyre nehezülvén, ezt a garanciát szűkíteni kellett, és ma eljutottunk oda, hogy csak a nyugdíjalap egy százalékára vállalna a költségvetés ilyen általános garanciát.
Tehát az öröklött helyzet mellett a második gondot az okozta, hogy a bevételek csökkentek. Csökkentek, mert aki munkanélkülivé lesz az után nem, vagy csak igen mérsékelt mértékben kap a társadalombiztosítás bevételt, és csökkentek azért, mert a gazdaság általános átstrukturálódása miatt nagyon sok vállalat és nagyon sok vállalkozó azt a könnyebb megoldást választotta, hogy a társadalombiztosítási járulékot nem fizette be, s ez a kintlévőség – ami tehát hiányzik a kasszából – az év végére elképzelhető, hogy a 35–40 milliárd forintot éri el.
A harmadik, hogy számos kiskapu van a mi gazdasági, pénzügyi szabályozórendszerünkben. Olyan kiskapuk, amik lehetővé teszik, hogy a Társadalombiztosítási Alapnak kötelezően befizetendő járulékot ne fizessék be a vállalkozók, vállalatok, munkaadók, sőt munkavállalók sem, hiszen ha életbiztosítást kötnek egy dolgozó nevére és azt adják oda munkabérként, az után nem fizetnek járulékot, ezt az életbiztosítási kötvényt viszont visszaválthatja a dolgozó, tehát pénzénél van. A munkaadó nem fizet tb-járulékot, tehát jól jár; a munkavállaló nem fizet tb-járulékot, tehát jól jár; jól járt a magánbiztosító vagy üzleti biztosító, amelyik ezért a tranzakcióért megkapja a hasznát, csak a társadalombiztosítás jár rosszul – tehát mindannyian rosszul járunk –, mert ezt a hiányt vagy a költségvetésből vagy a többi járulékfizető pénzéből – aki rendesen teljesíti kötelességét – kell pótolni.
Ez a három forrás vezetett oda, hogy akkor, amikor az idén a tb költségvetését el kellett készíteni, az utolsó pillanatig hihetetlen és egymásnak ellentmondó feladatokat kellett megoldani az előterjesztőnek. Kínjában találta ki a betegszabadság intézményét, ami tényleg azt jelentené, hogy mentesíti a táppénzkifizetés egy jelentős részétől a társadalombiztosítást. Mentesíti, ami szükséges, hogy az egyenlegtől beálljon.
Sajnos, az Érdekegyeztető Tanács ezt nem tudta támogatni, tehát most itt állunk abban a helyzetben – hölgyeim és uraim –, hogy ehelyett valahonnan forrást kell keríteni. Sajnos, hogy erre még csak egy javaslat van, amit nem tárgyalhatott a Parlament, még az idei évben mindenképpen tárgyalni kell ezt, mert a jövő évnek elfogadott, rendezett joganyag nélkül nem mehetünk neki, mert akkor minden állampolgár joggal megtagadja a társadalombiztosítási járulék fizetését arra hivatkozva, hogy nincs törvény, ami erre kötelezné őket, márpedig kötelezettségeket visszamenőleges hatállyal nem keletkeztethetünk, az Alkotmánybíróság meg saját felfogásunk értelmében sem.
Mit lehet tenni tehát?
Én megpróbálom most elmondani néhány ötletünket – úgy is mint MDF frakció, és úgy is mint bizottság –, aztán majd a módosító javaslatokban erre visszatérünk, talán nagyobb érdeklődést keltve a jelenleginél. Ötleteink körülbelül a következők:
A kiadásokat nem lehet csökkenteni. A nyugdíj értékállóságára garanciát vállaltunk – mindannyian megszavaztuk, 7 tartózkodással, azt az országgyűlési határozatot.
Az egészségügyi kiadásokat nem lehet csökkenteni, hiszen a szintentartásra sem elég az idei összeg, a 10 + 5% automatizmus itt nem 10 + 5, mert még a szolidaritási alapot is – ami új – ebből kell fizetni, ami csökkenti ezt a 10 + 5%-ot. Az egészségügyben tehát gyakorlatilag pont a reform, a megújulás, az átalakulás idején – amiről majd a '75. évi II. törvény módosításánál szólnék – így is forráscsökkenés van, ezt tovább csökkenteni nem lehet. Akkor marad a bevételi oldal.
A bevételi oldalnál elutasításra várhat a betegszabadság intézménye – hallottuk az előterjesztőt, hogy az ÉT-n ilyen megállapodás született –, de igen erős ellenállásba ütközhet a 2,5%-os járulékkulcs-emelés is, mert ez azt jelenti, hogy már 61,5% lesz a szolidaritási alappal együtt. Ez tényleg elég magas Európában: az olaszokat sikerült ezzel lekörözni, ők voltak eddig az elsők, az összes többi e mögött van, alacsonyabb.
Akkor tehát a bevételeknek valamilyen más forrását kell megtalálni. Két lehetőség van erre, tisztelt Ház, és kérem, vegyék fontolóra a két lehetőséget. Az egyik az, hogy megfelelő mértékű vagyonhoz jusson a társadalombiztosítási alap – most már alapok. A megfelelő mértékű vagyon nem terheli a költségvetést, mert hiszen nem költségvetési kiadásként jelentkezik, hanem a privatizálandó vagyon mennyiségét csökkenti ugyan, de tulajdonképpen a vagyon privatizálását jelenti, mert az önkormányzati testületnek, a biztosítók önkormányzatának a tulajdonába menne át. Annak a hozadéka hozzájárulhatna a társadalombiztosítás egyensúlyának megteremtéséhez.
A fejlett, beérett európai biztosítási, társadalombiztosítási rendszerekben a bejött pénzből teljesített kiadások adják ugyan a működés zömét, de 10–12%-ban belejátszanak ezek a vagyonhozadékból eredő jövedelmek is. Ez a 10–12% tehát a mi esetünkben akár 50 milliárd is lehetne, amit természetesen nem érünk el, mert ahhoz 500 milliárdos vagyonra lenne szükség. De hogyha nem 500, akkor ne is 15 legyen, amit a jövő évre szánnak a vagyonpolitikai irányelvek, hanem valahol a kettő közötti összeg – olyan összeg, ami a hozadékából fedezné ezt a deficitet. Ez az egyik.
A másik ilyen forrás: nagyon sok mentesítő ok van a társadalombiztosítási járulékok befizetése alapösszegének kiszámításánál, olyan mentesítő okok, amelyeket nem tudunk elfogadni, mert nem társadalombiztosítási szempontok alapján születtek.
Mi a társadalombiztosítás? Kockázatközösség a betegség, rokkantság, keresőképtelenség és nyugdíjas kor esetére. Ami tehát ilyen célú befizetés, az rendben van, azzal nem lehet vitatkozni, abban megegyezett a társadalom akkor, amikor a tb-törvényt megalkotta. De nem ilyen cél a vállalkozói tevékenység élénkítése, a gazdaság támogatása – ezért nem tudjuk elfogadni azt, hogy a kezdő vállalkozók egy évig csak a minimálbér 60%-a után fizessenek tb-járulékot. Az valóban szükséges és kívánatos, hogy ezek megerősödjenek, de ezt akkor tessék adóból, az adópolitika útján megvalósítani, mert a társadalombiztosítási járulék nem arra a célra szolgál, hogy könynyebb legyen vállalkozást indítani – ez egy gazdasági cél. Meg kell valósítani, de nem innen.
A másik: mint már említettem, ezek a különböző biztosítók – magánbiztosítók, életbiztosítók, nyugdíjbiztosítók –, kereskedelmi, haszonelvű társaságok, tehát az oda befizetett pénzek egy részének profitként kell megjelennie, nem forgatják vissza a kifizetéseikbe, mint a társadalombiztosítás, amely alapvetően nonprofit-elvű. Ezeknek a biztosítóknak a létét az országgyűlési határozat támogatja: egyértelmű, hogy ezekre szükség van – de a társadalombiztosítás felett. Ha tehát a társadalombiztosítási járulékot befizeti a vállalkozó vagy a munkavállaló, a megmaradt pénzén köthessen ilyen biztosítást – szíve joga. Kívánatos, hogy a megtakarítás szelleme a társadalomban ilyen módon is terjedjen – no, de nem helyette, kérem! A társadalombiztosítás fogalma, hogy általános, tehát mindenkire kiterjed; kötelező, tehát adóként hajtom be – ebből következne az állami garancia, mármint a kötelezőségből és az adókénti behajtásból, meg az elvből már 200 éve következik Európában –, és non-profit elvű, tehát visszapörgeti a pénzt. Ezzel szemben preferálni ezeket a magánintézményeket oly módon, hogy amit oda fizetek, az után nem kell tb-járulékot fizetnem – számunkra ez az elvből is meg most a praktikus helyzetből következően is tarthatatlan. Ezt a két tételt tehát módosítani szándékozunk. Ha a vagyonjuttatás megoldható, ha a '75. évi II. törvényben ez a két mentesség megszüntethető, akkor elképzelhető – de ezt majd a tisztelt előterjesztőnek kell kiszámolnia –, hogy a várható deficit nem teszi szükségessé, hogy a betegszabadság ilyen mértékű legyen; mert az is egy megoldás, hogy felezzük, tehát mondjuk 10 vagy 14 napra terjedjen és ne 25 napra. Van tehát még mozgástér… – illetve a járulék emelése ne 2,5% legyen. Elnézést, hogy ezt az utolsó pillanatban így mondom, de mi is csak az utolsó pillanatban értesültünk róla, tehát most rögtönözni kell kissé – de ebben a rögtönzésben együttgondolkodásra kérném a tisztelt Házat, megint csak arra hivatkozva, hogy ez a törvény az, amelyet minden választónk számon fog kérni tőlünk. Előbb-utóbb ezek a kérdések minden képviselő-választó találkozón előkerülnek, tehát az érdeklődésnek megfelelő figyelemmel kezelje a tisztelt Ház a társadalombiztosítás három törvényét – egységesen.
Köszönöm szépen. (Taps.)
