SZELECZKY ZOLTÁN, DR. (MDF)
SZELECZKY ZOLTÁN, DR. (MDF)
SZELECZKY ZOLTÁN, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jövőre lesz 120 éve annak, hogy az Amerikai Egyesült Államokban – a világon először – megalapították az első nemzeti parkot: a Yellowstone-t.
Minden országnak vannak olyan részei, amelyek különleges szépségénél, különlegességénél, különleges kincsei következtében az ország lakóinak nemzeti kincsét jelentik, amelyeket különösen óv, különösen gondoz.
Elég, ha csak arra gondolunk, hogy hazánkban is a magyar irodalomba a szabadság jelképeként vonult be a Hortobágy vagy a Nagykunság pusztasága, vagy gondoljunk a borókás kiskunsági homokdombokra, vagy az aggteleki – gyönyörű – cseppkőbarlangra. De megemlíthetjük – és ezeket nemzetközi egyezségek is védik – azokat a helyeket, ahol a vonuló madarak megpihennek: így például a Velencei-tó nádrengetegét, vagy pedig a nemzetközi ökológiai kísérletek színteréül is szolgáló pilisi hegységet. Mindezek tehát olyan területek, amelyek különleges védelemre szorulnak.
Nem olyan rég, az újságban megjelent egy hír, hogy a nemzeti parkok nemzetközi felügyeletét ellátó IUCN-szervezet a magyarországi nemzeti parkokat visszaminősítette, és egy jóval alacsonyabb kategóriába: az úgynevezett tájvédelmi körzeti kategóriába minősítette, tudniillik a nemzeti parkokra nagyon szigorú nemzetközi előírások vonatkoznak. Előírják, hogy nagy részének állami tulajdonban kell lennie, természetvédelmi szervek kezelésében, és ezeken a területeken gazdálkodás nem folyhat, vagy csak nagyon korlátozott és kontrollált körülmények között.
Az idő tájt azok az újságolvasók is felkapták erre a fejüket, akik eddig nem is igen hallottak nemzeti parkokról, és egy kicsit valamennyien a nemzeti becsületünk csorbításának éreztük ezt a visszaminősítést, amely azóta – szerencsére – függőben van hagyva, és ránk van bízva, hogy vajon teljesíteni tudjuk-e ezeket a követeléseket.
A magyar Kormány programjának egyik legtökéletesebben, legjobban kidolgozott része a környezetvédelmi program – ezt még az ellenzéki képviselők is elismerik –, ugyanakkor, éppen talán a tökéletessége folytán – még a kormánypárti képviselők is elismerik, hogy ebből a programból nagyon keveset sikerült mind ez idáig teljesítenünk.
Törvényalkotói munkánkban az első sikert – amely arra mutat, hogy ez az új ökologikus szemlélet terjedni kezd – azzal értük el, hogy a kárpótlási törvényben sikerült a fokozottan védett területeket és nemzeti parkokat a privatizáció alól kivonnunk, ezzel azonban csak fél sikert értünk el. Ha ugyanis most az előttünk levő szövetkezeti törvénnyel nem sikerül ezeket a területeket megóvnunk, akkor az előző sikerünk is teljesen eredménytelen marad.
Emlékezetükbe idézném, hogy a törvénytervezet – amely előttünk van – a szövetkezeti földterületet négy kategóriára osztja fel, négy kategóriát jelöl ki.
Az egyik: a jelenleg is a tagok tulajdonában levő földterület; a másik: a tagok és alkalmazottak számára létrehozott földalap; a harmadik: a kárpótlási törvény licitálására kijelölt terület, és a negyedik pedig: jelenleg a szövetkezet kezelésében élő állami tulajdonú területek.
Az első három rész tehát privatizálódik. A törvénytervezet – nagyon helyesen – úgy rendelkezik, hogy az első három kategóriába nem sorolhatók, nem jelölhetők ki azok a területek, amelyek nemzeti parkokhoz vagy fokozottan védett területekhez tartoznak, és ezzel tulajdonképpen automatikusan az állami tulajdonú földterületeket ezeken a védett természeti területeken kell kijelölni. Igen ám, de mi történik akkor, ha ezek a szövetkezeti kezelésben lévő állami tulajdonú területek nem fedik le teljes egészében ezeket a területeket. A kimaradó rész tulajdonjogilag tulajdonképpen lóg a levegőben, mert az első három kategóriába nem sorolható be, tehát tulajdonképpen nincs tulajdonosa. Itt lenne most a történelmi pillanat, hogy ezeket a területeket állami tulajdonba adjuk, és ezáltal megoldódna a védett területeknek az állami tulajdoni minősítése. Természetesen a szövetkezeteket – amennyiben így kár érné őket – kártalanítani kell. A benyújtott módosító javaslatom értelmében ezeket nem védett állami tulajdonú csereterületekkel vagy más módon lehetne kártalanítani.
Jelenleg a szövetkezetek kezelésében, tulajdonában levő ilyen védett területek mintegy 80 ezer hektárt tesznek ki, ez az ország területének nem egészen kilenc tized százaléka.
Azt is tudni kell róluk, hogy a kárpótlási törvény is és az én mostani módosító javaslatom is tulajdonképpen védett természeti területekre, a kertek, szőlők és hasonló művelési területekre nem vonatkozna ez, csak a nemzeti parkokra és a fokozottan védett területeknél. Minthogy ezek a területek általában mezőgazdasági művelés szempontjából alacsony minőségű területek, félő, hogy ha ezek viszont magánkézbe kerülnek, akkor éppen egy igen intenzív gazdálkodás történne rajtuk, amely teljesen tönkretenné a jelenlegi természetes állapotát. Természetesen ez nem zárná ki azt, hogy bizonyos gazdálkodás ne történhessen ezeken a területeken, hiszen éppen a Nagykunságban, a Hortobágyon a legeltetés hozzátartozik ezekhez a területekhez. És a Hortobágy kiváló ismerőse, tudós képviselőtársunk, Tóth Albert a nyáron mutatott meg egy körülkerített területet a Hortobágyon, amelyik a legeltetés elől el volt zárva, és bizony a területen kötésig ért a gyomnövényzet és teljesen megváltozott azon a területen a szikes legelő, a pusztaság képe. Úgyhogy nem kell aggódniuk a környékbeli állattartó gazdálkodóknak sem, hiszen szinte azt is mondhatnám, hogy arra is lenne lehetőség, hogy ingyen legeltessenek korlátozott és kontrollált körülmények között ezeken a területeken.
Úgyszintén a benyújtott javaslatom szerint a tanyák körüli termőterületek is privát kézbe kerülhetnének, hiszen a tanyák hagyományos gazdálkodása szervesen beletartozik ezeknek a nemzeti parkoknak a képébe.
És végül, szeretném képviselőtársaimnak egy kicsit felhívni a figyelmét, hogy gondolkodjunk el, és egy személyes tapasztalatomat mondom el, de valószínűleg mindannyian megszereztük ezt a személyes tapasztalatot.
Én Budapesten születtem, illetve annak egy peremkerületében, Pestszentlőrincen, és ott is gyerekeskedtem. Amikor gyerekkoromban még az utca végén rét volt és szántó, és ilyen idő tájt, amikor leesett a hó, akkor nekünk mindig élményt jelentett, amikor megjelentek a csonttollú madarak, ezek az északról télen hozzánk költöző nagyon szép, gyönyörű szép madarak csoportban. Úgyszintén kint ilyenkor a hólepte réten csapatokban jártak a pintyfélék, ott, ahol nyáron sütkérezett a kéktorkú nagy zöld gyík vagy a barna fürge gyík; és ma egy kezemen meg tudom számolni azokat a madárfajokat, amelyek a környékünkön előfordulnak, gyíkokat, fecskét, csonttollú madarat már évek óta nem láttam azon a vidéken.
Megteremthetjük mi itt a legvirágzóbb gazdálkodást, gazdasági életünket gyönyörű paraméterekkel és mutatókkal, ha viszont elszürkül, elnémul körülöttünk a környezet, nem lesz benne örömünk. Köszönöm szépen. (Taps.)
