ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Nem támogatja. Az Országgyűlés? Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés 136 szavazattal 90 ellenében, 4 tartózkodás mellett a módosítást elutasította.
Kérdem akkor, támogatja-e az Országgyűlés a törvényjavaslat 6. §-ának eredeti szövegét. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés az eredeti szöveget 150 szavazattal 75 ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta.
A jelentés 7. pontjában Mészáros István László és Matyi László a Szabad Demokraták Szövetsége részéről, a 8. pontban Ráday Mihály ugyancsak a Szabad Demokraták Szövetsége részéről a javaslat 8. §-ának a törvény 23. § (1) bekezdésére vonatkozó részét javasolja módosítani. Mindkettő azt javasolja szabályozni, mely esetben nem kell adóbevallást tennie magánszemélynek. A két javaslat ennek ellenére egymás mellett is megállhat.
Először Mészáros István László és Matyi László javaslatát teszem fel szavazásra a 7. pont szerint. Az alkotmányügyi bizottság nem támogatja. Miniszter úr?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem