KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:

Teljes szövegű keresés

KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Az adózás rendjéről szóló törvény módosítását célzó törvényjavaslat határozathozatalának megkezdése előtt a javaslatról folytatott általános és részletes vitában elhangzottakkal, valamint a benyújtott javaslatokkal kapcsolatban a következő összefoglaló megjegyzéseket szeretném tenni.
Elöljáróban köszönetet szeretnék mondani mindazon képviselőknek, akik akár az adózói autonómia védelmében, akár az adózói egyenlőség biztosítása érdekében szükséges hatósági eszközrendszer bővítését támogatva részt vettek a vitában, vagy módosító idnítványaikban előterjesztett javaslataikkal kívántak javítani a szabályozáson.
Ahogyan azt a törvényjavaslat előterjesztésekor is elmondtam, a módosításnak több indoka van. Várható volt, hogy a vita nem azokon a pontokon lesz éles, ahol a törvény az adótörvények, illetőleg a számviteli törvény szabályaihoz kíván igazodni, és nem is az egységes jogértelmezést célzó pontosító szabályokat vitatják majd a legtöbben. A vita az adóhatóság informáltságát javító intézkedések és a jogsértő magatartások szankciói körül éleződött ki.
Tisztelt Országgyűlés! A vitában elhangzottakra reagálva, remélem, néhány aggály eloszlatására is alkalmam lesz. Nézzük először a vagyonnyilatkozatot!
A vagyonnyilatkozat nem adóbevallás, semmiféle adókötelezettséget nem keletkeztet. Azok, akik adókötelezettségeiket rendszeresen és az előírásoknak megfelelően teljesítik, a nyilatkozat kitöltése után, ennek kapcsán, nem is találkoznak az adóhatósággal. A vagyonnyilatkozat, lényegét tekintve, egy fénykép, amely az adott időpillanatban tükrözi vagyoni helyzetünket. Az izgalmas kérdés tehát nem elsősorban az, hogy az állampolgárnak most milyen a vagyoni helyzete, hanem az, hogy a későbbiek során hogyan változik. A változás nyomon követése azonban lehetetlen az induló helyzet ismerete nélkül. Az adóhatóság tehát nem cél nélkül gyűjtögeti az információkat, hanem – a módosító indítványoknak megfelelően – kizárólag a jövedelem ellenőrzéséhez. Teljeskörűségre pedig – az ésszerűség határain belül – éppen azért van szükség, mert enélkül a jövedelemadó ellenőrzésére alkalmatlan lenne a rendszer.
Felvetődött a vita során, hogy a készpénz maradjon el, a takarékbetétről ne kelljen nyilatkozni – és megfordítva. Kétségtelen, hogy több millió forintos készpénz csalárd bejelentése látszólag bianco csekk egy későbbi vagyongyarapodás előzetes igazolására. Először is, a 200 ezer forintos határ a hazai viszonyok között már olyan összeg, ami fölött nem szokás a ládafiában pénzt tárolni. Másodszor: a nyilatkozónak számolnia kell azzal is, hogy a pénz meglétét az adóhatóság ellenőrzi. Ha pedig a tényleges vizsgálatkor az adózó arra hivatkozik, hogy a pénz már nincs meg, akkor annak elköltése nyilván nyomon követhető.
Egyébként sem egy-két százezer forintos adókülönbözet feltárására találták ki a vagyonosodási ellenőrzést, hanem nagyságrenddel nagyobb adóvisszaélések felderítésére.
A részletes vitában is elhangzott Palotás úr részéről, hogy a takarékbetétkönyv titkosságát a javaslat közvetve feloldja. Erről szó sincs! Ezzel akkor lehetne támadni a Kormányt, ha a takarékbetétről, devizaszámláról a nyilatkozat kötelező lenne – de nem kötelező. Ilyen javaslatokat – bár felmerültek – a Kormány nem támogat. A takarékbetétről azonban az adózó nyilatkozhat, és annak meglétét igazoltathatja a pénzintézettel. Ezzel megelőzheti a későbbi, nehézkes bizonyítást. Természetesen nem akárkinek teszi meg ezt a nyilatkozatot az adózó, hanem az adóhatóságnak, amelyet viszont a banktitoknál is szigorúbb adótitoktartási kötelezettség terhel.
A vagyonnyilatkozat kapcsán aggódó képviselők fölvetették, hogy a Kormány részére adott felhatalmazás – mely szerint a nyilatkozattétel időpontját a Kormány írhatja elő – szintén alkotmányossági viták forrása lehet. Nézetünk ebben a kérdésben nem egyezik. a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség ugyanis a törvénnyel együtt lesz hatályos, a benyújtás konkrét időpontjának megállapítása nem lépteti hatályba a kötelezettséget, csak a törvény rendelkezéseit hajtja végre.
Az adózás rendjének szabályozása során a legtöbb kiritika a pénzintézetekről szóló törvény módosítási szándékát érte. Egyesek a banktitok feloldását kifogásolták. A pénzintézeti törvény vitái során a képviselők a banki tevékenységre összpontosítottak. Az adózók üzleti bankszámláinak hermetikus elzárása az adóhatóság elől azonban olyan kontroll-lehetőségtől fosztja meg az adóhatóságot, amit az üzleti könyvek és a tényleges pénzmozgások egybevetése jelenthet. Nem korlátlan adóhatósági beavatkozásról van szó, amikor az A változat elfogadását javasoljuk; ez ugyanis a lakossági betéteket nem érinti, hanem a korrekt ellenőrzés feltételeit teszi lehetővé. Ennek hiányában ugyanis csak jól felkészült könyvelők kérdése az adókijátszás.
Ennél a kérdésnél, úgy érzem, ismét utalni kell arra, hogy az adóhatóság titoktartási kötelezettsége felértékelődik. Ezt felismerve, a Kormány támogatja azokat a módosításokat, amelyek ennek lazítását ellenzik. Úgy vélem, ennek ismételt megfontolása nem tisztességtelen ajánlat.
Tisztelt Országgyűlés! Végezetül a Kormány javaslata védelmében szokatlan módon egy ellenzéki képviselő, a költségvetési bizottság elnöke, Soós Károly Attila úr gondolataira hivatkozom: az egyik adózónak nyújtott indokolatlan kedvezményt az adózó társadalom többi részének kell megfizetnie.
Önök természetesen mérlegelhetik az adóhatósági eszközök bővítésének szükségességét, de a tisztességesen adózó társadalom, azaz a lakosság döntő többsége érdekében nem javaslom az adókijátszók indokolatlan védelmét. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem