KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: Mélyen Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Hölgyeim és Uraim! Szeretném elmondani, hogy nem kis elégedettséggel állok most itt önök előtt, és mondok el egy rövid zárszót, amiben persze nem tudok minden kérdésre kitérni. Nem kis elégedettséggel és örömmel azért, mert egyrészt lezárult a költségvetés vitája, és a szavazás előtt állunk, tehát Magyarországnak legjobb reményeink szerint – mint egy demokratikus jogállamnak – lesz költségvetése is 1992-ben. (Taps.)
Itt szeretném megköszönni az egész Háznak, minden képviselőnek, az elnökségnek, a tisztségviselőknek, szakértőknek azt a nagyon áldozatos, nagyon kitartó, nagyon céltudatos munkát, amelyik azt eredményezi, hogy lezárhatjuk ezt a vitát, és szavazhatunk. Nagyon köszönöm mindenkinek.
Örülök és elégedett vagyok ezért, mert a költségvetési vita végén nyugodtan állapíthatom meg, hogy a Kormány által beterjesztett állami költségvetés, amely a '92-es gazdaságpolitikán nyugszik, megállt a lábán, módosításokkal, de tartalmában, céljaiban nem gyengült, hanem erősödött, és ez egy jelentős eredmény.
Magáról a vitáról: ez a vita egy demokratikus ország demokratikus parlamentjének vitája volt, ahol teljesen természetes, hogy a koalíciós pártok egymással és a Kormánnyal megállapodásokat kötnek. Teljesen természetes, hogy az ellenzék hevesen ostromolja a kormányzat politikáját és költségvetését, miközben olyan javaslatokat is előterjeszt, amelyek természetesen elfogadhatóak, nem kérdőjelezik meg a Kormány és az ország gazdaságpolitikáját, egyensúlyi helyzetét. A vitában több, mint ezer módosító indítvány érkezett be, ennek az ezer módosító indítványnak több, mint kétharmadát az ellenzéki pártok nyújtották be legutolsó számítások szerint. A csatlakozó módosító indítványoknak pedig közel 90%-a az ellenzéki pártoktól származott. Ezeket a módosító indítványokat a bizottságok szüntelen ülésezéssel megvitatták, méghozzá elég alaposan megvitatták, tehát nemcsak a plenáris üléseken volt idő arra, hogy mindenki, aki szót akart kérni, kifejtse véleményét, hanem a bizottságok már november vége óta keményen és céltudatosan dolgoztak.
Tehát az én megítélésem szerint elegendő idő állt arra rendelkezésre, hogy nagyon csúnya magyar szóval: ki legyen vitatva ez a téma. Itt szeretném elmondani, hogy megnehezítette a Kormány és a kormánypárti képviselők munkáját az, hogy – bár az ellenzék vezető pártjai úgynevezett csomagról beszéltek, amely egy módosító indítvány csomagot tartalmaz bevételekre és kiadásokra vonatkozóan – ezeket a csomagokat legfeljebb a végén láthattuk, mert részelemekben kerültek elő, nem lehetett őket komplexen áttekinteni és megvitatni, és a sok csatlakozó módosító indítvány – amely megítélésem szerint, ezért ne haragudjanak meg rám – időhúzás célját is szolgálta, csak megnehezítette a tisztánlátást. (Szórványos taps.)
Azt is el kell mondanom, és ezért mondtam, hogy ez egy demokratikus ország demokratikus parlamentjének a vitája volt, mert amennyire én szerény képességeim szerint ismerem, senki nem sértette meg a Házszabályt, a Házszabály által adott keretek és lehetőségek között maradt a vita Remélem, hogy ez a jövőben is így lesz, mert ennek az országnak ilyen parlamentre van szüksége.
A vitával kapcsolatosan szeretném még elmondani, hogy elhangzottak olyan javaslatok is, amelyek sugallták, javasolták, hogy ennek az országnak nem lesz nagy baja, ha nincsen költségvetése, el lehet vitatkozni a Parlamentben akár három hónapig is a költségvetésről; nem történik semmi, ha január 7-én vagy január 15-én fogadják el, és így tovább. Kérem szépen: én ezt felelőtlen, és mondhatnám azt is, hogy cinikus felfogásnak tartom; s el fogom magyarázni, hogy miért.
Először is: 1992-ben lesz ez az ország először olyan helyzetben tíz év óta – szeretném mondani, hogy tíz év óta –, amikor nem kell rimánkodnunk nemzetközi szervezeteknek, nem kell aggódnunk, hogy hiteleznek vagy nem hiteleznek, hanem úgy jöhettünk ide erre a költségvetési vitára, olyan költségvetéssel, hogy az ország finanszírozása rendben van, nincsenek feltételek ennek az országnak, ez szuverén, független ország. Tessék ezt megérteni! (Nagy taps.) Erre hivatkozni, hogy nincs kényszer rajtunk és ezért ne legyen költségvetésünk, megengedhetetlen. Pontosan azért kell költségvetésnek lennie, és az ellenzék munkája is világosan azt szolgálta, hogy az országnak legyen költségvetése, még ha egy kicsit időhúzó is volt (derültség) , tessék ezt belátni, a javaslatoknál… (Közbeszólás: A Kormány húzta az időt!) …Kérem, én soha senkinek a hozzászólásába nem kiabáltam bele. (Az ellenzék soraiból ezt – élénk derültség közben – többen cáfolják.) …Akkor ritkán tettem. Köszönöm. (Derültség.)
Tehát visszatérve: pontosan azért kell költségvetés, mert ez az ország normális, demokratikus, kiegyensúlyozott úton halad – természetesen nagy-nagy nehézségekkel –, és nemcsak a nemzetközi megítéléshez szükséges az, hogy bizonyítsuk: tudjuk tartani ezt a pályát, tudjuk tartani ezt az utat, hanem annak nagyon keserves belföldi következményei is lennének, ha nincs költségvetés. Az Országgyűlés munkája megbénulna vagy megnehezedne, mert egyetlen olyan törvényt sem tudna hatályba léptetni, amelyik a költségvetést érinti – gondoljanak itt a szövetkezeti, a kárpótlási törvényre, és így tovább –, az intézményeket úgy kellene tovább finanszírozni, hogy a tavalyi előirányzatok alapján finanszírozzuk azokat, amelyek úgy is szűkösek voltak és amelyeket az idén növelni akartunk. A családi pótlék annyi maradna, és így tovább, nem akarom ragozni. Tehát ez nem járható út és nem is méltó Magyarországhoz.
A vitában elhangzott észrevételekkel kapcsolatban még egyszer szeretnék néhány alapelvet leszögezni, amelyeket úgy látszik, sokan nem értettek meg. Az első: ezt a költségvetést úgy állítottuk össze, hogy nem a kiadásokhoz igazítottuk a bevételeket, mert a kiadásokat erőteljesen visszafogtuk, hanem azt néztük meg, hogy a bevételek milyen kiadásokat bírnak el. Nagyon sok észrevétel, hozzászólás hangzott el arról, mennyire szigorú, restriktív ez a felfogás '92-ben, de csak így tudjuk biztosítani azt, hogy az ország lakosságának az átlagos helyzete ne romoljék '92-ben, végre megálljon a romlás, legyen remény arra, hogy előrehaladjunk, és így tudjuk biztosítani azt – ha a költségvetés vonul vissza –, hogy a vállalkozóknak, az állampolgároknak növekedjék a mozgástere. Kérem, ez volt az alapelvünk és nagyon hamis az olyan érvelés, amelyik azt mondja, hogy nem szabad a kiadásokhoz igazítani a bevételeket. Nem ezt csináltuk, nem ez volt az alapelvünk.
A második alapelvünk az volt, hogy lehetőség szerint a költségvetés kiadásai tükrözzék azokat a prioritásokat, amelyeket fontosnak tart a Kormány, valamint – ahogyan a módosító indítványokból kiderült – az ellenzék is a jövőre nézve. Tehát ne legyen inflációs hatású vagy mérsékelt legyen ez a költségvetés, és ez elsősorban a hiányára vonatkozik, tehát szolgálja az agrárágazat átalakulását, az oktatás, a szociális ellátás javítását, a humán szféra valamelyest előrelépését és természetesen szolgálja az állami intézmények működőképességének a megtartását vagy javítását, legyen szó központi intézményről vagy önkormányzatról.
Ezeket a prioritásokat szem előtt tartva viselkedtünk a vitában – ha szabad így fogalmaznom –, és ebben ragyogó partnerünk volt a kormánykoalíció, a költségvetési bizottság és a bizottságok általában. Semmilyen olyan javaslatot nem fogadtunk el, amelyik megrendítette volna a költségvetés egyensúlyát, lehetetlenné tette volna az intézmények működőképességét, s a lehetőségek határán belül elfogadtuk azokat a javaslatokat, amelyek a lakosság szociális életkörülményeinek a javítását és a meglévő törvények végrehajtását szolgálják, legyen szó az egyházakról, a kárpótlásról, és azokat is, amelyek az önkormányzatok működési lehetőségeit, illetve azok szélesítését célozzák vagy javítják. Úgy gondolom, hogy ezek nemes és elfogadható prioritások, érdemes volt sokat vitatkozni rajtuk, és így tovább.
Szeretném a vitáról azt is elmondani, hogy természetesen a Kormány terjeszti elő a költségvetést, az Országgyűlés keményen megvitatja, és a Kormány felelős a végrehajtásáért. A Kormány egy adott gazdaságpolitikai gondolkodást, egy adott társadalmigazdasági pályát képez le a költségvetésében, és ez annyit jelent, hogy ezt egyrészt igyekszik érvényesíteni, másrészt az eltérő gazdaságpolitikai megfontolásokat nem tudja elfogadni, akármilyen jól is adják elő ezeket. Ez egy nagyon természetes dolog, mint ahogy az is természetes dolog, hogy a koalíció általában meg szokta szavazni a költségvetést, az ellenzék pedig a végén nem szokta megszavazni; így működik egy demokratikus állam: miért szavazná meg az ellenzék, amikor a Kormány felelőssége a költségvetés végrehajtása is. Ezek is természetes dolgok és ezeken nem kell meglepődni.
A vitában világosan kimutatható lobbik, ha szabad úgy mondanom, vonulatok voltak, amelyek nagyon helyesek, mert nagyon sokszor mondják azt, hogy ez a Parlament szociálisan érzéketlen, nem törődik az emberekkel, és így tovább. A kialakult vonulatok egyike természetesen a szociálpolitikát kívánta javítani és ez nagyon sok módosító indítványban megmutatkozott akár az ellenzék, akár a kormánypártok részéről.
A másik vonulat az oktatással általában és a neveléssel foglalkozott, azt kívánta támogatni, a harmadik igen erős vonulat a környezetvédelmet pártfogolta, ugyanígy megvolt a kultúrának és így tovább a pártfogó csapata. Természetesen nagyon sok javaslat érkezett arra, hogy az állami rezsit, az államigazgatás költségeit mérsékeljük és csökkentsük, amelyet – majd később elmondom – de el is fogadtunk, mert egybeesik a Kormány szándékaival.
A vitában – mielőtt rátérnék arra, hogy mit fogadtunk el és miért – felmerült néhány olyan kérdés, amelyikre külön szeretnék kitérni, nem annyira fontossági sorrendben, hanem azért, mert félreértésekre adhat okot.
Az első: Szent-Iványi képviselő úr által felvetett ominózus 5. §, amelyik arról szól, hogy az állami költségvetés garanciát vállal összeghatár nélkül… Bocsánatot kérek. Szigethy, bocsánat, Szigethy képviselőtársam felvetése. …garanciát vállal nemzetközi bankok és a Magyar Exporthitel Garancia Részvénytársaság javára összeghatár korlátozása nélkül. Szeretném elmondani, hogy akár az Európai Beruházási Bankról, akár a Világbankról van szó, akár az új londoni Atthalie Bankról, ezeknek az alapszabályában benne van, amelyhez a Magyar Köztársaság csatlakozott, és amelyet ez az Országgyűlés kihirdetett, hogy az általuk nyújtott hitelekhez, ha az nem magánszemélyekhez megy – az Atthalie Bank esetében fordulhat ez elő – az igénybe vevő állam köteles garanciát vállalni és ezt vállalja. Tehát ha például mi felveszünk 100 millió dolláros hitelt privatizációs kölcsönként a Világbanktól, akkor ezt a 100 millió dollárt az állami költségvetésen át kell futtatni és erre a visszafizetésre garanciát vállalunk. A korlátlan kifejezés ebben az esetben sajnos, nem jelent korlátlan forrást, mert a Világbanktól, Beruházási Banktól, az Atthalie Banktól elég korlátozottan tudunk felvenni, tehát ez nem jelenti azt, hogy az állami költségvetés eladósodik emiatt. Ez egy formális garancia, soha semmilyen problémánk nem volt ezzel.
Az Export Garancia Részvénytársaság, amely november 1-jével működik, 6 milliárd forintos alaptőkével rendelkezik. A célja az, hogy az exportot garantálja olyan területeken, ahol a politikai és gazdasági rizikó egyaránt óriási, és ennek a 6 milliárd forint alaptőkének megfelelően vállalunk garanciát. Tehát ez sem egy korlátlan garancia. Ezt azért szerettem volna elmondani, nehogy félreértés legyen, hogy a költségvetés most eladósodik emiatt, hogy olyan garanciákat vállal.
A másik, amiről szeretnék beszélni, ez a felsőoktatás, kutatás költségvetési kezelése vagy kormányzati kezelése. Meghallgattam ez ügyben is, hogy a Kormány csak sodródik, nincs koncepciója és nincs elgondolása. Szeretném elmondani, hogy a Tudományos Akadémiáról szóló törvény elkészült, a felsőoktatásról szóló készül, az innovációs törvény előkészítés alatt áll, tehát egy komplex egységről lesz szó, amelyik rendezi hosszú távra a viszonyokat, a gazdálkodást, lehetőséget és kötelezettséget.
Ami a felsőoktatást illeti, van szerencsém tájékoztatni a tisztelt Országgyűlést, hogy a rektori konferenciával megállapodtam abban, hogy egy 5–7 éves fejlesztési program kidolgozását finanszírozzuk, amely program 1993-tól kezdődik és amelynek eredményeként öt év alatt 160 ezer fővel növekszik a felsőoktatásban részt vevők száma, megfelelő pénzügyi fedezet és források biztosításával. Ezt azért tartottam fontosnak, mert ez hozzátartozik az új Magyarország felépítéséhez és hozzátartozik ahhoz is, amiről Tamás Gáspár Miklós beszélt, hogy a magyar értelmiséget ne engedjük ki, tartsuk itt, fizessük meg, képezzük, minél több legyen. (Taps a jobb oldalon.)
Végül a harmadik dolog, amiről általánosságban szeretnék beszélni és rendkívül vitatott volt sok szempontból, sokoldalúan, ez a költségvetés és a társadalombiztosítás kapcsolata. Először is szeretném elmondani, hogy senkinek ne legyen kétséges és kérdéses, hogy ha egy ilyen társadalombiztosítási rendszer van, ami kötelező, állami, stb., stb., akkor az állam anélkül, hogy állandóan becsületszót vállalna, ott áll a rendszer mögött és szükség esetén, ha szükséges, teljesíti a kifizetéseket, akár azt mondja, hogy igen, akár nem, mert kérem ez már nem gazdasági ügy, hanem ez egy etikai, becsületbeli ügy. Teljesen világos. Tehát a nyugdíjak ki lesznek fizetve, akár van bevétel, akár nem és így tovább. Ez a dolog egyik oldala.
A másik oldala: az Országgyűlés hozott egy nagyon bölcs határozatot a társadalombiztosításról, amivel megteremtette a valódi önállóságot, önkormányzatot fog telepíteni rá, egyelőre felügyelő bizottságot és nekünk a Kormányban – nekem különösen – az a felfogásom, hogy ha valaki önálló önkormányzati formában óhajt működni, akkor talán valami felelősséget is vállaljon ehhez az önállósághoz, ha korlátlan garanciát adok mindenre vagy a Kormány, akkor nem tudom, hol az önállóság. Akkor szépen, kényelmesen ez alatt az ernyő alatt el lehet lébecolni és nem csinálunk semmit.
A harmadik dolog: a társadalombiztosítás nyilvánvalóan továbbfejlesztésre szorul, rengeteg pénzt fordítunk – most mindegy, hogy költségvetési forrásból, vagy privatizációs forrásból – a társadalo (biztosítás) működőképességének biztosításához, és ahhoz, hogy az átalakulás garantált legyen. Kérem, 15 milliárd forint privatizációs bevételt kapnak, minimum 15 milliárd forint értékű állami vagyont, 20 milliárd forint szerepel a költségvetésben, az új betegbiztosítási rendszerhez 4 milliárd forintot adunk oda. Ha ezt összeadják, akkor az egy szédületes összeg. De azt világosan kell látni, és valamelyik fiatal demokrata itt elmondta, hogy ha a társadalombiztosítás gazdálkodását, felfogását nem változtatjuk meg, deficites lesz – nemcsak azért, mert a bevételek elmaradnak –, akkor a költségvetés csak úgy tudja finanszírozni ezt a deficitet, ha valamilyen módon adót emel. Ezt mi pedig szeretnénk elkerülni, és ezért mondjuk azt, hogy korlátozott garanciát adunk, miközben az állam ott áll a társadalombiztosítás mögött.
Ami a konkrétan elfogadott javaslatokat illeti, ezek a szavazástól függően körülbelül 15–16 milliárd forintos átrendezést eredményeznek a költségvetés kiadásai között. A főbb célokról, amelyek elfogadásra kerültek, hadd adjak egy nagyon rövid ismertetést.
Azzal kezdem, mert ez egy kellemetlen dolog, de sajnos az élet ilyen, a honvédelmi bizottság és a költségvetési bizottság teljesen egyhangúan – ellenzék és kormánypártok – elfogadta azt, hogy a magyar honvédelmet 1,1 milliárd forinttal a kiadásoknál, támogatásnál megnöveljük, mert az ország helyzete ezt szükségessé, nélkülözhetetlenné teszi. Elég sokan elmondták, hogy ez még kevés is, dehát erre futja. Én nagyon örülök, hogy ebben egyhangú volt az álláspont. Ennek politikai üzenettartalma is van. Természetesen környezetvédelem, természetvédelem szűkösen, de növelheti a forrásait. Elfogadtuk, világos, hogy nagyon fontos dolog, akár védett természeti területekről van szó, akár a környezetvédelmi alapról. Elfogadtunk egy sor kulturális jellegű növelést, akár a filmről van szó, akár a Magyar Állami Operaházról és így tovább.
Felmerült a menekültügy kérdése. A Menekültügyi Hivatal támogatását is természetesen megnöveltük. Igen jelentősen növeltük az önkormányzatok normatív és nem normatív állami hozzájárulásait, amelyek két fő dologba foglalhatóak. Az egyik az oktatással és a neveléssel függ össze, a másik pedig az önkormányzatok szociális gondoskodásának, tehát a lakosságról történő gondoskodásának a forrásait növeli meg. Mind a kettő hallatlanul fontos ügy.
El szeretném mondani, hogy megemeltük a lakossági távhőszolgáltatás terheinek ellensúlyozására szolgáló összeget, mert világosan látjuk és érzékeljük, hogy a lakosságnak ez 1992-ben is problémája lesz és nem lehet otthagyni ezt a problémát.
El szeretném mondani, hogy az egyházaknak menő támogatást megnöveltük akár az egyházi ingatlanokról van szó, akár a hitélet támogatásáról és én ezzel is egyetértek, mindig konszenzusban voltunk az egyházakkal ebben a kérdésben. De azt is megfontolásra tartom, amit Iványi képviselő úr mondott el, hogy rendezni és különválasztani kell végre rendesen az államot és az egyházat, mert hiszen egy polgári államban, egy modern államban nem az az út, hogy az állam milyen támogatásokat ad.
El szeretném mondani, hogy a lágymányosi híd építésére is megfelelő – szerintünk megfelelő – előirányzatot fogadtunk el. Ehhez azt kell elmondanom, hogy bekérettem az Állami Fejlesztési Intézettől az erre vonatkozó anyagokat és az előkészítés elég siralmas állapotban van, de hát ha az előkészítés felgyorsul, nyilvánvalóan meg lehet emelni ezeket az ügyeket.
Hát ezek voltak a fontosabb blokkok, ahol emeléseket tudtunk végrehajtani és meg kell mondanom, hogy ennek fejében egy sor dologról lemondott az állam, a Kormány, egy megtakarítást ért el, tehát nem úgy tudjuk ezeket a növeléseket végrehajtani, hogy nő a költségvetés hiánya, hanem a 70 milliárdos bűvös számon belül vagyunk. Erre a hiányra és a finanszírozására majd még visszatérek.
Miből finanszírozzuk ezeket a növeléseket?
Egyrészt csökkentettük az állami költségvetés általános tartalékát ötmilliárd forinttal. Másrészt megszüntettük, illetve mérsékeltük a Pénzügyminisztérium fejezetében az úgynevezett vegyes tartalékot. Harmadrészt lemondtunk a köztisztviselők béremelésére félretett két- és fél milliárd forintról. Szeretném elmondani, hogy ezzel is a sokat ostorozott államigazgatás költségeit mérsékeltük. Negyedszer: elfogadtuk Becker Pál és sok MDF-es képviselő javaslatát, hogy a központi államigazgatás költségeit 1,2 milliárd forinttal mérsékeljük és április 30-áig a tisztelt Ház elé terjesztjük ezeket az erre vonatkozó javaslatokat.
Azt hiszem tehát, hogy a költségvetés kiadási szerkezete egészségesebb lett és jobban megfelel a társadalom, az ország lakossága igényeinek és elvárásainak.
Szeretném elmondani, hogy pontosítottuk a számításainkat: a személyi jövedelemadóba beépült kedvezmények, akár a gyerekkedvezményről van szó, akár a mezőgazdasági kistermelőkről, akár a szellemiekről, akár az ingatlanügyekről, körülbelül hatmilliárd forinttal rontják a pozíciót.
Összességében tehát a kemény, nagy, beható vita alapján sikerült egy olyan kompromisszumot kialakítani, amelyik tükrözi a társadalom igényeit, elvárásait és nem rontja a költségvetés egyensúlyi helyzetét.
Itt szeretném elmondani, hogy széleskörű egyetértés volt a Parlamentben, az Országgyűlésben egyrészt az Érdekegyeztető Tanáccsal kötött megállapodások betartásában, és azt hiszem, hogy el lehet mondani, hogy nemcsak a Kormány viselkedett korrektül ebben a kérdésben, hanem a Parlament is, ami reményt ad arra, hogy egy korszerű érdekegyeztetési rendszert kialakíthassunk, másrészt széleskörű egyetértés volt abban, hogy szeptember 1-jétől felemeljük a pedagógusok, közművelődési dolgozók, levéltári dolgozók, mondhatnám tovább, fizetését átlagosan 2 000 forinttal, amit a 7,5 milliárd forintos bértartalék terhére fogunk végrehajtani. (Taps a jobb oldalon.)
Azt hiszem, ez is azt bizonyítja, hogy nem a konfliktust, hanem a konszenzust keressük a társadalommal és az országgal.
Összefoglalva szeretném elmondani, hogy nagyon tanulságos, nagyon kemény, nagyon eredményes, néha rendkívül indulatos vitát folytattunk itt a Parlamentben. Azt hiszem, hogy nem az a feladatunk, hogy a sebeket nyalogassuk, vagy újabb csapásokat osztogassunk egymásnak, vagy mérjünk egymásra, hanem ha elfogadjuk ezt a költségvetést – és miért ne fogadnánk el –, akkor közösen dolgozzunk ennek a megvalósításán, hiszen rengeteg feladat áll előttünk '92-ben. Abban a '92-ben, amelyik kemény, nehéz, gyötrelmes év lesz még mindig, de az az év lesz, amikor esélyünk és lehetőségünk van, hogy megfordítsuk a folyamatokat, kiinduljunk a gödörből, felfelé induljon el ez az ország, mérsékeljük az inflációt és növeljük a lakosság, a vállalkozások mozgásterét, lehetőségét, s reményeink szerint életszínvonalát és beruházását is.
1992 a néhai Kupa-program második éve (derültség) , amelyik azt hiszem, hogy igazolni fogja azt, hogy az az út, amelyen elindultunk és amelyen igen keményen és következetesen haladunk, sikereket fog produkálni. Nemcsak a külgazdaságban, nemcsak a külső egyensúlyban, hanem a belső gazdaságban is.
Úgy gondolom, hogy ennek a társadalomnak és ennek az országnak – amelyik sokat, keményen szenvedett és küzdött ebben az évben és lenyelte az összes sokkot, az árrendszer rendbehozását, a privatizáció elindulását, a munkanélküliség fellendülését – 1992-ben is az lesz a jellemzője, amit úgy lehet mondani, hogy tisztesség, türelem, tehetség és találékonyság. (Taps.) A gazdaságban pedig remélem, hogy a tulajdon, a teljesítmény, a takarékosság és a verseny fog érvényesülni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
