SZABAD GYÖRGY, DR. az Országgyűlés elnöke:

Teljes szövegű keresés

SZABAD GYÖRGY, DR. az Országgyűlés elnöke:
SZABAD GYÖRGY, DR. az Országgyűlés elnöke: Tisztelt Ház! Meglepett, hogy Fodor Tamás ismét említette Hankiss Elemérnek a levelét, mint olyat, ami körül valami nem tiszta dolog történt volna. Volt már alkalmam válaszolni kérdésére. A levél december 23-án kelt, december 27-én – igazolható módon – került kézbesítésre az Országgyűlésen, mert hiszen közben karácsony volt. A kézbesítést, vagy legalábbis a hozzám érkezését követő egy órán belül továbbítottam az illetékes bizottsághoz. Szó sem lehet arról, hogy minden levelet, ami a hivatalba beérkezik, minden képviselőnek elküldjek. Ez képtelenség lenne.
Egyébként azóta egy dolog valóban történt. Hankiss Elemér más ügyben megkeresett és felemlítettem neki, hogy én a kérését, miszerint a dolog váljék részévé az Országgyűlés munkájának, kerüljön megfelelő helyre, úgy értelmeztem, hogy az illetékes bizottságnak küldtem el.
Megkérdeztem, hogy ezzel a megoldással kapcsolatban van-e valami észrevétele. A világon semmi nem volt.
A levél igazolható módon, a hozzám érkezés után egy órával elindult és legfeljebb két órán belül eljutott az illetékes bizottsághoz. Semmi más teendőm nekem ezzel a levéllel kapcsolatban nem lehetett. (Közbekiáltás a kormánypártok soraiból: Így van!)
A másik dolog, ami megemlítésre került, úgy gondolom részben már itt tisztázódott, de emlékeimben is fel tudtam idézni és írásbeli nyoma is van. Valóban Szentágothai János és Eke Károly 4113-as számú módosító javaslata az együttes jelentésbe kinyomatott módon három bizottságban nem érte el az egyharmados szintet.
Szentágothai János nekem is szólt a dologról – elég sűrűn szokta elmondani problémáit –, és fájdalommal mondta, hogy nem érte el az egyharmadot. De nem éreztem jelét annak, hogy ő itt valami illegitim vagy valami inkorrekt dolgot észlelt volna ennek a kezelésével kapcsolatban. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem