SOLT OTTILIA (SZDSZ)
SOLT OTTILIA (SZDSZ)
SOLT OTTILIA (SZDSZ) Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Nagyon köszönöm Fekete Gyula kedves képviselőtársam és régi vitapartnerem hozzászólását, mert így módot ad arra, hogy világosan kifejtsük egymásnak nézeteinket, hogy mire is való a családi pótlék, és mire is való a gyermekeket nevelő családokat megillető adókedvezmény.
Én nem keverném össze az adót a károkozással, nem keverném össze ennek következtében a családi pótlékot vagy az adókedvezményt a kárpótlással, és nem keverném össze a gyereknevelést a beruházással. (Derültség, taps a bal oldalon.) De ez a vita közöttünk évek óta folyik, a legnagyobb barátság mellett, tehát nem akarnám ellenségesen megfogalmazni mindezeket. Kérem, vegyék komolyan, hogy ez két nagy nézetrendszernek a vitája itt most, és én ebben – ahogy Fekete Gyula helyesen megfogalmazta – egy olyan szellemiséget képviselek, amely nagyrészt ezen az oldalon ül, és úgy képzeli, hogy az adó a vagyonos, a munkapiaci viszonyok között jó pozíciójú, tehát jó jövedelemre szert tevő, szerencsés térfélnek az önkéntes, a törvény által, küldött képviselői által önkéntesnek nevezhető részvétele a közterhek vállalásában, vagyis egy jövedelemkiegyenlítés eszköze, amelyben természetszerűleg a nyertesek azok, akik nem szerencsések a piaci pozícióban, tehát akik szerencsétlenül vállalkoztak, illetve rosszul tudnak keresni. Mi így értelmezzük az adót, nem pedig az egyén megsápolásának, az egyén megrövidítésének valamilyen önkény, a szegények önkénye alapján.
Ebben a szellemben született valóban az az indítvány, amelyről Fekete Gyula képviselőtársam beszélt, és amely indítványnak a tökéletesített formája a szociális és egészségügyi bizottság csatlakozó módosító indítványa – amelynek a javára mi lemondanánk a mi módosító indítványunkról, hiszen a kettő között csak szövegpontosítási különbség van. Mondanivalóját és szellemét teljes egészében átvette a mi egész bizottságunk, és jobb a bizottsági szöveg, mint a miénk volt.
A tegnapi általános vitában röviden és rosszindulatúan idéztem Kupa miniszter úr költségvetési expozéjának egy részletét, amelyben azt mondotta, hogy általában a szociális jövedelmeket karban tudjuk tartani, illetve ennek a gyerektámogatási részét, részben az adókedvezmények, részben pedig a családi pótlék nyomán vagy folytán. Én azt a rosszindulatú kommentárt fűztem ehhez a passzushoz, hogy igen, részben – tudniillik, akik jobb módúak, azok számára egy kicsit inkább, mint akik nagyon kevéssé jómódúak, hiszen ők két formában is kapnak gyermekkedvezményeket: úgy mint adó, és úgy mint családi pótlék formájában. Én ezt egy alapvető igazságtalanságnak tartom. Véleményem szerint ugyanis a magyar társadalom számára egyformán értékes az a gyerek, aki fizetőképtelen és szegény családban nevelkedik és az a gyerek, aki jól kereső szülők családjában nevelkedik. Következésképpen, amit a köz, a társadalom az ő támogatásukra fordít, annak nem szabad különböznie a gazdagok javára. Ha valamilyen szempontból különbözhet, akkor a szegények javára különbözhetne – de e pillanatban ezt nem javasoljuk.
Egyelőre most annyit javaslunk, hogy legyen egyforma ez a két kedvezmény, és ez az alapvető igazságtalanság küszöbölődjék ki. A jobb módúak persze nagyon idézőjelben nevezhetők jómódúnak, hiszen igen-igen alacsony küszöb fölött már adókötelesek a jövedelmek, és itt nincsenek igazán tekintetbe véve a család összkereseti viszonyai, tehát a kereső-eltartott arány, tehát szó sincs arról, hogy ezek jómódú emberek, csak viszonylag jobb módú emberek, mint azok, akik egyáltalán nem tudnak igénybe venni többek között gyerekkedvezményt sem. Tehát hogy ez az igazságtalanság kiküszöbölődjék, és hogy a várható veszteséget, amit ily módon a gyerekkedvezményből az adócsökkentésre alkalmatlan családok vesztettek, ezt a veszteséget egy családipótlék-kiegészítés formájában adjuk oda nekik.
Ez a kis lépés, amit az indítvány javasol, nagy lépés abból a szempontból, hogy elindul egy úton – nevezetesen az úgynevezett negatív adózás útján, amit egyébként, szociális megfontolásból, nemcsak a Szabad Demokraták Szövetsége, hanem többé-kevésbé a Népjóléti Minisztérium is helyesnek vél. Ez egy nagyon nehéz lépés lesz minden szempontból – egyrészt politikailag is izgalmas lépés, másrészt azonban technikailag is nehéz lépés, amikor az ilyen típusú jövedelemkiegyenlítés felé elbillenünk a mi eléggé durva adórendszerünkben. Itt segítséget jelent az, hogyha ezen az úton egy lépést megteszünk most közös elhatározásból, viszonylag egyszerűen: a családi pótlék útján.
Nem igaz, hogy a javaslat szétzilálja a családipótlék-törvény konstrukcióját – ahogy az alkotmányügyi bizottság állította –, hiszen abban eddig is megkülönböztetések szerepeltek. Eddig demográfiai okokból differenciálódtak a családipótlék-összegek, most más dimenzió mentén is differenciálódhatnak – hozzá kell tennem: nagyon szerény mértékben.
Cáfolnom kell továbbá a bizottság nevében azokat a megfontolásokat, amelyeket a Népjóléti Minisztérium hozzáfűzött az indítványhoz, és amely alapján elvetette – nevezetesen, hogy nincs rá forrás. Mi változatlanul állítjuk, amit a költségvetési vitában is állítottunk, hogy a Népjóléti Minisztérium fejezetében elkülönített, betegszabadságra fordítandó összeg túlméretezett, hál' Istennek, tartalékot tartalmaz – ennek következtében az a durva becslés, amely szerint ez maximum körülbelül 800 milliós pluszkiadást jelent a költségvetésnek, fedezhető a betegszabadságra elkülönített költségvetési összegből.
Szeretném, ha a jelen lévő kormánytagok is megfontolnák, vajon nem lehetnének-e büszkébbek a családipótlék-törvényre akkor, hogyha ezt a kompenzációt beépítenék, és hogy nem látják-e megalapozottnak, hogy bizony, ennyi "dugipénz" maradt ebben a nagyon-nagyon futtában megvitatott költségvetésben, hogy ezt a cechet a Pénzügyminisztérium állni tudja. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
