BORZ MIKLÓS
BORZ MIKLÓS
BORZ MIKLÓS (FKgP 12 tagú képviselőcsoport): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! A közalkalmazottak jogállásáról készült törvénytervezet ugyanolyan hibában szenved, mint a Munka Törvénykönyve, vagy a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény. Hogy kire is vonatkoznak ezek a törvények, az is erősen kérdőjeles. Engedjék meg, hogy felidézzem: a társadalmi viszonyok módosításának nem egyetlen és kizárólagos módszere a törvényhozás.
Tisztában vagyunk azzal, hogy a rendszerváltás egyúttal a törvények leváltását is jelenti. Csakhogy voltak és vannak olyan visszanyúló elvek, amelyek elemi feltételei a törvénykezésnek, tárgyi és tartalmi értelemben egyaránt. Ki a közalkalmazott? Ne tessék mosolyogni a feleslegesnek tűnő kérdésen. A törvény-előkészítő e kérdésre ugyanis egyszerűen nem ad választ. A tervezet 1. §-a összekeveri a szervi és a személyi határt, mi által az az abszurd helyzet áll elő, hogy ugyanazt a mértéket kell alkalmazni mondjuk a miniszterelnök úrra és a Miniszterelnöki Hivatal takarítónőjére.
A szóban forgó három törvényjavaslat helyesen az általános és a különös viszonyában fogalmazható meg. Általános szabályokat rögzít a Munka Törvénykönyve, míg a különös szabályokat kellene rögzíteni a közszolgálati és a köztisztviselői törvénynek. Ebből a felépítésből nem lehet a Munka Törvénykönyvet kiemelni, és elhitetésre ajánlani azt, hogy az csak a versenyszférára igaz, mert a törvénytervezet is többször visszautal rá.
Azt pedig tudjuk, hogy az államigazgatásban nem létezik versenyszféra. Mögöttes jogként kell alkalmazni a Munka Törvénykönyvet ott, ahol a közszolgálati jog mást nem kíván. A Munka Törvénykönyv címében is utal rá – jóllehet, a címmel nem értünk egyet –, hogy a Magyarországon végzendő munkával, a magyarországi székhelyű munkával összefüggésben létező munkaviszonyok gyűjteménye. Ehhez képest nem fogadhatók el a közszolgálati törvény jelen alapelveinek indoklásában írott érvek, a versenyszférára, a piacgazdaságra és a közszolgálati jelleg meghatározására.
Közismert, hogy a MÁV, a posta dolgozóira különös szabályok vonatkoznak. E szabályozások számos közszolgálati elemet tartalmaztak és tartalmaznak. E hatalmas munkavállalói kör helyzete nincs meghatározva. A munkatörvénykönyv szabályai éppen tevékenységük jellege miatt nem mindig alkalmazhatók, de a közszolgálati törvény szerint sem magyarázhatók. Ha a közszolgálati meghatározást elvonjuk e szférától, számos munkajogi kérdés merül fel, nem is beszélve például a nyugdíjasok helyzetéről.
De nemcsak a MÁV, a posta, hanem a pedagógusok, egészségügyi alkalmazottak helyzete is megváltozik. A munkatörvénykönyv erre enged következtetni, a tervezet és a munkatörvénykönyv-tervezet szövege is a munkaviszonyok általános szabályainak gyűjteménye. Ezt alátámasztja a közszolgálati törvénytervezet számos hivatkozása a Munka Törvénykönyvére.
Témaként hivatkozik a Munka Törvénykönyve rendelkezéseire. Itt csak megemlítjük: az általános és a különös viszonya sokkal jobban megoldható lett volna, ha a munkajogi kódex szerkesztési elvét fogadjuk el munkafeltételként.
E kódex ugyanis több törvényből állna, így a Munka Törvénykönyvnek az általános szabályaiból és a közszolgálati törvény különös normáiból. Javasoljuk ezt a szabályozási rendszert, és akkor kevesebb lesz az egymáshoz nem illeszkedő szabályozás. Mert ez a három törvény koncepciójában tér el egymástól. Érződik a szakmai összevetettség hiánya. Ez jól tükröződik a felszólalásom elején említett személyi hatály kérdésének szinte csődszerű megoldatlanságában. Ilyen nagy horderejű jogrendezést nem lehet összhang megteremtése nélkül megoldani. Alapvető javaslatunk csak az lehet, hogy a jogszabályt talán adjuk vissza átdolgozásra a tervezet előkészítőinek. Célszerű lenne az is, ha a szabályozási elveket előzetesen koordinációs keretek között rendeznénk.
De lássuk most tételesen a tervezettel kapcsolatos aggályainkat. Az általános kérdések között már tárgyalt koncepciótlanság csak kezdetleges és formális ismérvek alapján vonja meg a hatálya alá tartozó szervek körét. Tisztázatlan mind a szervi, mind a központi, a helyi, valamint az önkormányzati szervek köre, különösen a munkáltatói oldal meghatározása. Szilárd meggyőződésünk, hogy több típusú munkaviszony is létrejöhet ugyanazon közigazgatási szerven és szervezeten belül. Mindenekelőtt a köztisztviselőké, akik eskütételre kötelezettek. Az eskü olyan, a munkaviszonyhoz képest fokozottabb felelősségvállalást kifejező erkölcsi nyilatkozat, amely súlyosabb erkölcsi kötöttséget jelent. Nem véletlen, hogy a hűtlenség nem a hazaárulást fejezi ki, hanem az uralkodó rendnek tett eskü megszegését. Szóval, a törvény köztisztviselői köre a személyi állomány, akiknek eskütételi kötelezettsége is van.
A második munkáltatói kör a közszolgálaton belül az a szakapparátus, amelynek nincs fokozott felelőssége, csupán szakmai felelőssége és kötődése. E körből kerülnek ki az előadók, az ügyintézők, de idesorolhatók a közlekedési, a postai, hírközlési középvezetők, sőt még a pedagógusok is.
Végezetül a közszolgálati jelleget nélkülöző, valójában jogviszonyban álló segédszemélyzet, ilyen a titkárnő, a gépírónő, a telefonos, a fűtő, a portás, a takarítónő és sorolhatnám még tovább. Látnunk kell, hogy egymástól különböző helyzetű személyeket pusztán a munkahely azonossága címén aligha lehet összekapcsolni. Az államtitkár a hatalomhoz kötődő, aktív cselekvésre esküje által kötelezettséget vállaló személy, míg a közszolgálati szervek középszintje csak lojalitásra vállalkozik. A hagyatéki ügyintéző lojális, de a közigazgatásnak nem aktív szervezője és alakítója, míg az önkormányzat képviselő-testületének tagja esküre kötelezett és aktív szereplője a közéletnek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy véljük, ezt a tagolást kell értelmesen követni, és ehhez kell igazítani a politikai és a közigazgatási régió szabályait. Ebből következik, hogy ellenezzük a közszolgálati és a köztisztviselői státuszok mértéktelen kiterjesztését, ellenőrizhetetlenné váló struktúráit. Sem a szervi, sem a személyi hatály kérdésének eldöntésénél nincs összhang a törvények között, amit tetéz a tervezet 2. §-ában írott A és B változat. Mindkettő ellenkezik az egyszerűsítésre irányuló elvekkel, mert a közalkalmazotti jogviszonyokat többféle jogszabállyal, törvénnyel, miniszteri rendelettel, kollektív szerződéssel és közalkalmazotti szabályzattal kívánja rendezni.
A szervi és személyi hatály kidolgozatlansága figyelhető meg a kérdéskörök törvényjavaslatbeli nagyvonalúságában is. Még árnyalatnyi különbséget sem igyekszik tenni az állami, az önkormányzati és költségvetési szervek és az általuk létesített munkaviszonyok között. Itt álljunk meg egy szóra! Az önkormányzat közszolgálati jogviszonyt hoz létre mondjuk az iskolákkal, de ha azokat privatizálja, az ott dolgozók jogviszonya megszűnik közjoginak lenni, és helyébe a magánviszonyok, azaz a Munka Törvénykönyv szabályai lépnek be. Semmi sem változott, mert az iskolaigazgató ugyanazt kell hogy tegye, amit eddig, de vele szemben nem támasztható semmiféle közszolgálati kötelezettség. Igaz, hogy a közszolgálat arcképes utazási igazolványra nem lesz tovább jogosult. Várható közjogi alapítványok vajon hogyan fognak közszolgálati szabályokhoz viszonyulni, illetve a magánszférába toloncolt állami feladatok módosítják-e a közszolgálati szabályozást? E kérdések nem kerülhetők meg, de a tervezet alkotói erre nem is kíséreltek meg választ adni.
Minden törvény-előkészítői javaslat ellenére eltérőek lesznek az egyenlőségre vonatkozó szabályok. A közalkalmazott mint miniszter, aligha lesz azonos közalkalmazott a takarítónővel. Arról már nem is beszélve, ha az utóbbi tevékenységet is privatizáljuk. A szabályozás szintjei túlzottak, átgondolatlanok.
Nem követhető a szakszervezetek és a közalkamazotti tanács valóságos funkciója sem. Valaki kitalálta, hogy a magyar embernek az üzemi tanács az megváltás, és volt olyan teoretikus, aki csatlakozott hozzá, hogy ugyanezt hiányolja a sanyarú sorba kényszerített magyar közalkalmazott is. Úgy vélem, ne értsen félre senki, legkevésbé a baloldali, az intézmények megszüntetése vagy létesítése nem a célszerűséget, hanem az ötletszerűséget követte. Gondoljuk csak el, mit fog tenni a Vám- és Pénzügyőrségnél a szakszervezet, és mit a közalkalmazotti tanács. Ami érthető az üzemi tanács funkciójánál, az egy centralizált szervezetben már formalizmus. Ez pedig a költségvetést fogyasztja. Biztos vagyok abban, hogy ez a kettős hatalom nem fog működni.
Emlékeztetni szeretnék például az önkormányzati szövetségek változó nagyságrendjének eltérő érdekhordozó szerepére. Ezekkel ugyan aligha lehet összehangolni a tervezet szabályait. Felmerül a kérdés, hogy egyszerű fizikai, technikai alkalmazott mitől válik a közalkalmazottak szakszervezetének tagjává. Természetesen önkéntes belépéssel. De kiterjeszthető-e a munkavállalók közötti eltérés egy közalkalmazotti kollektív szerződésben, illetve mi lesz a szerepe a közalkalmazotti szabályzatnak? Kérem, a nagy szélsőségeket felvállaló szervezetek olyanok, mint a tudományosan megalapozott statisztika. Egyik kezem a gázláng felett, a másik a mélyhűtőben, az átlaghőmérséklet tökéletes, de az egyik kezem megég, a másik pedig megfagy.
Van itt még más probléma is. Számos törvényünkben és még számosabb újsághirdetésben olvasható például a büntetlen előéletű személy alkalmazhatósága. Nos, ez – az igazságügy-miniszter úr tudhatja legjobban – álszent és egyben kegyetlen fogalmazás. A tréfa így szól: az ország egyik fele volt, a másik fele esetleg lesz büntetve, e jogszabállyal azonban mindenki büntetve lesz. Erkölcsi szempontból a büntetéstöltéstől törvény erejénél fogva mentesült személy nem meri leírni: kérem, én büntetlen vagyok – hiszen volt már büntetve, ezt valamely kartoték biztosan tudja, és arról borítékot is kaphat.
Nos, a Btk-t is helyesebb lenne alkalmazni, amely törvénykönyv azt mondja: aki mentesült, nem köteles múltjával elszámolni. Akkor pedig helyesebb nem büntetlenségről, hanem erkölcsi bizonyítványról beszélni.
A törvénytervezet 10. § (2) bekezdésénél ezért javaslom a "büntetlen előélet" kifejezést törlését, és az "erkölcsi bizonyítvány"-ra cserélését, mert a közalkalmazottak többsége nem miniszter vagy államtitkár, és ezek politikai múltját feszegetni az állam működése szempontjából nem lesz feltétlenül célszerű.
A 18. életévhez kötődésről is van megjegyzésem. A kor egyúttal tekintély is. Én, ha rám lenne bízva, huszonéves bírákat családjogi perekben nem engednék ítélkezni. Honnan is tudja az a huszonéves, hogy mi az elrontott élet, a tönkrement házasság és így tovább? Hasonló a helyzet a közigazgatásban is. Ilyen értelmű szigorítással értenénk egyet. Nem lettem okosabb azzal a javaslattal sem, amelyben a tervezet lehetővé teszi, hogy a miniszter meghatározott munkáltatói jogokat a közalkalmazottak közösségére ruházzon. Remélem, ez nem a vállalati tanácsok utóhatása.
Vannak e tervezetben olyan kifejezések, amelyek kevéssé egyszerűek és érthetőek, például: a tartós alkalmatlanság, tartósan magas színvonalú munkavégzés vagy a kiemelkedő munkateljesítmény, stb. Már csak a tartós tej és a tartós kakaó hiányzik ehhez – de az utóbbiak legalább szabványok által ellenőrizhető minőségűek, míg a tartós alkalmatlanság olyan szubjektív meghatározást, amellyel bármely munkáltató bármikor élhet.
Hiányoljuk a tervezetből a rendelkezési állományba helyezés lehetőségét – pedig erre, politikai hangsúlyváltozások esetében, nagy szükség lehet.
Ugyancsak fontos a 3066-os számú, munka törvénykönyv-tervezetnél is javasolt áthelyezés intézményének a rögzítése is. Eddig vállalat, magánszemély köteles volt kikérésre áthelyezéssel a közigazgatás számára munkavállalóját elengedni. E szabály hiánya a gyakorlatban akkor fog jelentkezni, ha a közigazgatás magánszférából vesz át személyeket, de azok elveszítik például a végkielégítéshez, felmondási időhöz kötött jogaikat.
Tisztelt Képviselőtársak! Éreznünk kell, a munkaviszonyok folyamatosságának itt, Európa közepén, rendkívüli fontossága van. Nem azért javasoljuk az áthelyezés intézményének fenntartását, mert ezt kizárólagos és egyetlen jó szervezési megoldásnak tartjuk, hanem azért, mert a munkaviszonyok olyan struktúrában léteznek, amelyek egyetlen törvényhozói aktussal nem alakíthatók át. Ezért a közszolgálati jogviszonyok körében is szükséges az áthelyezési intézmény biztosítása.
A minősítés rendjét, a javaslatban foglaltaktól eltérően, a törvény szövegében szükséges szabályozni. Ha ez nem megoldható, akkor a mellékletben – különösen fontos az összeférhetetlenség megvizsgálása. Mit is nevezünk tulajdonképpen összeférhetetlenségnek? Minthogy a törvény e tárgyban a közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó szabályt említ, szükséges előre kérdeznünk: miért nem a törvény rendezi ezt a témát. Ha a közszolgálati jogviszony kizárja a család tagjainak valamilyen formában a szabad munkahelyválasztási esélyeit, mit ad ezért a közalkalmazotton keresztül részükre a jog? Magasabb apanázst? Nem, azt majd csak 1995 körül – talán elérjük. Fontos tehát megvizsgálnunk az összeférhetetlenség személyhez vagy közösséghez kötött formáit.
Az a megközelítés, hogy a tudományos, oktatói, szerzői tevékenységet lehet csak közszolgálatban folytatni, kizárja például a vállalatok felügyelő bizottságából a már sokszor említett közszolgálati takarítónőt. Mindenesetre, olyan homályos paragrafustól nem várható eligazítás, mint amilyen a tervezetben olvasható, csak olyan részletező szabálytól, amely értelmesen végiggondolja a lehetséges összeférhetetlenségi eseteket és azok veszélyhelyzeteit.
Örvendtünk a Munka Törvénykönyvben a fegyelmi jogkörök megszüntetésének – így a közszolgálati törvényben ez az intézmény elképesztő lesz. A köztisztviselőre fegyelmi vonatkozik, de ha a gépírónő csak munkaviszonyban állna, ez az intézmény vele szemben nem alkalmazható. Eltérő a vezető köztisztviselőkkel, az ügyintézőkkel és a technikai-fizikai alkalmazottakkal összefüggő fegyelmi eljárás jellege, súlya, nyilvánossága vagy zártkörűsége. Kérem tisztelt képviselőtársaimat, ezt a kérdést is vizsgáljuk meg, amikor majd döntünk a törvénytervezet sorsáról.
A közszolgálati jogviszony súlyosabb, mint a magánszférában létrejött munkaviszony. E körben érdekes, hogy a végkielégítés elvi alapjai nincsenek tisztázva. Ami – a privatizációs folyamatban felmerült – végkielégítés ide érthető, azzal nem tudunk azonosulni. A köztisztviselői végkielégítés alapja, úgy véljük, egészen más: a közalkalmazott egyben presztízsváltozáson is keresztülmegy, ezért a végkielégítés számára valamiféle nem vagyoni típusú kár. Valahogy ezt kellene megjeleníteni a törvényben.
Tisztázatlan és kiegészítést igényel a pótlékok és a pótszabadságok intézménye. Felvetjük a fizikai dolgozók esetében a pénzbeni ellentételezés célszerűségét.
A tervezet összességében kissé kidolgozatlan. Célszerűbbnek látnánk, ha esetleg a Munka Törvénykönyvével együtt, a törvényt beterjesztő átdolgozásra visszavonná – ha mégsem, úgy részletes módosító indítványainkkal egészítjük ki általános véleményünket.
Hölgyeim és Uraim, köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps, zaj.)
