KAPITÁNY FERENC (FKgP)
KAPITÁNY FERENC (FKgP)
KAPITÁNY FERENC (FKgP) Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A társadalmunkat sújtó gazdasági válság, valamint a kialakított pénzügyi megszorító, korlátozási rend következtében az elmúlt években folyamatosan növekedett a társadalombiztosítás kintlévősége, amely napjainkban már meghaladta az 52 milliárdot. A nagy tiltakozást kiváltó adóslista nyilvánosságra hozatala vajmi keveset jelentett, mert a soron kívüli befizetések 700 milliója csak 2%-át jelenti a tartozásnak.
A folyamatosan növekvő kintlévőségek néhány hónapja komolyan veszélyeztetik az ellátások folyósítását. A felvett bankhitelek ugyan áthidalást jelentenek, de a velejáró kamatok újabb terheket szülnek.
A társadalombiztosítás vagyonnal történő ellátásának halogatása vagy elmaradása a teljes ellehetetlenülés veszélyét rejti magában már 1992-ben is. Az állami költségvetés nem képes a társadalombiztosítási alaphoz többel hozzájárulni, mint amit a már elfogadott költségvetési törvény tartalmaz. A vállalt garancia elégtelen, nem nyújt valóságos biztonságot a pénzügyi egyensúly fennmaradásához.
Nyomatékosan hangsúlyozni kell, hogy a vagyonjuttatás nem valamiféle kedvezmény az állam részéről, hanem olyan hiánypótlás, amely egyszerűen jár a társadalombiztosítás és a mögötte álló nyugdíjas, illetve dolgozó emberek számára.
A társadalombiztosítás többször államosított, de inkább elherdált vagyona, a 40 évig beszedni és tartalékolni elmulasztott, illetve más célra felhasznált járulékbevételi hiánya ma egyik okozója a társadalombiztosítás válságának.
Természetesen senki nem gondolja, hogy a vagyonjuttatás oldaná meg a problémákat, hiszen minden korszerű biztosítási rendszerben ma már az aktív dolgozók járulékbefizetései fedezik a kiadásokat.
Az 1992. évre beterjesztett társadalombiztosítási alap költségvetése nullszaldós, ami igen feszített és ingatag helyzetet jelent egész évre.
Javasolom, hogy év közben, még a nagyobb hiány bekövetkezése előtt foglalkozzék a Parlament a pénzügyi folyamatokkal, a társadalombiztosítás 1992. évi pénzügyi helyzetével, az 1991. évi társadalombiztosítási költségvetési beszámoló elfogadásával lehetőleg egyidőben.
Tulajdonképpen az előterjesztett társadalombiztosítási alap költségvetése nem tudott és nem is tudhatott megfelelni a vele szemben támasztott, gyakran teljesen ellentétes irányú igényeknek. A járulékmértékeket nem lehetett csökkenteni, sőt 1%-kal növelni kellett. Az ellátások színvonalának növelése, értékmegőrzése, a társadalombiztosítási alapot terhelő más igények kielégítése nem valósulhatott meg. Gondoljunk a nyugdíjak árszínvonal növekedésével egyező emelésének igényére, vagy az egészségügyben dolgozók 100%-os béremelés-törekvésére.
Ki kell mondani, még ha ez népszerűtlen is, hogy a magyar gazdaság jelenlegi állapotával, teherbíróképességével összhangban áll ez a költségvetés. De inkább túl is megy a lehetőségein, és éppen ez okozza a bizonytalanságát. Nemcsak a társadalombiztosítási tartozások haladják meg az 50 milliárd forintot, hanem az APEH is hasonló nagyságrendet mutat ki, de más állami bevétel elmaradása is mutatja a kedvezőtlen tendenciákat.
Ezért bármennyire is jogosak az igények, az egyensúly felbomlásának veszélye nélkül nehezen elképzelhető más költségvetés kidolgozása.
Az sem jelent megoldást, hogy a költségvetés egyik vagy másik tételét, főleg a két elkülönített alap vonatkozásában, különböző érdekek érvényesítése céljából egymás rovására még egyszer módosítgassuk. Meg kellene érteni, hogy most az egész társadalombiztosítás helyzetéről van szó. Ennek a működőképességének a fenntartása a tét, ami végsősoron az egész lakosságnak az érdeke, még ha nem is kielégítő színvonalon. Nézzük már meg a környező kelet-európai országok biztosítási intézményei teljes összeomlásának a tényét, és vonjuk le a tanulságokat.
Komolyan kell venni azt a tényt is, hogy néhány területen, az egészségügyi intézményekben főleg nemcsak a pénzhiány, a források szűkössége, hanem a rendelkezésre álló pénzek pazarló, irracionális, a jelenlegi információs rendszerek ellenőrizhetetlen felhasználása is nagy feszültséget okoz.
Gondolkodni kellene ma már végre azon is, hogy miként lehetne a megtakarításokat valóságosan ösztönözni, és nem a minden áron és mindenkor a többletpénzek megszerzésére irányuló törekvéseknek megfelelni, azok kielégítésére törekedni.
Egy másik ide sorolható téma a társadalombiztosítási tartozások helyzete. 1992-ben elkerülhetetlenné válik annak tisztázása, hogy ebből a hatalmas összegből mi az, amit a társadalombiztosítás megfelelő apparátus felállításával és jogokkal való felruházással pénzben be tud szedni. Fel kell hatalmazni azzal a jogosítvánnyal és lehetőséggel, hogy a tartozások fejében ingó és ingatlan vagyont szerezzen meg és azt kezelhesse, hasznosíthassa.
Végül számba kellene venni, melyek azok az állami vállalati tartozások – MÁV, bányászat, kohászat, stb. –, amelyeknek a rendezése a Kormány feladata, és kívül esik a társadalombiztosítás kompetenciáján. Senki nem gondolja komolyan, hogy ezek több milliárdos tartozásának rendezése a társadalombiztosítás feladata lehet. Ezeket az intézkedéseket azért is sürgősen meg kell tenni, nehogy a vagyonfelélés, -átmentés, -kivonás folyamatában a társadalombiztosításnak csak az adósság maradjon meg.
A kialakult helyzet gyökeres megváltoztatására van szükség. Nem lehet az ellátások színvonalát csökkenteni, de nem lehet a lakosság irányából a forrás oldalt sem növelni. Az állami költségvetés a hiányok pótlását nem vállalhatja, hiszen látjuk, hogy a garanciális kötelezettség vállalása az állam részéről egyre jobban beszűkül. Mindezek figyelembevételével a társadalombiztosítás számára a legracionálisabban ajánlható út az lenne, ha a bevételi forrásainak kiegészítéséhez – hasonlóképpen jogelődjeinek múltbéli lehetőségeihez, valamint a nemzetközi tapasztalatokhoz – saját vagyonnal rendelkezne. Úgy érzem, hogy talán még nem végleg megkésve a Parlament ez irányban utat nyithat a megoldás felé. Ugyanis egészen az államosításig a mai társadalombiztosítás elismert jogelődjeinek, hogy csak a két legnagyobbat említsem: az OTI-nak és a MABI-nak igen jelentős mértékű saját vagyona volt. Ez a vagyon csaknem teljes egészében ma is megvan, csak nem a társadalombiztosítás tulajdonában, és működtetése nem a társadalombiztosítás hasznára történik, évtizedeken keresztül idegen kézben felhalmozódott hozama sem a társadalombiztosítás érdekében hasznosul.
Engedjék meg, hogy nagy vonalakban próbáljam követni az útját. 1950-ben, a nagy államosítások során állami tulajdonba került. Mivel a társadalombiztosítási feladatok ellátását a szakszervezetek vették át, tulajdonba kapták az intézményi vagyonokat. Ezen kívül is olyan ingatlanok sorát, amely kisajátítás útján került állami tulajdonba, kastélyok, üdülők, földbirtokok, stb. 1984-ben kivált a társadalombiztosítás a SZOT fennhatósága alól, így a korábban OTI, MABI és egyéb biztosítói vagyon újra államosításra került, vagyis a tulajdonjog az államra szállt. A vagyon jelentős része azonban SZOT-kezelésben mardt. Ezt a kezelési jogot a SZOT és az egyéb kezelési joggal rendelkező intézmények ismét tulajdonjogra tudták változtatni az 1987. évi I. törvény 15. fejezet 70. § (3) szakasza szerint. Ennek a vagyonnak a hozama nem jöhetett rosszul a költségvetési támogatás mellett a SZOT-nak, mert azokban az években, amikor a társadalombiztosítás közvetlenül a SZOT felügyelete alatt működött, járulékbevételeiből százmilliókat vontak ki és fordítottak rendszeresen különböző nem biztosítási célokra, például kulturális, agitációs és propaganda célra. Ezzel megfosztották a társadalombiztosítást attól a lehetőségétől, hogy az ezekben az években keletkezett többletbevételét vagyongyarapításra fordíthassa. Előzetes nagyvonalú számítás szerint, ha csak az OTI tulajdonában lévő ingatlan- és ingó vagyont hagyták volna is meg szorosan a társadalombiztosítás számára, úgy ma ez a vagyon – figyelembe véve az inflációt és a forintleértékelés hatását – közel 600 milliárd forint értékű lenne. E vagyonnak az éves hozadéka önmagában elégséges lenne arra, hogy a társadalombiztosítás napjainkban ismert pénzügyi gondjait áthidalja. Hol van akkor még a MABI vagyona?
A birtokomban lévő adatok szerint az OTI csak 1944-ben a vagyongazdálkodásából közel 8 milió pengő tiszta haszonra tett szert. Volt is neki miből. Csak ízelítőnek. Rendelkezett 65 rendelőintézettel, mint például Pesten a Visegrádi, Csengery, Kapás utcai rendelő, tulajdonosa volt egy sor kórháznak, szanatóriumnak, közel 200 nagyméretű budapesti bérháznak, Pest környékén lakótelepeknek, Cinkotán 556 katasztrális hold gazdaságnak, balatoni üdülőknek, telkeknek és még sorolhatnám. Mennyire kiesett ez a körülmény az illetékesek érdekköréből. Erre élő példa a XV. kerület Őrjárat utca 11. szám alatti Pestújhelyi Munkás Kórház – amelyet mostanság csak szovjet kórház címen ismernek – helyzete. A helyhatóságok és intézmények tülekednek a tulajdonjogának megszerzéséért, és még csak fel sem vetődik, hogy az eredendően társadalombiztosítási vagyon, még akkor is, ha ezt eddig idegen hatalom használta. Ma szereztem tudomást arról, hogy az önkormányzaté lett.
Joggal lehet felvetni itt azt a kérdést, hogy vajon összeegyeztethető-e a rendszerváltás sokat hirdetett politikai tartalmával, hogy az állam még mindig államkapitalista módszert alkalmaz az elmúlt rendszer jogszabályai alapján. Tovább megyek, felvetem azt a kérdést is, hogy manapság, amikor rétegérdekek jogos sérelmét kívántuk helyrehozni, amikor egyházi javakat adtunk vissza, eredeti funkciójukba léptek vissza hajdani iskolák, kárpótlást adunk az állam által kifosztottaknak, földtulajdonosoknak, amikor önállóságot kívánunk biztosítani a társadalombiztosításnak, akkor kinek és milyen érdeke lehet abban, hogy a társadalombiztosítás az egykori vagyonától megfosztva maradjon. Ha valamire elmondható, hogy az a társadalom közös vagyona, akkor erre mindenképpen. Sajnos, ez az általam ostorozott szemlélet nem halt ki. Még ma is folyik olyan intézkedés, amely egy harmadik államosítást mutatva károsítja a társadalombiztosítást a még megmaradt tulajdonjogában. Jó példa erre a Budapest, XIV. kerület Hungária körút 31–41. szám alatt lévő öt bérházból álló épülettömeg, amely – mint 1989 végén kiderült – telekkönyvileg társadalombiztosítási tulajdont képezett. Ezt az akkori tanács elismerte, miután a bérlők kérték a tanácsot, hogy megvásárolhassák lakásaikat. A tulajdoni állapot tisztázása után felszólították a Társadalombiztosítási Igazgatóságot, hogy mondjon le tulajdonjogáról, amit természetesen nem teljesítettek. Ennek ellenére 1991 nyarán – a társadalombiztosítás utólagos tudomására jutása mellett – a magyar állam tulajdonába bejegyezték.
Ma már csak két bérházat birtokol a társadalombiztosítás.
Szeretnék részletesen beszélni arról a kifejezhetetlen forgalmi értéket képező úgynevezett üdülővagyonról, amelynek a származását éppen olyan nehéz megállapítani, mint a tulajdoncserék sorozatát. Miként került régi társadalombiztosítási tulajdonból szakszervezeti, különböző intézményi és magántulajdonba például a Balaton környékén? Csábít a lehetőség, hogy ismertessem azoknak a kastélyoknak a sorát, amelyeket államosításuk után minden ellenszolgáltatás nélkül, juttatás címen kapott és tartott meg a SZOT és egyéb intézmények. Hosszú volna felsorolni a 100 forint értéken tulajdonba jegyzett sokszázmilliós volt állami vagyont. Képviselőtársaim is ismernek ilyen eseteket. Ezekről később, más téma kapcsán kívánok önöknek beszámolni és támogatásukat kérni.
Szerintem a társadalombiztosítási ellátások új alapokra helyezése, önkormányzatai kialakításának elengedhetetlen feltétele a vagyonjuttatás kérdése, hogy a vagyonalap megteremtésének lehetősége rövid időn belül napirendre kerüljön, és abban érdemi döntés születhessen. A közeljövőben mindent elkövetek annak érdekében, hogy a társadalombiztosítási vagyonalap kialakítása ügyében akár önálló képviselői indítvánnyal léphessek a tisztelt HÁZ elé. Elgondolásaim mélyrehatóak, több érvényben lévő jogszabályt érintenek, hosszabb távra szólnak és nem férnek az előttünk lévő törvényjavaslat keretei közé, amelyet végül is a módosító indítványokkal együtt részletes vitára alkalmasnak tartok. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
