PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! El kell, hogy mondjam, a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciója rendkívül ellentétes érzésekkel nézi ezt a törvényt.
Egyfelől előttünk van egy olyan törvénytervezet, amelyik önmagában elfogadhatónak tűnik, nagyon jó tárgyalási alapnak tűnik, és várhatóan a vitán sokkal egyszerűbben fog túlesni a Parlament, mint az alap kárpótlási törvény vitáján. Ugyanakkor ez a törvény valóban meghosszabbítása, kiterjesztése egy másiknak, az első kárpótlási törvénynek, amellyel szemben viszont rengeteg fenntartásunk volt, el is mondtuk annak idején a Parlamentben, és tekintettel arra, hogy törvényerőre lépett, nem kifogásolhatjuk, tudomásul vesszük, hogy van, de a problémák megoldását még ma sem látjuk be.
Annak idején elismertük a tárgyalások során, hogy számos igazságtalanság, törvénytelenség és bűn történt az elmúlt időszakban, emberek csoportjai szorultak ki a jogaikból, sérültek meg történelmünk során. Ezt nem lehet meg nem történtté tenni, de jóvátenni sem lehet, és kárpótolni is legföljebb részlegesen, bár az ország adott helyzetében legfeljebb szimbólikusan.
Leszögeztük akkor, hogy a kárpótlás jogosságát nem vitatjuk, bajunk az időszerűségével, a mértékével és módjával van. Tehát nem értettünk egyet azzal a kárpótlási törvénnyel, amelyet tavaly a Parlament elfogadott, és a problémák – úgy érezzük – most kiterjednek egy szélesebb körre azáltal, hogy egy új törvényt fogunk most a Parlamentben megvitatni, majd elfogadni.
Az első kárpótlási törvény – a mi véleményünk szerint – egy beláthatatlan folyamatot indított el, az ország benne van. Azóta, hogy ezt a törvényt elfogadtuk, számos esetben találkoztunk már hatásaival itt, a Parlamenten belül is. Számos törvény megalkotása e körül az első kárpótlási törvény körül forog. Ha a problémákat összegyűjtenénk, éreznénk, hogy nagyon súlyos milliárdokkal terheljük a mánkat és a jövőnket. Ebből egy néhány elemet hadd idézzek az önök emlékezetébe.
Szó került már itt a szövetkezeti törvényről, illetve a szövetkezetek átalakulásával kapcsolatos törvényről. Önök emlékeznek rá, hogy a törvény tárgyalása során milyen sok ponton találkoztunk a kárpótlási törvény rendezetlen kérdéseivel, ellentmondásos kérdéseivel, és tulajdonképpen nekem az az érzésem, hogy a mezőgazdasági szövetkezeteket hibásan a Parlamentünk alárendelte a kárpótlási törvényben eldöntött folyamatoknak.
A moratóriumok, amelyeket a szövetkezetek átalakulásával kapcsolatban hoztunk, szintén azért hosszabbodtak meg, a mi döntéseink által több alkalommal, mert a kárpótlási törvény és a szövetkezeti átalakulási törvény közötti összhang megteremtése rendkívül hosszú időt vett igénybe. Ezeknek a moratóriumoknak volt olyan hatása is, amelyre Szauter képviselő úr is utalt, bár ő ellenkező értelemben.
A kárpótlási törvénnyel találkoztunk a költségvetés vitájában is. Emlékeznek rá tisztelt képviselőtársaim, hogy hatmilliárd forint volt az az összeg, amelyet a költségvetés keretében a pénzügyminiszter úr előterjesztett a Parlament számára jóváhagyásra a '92-es pénzbeli kárpótlások fedezetének biztosítására.
Privatizációs kérdésekben rendszeresen találkozunk a kárpótlási ügyekkel. Az Állami Vagyonügynökség tevékenységében nem tudja pontosan megméretezni, hogy mire is fogja használni a bevételeit, hiszen a kárpótlási törvény következményei bizonyos elsőbbséggel rendelkeznek. Az, hogy ezek után az államadósságra, annak fedezetére mit tud fordítani a Vagyonügynökség a bevételeiből, ez kérdésessé vált. Hát, ezt a folyamatot bővítjük ki egy újabb törvénnyel.
A Szocialista Párt tudomásul veszi, hogy ez a törvény egy jogos következménye az előzőleg elfogadott – szerintünk hibás – törvénynek, hiszen olyan körre terjeszti ki a kárpótlást, és olyan korábbi, a történelmünkhöz tartozó események kapcsán hirdeti meg a kárpótlást, amelyik legalább annyira jogosult a kárpótlásra, mint az első törvényünkben meghatározott kör. Tehát alkotmányellenes is lenne, hogyha nem terjesztenénk ki a kört.
Sajnos, én úgy érzem azonban, hogy a hordó feneketlen – mi ütöttük ki a fenekét –, és további igények fognak jelentkezni, jogos igények, ezek után, hiszen ha egyszer elindultunk ezen az úton, nagyon nehéz lesz megállni.
Az előző felszólalásban dr. Szabó János képviselő úr elmondotta azt, hogy már a két törvény között sincs összhang, hiszen az ingóságok ebben a törvényben kárpótlandó tényezőként jelentkeztek – az előző törvény ezt nem határozta meg. Valahol tehát jogossá válhat majd az a későbbi igény, hogy a '49-ben és az után bekövetkezett jogsértések után az ingóságok elvesztésére szintén szavazzunk meg kárpótlást. És feltételezem, hogy újabb csoportok, rétegek igényelhetik az egyforma elbírálás jogán majd – akik egyelőre még nem kerültek a felszínre, bár a tegnapi vitában már érzékeltünk ilyeneket –, igényelhetik azt, hogy hasonló elbírálással további kárpótlásokat nyújtsunk.
Éppen ezért, ez a kárpótlási folyamat, sajnos, nem előre visz, hanem hátra, valahol az ország társadalmi és gazdasági szerkezetén jelentős károkat okoz, valahol egy kicsit feudalizálódunk a társadalmi struktúránkban e kárpótlási folyamat következtében. De hát, a helyzet olyan, amilyen – ma már nincs alternatívája annak, hogy az itt előterjesztett törvényben szereplő problémák rendezésében a Parlament tovább haladjon az általa kijelölt úton.
Hogy milyen hatásai lesznek anyagilag, én erről nem hallottam az előterjesztésben tájékoztatást. Egyet szeretnék az önök emlékezetébe idézni: a kárpótlási törvény első körének tárgyalásában, azt hiszem, az MDF vezérszónoka volt dr. Szabó Iván – azóta miniszter úr –, aki elmondta, hogy nyugodtan megszavazhatja a Parlament, mert 1991-re semmiféle költségvetési kihatása annak a törvénynek nem lesz. Ebben gyakorlatilag igaza volt – természetesen kisebb mértékű kihatások voltak –, de '92-re a kihatások már érzékelhetők, sőt, elég jelentősen érzékelhetők, '93-ra pedig, azt hiszem – a két törvény alapján és más kárpótlási intézkedéseink alapján – legalábbis kétszámjegyű közvetlen költségvetési kihatásokkal kell számolnunk. Azt hiszem azonban, hogy ez önmagában még keveset mond: több tízmilliárd forintos kiadásokat kell majd a Parlamentnek a gazdálkodás során "lenyelnie".
Egyetlenegy részkérdésre szeretnék még kitérni. Ez a részkérdés arra vonatkozik, hogy teljes analógiával kezelhető-e az első és a második kárpótlási törvény. Igaz-e az az állítás, hogy pontosan ugyanúgy fogunk eljárni az ebben a körben meghatározott kárpótoltakkal, mint ahogy az első körben eldöntött folyamatok zajlanak. Azt hiszem, cáfolnom kell, hogy pontosan ugyanazt az eljárást lehetne alkalmazni. A helyzet jelentősen megváltozott az első kárpótlási törvény elfogadását követően, egy területen: ez a földkérdés.
Az általunk elfogadott szövetkezeti, illetve a szövetkezetekkel kapcsolatos átmeneti törvények következtében az ebben a kárpótlási körben érintettek számára nem fog rendelkezésre állni semmiféle földalap, hiszen a szövetkezetek átalakulása 1992-ben nagyrészt megtörténik, a vagyonfelosztás megtörténik – és ehhez a vagyonhoz ugyanazt az eljárást alkalmazni, mint amit az első törvényben megszavaztak önök, nem lehet. Lehet tehát, hogy anyagi vonatkozásban, a kárpótlási jegyek vonatkozásában, azok bizonyos területekre történő felhasználása vonatkozásában megvan az analógia, de nincs meg az analógia a földkérdésben. Ezért tehát kérem, hogy az érintettek számára ezt tudatosítsák mindazok, akik a törvényt előterjesztették.
Mindezeket figyelembe véve, én jelezni szeretném: viszonylag passzívan fogunk viselkedni a további vitában, tehát egyetértünk azzal, hogy alkotmányos e kör számára is kiterjeszteni a kárpótlást, ha már az első kört önök elfogadták. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)
