SZAUTER RUDOLF (MDF)
SZAUTER RUDOLF (MDF)
SZAUTER RUDOLF (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő hosszú nevű második kárpótlási törvénytervezet kollektív büntetéssel sújtó embertelen törvények részleges orvoslására született. Ki kell hangsúlyoznom azt, hogy kollektív és igazságtalan döntések voltak ezek a jogszabályok, melyek nyomán embercsoportokat fosztottak meg többek között a vagyonuktól is.
Mindegyikükben tettenérhető az előítélet. A zsidóságot illető előítéletek és vádak ismertetésétől engedjék meg, hogy eltekintsek. Ezek az előítéletek annyira alantasak, hogy emlegetésük nem méltó e hely szelleméhez. A magyarországi zsidó nép balsorsa, mely közéleti szerepének visszaszorításával kezdődött, majd vagyonredukálással, elkobzással, beszolgáltatással folytatódott, a holocaustba torkollott. Ez a zsidósors főleg a hatvanas évek óta kap publikációt a magyar irodalomban, sajtóban, művészetekben.
Külön téma lenne azt vizsgálni, hogy a Rákosi-korszak miért hallgatta agyon ezt a tragédiát. Nem vagyok rosszmájú, ha azt mondom, hogy ebben közrejátszanak elsikkasztott kárpótlási törvények, elsikkasztott segélyek, és kárpótlás címén kapott elsikkasztott összegek is.
A másik népcsoport, a magyarországi németek, a háború után a fasiszta nép szerepét kapták az amúgy is fasisztának deklarált magyar népen belül. Jó alkalom volt ittlétük, mert sok embernek adtak alkalmat arra, hogy kimutassák a fasiszták iránti gyűlöletüket. Persze csak akkor, a háború után. No meg a vagyonuk is, a földjük is kellett. Több tízezer német nevű embert hurcoltak el jóvátételi munkára a Szovjetunióba. Ez volt a málenkij robot. Az elhurcoltak 25%-a odaveszett. Ezzel párhuzamosan folyt a vagyonelkobzás, olyan bűnökért is például, hogy valaki tagja volt egy – magyar állam által engedélyezett, bejegyzett – kulturálisnak indult szervezetnek. Ez volt a Volksbund. Tudom, nagyon rosszul cseng a neve. A szervezet céljait eltorzító és a szervezetet a német háborús céloknak kiszolgáltató igazi háborús bűnös vezetőit ezért a népbíróság el is ítélte.
És van még bizarabb történet is. Háborús bűnös az is, aki magyar állampolgárként német hadseregben szolgált. Pedig tudjuk, hogy 1944 második felében fegyveres erőszakkal is vittek magyarországi német férfiakat a német hadseregbe. Ezek a férfiak ugyanarra a sorsra jutottak, mint az igazi SS-ek: ha megúszták a háborút, öt évre hadifogságba kerültek, majd hazafelé jövet felépíttették velük a tiszalöki erőművet, a szocialista magyar ipar első fellegvárát.
Tisztelt Képviselőtársaim! Megkövetem önöket a hevenyészett történelemóráért. De sajnos történelemtanításunk máig is adós ezzel a valósággal. Önöknek azonban olyan – többségében ártatlan – emberek részleges kárpótlásáról kell dönteniük, akiket tanulmányaik alapján joggal tarthatnának elmarasztalhatóknak, kárpótlásra érdemteleneknek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy érzem, nyílt, demokratikus, sőt többféleképpen is liberális Parlamentünknek nem árthat, ha itt a múltban kényesnek ítélt kérdések felszínre kerülnek. Már imbolyog az asztal, annyi mindent söpörtek az elmúlt évtizedek során a szőnyeg alá.
A harmadik népcsoport, amelyet kollektív átok sújtott, az a magántulajdonnal bíró emberek csoportja.
Az általam itt ismertetett csoportok tagjai esetenként keresztbe-kasul megtalálhatók más csoportokban is.
A magántulajdon bűnnek számított, mert csak az agrár- vagy az ipari proletár kizsákmányolása útján jöhetett létre. Ezt tanították, ugye, a marxisták.
A nagybirtokok felosztása a földműves nép földhöz juttatása céljából megmagyarázható úgy is, hogy a feudalizmus utolsó maradványát takarítjuk el. Egy földosztás belefér a demokrácia eszmerendszerébe is, persze méltányos kárpótlás kíséretében.
Egy demokratikus állam mindennapi eseménye egyes nagyvállalatok államosítása, persze a tulajdonosok megkapják a termelőeszközök árát és ezt a pénzt bárhol újra befektethetik.
Ami Magyarországon e téren történt a 40-es években, már a bolsevista berendezkedést sejttette. A nagybirtokot még úgy osztották szét, hogy kárpótlást ígértek, hasonlóképpen történt az üzemek államosítása is. Erről később aztán szó sem esett, kivéve egyes jól helyezkedő egyének esetében.
Kollektív büntetés folyt ebben az országban ezen a téren is. Az is bizonyítja ezt az állításomat, hogy a tulajdonunktól kárpótlás nélkül megfosztottak jó részét meg is hurcolták, bebörtönözték, gyakran ki is telepítették.
Az előttünk fekvő törvényjavaslat tehát politikai okokból kollektíven elítélt emberek sebeire óhajt némi gyógyírt hozni. És ha mi, parlamenti pártok ragaszkodunk ahhoz, hogy többé-kevésbé mind a hatan plusz a legliberálisabb függetlenek liberálisak vagyunk, akkor – uraim és hölgyeim – ezt a törvényt meg kell hoznunk. Annál is inkább, mert az első kárpótlási törvényben ezt a törvényt gyakorlatilag már meg is szavaztuk. A törvényhez remélhetőleg lesznek módosító indítványok. Én magam is kaptam jelzéseket arra vonatkozóan, egy-két pontban lehet pontosítani, javítani a törvényt. De ennek a törvénynek a szellemét jónak tartom, és a frakciónk is jónak tartja. Alkotóinak jószándékát felismerjük benne, csak egyetlen példát hadd mondjak: Az a passzus, amelyik elrendeli, hogy a kárpótlási jegy kamatainak számítása az első kárpótlási törvény hatálybalépésétől kezdődik, egyértelműen kinyilvánítja azt is, hogy a kárpótoltak azonos mértékben és elvben kapnak kárpótlást a károkozás időpontjától függetlenül. A törvénytervezet további dicséretét átengedem az ellenzéknek, mert meg kell adni mindenkinek a jócselekedet lehetőségét. (Derültség az ellenzék soraiban.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy miután az itt tárgyalt törvény lényegében az első kárpótlási törvény technikája szerint kerül majd végrehajtásra, röviden szóljak azokról a gondokról, problémákról, amelyeket remélhetőleg el fogunk kerülni a közeljövőben.
Az első kárpótlási törvény megszavazását követően a liberális, független, szabad magyar sajtó és médiák egy része egy emberként esett neki az elfogadott törvénynek. A törvény kétségtelenül meglévő hibáit felnagyítva – azt soha nem állítottuk, hogy tudunk hibátlan kárpótlási törvényt hozni –, ezeket a hibákat felnagyítva, minden csatornán folyt a lebeszélés, az elkedvetlenítés. Részletes beszámolókat hallgattunk sorállásról, nyomtatványhiányról, arról, hogy ki fogja a földet megművelni, a kárpótlási cédula rövid úton úgyis elértéktelenedik, stb. Egy példát hadd meséljek el, sajnos ezt el kell modnanom: Magas színvonalon közvetítő egyik médiumunk délelőtti műsorában kb. tíz percet szánt egy valóban problémás esetnek. A magát kárpótlásra jogosultnak vélő ember elpanaszolta azt, hogy nem tudja, mennyi föld járna neki az apja után, nem tudja azt, hogy hányfelé kellene az öreg örökségét elosztani – a papa ugyanis többször nősült – és nem tudja, hány féltestvére van. Végül a mi emberünk kikotyogta azt is, hogy a saját anyja leánykori nevét sem tudja. Mindez a blődli legalább 10 percig folyt a középhullámon, ahol nincs műsoridő az egyházi műsorok számára. (Szórványos taps a jobboldalon.)
Később azonban lényegesen javult a helyzet, egyre sűrűbben láthattunk a tv-ben, hallgathattunk a rádióban eligazító műsorokat, olvashattunk ismeretterjesztő cikkeket. Köszönet a jószándékú embereknek!
A kárpótlásra jogosult emberek kedve végül is megjött. Ezt bizonyítja az, hogy közel egymillió – tehát 800 ezernél lényegesen több – igényjogosult jelentkezett és a kárpótlási ügyek száma is több millió. Megértették az emberek azt is, hogy a föld értéke néhány éven belül helyrebillen, bíztak bennünk, elhitték, hogy a földadóval nem ütjük agyon őket. Sikerült elhitetni velük azt is, hogy nem veszítik el a nyugdíjukat, esetleg a háztájijukat. Nem is sorolom tovább, csak tudnám, azt hogy ezeket a rémhíreket milyen színű bárók találták ki!
Falujáró tapasztalataim nyomán, innen kérem a részleges kárpótlásra jogosult, de azzal elégedetlen honfitársaim türelmét és belátását. Az elmúlt 50 évet ugyanis nemcsak azok szenvedték meg, akik vagyonos emberből földönfutóvá váltak, hanem azok is, akiknek – bár igaz és teljes emberként dolgoztak – soha nem lehetett esélyük arra, hogy egy jóléti polgári társadalom tagjai lehessenek. Legtöbbjüknek még azt a lehetőségét is elvetették, hogy tisztességes eszközökkel vagyonuk lehessen. Miután tudom, hogy ez kényes téma, gyorsan kijelentem, hogy a szocialista alagútból kijöttek szép számmal tisztességes vagyonú emberek is.
Azoktól a polgártársaimtól, akik nem részesülnek kárpótlásban, azt kérem, ne irigykedjenek. Ha a legsötétebb 50-es évek első felét leszámítom, Magyarországon soha nem volt ázsiai típusú nyomorszocializmus, mint például . nem mondom. Nem mondom a példát, mert már ők is demokratizálódnak. Minek sértegessem keleti szomszédainkat Észak-Koreáig bezárólag?
Az, hogy Magyaroszágon ilyen mértékű nyomor nem fejlődött ki, az annak köszönhető, hogy az elvtársak mégiscsak működő gazdaságra tették rá a kezüket. Ennek a működő gazdaságnak megteremtői többek között azok az emberek voltak, akiket 1939 után kifosztottak.
A kárpótlási törvény végrehajtásához kapcsolódik az a szormorú tapasztalat is, amiről hajdúsági képviselőtársaim számoltak be. Korábban patakvért jósoló néptribununk Strassbourgot ígért néhány száz hajdúsági parasztembernek. Pontosan azt javasolta nekik, hogy ne nyújtsák be a kárpótlási kérelmüket, mert ő a teljes reprivatizáció igényével keresetet nyújt be a strassbourgi Emberi Jogi Nemzetközi Bíróságnak. Ezek az emberek, körülbelül hatszázan hittek neki, lekésték még a meghosszabbított benyújtási határidőt is. Azt hiszem, ezeknek az embereknek a kárát nem fogja fedezni egy meggürcölt rózsadombi villalakás ára.
Tisztelt Ház! Rengeteg érv és rengeteg cinikus élc hangzott el azzal kapcsolatban, hogy miért éppen 1939. május 1-je a visszanyúlás határa. Többen gúnyolódva javasolták 16. 1526-ot – elgépelés van a szövegben – is vagy a vereckei beszorongást is. A cinikusok nem értik a lényeget.
Ebben az országban sok baj érte a népet: elhajtott, rabolt, gyilkolt a tatár, a török, sarcolt a német, de egyik hódító sem kreált kollektív, fajra, fajtára, népcsoporta utaló büntetőtörvénykönyveket. Ilyent először 1939. május 1-jén hozott a magyar törvényhozás.
Az előttünk fekvő törényjavaslat pedig éppen ilyen törvények orvoslását célozza.
Képviselőtársaim! Nem engedhetjük, hogy a kollektív elítélések pártolásának még csak a gyanúja is ránk száradjon, ezért kérem, a megfelelő módosítások után fogadjuk el ezt a törvényt. Köszönöm szíves türelmüket! (Taps.)
