ARATÓ GÉZA, DR. (SZDSZ)
ARATÓ GÉZA, DR. (SZDSZ)
ARATÓ GÉZA, DR. (SZDSZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Tény, hogy a gazdasági szerkezetátalakulás során az üzemegészségügyi szolgálatok nem mindenhol tudják kihasználni meglévő, korábban már bizonyított kapacitásukat. Ez a megállapítás részben igaz a privatizált, korábban állami tulajdonú vállalatoknál is.
Az üzemorvosi rendszer magára hagyva – úgy tűnik – szétzilálódik. Amíg nálunk ez a folyamat az elmondottak szerint szinte öntörvényűen megy végbe, addig máshol Európában ezzel ellentétes a törekvés: folyamatosan fejlesztik, és így egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a munkahelyi egészségügyi szolgálat. A helyzet bonyolultságára továbbá az is jellemző, hogy ugyanakkor az egészségügyi alapellátásban, pontosabban a ma körzeti orvosinak, holnap háziorvosinak nevezett ellátásban tapasztalható kapacitáshiány kétségessé teszi az ellátás színvonalának és a definitív ellátások arányának az emelkedését.
Az üzemegészségügy jövőjével kapcsolatban igen nagy a bizonytalanság. Számos ellentmondás látszik az elvi állásfoglalások és a változtatást, átalakítást megcélzó intézkedések, rendelettervezetek között.
Az Orvosi Hetilap 1991. évi utolsó heti számában megjelent átdolgozott cselekvési programban, "Az üzemegészségügy helyzete" című fejezetében azt olvashattuk, hogy – idézem: "Az új üzemegészségügyi rendszer az 1985. évi üzemegészségügyi szolgálatról szóló nemzetközi egyezménynek megfelelően, azzal a legteljesebb összhangban kerül kialakításra" – idézet vége.
Dr. Jávor András államtitkár úr 1991. október 3-án egy hivatalos tárgyaláson azt nyilatkozta, hogy "A jelenlegi üzemegészségügyet foglalkozás-egészségüggyé és teljes mértékben vállalati feladattá kívánjuk tenni" – idézet vége.
A társadalombiztosítási alap 1992. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat 12. §-ának (1) bekezdése az üzemegészségügyi ellátást azon ellátások közé sorolja, amelyek külön jogszabály alapján 1992-től nem kerülnek be a háziorvosi rendszerbe.
Ez utóbbi két megfogalmazás más szavakkal kifejezve azt jelenti, hogy a kormányzat az üzemegészségügyet valójában nem tekinti az alapellátás egyenrangú részének, s nemcsak az üzemegészségügyben dolgozók bérét, hanem az üzemegészségügyi szolgálat által nyújtott szolgáltatások megtérítését is áthárítja a vállalatokra, vállalkozókra. A vállalkozó tehát duplán fizet: egyszer járulék formájában, másodszor pedig közvetlenül a szolgáltatásért, esetleg tételesen.
Tudomásunk van arról, hogy a népjóléti kormányzat képviselője egy közelmúltban lezajlott ÉT ülésen szóbeli ígéretet tett arra, hogy bizonyos, még nem pontosan körvonalazott feltételek mellett az üzemorvosok folytathatnak gyógyító tevékenységet is.
A fentiek, a teljes bizonytalanság – megkockáztatom – káosz állapotát idézték elő, ezért kérem tisztelt miniszter urat, hogy szüntesse meg ezt a bizonytalanságot, és szíveskedjék válaszolni a következő kérdésekre:
1. Meg kívánja-e őrizni bármilyen formában az üzemegészségügyi szolgálatokat?
2. Amennyiben meg akarja őrizni – és gondolom, hogy így gondolja –, akkor a tevékenységek és szolgáltatások mely körére terjed ki az üzemorvosok megbízatása: prevenció, kuráció, gondozás, rehabilitáció – vajon melyekre?
3. Finanszírozási forrásával kapcsolatban ön milyen álláspontot képvisel?
Tisztelt Miniszter Úr! Jól emlékszünk még Kovács Pál képviselőtársunk 8 héttel ezelőtt elhangzott, hasonló kérdéseket feszegető interpellációjára adott válaszra. Az elvi állásfoglalást tehát ismerjük, most a konkrét, és ugyancsak sürgető intézkedésekről szeretnénk hallani.
Köszönöm figyelmüket. Tisztelettel várom miniszter úr válaszát. (Taps.)
