KÓSA LAJOS (FIDESZ)
KÓSA LAJOS (FIDESZ)
KÓSA LAJOS (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hat pontban szeretnék hozzászólni a vagyonpolitikai törvények részletes vitájához. Hat olyan pontban, amely csak esetlegesen választódott ki, hiszen rendkívül sok módosító indítvány érkezett be, amelyek rendkívül sok oldalról próbálják részben támadni, részben javítani a törvényt. Azt hiszem, nagyon fontos lenne ezeknek a módosító indítványoknak részletes és pontos megismerése, hiszen itt egy olyan törvényjavaslat-csomagról döntünk, illetve olyan vitát folytatunk, amelynek hatása hosszú évekre fog érződni a magyar gazdaságban.
A tartósan állami tulajdonban maradó állami vagyon esetében a "tartós" szó is jelzi azt, hogy ez egy hosszú távú döntés, és adott esetben más kormányzati viszonyok és más erőviszonyok mellett is ki kell állnia a gyakorlat próbáját ezeknek a törvényeknek. De azt gondolom, hogy a vagyonügynökségről szóló törvény, illetőleg az állam vállalkozói vagyonáról szóló törvényjavaslat szintén ezekkel az ismérvekkel rendelkezik.
Ezek után rátérnék arra a hat pontra, amelyeket részletesen kívánnék érinteni.
Az egyik problémakör, amelyhez számos módosító indítvány érkezett, az összeférhetetlenség kérdése. Az összeférhetetlenség kérdése tulajdonképpen azt jelenti, hogy bizonyos tisztségek esetében, amelyeket részben ez a törvény, illetőleg a törvények hoznak létre – részben már megvannak –, kimondjunk összeférhetetlenségi szabályokat, elsősorban az országgyűlési képviselők irányában.
Az én módosító indítványaim, amelyeket 5685-ös számon terjesztettem be, arra irányulnak, hogy olyan vállalat esetében, amelyben az állami vagyon, közvetett vagy közvetlen vagyon 50%-nál több, országgyűlési képviselő ne lehessen igazgatósági tag, felügyelőbizottsági tag, illetőleg a vállalat vezető tisztségviselője.
Első pillanatra ez a megfogalmazás talán egyszerre tűnik túlságosan szűknek és túlságosan tágnak. Túlságosan szűknek abban az értelemben, hogy jogosan vetődik fel az a kérdés, hogy mi történik abban az esetben, ha valaki olyan vállalat vezető tisztségviselője, igazgatósági tagja vagy felügyelőbizottsági tagja, amely teljes egészében vagy részben magántulajdonban van? Azok az összeférhetetlenség mellett szóló érvek, amelyek ezekben az esetekben megfogalmazhatók, épp úgy érvényesek a többségi állami tulajdonú vállalatokra, mint a kisebbségi vagy teljes egészében magántulajdonban lévő vállalatokra.
Néhány példával szeretném alátámasztani ezeknek az érveknek a súlyát és a jelentőségét.
(12.00)
Most is van olyan eset a Parlamentben, amikor egyik képviselőtársunk olyan vállalatnak a vezető tisztségviselője, amely vállalat döntő piaci részesedéssel vagy jelentős piaci részesedéssel bír az adott piaci szegmensen, ugyanakkor az Országgyűlés éppen tárgyalja, vagy éppen beterjesztés alatt van az a törvényjavaslat, amely azt a piaci szegmenset teljes egészében szabályozza. Vagy adott esetben a vállalatot hozza hol jobb, hol rosszabb helyzetbe. Ebben az esetben egyrészt az adott képviselő, országgyűlési képviselő, és így amennyiben kormánypárti, akkor a Kormány gazdaságpolitikai szempontjait kell mérlegelnie és a döntéseit aszerint meghozni, részben ugyanakkor benne él egy olyan szervezet vezetőségében, amelynek nyilvánvaló ellenérdekeltségei lehetnek. Gondolunk arra, hogy nagyon sokan például – hogy nagyon sok, ez erős túlzás természetesen, de jó néhányan a Parlamentben – olyan mezőgazdasági vállalatoknál vezető tisztségviselők, amelyek sorsát alapvetően befolyásolják a kárpótlási törvények, a földtörvény, az agrárpiaci rendtartás. Ebben az esetben ezeket az érdekkülönbözőségeket nem lehet kibékíteni, ezért ez egy olyan indok vagy egy olyan helyzet, amely az összeférhetetlenség kimondását támogatja.
Ugyanakkor felvethető a javaslatcsomaggal kapcsolatban az, hogy ennek a kérdésnek nem itt van a szabályozása. Ez jogi, jogdogmatikai szempontból azt gondolom, hogy helytálló, ugyanis az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényben kell azokat a kritériumokat megfogalmazni, amelyek kimondják, hogy mely tisztségek esetében összeférhetetlenek az országgyűlési képviselők, vagy a jogállásuk mely kérdésekben összeférhetetlen.
Hogy mégsem ott próbálom ezeket a módosításokat eszközölni, ennek két oka van. Az egyik az, hogy bár Hack Péter képviselőtársam beterjesztett egy olyan törvényjavaslatot, amelyet a Ház napirendjére is tűzött, és arról szól, hogy ezeket a kérdéseket az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényben módosítsuk. Ugyanakkor ezt a törvényjavaslatot a Parlament egyelőre nem tárgyalja, ami nagyon súlyos baj az én megítélésem szerint, hiszen pontosan a vagyonpolitikai törvények által indukált tömeges átalakítások, tömeges társasággá alakítások vetik fel azokat a pozíciókat, azokat a tisztségeket, amelyek esetében ezt az összeférhetetlenségi szabályt ki kell mondani. Ezért azt gondolom, hogy abban az esetben nem nyújtottam volna be ezeket az összeférhetetlenségi szabályokat, hogyha együtt tudja tárgyalni a Parlament a vagyonpolitikai törvényeket és a Hack Péter képviselőtársam által benyújtott összeférhetetlenségi szabályokat.
A másik ok, hogy itt terjesztettem be a módosító indítványaimat, az már nem önálló ötlet, hanem a Kormánytól lestem el ezt a módszert, ugyanis arról van szó, hogy az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény kétharmados törvény, ugyanakkor volt már rá példa, például akkor, amikor a polgármesterek jogállását szabályoztuk, hogy a Kormány egy egyszerű trükkel egy feles törvényben szabályozta azt a problémát, hogy országgyűlési képviselő nem lehet polgármester. Tehát megmondom őszintén, a másik ok egy egyszerű plágium, ezért a Kormánynak elnézését kérem, és adott esetben majd fogok az indoklásban hivatkozni arra a személyre, hogyha megtudom a nevét, aki ezt eredetileg kitalálta.
Mégis úgy érzem, hogy be kellett terjeszteni minden jogdogmatikai probléma ellenére ezeket az összeférhetetlenségi szabályokat, legalább jelezvén azt, hogy itt egy olyan problémáról van szó, amit hosszú távon kell kezelni, ez olyan döntést igényel, amely alapvetően befolyásolhatja például azt, hogy az országgyűlési képviselő-választásokkor a különböző pártok milyen jelölteket tudnak találni, azoknak milyen szoros lehet a kapcsolatuk, milyen szoros lehet a gazdaság, az állami tulajdonú gazdaság és a politika összefonódása a pozíciók tekintetében.
Másfajta összeférhetetlenségi szabályok fogalmazódnak meg az Állami Vagyonkezelő Rt. esetében. Azt hiszem, hogy az sokkal egyszerűbb eset. Nevezetesen arról van szó, hogy az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság, tekintettel arra, hogy részvénytársasági formában működik ugyan, de működését tekintve megtévesztésig hasonlatos egy állami, államigazgatási szerv működéséhez, ezért már csak a hatalmi ágak elválasztása szempontjából is kívánatosnak tartom, hogy az országgyűlési képviselők ne lehessenek a felügyelőbizottság, az igazgatóság, illetve az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság vezető tisztségviselői. Hozzáteszem, hogy az eset – az én megítélésem szerint – az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság funkcióját tekintve, teljesen analóg az Állami Vagyonügynökség esetével, ahol is ezeket az összeférhetetlenségi szabályokat egyébként már a Parlament korábban megfogalmazta és kimondta.
Még egy rövid megjegyzésem lenne. Takácsy Gyula az 5660/2. számú módosító indítványában érintette ezt a kérdést, mégpedig oly módon, hogy az összeférhetetlenség alól a miniszterelnök felmentést adhat. Ez a módosító indítvány azt a kérdést szabályozza, hogy az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság esetében kimondott összeférhetetlenségi szabályok alól, amennyiben valamilyen speciális vagy különös oka van a miniszterelnöknek erre, felmentést adhat. Én ezt a módosító indítványt támogatom. Ennek kettős az oka. Az egyik az, hogy az összeférhetetlenségi szabály esetében, amennyiben a miniszterelnök politikai és jogi felelősséget vállal az összeférhetetlenség feloldására, akkor ám tegye, én azt gondolom, hogy ilyen fajsúlyú kérdéseknél ennyi mérlegelési jogkört a miniszterelnöknek mindenképpen meg kell adni. A fontos az, hogy megjelenik a felelősség kérdése, hiszen ő ad felmentést ezek alól az összeférhetetlenségi szabályok alól, így ezért ezt a módosító indítványt el tudom fogadni, és támogatom, és kérem, hogy önök is támogassák, hogyha megfontolták ezeket az érveket.
A másik ok, ami miatt jó szívvel lehet támogatni, azt hiszem, az, hogy fontos, lássuk, nem pusztán arról van szó, hogy most egy ellenzéki képviselő vagy különböző képviselők itt arra próbálnak utalni, hogy ilyen – hogy is mondjam – nehezen elfogadható módon a Kormány a saját embereit ne próbálja különböző pozíciókba ültetni országgyűlési képviselők gyanánt. Itt természetesen a kérdésnek van egy ilyen vonzata, ami nagyon fontos, de azt hiszem, hogy pontosan azért, mert egy nagyon hosszú távú döntésről van szó a megítélésem szerint, aminél helyes lenne, hogy a politika ne legyen rossz hírbe hozható, nevezetesen, hogy mikor az MDF van kormányon, az MDF, mikor más pártok vannak kormányon, más pártok gyorsan az országgyűlési képviselőket beültetik az igazgatótanácsokba, felügyelőbizottságokba, ezzel is úgymond a zsíros kondér köré ültetve őket. Lám, mennyivel vagyunk mi különbek, mint az elmúlt rendszer, ahol megint, ugye aki jó elvtárs volt, a húsos fazék mellé ült villámgyorsan, ha értett hozzá, ha nem, aki meg nem volt jó elvtárs, az meg nem került oda. Én hangsúlyozom, hogy pontosan azért, hogy megmutassuk azt, hogy mi a különbség a demokráciában a világos szabályok és egy korábbi szituáció között, én ezt minden politikai párt és minden kormány számára kötelezőnek tartom. Tehát kérem, hogy ne vegyék ezeket az összeférhetetlenségi szabályokat oly módon, hogy most valami támadást intézünk az MDF ellen, vagy a Kereszténydemokrata Párt ellen, vagy a 35-ök frakciója ellen. Itt hosszabb távú kérdésekről van szó, és ezért hosszabb távú megfontolásokat igényelnek, és a politika tekintélyéről van szó, a demokrácia tekintélyéről. Ezért kell ezeket az összeférhetetlenségi szabályokat megfontolni.
Az összeférhetetlenség után már rövidebben tudom összefoglalni azokat a még hátralévő pontokat, amikről szólni kívánok. Ezt lehetővé teszi az is, hogy már többen előttem utaltak ezekre a kérdésekre. Az egyik ilyen a vagyoni kör kijelölése. Annak a vagyoni körnek a kijelölése, amely végül is az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság kezelésébe, tulajdonába kerül, és hosszú távon az állam, illetőleg az aktuális kormány vagy az aktuális gazdaságpolitika úgy dönt, hogy ezek tartós állami tulajdonban maradnak.
Kétfajta jószágot vagy vagyont lehet ebből a szempontból megkülönböztetni. Az első vagyonrész, azt gondolom, nyilvánvaló, hogy állami tulajdonban marad. A nyilvánvalóságát az teszi szükségessé, vagy az teszi érthetővé, hogy olyan piaci területeket érintenek ezek a vállalatok, amelyek a piacgazdaságokban is állami tulajdon alatt működnek: állami vasutak, villamos szolgáltatók, gázművek. Ezeket az alapszolgáltatásokat fel lehet sorolni.
(12.10)
Természetesen vannak kivételek, hiszen például a villamos szolgáltatók egy jelentős része Amerikában magántulajdonban működik. De kivételek azt hiszem, csak a szabályt erősítik, a mi esetünkben főleg, amikor olyan nagyságrendű állami vagyon van a magyar gazdaságban, akkor nehezen lehet arra gondolni, hogy akár tízéves távlatban pont azokat fogjuk magántulajdonba adni – azokat a vállalatokat –, amelyek egyébként más piacgazdaságokban is hosszú távon állami tulajdonban vannak.
A kérdés nem is ez, hanem az, hogy ezeken a nyilvánvaló vagyontárgyakon vagy vállalatokon túlmenően mely vállalatok jelölődjenek ki a vagyonkezelő részvénytársaság tulajdonába, kezelésébe. Hiszen itt például olyan vállalatokról is szó van, amelyek egyébként a piaci körülmények között nemhogy megállják a helyüket, hanem tökéletesen tudnak versenyezni, szerepelni magántulajdon keretei között, teljesen jól lehet őket működtetni. Ilyenek például a telefonszolgáltatással foglalkozó vállalatok. De ide sorolható a Szerencsejáték Rt. is. Én azt gondolom, nyilvánvaló, hogy a szerencsejáték az a terület, amely kiválóan tud működni piaci viszonyok között.
Ezekben az esetekben azt hiszem, megér egy parlamenti vitát annak a kérdésnek az eldöntése, hogy vajon melyek azok az indokok, melyek azok a gazdaságpolitikai szempontok és érvek, amelyek amellett szólnak, hogy ezeket a vállalatokat az állam tartósan állami tulajdonba vegye.
Éppen ezért támogatom Dragon Pálnak azt a módosító indítványát, amiben azt fogalmazza meg, illetőleg Rott Nándornak a másik megfogalmazását, hogy a Parlament hozzon döntést azokról a vállalatokról, és csatolja mellékletben a törvénybe az eredeti Rott Nándor-féle megfogalmazás szerint, amelyek állami tulajdonban maradnak.
Azok az érvek ugyan részben jogosak lehetnek, amiket a bizottsági ülésen is elmondtak képviselőtársak, nevezetesen, hogy itt sok esetben olyan operatív döntésekről van szó, amelyeknek a parlamenti munka miatti meghosszabbodása hátrányosan érintheti a gazdaságot és a vállalatokat.
Ezt én részben el tudom fogadni, ámbár még mindig lehetőség van arra, hogy egy ilyen kérdésben, pontosan azért, hogy a Parlament valahogy belekerüljön a döntéshozatalba, a Kormány kivételes és sürgős tárgyalást kérjen, ami viszont a Parlament döntéshozatali menetét lerövidíti oly mértékben, ahogy az államigazgatásban ez szokásos vagy a gazdaságban elfogadható.
Tehát én arra kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák Rott Nándornak és Dragon Pálnak idevonatkozó módosító indítványait.
A harmadik kérdés a reorganizáció kérdése.
A reorganizáció a törvényjavaslat – az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaságról szóló törvényjavaslat – esetében fogalmazódik meg, és azt mondja ki, hogy az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság a rendelkezésére álló pénzeszközökkel, illetőleg jogosítványaival – hiszen tudjuk, hogy hitelt is vehetnek fel, ami más oldalról rendkívül problémás, de erre most nem szeretnék kitérni, tehát a rendelkezésükre álló gazdaságpolitikai és pénzeszközökkel – saját hatáskörben végezhessen a vállalataik között reorganizációt.
A reorganizáció azt jelenti – ugye, ez egy használatos szakszó, röviden azt jelenti –, hogy egy rossz vállalati struktúrát, a rossz termékszerkezetet különböző tőkeinjekciókkal és nyilván költségeket vonzó átalakításokkal piaci szempontból versenyképessé teszünk.
Azt hiszem, hogy ez a tevékenység kizárólag piaci körülmények között végezhető, piaci feltételek mellett. Túl azon, hogy egyébként a reorganizáció maga egy rendkívül jövedelmező tevékenység piacgazdaságokban, és tudjuk, hogy nagyon jelentős menedzserek és üzletemberek vagy vagyonok jöttek létre ezen tevékenység folytán. Gondoljunk csak Bernard Tapire, az Olimpique Marseille milliárdos tulajdonosára, aki hasonló tevékenységi körrel foglalkozik elsősorban.
Azonban hozzá kell tenni, hogy ezt vállalkozó, illetőleg olyan ember, aki saját vagyonát vagy saját pénzét kockáztatja, meg tudja tenni, ugyanakkor bürokratikus jellegű, bürokratikus működést mutató állami holdingok erre a reorganizációra rendkívül nehezen képesek. Itt a francia példákat lehetne megemlíteni, hogy milyen hosszú idő és milyen mérhetetlen mennyiségű tőke volt ahhoz szükséges, hogy az állami kézben lévő francia számítógépgyártás vagy a járműipar esetében reorganizációt hajtsanak végre, amelynek az eredményéről még most sem lehetünk meggyőződve, pedig elmondható, hogy Franciaországban sokkal régebb óta piaci körülmények között dolgoznak a bürokraták is és a hivatalok is.
Tehát én azt hiszem, hogy a reorganizációt nem szabadna csak olyan formában megengedni az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaságnak, hogy biztosítékunk legyen arra, hogy ezek a vagyonok, ezek a tőkék piaci döntések alapján piaci viszonyok között mozogjanak, ezért én javaslom, hogy az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaságnak ezt a jogosítványát vegye a Parlament el.
A negyedik kérdés a Vagyonkezelő Részvénytársaság és az Állami Vagyonügynökség által vállalt kötelezettségek, garanciák. Ehhez – érdekes módon – több képviselő is nyújtott be módosító indítványt. Én szeretném kiemelni Becker Pálnak az 5753-as számon benyújtott módosító indítványát, ami a következőképpen szól, nagyon fontos gondolatot fogalmaz meg: A részvénytársaság a költségvetést érintő döntéseit megelőzően köteles a pénzügyminiszter egyetértését megszerezni.
Miről is van szó, illetőleg mire utal ez a módosító indítvány?
Az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság hiteleket vehet fel. Az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság olyan döntéseket hozhat, amelyek az állami költségvetést, az állami költségvetés meghatározottságát, determinációját alapvetően érintik hosszú távon. Mégpedig nagyon jelentős nagyságrendben. Ez egyébként vonatkozik az Állami Vagyonügynökségre is. Ezek a döntések adott esetben hosszú időre, öt-tíz évre vállalhatnak költségvetési garanciát különböző privatizációs menetek vagy ügyek mellett, olyan igérvényeket tehetnek, amelyeknek közvetlen költségvetési kihatása van. Gondoljunk csak az eddig már megtörtént ilyen esetekre, az állami garanciákra. De elég, hogyha csak nem az állami garanciákra gondolunk, hanem az adómentességekre, ami végső soron szintén költségvetési determinációt jelent, hiszen adóbevételről mond le a részvénytársaság, vagy az ÁVÜ, vagyis a költségvetést fosztják meg a bevételektől hosszú távra, mert ilyen adókedvezmények már most történtek, öt-tízéves időtávra.
Ezek a döntések alapvetően érintik a költségvetés pozícióját és alapvetően érintik a felelősség kérdését.
A költségvetés pozícióját azt hiszem, nem kell elemezni, hogy miért, a felelősség kérdését pedig a következő miatt. Elvileg az államháztartás viteléről szóló törvény szabályozza azt, hogy a költségvetés átcsoportosításait, illetőleg módosításait kinek, milyen hatáskörben, milyen felhatalmazás mellett van módja megtenni. Amennyiben az ÁVRT vagy az ÁVÜ ezeket a garanciavállalásokat, kötelezettségvállalásokat vagy adómentességeket hosszú távra mindenfajta parlamenti vagy kormányjóváhagyás nélkül megteheti, azt hiszem, ez olyan helyzetet teremt a költségvetésben, amit a Parlamentnek nem szabad megengedni. Nem szabad megengedni azt, hogy ne tudjunk, illetőleg csak az év végén tudjunk, a következő évi költségvetés tervezésekor arról, hogy bizony mennyi, ilyen meg olyan adókedvezmények már kimentek, ígérvények történtek, garanciavállalások történtek adott esetben több milliárd forint értékben.
Ezért nagyon fontosnak tartom azt, hogy a Becker Pál által megfogalmazott garancia beépüljön a törvénybe. Hiszen Becker Pál nem azt mondja, hogy fosszuk meg ezektől az egyébként ésszerű jogosítványoktól a Vagyonügynökséget vagy az ÁVRT-t. Azt mondja, hogy a pénzügyminiszter jóváhagyását kell megszerezni az ilyen típusú döntésekhez. Teljesen világos, hogy miért mondja ezt. Nem lehet olyan helyzetbe hozni a köztársaság pénzügyminiszterét, hogy milliárdos költségvetési tételeket ne tudjon érdemben befolyásolni, ne tudjon dönteni, avagy adott esetben vétózni ilyen döntésekről.
Azt hiszem, hogy Becker Pál, aki a költségvetési bizottság alelnökeként nagyon számos és nagyon gazdag tapasztalatra tett szert a költségvetés vitájánál, teljesen jogos, hogy benyújtotta ezt a módosító indítványt, és kérem a Parlamentet, hogy ezt támogassa mindenképpen, nagyon-nagyon fontos garanciákról van szó.
Az ötödik pont: szóval, csak utalni szeretnék, ugyanis előttem szóló képviselőtársam – Pál képviselőtársam és Eörsi képviselőtársam – gazdagon és hosszan beszéltek a részvénytársasági formáról, éppen ezért csak fel szeretném vetni, illetőleg az alapgondolatait szeretném megerősíteni azoknak a módosító indítványaiknak, amelyeket ők benyújtottak ebben a tárgyban.
A Vagyonkezelő Részvénytársaság mint szervezeti forma, tehát mint részvénytársasági forma az én véleményem szerint a vagyonkezelő társaság funkcióival részben összeegyeztethetetlen.
Részben összeegyeztethetetlen azért, mert – az előbb is érintettem – a költségvetést alapvetően meghatározók a döntései. De elmondhatnám azt is, hogy a Vagyonkezelő Részvénytársaság vagyona, illetőleg gazdasági hatóköre oly mértékű, amely összevethető a költségvetés főösszegeivel vagy a költségvetés nagyságával.
(12.20)
Éppen ezért olyan gazdaságpolitikai tényről vagy olyan – idézőjelbe téve – "nagy falat"-ról van szó, amely fölött nem lehet csak úgy elsiklani, hogy ez olyan részvénytársasági formában működik, amely fölött a Parlamentnek rendkívül korlátozott befolyása van.
A másik, a részvénytársasági forma ellen ható érv az, hogy ez a részvénytársaság a magyar gazdasági jogrendbe rendkívül nehezen illeszthető be. Nem helyes az, azt hiszem, ha van egy szervezeti forma, amelynek a normatív szabályozása éppenhogy megszületett, az új magyar Parlament vagy a két éve működő magyar Parlament rendkívül jelentős vívmánya vagy eredménye – gondoljunk csak a csődtörvényre, gondoljunk a társasági törvények módosítására –, és végre-valahára kezd kialakulni egy gazdasági alkotmányosság. Na most, rögtön a Parlament vagy a Kormány hoz egy olyan szervezetet, ami a gazdaság körülbelül negyedét lefedi, a gazdaság, illetve az állami tulajdon jelentős részének a kezelésével van megbízva, és rögtön nem érvényesek rá azok a normatív szabályozások, amelyek egyébként a gazdasági társaságokra érvényesek. Azt hiszem, ez nem helyes eljárás, és jogdogmatikai szempontból kerülendő az ilyenfajta törvényalkotás.
Több mellékérvre, amiket elmondtak a képviselőtársak, most nem térnék ki. A fejtegetés lényege az, hogy nem értek egyet a részvénytársasági formával; a vagyonkezelő szervezetet – most nincs ennek neve, mert éppen a törvényjavaslat végig részvénytársaságról beszél – más formában tartom elfogadhatónak, már garanciákkal. Ezeket a módosító indítványokat, amelyek ezt a koncepciót fogalmazzák meg – ezek Eörsi Mátyás, Palotás János, Lotz Károly és Soós Károly Attila képviselőtársaim által benyújtott módosítványcsomagban vannak, illetőleg a Pál László képviselőtársam által benyújtott csomagban –, kérem, hogy ezeket támogassák.
Végül egy olyan problémára szeretnék kitérni, ami nem először vetődik fel különböző gazdasági témájú törvényjavaslatok esetében. Ez pedig a környezetvédelem és a gazdaság kapcsolata, kapcsolatrendszere. Gyurkó János, Kiss Róbert és Ráday Mihály több módosító indítványt nyújtottak be a törvényjavaslathoz, amelyek azt fogalmazzák meg, hogy a privatizáció során különböző, a környezetvédelem ügyével megbízott kormányhivatalok, például a környezetvédelmi tárca véleményét különböző határidőkre ki kell kérni azokban az esetekben, ahol vélelmezhető, hogy a privatizáció környezetvédelmi problémákat érint; illetve van egy másik, egy jóval szűkebb értelmezés, amely azt mondja, hogy minden esetben ki kell kérni a tárca véleményét. Ezzel, azt hiszem, egyet lehet érteni, hiszen tudjuk azt, hogy az állami vállalatok egy jelentős részének olyan környezetromboló tevékenysége volt, ami olyan súlyos problémákat vet föl a privatizáció során, mint például a TVK esetében az ammónia a földben, és még lehetne sorolni azokat az eseteket, amikor különböző méreganyagokat találtak olyan vállalatok területén, amelyeket már eladtak, és a környezetvédelmi károk helyreállítására hivatkozva a vállalatok új tulajdonosai különböző kedvezményeket vagy garanciákat kérnek. Tehát ezek miatt a jelenségek miatt ez elfogadható és érthető.
Azonban van itt egy probléma, amire szeretnék utalni, ami a gazdasági bizottság ülésén már felvetődött. Nevezetesen az, hogy a környezetvédelem és a gazdaság kapcsolatát nem lehet úgy rendezni megnyugtató módon – és főleg nem hatékonyan! –, hogy a mindig beérkező gazdasági törvényekhez a környezetvédelmi bizottság, illetve a környezetvédelem ügyéért felelősséget érző képviselők különböző módosító indítványokat próbálnak meg benyújtani, amelyek természetesen csak egyediek és időlegesek vagy átmenetiek lehetnek, pontosan azért, mert nincs átfogó koncepció, nincs átfogó szabályozás. Bár ezek a környezetvédelmi tárgyú indítványok nagyon fontos problémákat fogalmaznak meg, azt hiszem, hogy a környezetvédelem és a gazdaság kapcsolatát hosszú távon és megnyugtató módon csak úgy lehet rendezni, és jó lélekkel csak olyan módosító indítványokat lehet támogatni, amelyek arra utalnak, hogy a tárca a környezetvédelemről szóló átfogó törvényjavaslatot vagy koncepciót készítsen, terjesszen be a Parlament elé, és ezeket a már beterjesztett vagy elfogadott gazdasági törvényeket akkor hozzuk szinkronba azzal az átfogó környezetvédelmi törvénnyel, amelyet a tárcának egyébként úgy tudom, be kellett volna már terjesztenie vagy el kellett volna készítenie.
Röviden – illetve most már nem annyira röviden – ezeket szerettem volna elmondani a törvényjavaslatokkal kapcsolatban. Felhívom a képviselőtársak figyelmét, hogy három törvényjavaslatról van szó egyszerre, vagyis tulajdonképpen minden felhasznált időt igazából akkor lehet pontosan megítélni, ha hárommal elosztjuk a rendelkezésünkre álló időt, hiszen egyszerre tárgyaljuk a vagyonpolitikai törvényeket.
Zárógondolatként egy dolgot szeretnék felvetni. A vagyonpolitikai törvények megfogalmazzák azt, hogy a vagyonpolitikai irányelveket a Kormánynak be kell terjesztenie a Parlament elé, és minden költségvetési év végén a Parlament erről dönt. Ugyanakkor tudjuk azt, hogy vagyonpolitikai irányelvek most már körülbelül két éve úgy vannak érvényben, ahogy a Németh-kormány még annak idején háromhónapos ideiglenességgel beterjesztette a Parlament elé… (Tardos Márton: Már nincs!) …, illetőleg most már nincsenek érvényben. Ezért azt gondolom, hogy a vagyonpolitikai törvényeket és a vagyonpolitikai irányelveket értelmes dolog lenne egyszerre tárgyalni, illetve róluk egyszerre szavazni, hiszen a törvényben és a vagyonpolitikai irányelvekben olyan kölcsönös utalások vannak, különösen a térítés nélküli államivagyon-juttatásról, amelyek az együttes tárgyalás szükségességét igazolhatják. Ezért úgy gondolom, hogy a vagyonpolitikai törvényekről akkor kellene, illetve akkor lehet róluk jó lélekkel és korrekt döntést hozni, amikor a vagyonpolitikai irányelvekről is. Ezért aztán a csütörtöki általános vitában azt hiszem, hogy még számos képviselőtársam fog visszautalni ezekre a törvényekre.
Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
