ZSEBŐK LAJOS (MDF)
ZSEBŐK LAJOS (MDF)
ZSEBŐK LAJOS (MDF) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Egyben jelezném, hogy a környezetvédelmi bizottság álláspontját is tolmácsolom az elmondottakban.
Az előttünk fekvő határozati javaslat sokkal többről szól, mint ahogy azt első ránézésre gondolnánk. A határozati javaslat azt veti fel, hogy az önkormányzati törvény 8. §-ának (4) bekezdése alapján – mely szerint egy önkormányzat köteles gondoskodni az egészséges ivóvízzel való ellátásról – ez hogyan és mint hajható végre. Ugyanakkor többről van szó, sokkal, mert az önkormányzati törvény 112. §-a azt mondja ki, hogy a képviselő-testületek megbízatásának lejártáig az egészséges ivóvízellátásról minden településen kötelező gondoskodni, olyan áron is, hogy valamennyi településen meg kell építeni az ivóvízellátó rendszereket – ahol ezek még nincsenek meg –, vagy pedig más megoldással kell biztosítani az egészséges ivóvizet.
Hatvani Zoltán indítványának indoklásából az tűnik ki, hogy ő a fő problémát elsősorban a céltámogatási rendszer működésében, illetve a nem teljesen megfelelő működésében látja. Az én véleményem az, hogy a céltámogatási rendszer működését illetően valóban jogosak a kritikák, de önmagában ennek a megváltoztatása és megjavítása nem ad megoldást a kérdésre.
Ugyanakkor jelezném, hogy a határozati javaslat indoklásában írt elképzelés, hogy ezt a problémát hogyan lehetne feloldani, az egy lehetséges út, egy járható megoldás szerintem is. Az tehát, hogy egy igényrangsorolást képzel el, és az igényrangsorban egy vonalat, hogy most ennyire van pénz és többre nem, és ezek kapják meg. Ez járható, szerintem is, de kell jeleznem, hogy ez ellentmond ugyancsak az önkormányzati törvénynek, mert az önkormányzati törvény – ahogy most érvényes legalábbis – azt mondja ki, hogy a feltételeknek megfelelő önkormányzatok a céltámogatásra jogosultak. A baj tehát nagyobb, a probléma nagyobb, mint ahogy az első ránézésre gondolható.
Hogy ezt a problémakört jobban megismerhessük, hogy közelebb kerüljünk hozzá, három alapvető kérdésre kell választ kapnunk. Nem hiszem, hogy ezeket a válaszokat most kell megadni, hanem pontosan azt gondolom, hogy annak a programnak, az egészséges ivóvízellátás megvalósításáról szóló programnak kell ezeket a válaszokat megadni.
(18.10)
Ez a három kérdés úgy szól szerintem, hogy mit értünk egészséges ivóvízellátáson, a második kérdés, amire választ kell kapnunk, az, hogy meg lehet-e valósítani ezt a programot, finanszírozási oldalról elsősorban, és a harmadik kérdés pedig úgy szól, hogy meg szabad-e valósítani ezt a programot úgy, ahogy eredetileg leírtuk az önkormányzati törvényben, illetve elfogadtuk az önkormányzati törvényben.
Az első kérdés az egy olyan dolog, amire az önkormányzati törvény indoklása utalást ad, de igaziból nem dönthető el, hogy az egészséges ivóvízzel való ellátást hogyan értelmezzük, hogy mindenkihez oda kell vezetni vezetéken azt a vizet, vagy pedig bizonyos településnagyság fölött kell odavezetni, ahol még nincs meg ez a vízvezeték, vagy esetleg meglévő települések bizonyos részein, külterületi részein is meg kell építeni ezt a vízellátó rendszert. Vagy a másik oldalról, hogy semmit sem kell megépíteni, hanem mindenkinek, gyermeknek, felnőttnek tartályban, illetve zacskóban oda kell szállítani az ivóvizet, mert ez is egy megoldás.
Tehát a törvény nem bontotta ki pontosan, és nem fogalmazta meg, hogy mit ért azon, hogy egészséges ivóvizet kell biztosítaniuk az önkormányzatoknak. Ez az első kérdés, amit a programnak – úgymond – tisztáznia kell.
A második kérdés az az, hogy meg lehet-e valósítani ezt a programot, mint mondtam. Finanszírozási oldalról merül fel ez a kérdés, mert műszaki oldalról szinte mindent meg lehet valósítani, legfeljebb túl nagy a ráfordítás az eredményhez képest.
Itt pár számot kell ismernünk: ahhoz, hogy egy elképzelt szintig megvalósítsuk, tehát ahhoz, hogy a lakosság 91%-os ellátottsági szintjét nem 100%-ra, de olyan 97–98%-ra emeljük, ahhoz jó 30 milliárd forintra van szükség, csak új beruházásként.
De nemcsak azzal a probémával találkozunk szembe, hogy nincs víz, nincs egészséges víz – mert nincs semmilyen víz –, hanem azzal a problémával is szembetalálkozunk a gyakorlatban nagyon sokszor, hogy a meglévő ivóvíz egészségtelen. És ha egyszer a törvény úgy szól, hogy az egészséges ivóvízellátást kell biztosítani, akkor nyilvánvaló, hogy itt tisztítóművekről is szó van. Ez pedig újabb 20 milliárd forint.
Tehát magyarul a törvény – ahogy értelmez-hető – körülbelül csak vízellátási oldalról, 50 millárd forintba kerül. És ez egy olyan probléma, amit hogyha összevetek az eddigi elmúlt két év költségvetési forrásaival, akkor szinte áthidalhatatlan önmagában. Én most ezzel nem azt akarom mondani, hogy a települések egészséges ivóvízellátásának ellene vagyok, hanem azt akarom jelezni, hogy az eddigi gyakorlat nem arra utalt, hogy megoldható ez a gond.
Gondoljunk arra, hogy 1991-re a vízellátási művekre és a szennyvízelvezető és tisztító művekre céltámogatásként csak olyan 2,2 milliárd forintot szavazott meg az Országgyűlés. Az idei évre, tehát 1992-ben ez olyan 6–7 millárd forint. Ehhez a céltámogatási részhez az önkormányzati és az egyéb források hozzáadódnak, de akkor is látható, hogy az 50 milliárd forinttal szemben a jelen, ahol állunk, az még nagyon hátul van.
A harmadik kérdés számomra a legfontosabb, és ez a kérdés, amit a környezetvédelmi bizottság részletesebben kitárgyalt.
Mint mondottam, a lakosság 92%-a van pillanatnyilag vízzel ellátva, ugyanakkor a szennyvízelvezetés a lakosság 51%-ától került megoldásra. Itt én lakosszámokat hasonlítottam össze, ez nem mindig így történik, mert mennyiséget is és lakásokat is össze szoktak hasonlítani, és attól függően, hogy a szennyvíztisztításon mit értek, hogy a közműpótló berendezéseket is beleértem vagy sem, a kettő közötti különbség adja a közműollót, ami borzasztó nagy veszély, és Magyarországon borzasztó nagy gond, hadd mondjam ezt.
Szennyvízelvezetésnél – mint mondtam – az ellátott lakosság felétől vezetjük el a szennyvizet, de tudni kell azt – a gondolatnak a további folytatását –, hogy az elvezetett szennyvíz felét tisztítjuk csupán, és ennek a félnek, amit megtisztítottunk, felét se tisztítjuk biológiai fokozattal.
Tehát annak a tényleges megtisztított szennyvíznek, ami ma kijut a befogadókba és eljut a talajvízbe és a vízbázisokat szennyezi, annak csupán tízegynéhány százaléka az, ami érdemben és ténylegesen és teljes mértékben tisztított.
Ezt azért mondtam el, mert a probléma borzasztó nagy. Magyarországon el szoktuk mondani, hogy az ország jó helyzetben van, vizünk van és nincs semmi gond. Kérem szépen, ez nem igaz, ennek a fordítottja az igaz inkább, mert hogyha a megújuló ivóvízkészleteket vizsgálom, és én ezt egy kimutatásban tudom vizsgálni, amit nem én állítottam össze nyilván, hanem az ENSZ Természeti Erőforrások Intézetének egy †90-es adata, az azt mondja, hogy Magyarországon évente, egy főre a megújuló ivóvízkészlet 570 köbméter.
Hogyha ezt csak a környező országokkal hasonlítjuk össze, akkor megdöbbentő különbségeket észlelünk, mert ez Ausztriában 7510 köbméter/év/fő, Csehszlovákiában 1800 köbméter, Romániában pedig 1600 köbméter. Magyarország a megújuló ivóvízkészletek tekintetében Európában az utolsó helyen áll.
Hogyha nem a megújuló ivóvízkészleteket nézem, hanem a meglévő ivóvízkészleteket, itt elsősorban a felszín alatti vizekre gondolok természetesen, akkor azt kell látnunk, hogy ezek a felszín alatti vizek, amelyek hozzáférhetőek, olyan 8 millió köbméter napi kivételt tesznek elvileg lehetővé. Ezek a vízkészletek több mint felében terheltek. Tehát több mint felében kihasználjuk a meglévő vízkészleteinket, és ennek a meglévő vízkészletnek több mint kétharmad része geológiailag, földtanilag sérülékeny környezetben van.
Tehát nekünk vigyázni kell az ivóvízkészleteinkre, mert ezek a készletek kevesek és sérülékenyek.
És itt a mondandómnak a lényege, hogy az egészséges ivóvízellátás szétválaszthatatlan az ivóvízbázisok védelmétől. A probléma, a nagyobbik probléma az nem az – most már visszatérek a konkrét határozati javaslatra –, hogy ezekhez a vízellátó rendszerekhez nem épül meg közvetlenül a szennyvíztisztító kapacitás és a csatorna, hanem a probléma az az, hogy a finanszírozási forrásokat elsősorban vízellátásra fordítjuk. Ugyanakkor ezzel ellehetetlenítjük az ivóvízbázisok védelmét, és ezzel végső soron pontosan az ivóvízellátást lehetetlenítjük el középtávon és hosszútávon.
Tehát én azt mondom, hogy nagyon szerencsésnek és jónak tartom Hatvani Zoltán felvetését, támogatom, mint ahogy a környezetvédelmi bizottság is támogatja, de azt is mondom, hogy többről van szó. Valóban elemzés kell, valóban új program kell vagy egy elemző program kell, de lehet, hogy új stratégia kell.
Én a javaslatommal azt szeretném elérni, hogy az a program, amit Hatvani Zoltán képviselőtársam javasolt, elsősorban a megvalósíthatóságot és a megvalósítás hatásait foglalja magába. Tartalmazza a figyelembe vehető finanszírozási forrásokat, azok elosztási redszerét, és térjen ki környezetvédelmi szempontokra is. És én úgy képzelem el ezt a dolgot, hogy akkor, amikor ez a program elkészül – augusztus végére valamikor –, tehát szeptember folyamán, akkor vitassuk meg ezeket a felvetéseket, amelyek szerintem nagyon komoly felvetések. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
