SZABÓ LAJOS, DR. (FKgP)

Teljes szövegű keresés

SZABÓ LAJOS, DR. (FKgP)
SZABÓ LAJOS, DR. (FKgP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés!
Azt mondja a közmondás, hogy "Szénégetőnek tőkén a szeme" – ez vonatkozik a földtulajdonosokra is. Én egy komoly hibát találok a kárpótlási hivatal magatartásában: nem azt keresi, hogy valami sorrendiség felállításával kik azok, akiket azonnal előre kell hozni, és azután a többit esetleg hátrébb lehet sorolni, hanem az egész határidőt kívánja meghosszabbítani. Egyetlenegy dolog a fontos: derüljön ki, hogy ki az, aki ezen az őszön vetni akar a saját földjébe, és ennek a lehetőségét teremtse meg a kárpótlási hivatal még olyan áron is, hogy – urambocsá! – nem mennek el nyári szabadságra. Majd elmennek novemberben szabadságra. Láttunk már ilyet: magam évtizedeken keresztül így mentem szabadságra, mert nyáron volt a legtöbb munkám.
Köszöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem