ELNÖK (Dornbach Alajos)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Dornbach Alajos)
ELNÖK (Dornbach Alajos): S az Országgyűlés? Szavazzanak! (Megtörténik.) Az Országgyűlés 194 "igen" szavazattal, 1 ellenszavazat és 3 tartózkodás mellett a módosító… illetve az eredeti javaslatot elfogadta.
Következik a kiegészítő jelentés 62/A pontja. Bocsánat. Módosító javaslatot fogadtunk el, nem eredetit. Tévesen hivatkoztam rá.
Tehát következik a kiegészítő jelentés 62/A pontja, és a 63/A pont, amelyek alternatív megoldást tartalmaznak a 7. § (1) bekezdés módosítására. A kiegészítő jelentés 62/A pontjában lévő javaslat a (2) bekezdés módosítására és a (3) bekezdés módosítására is irányul. Katona Béla úr javaslata szerint az igazgatósági tagok közül négynek a megbízatása a Kormány működésének időtartamára szóljon, Pál László úr javaslata szerint a Vagyonkezelő Részvénytársaságot az igazgatóság irányítja, a megbízás időtartamára vonatkozó rendelkezés maradjon el.
Először Katona Béla úr javaslatáról határozunk a kiegészítő jelentés 62/A pontja szerint. Felhívom figyelmüket, hogy a javaslat elfogadása kizárja a kiegészítő jelentés 65/A pontjában, és a jelentés 64., 65. pontjában foglalt indítványok elfogadását. A bizottságok nem támogatják. Államtitkár úr?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem