GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ) előterjesztő:

Teljes szövegű keresés

GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ) előterjesztő:
GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ) előterjesztő: Köszönöm, Elnök Úr. A bizottság előadójaként szeretném azt elmondani, hogy a bizottság a 6389-es számon benyújtott, Zsiros Géza, Lakos László és Szabó Lajos által előterjesztett módosító javaslatot bár szövegszerűen nem, de tartalmában tárgyalta a bizottsági ülésen, ezért a bizottsági ülés újbóli összehívására nincsen szükség, nem támogattuk ezt a módosító javaslatot.
Az együttes jelentés 1. pontja tartalmazza a Kánya Gábor és Illéssy István képviselők által benyújtott módosító javaslatokat. Az összefoglaló jelentés 2. pontja pedig az alkotmányügyi bizottság módosítójavaslat-csomagját. A gazdasági bizottság az alkotmányügyi bizottság által benyújtott módosító javaslatokat támogatja. Azért támogatja ezeket a módosító javaslatokat, mert maga is benyújtotta volna ezeket, de nem tehette meg, mert mint előterjesztő a saját törvényjavaslatához nem fűzhetett módosító javaslatot. Ezért az alkotmányügyi bizottság nyújtotta ezt be, amit mi támogatunk, és kérjük a tisztelt Házat, hogy ezt megszavazni szíveskedjék.
Köszönöm. (Taps.)
(16.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem