RAFFAY ERNŐ, DR. honvédelmi minisztériumi államtitkár:

Teljes szövegű keresés

RAFFAY ERNŐ, DR. honvédelmi minisztériumi államtitkár:
RAFFAY ERNŐ, DR. honvédelmi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Tisztelt Képviselő Úr! A hátam mögött egy szabaddemokrata képviselő asszony azt mondja, hogy: na, jön a szöveg. Kérem hallgassák meg és a szavazáskor döntsék el, hogy mi jött.
A Vitézi Rend, tisztelt Képviselőház, a Lovagrendek Nemzetközi Szövetségének tagja. Mint ilyen, alapvetően szociális, humanitárius tevékenységet folytat. A Vitézi Rend magyarországi tagozatát a Fővárosi Bíróság 6/Pk./68060/01-es számú végzésével 1992. február 3-án törvényes társadalmi szervezetként nyilvántartásba vette az 1989. évi II. törvény 15. §-ának (1) bekezdése alapján. Alapszabálya egyebek között célként tűzi ki – idézem – "a magyar nemzethez, a magyar hazához való hűség, a nemzeti érzés, a magyarságtudat, az erkölcsös életszemlélet, az európai szellem erősítése mellett – folytatom az idézetet – emberbaráti intézmények, segélyszervezetek támogatásának, működésének elősegítését is". Eddig az idézet.
Mint ismeretes önök előtt, a második világháború végét megelőzően vitézi címet nyerhettek azok a magyar katonák, akik harctéren szerzett érdemeikkel a haza védelmében kitüntették magukat.
Az 1947. évi IV. törvény – idézem – "egyes rangok és címek megszüntetéséről" úgy rendelkezett, hogy – idézem – "a vitéz cím használata tilos". Eddig az idézet. A Vitézi Széket már az 529/1945-ös számú miniszterelnöki rendelet feloszlatta, azonban a vitézi cím használata ezt követően is gyakran előfordult, ezért látta szükségesnek a törvényhozó 1947-ben egyéb főnemesi, nemesi és hivataljelző címekkel együtt e gyakorlatot tilalmazni. A miniszteri indokláskor rámutat arra, hogy a közönséges büntetőtörvények Kbtk. 45. §-a helyébe lépő 1930/3. törvénycikk 83. §-án túlmenő szankciót nem kíván megállapítani, mivel – idézem az akkori törvény indoklásából –"a múlt rendszerek alatt mesterségesen továbbfejlesztett cím- és rangkórság megszűnése elsősorban a demokratikus szellemben megújhodott társadalomtól várható". Tessék eldönteni, hogy ez a mondat mennyire aktuális napjainkban.
(15.20)
Tisztelt Képviselőház! Hatályos jogunk szerint az egyes szabálysértésekről szóló 17/1968/IV. hó 14. számú kormányrendelet 29. §-a jogosulatlan címhasználat miatt egyezer forintig terjedő pénzbírsággal fenyegeti azt – idézem – "aki őt meg nem illető címet, rendfokozatot használ, illetőleg kitüntetést vagy egyenruhát visel, úgyszintén aki magát hivatalos személynek adja ki". Idézet vége.
E tényállás láthatóan a jogellenes magatartások tágabb körét fogja át, mint az 1947. évi IV. törvényben foglalt tilalom.
Az is nyilvánvaló, hogy a szabálysértési tényállást nem valósítja meg ezek szerint az, aki a vitézi címet nem magára nézve használja.
Az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviseletről szóló 2/1982/VIII. hó 14-i, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala vezetője által kiadott államtitkári rendelkezés 48. §-ának (1) bekezdése kimondja, idézem: "A név anyakönyvezésekor, valamint az anyakönyvi kivonat kiállításakor a dr. megjelölés kivételével címek, rangok és az 1947/IV. törvény szabályaival ellentétes más adatok bejegyzését az anyakönyvvezetőnek meg kell tagadnia." Eddig az idézet.
Megállapíthatjuk tehát, az igen tisztelt képviselő úr kérdésére válaszolva, hogy a belügyminiszter jogszabály-előkészítő felelőssége keretében igenis gondoskodott a törvényi tilalom érvényesítéséről mind az anyakönyvi igazgatás területén, mind a jogsértő cselekmények társadalomra veszélyességének megfelelő szabálysértési büntethetőségről.
Megjegyzem – tisztelt Képviselőház –, hogy a társadalmi szervezet belső kiadványa, amelyet távol áll tőlem, hogy a Parlament magas színe előtt népszerűsítsek, a Vitézi Tájékoztató egyértelműen informálja a tagokat arról – idézem tehát a Vitézi Tájékoztatót –: "A Vitézi Rend bárminemű működése sem jelentheti azt, hogy a cím a hivatalos érintkezések során használható lenne." Eddig az idézet a Vitézi Tájékoztatóból.
Fogalmilag kizárt, és ezért nem is jelentheti a törvény megsértését tehát, ha a hajdani vitézi vagy egyéb címet birtokoló történelmi személyiség nevének nyilvános említése e címmel együtt történik. Nagyon sok példát mondhatnék történészi munkásságomból is. De itt csak egyet kivánok mondani: gróf Széchenyi István. Tessék szíves megnézni a hatályos történelemtankönyveket, szerepel, és lehet interpellálni azok ügyében.
Tisztelt Képviselőház! A Bicskén megtartott ünnepségről – ez volt a képviselő úr másik kérdése –, amelyről a Magyar Hírlap – zárójelben mondom, a hír szent, a vélemény szabad –, a Magyar Nemzet és a Pest Megyei Hírlap mellett többek között a Magyar Honvéd is tudósított, mégpedig a sajtóról szóló 1986. évi II. törvény 2. §-ának (1) bekezdésében meghatározott feladata szerint.
Egyértelműen következik a fent kifejtettekből, hogy hatályos jogunkat nem sérti a vitézi cím mások vonatkozásában történő használata.
Biztosíthatom tehát önöket arról, hogy az Alkotmányban rögzített sajtószabadság keretei között a Magyar Honvéd című lap szerkesztői felelősséggel és szabadon dolgozhatnak. Sem én, akihez a lap irányítása és felügyelete miniszteri írásos paranccsal tartozik, sem más nem sértheti meg, és nem is fogja megsérteni a sajtószabadságot. (Az elnök csenget.)
Köszönöm, elnök úr. Utolsó két mondat.
A Honvédelmi Minisztériumnak kötelessége széles körű kapcsolatokat kiépíteni és ápolni mindazon alkotmányosan működő, bejegyzett társadalmi szervezetekkel, amelyek zászlajukra tűzik a haza védelmének ügyét. Ezért vettek részt a Honvédelmi Minisztérium képviselői a Vitézi Rend magyarországi tagozatának rendezvényén, és biztosíthatom a képviselő urat arról, hogy korántsem kizárt az, hogy ez a jövőben is elő fog fordulni, csakúgy, mint más, törvényesen működő társadalmi szervezet esetében.
Tisztelt Képviselőház! Kérem válaszom elfogadását. Elnézésüket. (Helyeslés, taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem