TÖLGYESSY PÉTER, DR. (SZDSZ)
TÖLGYESSY PÉTER, DR. (SZDSZ)
TÖLGYESSY PÉTER, DR. (SZDSZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A miniszterelnök úr azt mondta az előbb: semmi sem igazolja ennek a törvénynek az előterjesztését, nincsen igazán megokolva ez a törvény a köztársasági elnök úr részéről.
Én azt hiszem, hogy a törvény jól megokolt, és lehetőséget ad arra, hogy a médiavitában levő állóháborún túllépjünk.
Ahhoz, hogy igazolni tudjam ezt az állításomat, vissza kell menni nem is nagyon a régmúltba, de a '90-es év nyarához. A kinevezési törvény előtt érvényes jogszabályok kormányzati televízióként írták le a Magyar Televíziót, illetőleg a Magyar Rádiót. A miniszterelnök, illetőleg a Kormány bármit megtehetett a tv-rádióval kapcsolatban, és élt is a korábbi Kormány ezekkel a jogokkal. A Németh-kormány egy kemény pártpolitikai kuratóriumnak vetette alá a Magyar Televízió működését. Ebben a kuratóriumban annak idején a Magyar Demokrata Fórum is részt vett. Valószínűleg ezt is alkotmányellenesnek minősítette volna az Alkotmánybíróság, hiszen már hatályban volt a Köztársaság új Alkotmánya.
Ezt az állapotot akartuk együttes akarattal megszüntetni ebben a Házban, és ennek tudható be az a többség, amit ez a jogszabály megkapott. Hiszen ez a jogszabály egy konszenzuskényszert ír elő, és ebben akkor itt ebben a Házban teljes volt az egyetértés.
A parlamenti vitában Haraszti Miklós volt az előterjesztő, s az első hozzászóló a kormánytöbbség részéről Kulin Ferenc volt, aki rögtön leszögezte, hogy az alapkérdésekben a bizottság többségi véleménye és Haraszti Miklós előterjesztése között nincsen különbség. S ezután előadta Kulin Ferenc a következőket: a pártatlan tájékoztatás gyakorlatát nem pusztán egy bizottság felállításával véljük elérhetőnek, megvalósíthatónak, hanem egy olyan elnök kinevezésével is, aki élvezi a parlamenti pártok bizalmát, a Kormány bizalmát, az ellenzék bizalmát. Mi ez, ha nem a konszenzuselvnek a legteljesebb elismerése? Tehát olyan elnök kell Kulin Ferenc '90 nyarán megfogalmazott véleménye szerint, aki egyszerre élvezi a Kormány és az ellenzék bizalmát. De ugyanígy fogalmaz – már idézett módon – a miniszterelnök úr, először egy tv-nyilatkozatban, ahol egy korrekt megállapodás létrehozatalát tartja kívánatosnak, amelynek a garanciája maga Göncz Árpád, a köztársaság elnöke. Ugyanezt erősíti meg az előterjesztésekor a miniszterelnök úr – más idézte már ezt a szöveget –, és végül a jogszabály indoklása ugyenezen a vonalon azt mondja, hogy azért született ez a jogszabály, hogy ne a Kormány hatáskörébe kerüljenek ezek a jogosítványok, és így biztosítható a két intézmény pártatlansága.
Ha önökben mégis kétség lenne, hogy ez a jogszabály a konszenzus elvén született, és a parlamenti pártok együttműködését rögzíti törvényben, akkor érdemes elővennünk újabban a médiaügyekben a legnagyobb dramaturg tanulmányát, Csurka István dolgozatát, amely a 12. oldalon világosan rögzíti, hogy a nagy tájékoztatási intézmények élére történő egyetértéses kinevezési mód rögzült ebben a jogszabályban. Az egyetértéses kinevezési mód rögzült ebben a jogszabályban – mondja Csurka István, akinek igazán el kéne fogadni már a véleményét, nemcsak ebben az ügyben. (Derültség.)
Tehát azt hiszem, hogy teljesen egyértelmű, hogy '90 nyarán egyforma volt az értelmezése ennek a jogszabálynak, és valamennyien, akik itt ültek ebben a Házban, úgy vélték, hogy tv-, rádióvezetővé azok nevezhetők ki, akik bírják a parlamenti erők konszenzusát. Ekkor következhet be a köztársasági elnök kinevezése, és ezt garantálja ez a jogszabály.
Azt hiszem, további idézetekre nincsen szükség.
Ebben történt gyökeres változás. Ezt az értelmezést próbálja elvitatni a kormánytöbbség. Akkor még megtörténhetett ezen az elven a kinevezés, Csurka István is támogatta a mai vezetőket, ma pedig elvitatja ezt.
Ez a helyzet, amikor a köztársasági elnöknek szerintem kísérletet kell tennie arra, hogy az az egyetértés, amit ezek a jogszabályok, illetőleg ezek a nyilatkozatok rögzítenek, valamilyen intézményes formát kapjon.
(11.50)
Hiszen ez a kinevezési törvény annyiban valóban hibás, hogy nincs világosan leírva, hogy ennek az egyetértésnek, ennek a konszenzusnak milyen intézményes formában kell megjelennie. A köztársasági elnök úr erre tesz javaslatot, hogy meglegyen valamilyen intézményes forma arra, ami alapján ő jó lelkiismerettel utána megadhatja a kinevezést, ami alkotmányos joga.
Látható, hogy a köztársasági elnök úr nem kötelezi el magát egyetlenegy megoldás mellett, ő több alternatívát is felkínál, és lehet ezeket az alternatívákat tovább szaporítani. A dolog lényege az, hogy találjunk olyan megoldást, ami megfelel Kulin Ferenc eredeti javaslatának, amely megoldás alapján bizonyítható, hogy a Kormány és az ellenzék egyetért az illetékes személyekben.
Ezzel a szemmel kell nézni szerintem Göncz Árpád javaslatát, azzal a szemmel, hogy próbáljuk együtt megtalálni azt a megoldást, hogy hogyan tudjuk ezt a konszenzust demonstrálni.
Valamennyi megoldás kivételes jellegű, de hát kivételes a helyzet is, hogyha ez a konszenzusértelmezés megvolna, akkor nem volna szükség ezekre az intézményekre. Az első megoldás egy parlamenti bizottság hatókörébe akarja adni az egyetértés felmutatását.
Erre mondja Salamon László, bizottsági elnök úr, hogy a magyar közjog nem ismer olyan lehetőségeket, amikor parlamenti bizottság ügydöntő határozatokat hoz. Ez nem áll.
Ott van a kivételes eljárás, ahol ügydöntő határozatot hoz, hogyha egy képviselő módosító indítványát a kivételes eljárásban nem fogadja el a parlamenti bizottság, az már nem válik plenáris szavazás témájává.
Tehát lehet találni olyan pontokat, ahol döntésszerű jogköre van a parlamenti bizottságoknak. Lehet, hogy ez nem tökéletes megoldás, amit a köztársasági elnök úr javasol, nem is eredeti megoldás, ennek a dolognak a kitalálója maga a miniszterelnök úr, nézzük meg a második megoldást.
A második megoldás egy testületes, kuratóriumos javaslat, ez sem eredeti javaslat. Ezt is a Kormány találta ki, a Kormány médiatörvény-tervezetében, amely ki tudja, milyen szám alatt benyújtásra került, egy hasonló kuratóriumos eljárás van beterjesztve, ahol rengeteg hatáskört kap ez a kuratórium. Lehet erre mondani, hogy ez hasonlít egy ósdi berendezkedéshez, de tény, hogy a Kormány terjesztette be 5575-ös számon, és ezt Salamon László általános vitára alkalmasnak találta … (Dr. Antall József: Ez nem kinevezés!) …, talán nem volt ott a bizottság ülésén.
Elhangzik a miniszterelnök úr szájából, hogy nem kinevezésre hozza ezt, de ettől függetlenül rendkívül fontos ügydöntő döntéseket hozna ez a bizottság. A felsorolásuk "m" betűig tart, tehát a magyar ábécének majd a felét felhasználja a Kormány előterjesztése abban, hogy milyen sok ügydöntő hatáskört kíván biztosítani eme bizottság kezében.
Tehát én azt mondanám, hogy lehet vitatni ezeket a javaslatokat, és vitassák is tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, de a dolog lényege, hogy értsünk egy dologban egyet: meg kell találni azt a formát, hogy hogyan lehet felmutatni azt a konszenzust, ami alapján megnyugtató döntést hozhat a köztársasági elnök úr.
Itt jutok el a második témakörhöz, amiről beszélnem kell, és ebben a vitában valóban előjött az, hogy nincs köztünk konszenzus. Kónya Imre többször mondja, hogy nincs konszenzus, valóban ez a helyzet.
Kiderült ebben a vitában is, más vitákban is, hogy egészen másként képzeljük el a közszolgálati médiumok hatáskörét, egészen másként gondolkodunk egyáltalán a magyar nyilvánosság működéséről.
Én úgy látom, hogy a kormánytöbbség politikusai visszatérnek egy korábbi időszak nyilvánosságelképzeléséhez. Én nem merném azt állítani, hogy ez az egykori kollektív agitátor időszaka volna, tehát a pártállami gyakorlat, bár egy pártállami jogszabály felhasználásával történik, egy tudottan alkotmányellenes jogszabály felhasználásával történik ez a visszatérés. Én inkább egy régebbi időbe térnék vissza, egy régebbi tekintélyelvű időszakra, amikor az volt a vélemény, hogy a nyilvánosságnak az a dolga, hogy a felsőbbség akaratát közvetítse az alattvalók felé, a döntéseket népszerűsítse, magyarázza meg, amit aztán majd az alattvalók követni fognak.
Valami ilyesmit mondott el Kónya Imre, hogy a Televízió nem tölti be ezt a feladatot, mert nem tájékoztat, nem magyarázza meg kellően az állampolgároknak, ebben a helyzetben az alattvalóknak a teendőket. Ez egy korábbi, nem is mondanám, hogy XIX. századi, inkább XVII., XVIII. századi nyilvánosságfogalom. Magyarországon 1848 előtt gondolkodtak így a nyilvánosságról.
Mi egy másik nyilvánosságfogalom talaján állunk, és ebben valóban igencsak különbözünk. Szerintünk a nyilvánosságnak és így a Magyar Televíziónak is a legfontosabb feladata az, hogy a kritika fóruma legyen, ahol nyilvánosan megjelenhessenek vélemények, egymásnak feszüljenek, és ezekből kialakuljon valamiféle vélemény a közjóról. Ezen a talajon vagyunk, és ehhez egy független Televízióra és egy független Rádióra van szükség, amely nem a Kormánynak az intézménye … (Zaj. – Közbeszólás a kormánypártok soraiból: De nem is az ellenzéké!) …, nem is az ellenzéknek az intézménye … (Taps a jobb oldalon.) …, hanem független intézmény. Köszönöm, hogy újra megtapsoltak, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim! Emlékszem rá, amikor utaltam arra, hogy Csengey Dénes vezényletével annak idején, '89 tavaszán, március 15-én, amikor a Televíziót – ha úgy tetszik – lefoglalta a magyar közvélemény, akkor sem a Kormánynak… (Dénes János: Azóta se sikerült! – Zaj. – Dr. Horváth Tivadar: És most kié?) …, hanem a nemzetnek foglalta el ezeket az intézményeket.
Én azt hiszem, hogy úgy tudjuk a nemzetnek megőrizni ezeket az intézményeket, ha visszatérünk ahhoz a gyakorlathoz, amelyet '90 nyarán egyöntetűen tudtunk követni. Ha visszatérnek önök ahhoz a nyilvánosságfogalomhoz, amelyet '90 nyarán egyöntetűen tudtunk követni, és visszatérnek ahhoz a jogszabály-értelmezéshez, amelyeket '90 nyarán egyöntetűen követni tudunk. Hiszen számtalan dokumentumát tudom hozni, hogy az egyetértésen való jogszabály-értelmezés volt akkor a közös jogalkotói akaratunk, és így jelent meg az a nagyon nagy többség.
Én azt hiszem, hogy a Köztársaság elnöke ezt védte, és így vitathatatlanok a döntései. Kónya Imre téved, hogy az ellenzéki képviselők nagy részében bizonytalanság volna, és ne állnának ki a köztársasági elnök döntése mellett. Én a leghatározottabban szeretném leszögezni, hogy a köztársasági elnök úr a kötelességét teljesítette, amikor megtagadta ezeket a kinevezéseket. Nem tehetett mást… (Zaj a jobb oldalon.) …, számára ugyanis az Alkotmány előírja, hogyha veszélyezteti a demokratikus intézményrendszert valamilyen… (Felzúdulás a kormánypártok soraiban.) … döntés, akkor neki fel kell lépnie, és ezen klauzula alapján a kötelességét teljesítette. (Taps a bal oldalon.)
És még egy közjogi fejtegetést engedjenek meg nekem, erre a miniszterelnök úr előadása késztet, nevezetesen: hogy mi is a magyar közjog rendszerében a köztársasági elnök?
Én azt hiszem, hogy egy régi jogfejlődési folyamatot állítottunk helyre '89 nyarán, és ebben a miniszterelnök úrnak is igen jelentős része volt.
Magyarországon az államfő intézménye sosem volt egy gyenge marionettfigura. Az államfő intézménye a magyar közjogban mindig államhatalmi tényező volt. A '48-as törvények így rögzítették az államfő intézményét, így szólt a kormányzói jogállásról szóló két törvény, és az 1946. évi I. törvény is ezen a talajon áll.
A köztársasági elnök a végrehajtó hatalom részeként jeles, jelentős hatalmi jogköröket kapott ezen törvények alapján. A jogfejlődés folytonosságáról a '46. évi I. törvény indoklása egy kiváló jogász megfogalmazásában világos tartalmakat ad a köztársasági elnök jogállásának.
Mi ezt az irányt fogadtuk el 1989-ben együttes akarattal, és így létrehoztunk egy olyan köztársasági elnöki intézményt, amely széles jogosítványokkal rendelkező intézményként került felállításra, ahol a köztársasági elnöknek jelentős jogosítványai vannak.
Ki kell mondanom, hogy az akkori véleményemnél egy kicsit szélesebb jogosítványokat is kapott a köztársasági elnök, én egy szűkebb megfogalmazást támogattam abban az időben, és éppen a miniszterelnök úr volt, aki a köztársasági elnöki jogosítványok kiszélesítése mellett érvelt.
Megszületett az Alkotmány 1989 őszén, és ez egy olyan köztársasági elnököt hozott létre, amely teljesen egyértelműen rendelkezik azokkal a jogosítványokkal, hogy kinevezési ügyekben önálló hatásköre legyen. Ezt megállapította az Alkotmánybíróság döntése is.
Az Alkotmánybíróság döntése természetesen az általános kinevezési jogkörre vonatkozik, és nem azokra a törvényekre, amelyeket külön törvény ad a köztársasági elnöknek. Teljesen egyértelmű, hogy közjogilag igen jelentős különbség van, mondjuk, egy miniszter kinevezése esetén és egy önálló, független intézmény élére történő kinevezés esetén.
(12.00)
Az Alkotmány is egyértelműen fogalmaz ebben, azt mondja, hogy a köztársasági elnök dönt más jogszabállyal a hatáskörébe utalt ügyekben. A dönt szót aligha lehet úgy értelmezni, hogy nem dönt, nevezetesen nincsenek jogosítványai. Az Alkotmánybíróság ennek megfelelően döntött, és azt mondta, hogyha veszélyezteti valamiféle fejlemény a demokratikus alaprendet, akkor a köztársasági elnök úr jogosítvánnyal rendelkezik, nevezetesen megtagadhat kinevezést, felmentést. Ezzel a jogosítványával élt – még egyszer mondom – a köztársasági elnök úr.
Ugyanez az alkotmánybírósági ítélet állapította meg azt, hogyha zavarok vannak a magyar közjog rendszerében, ezt a köztársasági elnök úr úgy is enyhítheti, ha jogszabályt kezdeményez. Ez az alapja ennek a mostani kezdeményezésnek. Én azt hiszem, hogy érdemes volna komolyan megfontolni ezt a javaslatot, mert valóban közelebb léphetnének a problémák feloldása felé. Ha vissza tudnának önök térni a konszenzus elvéhez, amelyet '90-ben messzemenően képviseltek, akkor megtalálnánk itt a megoldást, vagy a köztársasági elnök úr A- vagy B-verziójával, vagy javasoljanak jobb C-, D- és egyéb verziókat. Meg fogjuk vitatni, és megnyugtató döntést fogunk majd erről hozni kétharmados többséggel.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a bal oldalon.)
