ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Nem támogatja. Az Országgyűlés? Most kérem szavazatukat! (Szavazás. – A FIDESZ-es képviselők felemelik a kezüket.) Köszönöm.
Boros László kivételével – megkérdezem azokat, akik a kezüket fölemelték, hogy – tréfából emelték föl, vagy nem működik a gépük? (FIDESZ-esek: Működik… – Közbeszólások: Még gyerekek!) Köszönöm szépen. Akkor túl vagyunk a tréfán is. (Derültség.)
Az Országgyűlés 157 szavazattal, 76 ellenében, 14 tartózkodás mellett a módosítást elutasította.
Most a X. fejezet, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma egyes kiadásai előirányzataihoz benyújtott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés. A 140. és 141. pontban előterjesztett módosítványok nem kapták meg a szükséges támogatást.
Most a XI. fejezet, a Népjóléti Minisztérium egyes előirányzataihoz benyújtott módosító javaslatokról határozunk. (Az elnök a főtitkárral egyeztet.) Elnézést kérek, visszalépek, félrehallott javaslatok nyomán. Tehát visszalépünk a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumához, s megkérdezem, hogy korábbi, elutasított módosítás nyomán a X. fejezet 5. cím 1. előirányzat-csoport eredeti szövegét elfogadja-e az Országgyűlés? Most kérem állásfoglalásukat! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés 167 igen szavazattal, 67 ellenében, 7 tartózkodás mellett az eredeti szöveget elfogadta.
Most térünk tehát rá a XI. fejezetre, a Népjóléti Minisztérium előirányzataihoz benyújtott módosító javaslatokra.
A 142., 143. és 150. pontban Csehák Judit több előirányzati pont módosítását javasolja. Együttes lényegük: a minisztérium működési kiadásainak, illetve a teljesítményfinanszírozás normatív fedezetére biztosított előirányzatok terhére a társadalombiztosítás profiltisztítása keretében a segély jellegű kiadásokból átvállalt tételekre biztosítson 100 millió forintot az Országgyűlés. A miniszter úr egyetért-e?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem