KAPITÁNY FERENC (FKgP)
KAPITÁNY FERENC (FKgP)
KAPITÁNY FERENC (FKgP) Köszönöm a szót. Valóban a szociális igazgatásról és a szociális ellátásról szóló törvényjavaslatról szeretném kifejteni frakciónk álláspontját.
Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a törvényjavaslat tartalmához nehéz érzelemmentesen viszonyulni, mert az előre beharangozott igényeknek, követelményeknek, a várakozásoknak csak részben felel meg. Szükségtelen lenne a mai ismert körülmények között azt kifogásolni a törvénytervezettel kapcsolatban, hogy nem foltozza be a szociális hálót, hogy a gazdasági átalakulás veszteseinek, a munka világából kiszorultaknak, a szociális és egyéb okok miatt nehéz helyzetben lévőknek nem nyújt teljes megélhetési biztonságot. Ez megközelítés kérdése, és megítélésében mindenki a saját helyzetéből indul ki. Anyagi helyzete, vérmérséklete és politikai hovatartozása egyaránt befolyásolja. Be kell látnunk, hogy a gazdaság teljesítőképessége csak ilyen szociális törvény előterjesztését teszi lehetővé. Erre vonatkozólag Szabó Lajos frakciótársam a társadalombiztosítás költségvetési vitájában már ízelítőt adott.
Mégis a javaslat pozitívuma, hogy ezzel törvényi szinten indul meg a szociális ellátás reformja. Óriási, garanciális jelentőségű ez a rászorultak számára. Továbbá egységes elvek alapján rendezi a különböző ellátásokhoz való hozzájutás feltételeit, valamint a finanszírozás kérdésében és más szempontból az egységesítő tendenciákat következetesen véghez viszi és helyreteszi. Nagy elvi jelentőséget lehet és kell annak is tulajdonítani, hogy a törvény a szükséghelyzetek kialakulásának okai között a munkahely vagy az egészség elvesztésén túlmenően az elemi kár miatt bekövetkezett rendkívüli élethelyzetbe kerültek anyagi megsegítésére is lehetőséget teremt.
Ugyanakkor visszahelyezi a szociális ellátások megállapításának és nyújtásának súlypontját a lakóhelyi közösségek szintjére. Oda, ahol a legtöbb ismerete van mindenkinek, elsősorban a helyi képviselőknek az igénybe vevők rászorultságáról, azok megítéléséről. Ez tulajdonképpen visszatérést is jelent bizonyos szempontból az 1945 előtti szabályozásokhoz, amikor a lakóhelyi közösségeknek kétévi helybenlakás után kötelessége volt az ott lakó, szociálisan rászoruló tagjaikon segíteni. Ez a feladat, ha úgy tetszik, ma is kötelezettség.
A rászorulót az állam normatív és céltámogatásaival, saját erőforrásaik fokozottabb igénybevételével segíthetik. Ezek nehézségeiről, amelyek nemcsak pénzügyi tekintetben jelentkeznek, a továbbiakban még szólok. A törvény helyesen a szükséghelyzetbe került rászorult személyek megsegítésénél hangsúlyt helyez az egyén önmagáért és családjáért viselt felelősségére. Így minden másodlagos, kisegítő, a háttérben a segítségre, a vállalkozásra állandóan készenlétben álló szerepet ad az önkormányzatoknak és az állami szerveknek. Sajnálatos, hogy az ismert okok miatt a munkahelyi és a munkahelyeken szerveződött közösségek szerepe elenyészővé vált. A szociális feszültségek levezetésében a korábbi szerepüket elvesztették, helyettük újak még nem jöttek létre. Utat kell engedni az önszerveződésre.
Pozitívnak kell azt is értékelni, még ha erősen vitatható is az összegszerűség, hogy a rászorultak feltételeinek megítélése, illetve az ellátások mértékére megfelelő iránymutatást ad a törvényjavaslat, de teljes szabadságot is biztosít az önkormányzatok képviselő-testületeinek, hogy a helyi viszonyok között differenciáltan, kinek mennyit adnak a helyi közösség pénzéből.
Az előterjesztett törvényjavaslattal, illetve a végrehajtásával kapcsolatban felvethető aggályok közül is néhányat felvetni kívánok. Az előterjesztett törvényjavaslat új szemlélete, rendezettsége miatt még szembetűnőbb az a jogszabályi dzsungel, káosz, ami a szociális juttatások körébe tartozó ellátások megállapításával, folyósításával foglalkozik. Ezt sürgősen, a végrehajtást segítő módon össze kell foglalni és ki kell adni, mert bár formai dolognak tűnik, a feladatellátást ellehetetleníti. Lehetetlen ma már áttekinteni, kinek mi jár, mi adható és erre mely szerv jogosult, illetve köteles. Vagyis egységes, az ebben a témában mindent átölelő jogszabálygyűjteményre van szükség.
A törvényjavaslatban szereplő feladatok ellátása az anyagi, pénzügyi fedezet bizonytalanságán túl igazgatási szempontból is erősen aggályos. Hol vannak – főleg kis településeken, falvakban – azok az új szemléletű, új típusú munkára képes szakemberek, akik ezeknek meg tudnak felelni?
Melyik minisztérium képes a több mint háromezer önkormányzat e tekintetben foglalkoztatott alkalmazottai szakmai felkészítésére, segítésére, ellenőrzésére? Hiányzik a középszint a szociálpolitikában is. Itt most nem a megyék pénzelosztó, rossz emlékű szerepének visszaállításáról van szó, hanem a szakmai garanciákat nem lehet látni a törvényi előírások végrehajtásánál.
Például a képviselő-testület döntése ellen fellebbezésnek helye nincs, panasszal nem élhet az igénylő, így teljes mértékben kiszolgáltatottá válik. A képviselő-testület működése a maga mechanizmusánál fogva a gyors, azonnali beavatkozást igénylő ügyeknél indokolatlanul hátráltatja a segítségadást. Általában és összességében nem tartjuk szerencsésnek a képviselőtestület és az önkormányzat jegyzője közötti hatásköri megosztást szociális ügyekben.
Néhány konkrét, az előírással kapcsolatos észrevétel. A törvényjavaslat 27. §-ában a gyermeknevelési támogatásjuttatás feltételeit szabályozza. Szerencsétlen és a gyakorlati élet problémáitól távol levő ismeretek alapján történő szabálynak tartjuk azt, hogy a jogosultság egyik feltétele a legfiatalabb gyermek születését megelőzően szerzett 270 napi biztosítási idő. Ha szociális ellátás, akkor ne keverjünk ide előzetes biztosítási időt. Egyébként is a gyesben részesülők egyre nagyobb százaléka a jogosultsági feltételek hiánya miatt méltányosságból részesül gyesben. Ezek a jelen törvényjavaslat szerint kiesnének ebből az ellátásból.
Másodszor: érthetetlen szigorítást tartalmaz a 29. § is. A gyermeknevelési támogatásra jogosult a támogatás tartama alatt a teljes munkaidő egyharmadában jövedelemszerzéssel járó munkát végezhet. Ugyanakkor a gyesre vonatkozó szabály a gyermek másfél éves kora után félműszakos munkavállalásra már lehetőséget biztosít. Egyéni vállalkozóknál ez az előírás egyébként sem értelmezhető.
A 31. § szerint a népjóléti miniszter a feltételeknek meg nem felelő igénylő részére a gyermeknevelési támogatást méltányosságból megállapíthatja és annak időtartamát két évvel meghosszabbíthatja. Előre sajnáljuk a miniszter urat, máris elkezdheti egy új főosztály létrehozását.
A gyakorlati tapasztalatok alapján pozitív szabályozásnak tartjuk a 68. §-ban leírtakat. Az idősek otthonába csak a nyugdíjkorhatárt betöltötteket és olyan, 18. életévüket betöltött beteg személyeket lehet felvenni, akik emiatt önmagukról nem tudnak gondoskodni.
(11.40)
De ha az előzőekben szereplő személyek pszichiátriai vagy szenvedélybetegségben szenvednek, más intézmény keretében kell ellátásukról elkülönítetten gondoskodni.
A törvényjavaslat elfogadása esetén az időskorúak otthonai megszünnek a nyugdíjkorhatár alatti alkohol- és más szenvedélybeteg személyek gyűjtőhelyei lenni. Példának felhozom: Tolna megyében, az én szülőhelyemen az összes beutalt több mint 20%-a alkoholbeteg vagy – köznyelven – alkoholista ezekben az otthonokban. Nem kell különösebben hangsúlyozni ezek kedvezőtlen hatását az idős, beteges emberekre, akik nyugalomra vágynak és nem egzaltált emberek kiszolgáltatottjai kívánnak lenni.
Összességében: az előterjesztett törvényjavaslat a szociális ellátások törvényi keretbe foglalásának, törvényi garanciákkal való biztosításának csak első lépését jelentheti. Évek óta halasztódik például a gyes állampolgári, alanyi jogon történő nyújtásának lehetővé tétele. Enélkül nem lehet a gyermeknevelési támogatást sem ráépíteni erre.
De gondoljunk csak az anyasági segélyt kiváltó várandósági segélyre, amelyet egy másik törvénytervezet tartalmaz. Mi lesz azzal az anyával, aki gyermekét megszüli, gyesre meg nem jogosult?
De sorolni lehetne a példákat tovább is. A törvénymódosító javaslatok – remélem – igyekeznek korrekciót adni. Nagy félelmet vált ki a családi pótlék területén tervezett, homályosnak tűnő intézkedések meghozatala is. Nem lenne szerencsés, ha a költségvetés az itt megvalósuló megszorító intézkedésekből kívánná a szociális törvény anyagi fedezetét megteremteni. Erre támogatást nem nyújthatunk. Csak remélni lehet, hogy a szociális törvénykezés következő lépései egyre inkább a pénzbeli, normatív ellátások kiterjesztésére irányulnak, vagyis az arra rászoruló, a feltételeknek megfelelő állampolgár alanyi jogon, végső soron bírósági úton követelheti az ellátás megállapítását.
Ezek a lépések, a jogi garanciák fokozatos kiépítései jelenthetik a meghirdetett cél, a szociális piacgazdaság szociális céljainak megvalósítását, amelyre nézve nemzetközi egyezményeket aláírva elköteleztük magunkat.
Kétségtelen tény, hogy a nemzetközi jogi és saját alkotmányos kötelezettségeink mellett a társadalomban végbement változások, a piacgazdaságra való átállás, a nagyarányú társadalmi jövedelmek ellenére a növekvő méretű elszegényedés is sürgősen igényli az új elosztási és önálló, korszerű szociális ellátó rendszer kialakítását.
Ez a törvény betűjénél és szelleménél fogva lehetőségeinken belül követi a társadalom elemi erővel jelentkező igényeit. Így elismerjük, hogy elsősorban a rászorultsági alapon nyújtható célzott támogatások rendszerét építi ki, mégpedig bővíti az önkormányzatok lehetőségeit, felelősségét a települési szociálpolitika megvalósításában, a támogatásokon keresztül a családokra koncentrál, de kimondja az egyének, a családok és a helyi közösségek felelősségét is, szélesíti elsősorban a személyes gondoskodás körében a nem állami szerződéseknek, egyházak, vállalkozók, karitászszervezetek és egyéb közösségeknek a szociális ellátórendszerekbe való bekapcsolásának lehetőségét. Központi szerepet kapnak mindenben az önkormányzatok. Mindezek megfelelnek frakciónk irányvonalának is, ezért a részletes vitára alkalmasnak tartjuk. Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)
