KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP)
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP)
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előterjesztett törvényhez elsősorban a munkanélküliek jövedelempótló támogatása kapcsán, de az általános észrevételek igényével is szeretnék szólni.
E törvényhez kapcsolódó véleményem elemeiben hasonlít ahhoz, amit az imént Sarkadiné Lukovics Éva képviselőtársam elmondott, de néhány vonatkozásban szeretnék határozottabban fogalmazni.
A törvény általános szemléletével kapcsolatban a szocialista frakció legfőbb fenntartása az, hogy a törvénytervezet kizárólag a rászorultság elve alapján mérlegel, és nem veszi figyelembe a társadalmi igazságosság és a társadalmi szolidaritás értékeit és szempontjait. Különösen aggodalommal tölt el minket az, hogy a rászorultság feltételeit maga a törvény határozza meg, tehát nem teszi lehetővé, hogy ezt a rászorultságot, magát a szegénységet, ott mérlegeljék, ahol a rászorultak, a szegények, a családok életkörülményeit leginkább ismerik. Mivel a törvény maga írja elő a feltételeket, ezért a rászorultságot csak adatok, papírok, kartotékok alapján lehet meghatározni, és ebből az következik, hogy a törvény azoknak is ad, akik a kartotékok formális adatai szerint megfelelnek a feltételeknek, de azoknak keveset ad, akik valódi élethelyzetük alapján leginkább rászorulnának.
Meggyőződésünk szerint a rászorultságot csak a családok valódi szükségletei alapján lehet mérlegelni, és engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban három megjegyzést tegyek.
Az első: meggyőződésünk szerint a rászorultság mérlegelésében az öregségi nyugdíj mindenkori minimális összege használhatatlan összehasonlítási alap. Mindannyian tudjuk, hogy az öregségi nyugdíj társadalombiztosítási alapból finanszírozott, járulékfizetéssel megszerzett ellátás. Következésképp más életkorban, más szociális problémákkal küzdő emberek megélhetését szolgálja. A félreértések elkerülése kedvéért természetesen azt szeretném hozzátenni, hogy ez nem jelenti és nem jelentheti azt, hogy mi beletörődnénk abba, hogy nyugdíjasok százezrei éljenek hosszú távon a szegénységi szint alá szorítva, de mégiscsak hangsúlyoznom kell, hogy az öregségi nyugdíj mindenkori minimumát a társadalombiztosítási alap helyzete határozza meg.
A munkanélküliek munkajövedelmet pótló ellátásában nem fogadható el más viszonyítási alap, mint a mindenkori minimális bér; a mindenkori minimális bér valamely százalékában kell ezt a munkajövedelmet pótló ellátást meghatározni, és azért a minimális bérhez viszonyítva, mert ez a minimális bér nem a társadalombiztosítási alap anyagi helyzetétől függ, hanem egy érdekegyeztetési folyamatban a társadalmi partnerek alkufolyamatának eredményeképpen alakul ki. Természetesen tudomásul vesszük, hogy ez a minimális bérhez viszonyított ellátás a munkanélküliség különböző szakaszaiban csökken, és azt is tudomásul vesszük, hogy a szociális ellátásba átkerülve a munkanélküli jövedelempótló ellátása alacsonyabb lesz, mint amennyi a munkanélküli-rendszeren belüli ellátásnak legkisebb összege volt.
Éppen ezért a következő kérdés, amelyről röviden szólni szeretnék, hogy mekkora lehet az az elfogadható összeg, amellyel a kiesett munkajövedelmeket pótolni lehet. Az előbb már kimondtam a számunkra meghatározó viszonyítási alapot: ennek az összegnek a családok valódi megélhetési szükségleteihez kell igazodni. És hogy ez az összeg mekkora, azt a mindenkori létminimum-számítások mutatják meg. Én nem az Újpesti Családsegítő Központ adatait idézem, pedig egyetértek az ő adataikkal –, hanem a Központi Statisztikai Hivatalra szeretnék hivatkozni: az ő adataik mindig alatta vannak az Újpesti Családsegítő adatainak.
A KSH hivatalos létminimum-számításai szerint ma egy négytagú család létminimuma 36 ezer forint. Ez természetesen nettó forint, hiszen költségekről van szó. A törvényben javasolt munkanélküli-jövedelempótló ellátás ennek az egy főre eső létminimumnak körülbelül a felében határozza meg a munkanélküliek munkabérkieső ellátásának mértékét.
Hogyha valakinek nem ugyanez a szám jönne ki, akkor szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy a törvény mindig bruttó jövedelemről beszél, és ezt a bruttó jövedelmet osztja el a család létszáma szerint, tehát ha én a 36 ezer forintos létminimumot felbruttósítom, és elosztom egy négytagú család létszámával, akkor jutok arra az eredményre, hogy a törvény létminimum felében határozza meg az ellátás mértékét.
Miután ma sok szó esett erről, ne tekintsék ünneprontásnak azt a nagyon szomorú megjegyzésemet, hogy a nemzetből ki lehet esni úgy is, hogy emberek, embercsoportok egy szociális háló lukain kiesnek a nemzeti identitásból, a nemzet köréből.
(12.20)
Nagyon sokan osztják majd azt a fájdalmas József Attila-i kiáltást, hogy "Nincsen apám, sem anyám, se istenem, se hazám", ugyanazon az alapon, ahogy ez a kiáltás József Attilából kiszakadt, hogy tudniillik "három napja nem eszem, se sokat, se keveset."
Ebből következően a harmadik kérdés, amelyről szólni szeretnék – az, hogy vajon reális-e a létminimum-számítás, amelyik valószínűleg meglepően nagy összeget mond azok számára, akik a létminimum-számításokkal nem foglalkoznak. Egyébként az európai összehasonlítások azt mutatják, hogy a létminimum az átlagos jövedelemnek körülbelül az 50-60%-át szokta elérni, nálunk pedig a nettó átlagjövedelem és a KSH szerint kiszámított létminimum gyakorlatilag összecsúszik.
Csak tájékoztatásul szeretném elmondani, hogy ez az összecsúszás szomorú tény, amelyet tudomásul kell vennünk annak a kiegészítésnek a tudomásulvételével, hogy ma a nemzeti jövedelem jelentős részét Magyarországon a fekete gazdaság termeli meg. Következésképp azok a családok, amelyek a minimális bér körüli legális jövedelmekből élnek, kénytelenek jövedelmüket a fekete gazdaságból, a második gazdaságból kiegészíteni.
Én azt hiszem, hogy ezt a tényt nem lehet nem tudomásul venni akkor, amikor maga a pénzügyminiszter úr is beszél az adómegkerülés legális és illegális lehetőségeiről.
Ebből következően azt is állítom, hogy a feketegazdaságot nem lehet adminisztratív intézkedésekkel megszüntetni. Olyan gazdaságpolitika kell, amelyik fokozatosan áttereli a feketegazdaságban megtermelt nemzeti jövedelmet a legális gazdaságba. Ha ezt állítom, akkor azt is hozzá kell tennem: nem tudom tudomásul venni, hogy egy olyan gazdaságpolitika, amelyik e pillanatban rákényszerül a feketegazdasággal való együttélésre, szociálpolitikai szárnyával és oldalával egyetlen állampolgárcsoportot próbáljon meg kiszorítani a megélhetés valódi esélyeiből: és ez a munkanélküliek csoportja.
Úgy vélem, arra kell törekedni, hogy a munkanélküli, ha nem kaphat annyi támogatást, hogy ebből családjával együtt megéljen, akkor maga törekedjen arra, hogy munkát vállaljon, és ezt a munkavállalási szándékot nem szankcionálni, nem büntetni kell, hanem támogatni, hiszen mindannyiunk közös érdeke, hogy minden állampolgár maga törekedjen megélhetési feltételeinek megteremtésére.
Ebből következően meggyőződésem, hogy a munkanélküliek jövedelempótló támogatásában részesülő állampolgárokat nem a munkaügyi központnak kell ellenőriznie. Nem kell és nem szabad a törvénynek előírni a munkaügyi központtal való együttműködési kötelezettséget, annál is inkább nem, mert itt két egymással össze nem egyeztethető elv keveredik össze: a rászorultság és az érdemesség elve.
A munkanélküliek jövedelempótló támogatásában részesülőkkel az önkormányzatnak, az önkormányzati szociális munkát végzőknek kell együttműködniük. Nekik kell időről időre ellenőrizniük, hogy a támogatásban részesülők valóban rászorultak-e, és nekik kell meghatározniuk az összeg nagyságát is, hiszen ők azok, akik a szegénység legmélyebb bugyraiba valóban be tudnak látni.
Összefoglalóan azt szeretném mondani, hogy az állampolgárok minimális szinten biztosított megélhetése nélkül bármely szociális konszenzus valószínűleg csak egy újabb eufémizmus lenne arra vonatkozóan, hogy a vesztesek nagy tömegeit kordában tartják a piacgazdaság győzteseinek tartott csoportok érdekei szerint.
Mielőtt bárki a szívéhez kap és szociális demagógiát kiált: be kell valljam, hogy a mondatom idézet volt. Idézet Guy Standingtól, aki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet egyik kelet-európai munkacsoportjának a vezetője, méghozzá annak a munkacsoportnak a vezetője, aki a munkaerő-piaci kérdésekkel foglalkozik. Hogyha egy elfogulatlan külföldinek a véleménye megegyezik feltehetően nem elfogulatlan magyar politikusok véleményével, akkor úgy gondolom, érdemes mérlegelni, hogy ebben a véleményben nincsenek-e meg az általam még mindig objektívnek tekintett igazság elemei. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
