PUSZTAI ERZSÉBET, DR. népjóléti minisztériumi államtitkár:

Teljes szövegű keresés

PUSZTAI ERZSÉBET, DR. népjóléti minisztériumi államtitkár:
PUSZTAI ERZSÉBET, DR. népjóléti minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy nagyon rövid reflexióra kértem volna szót már hamarabb, csak hirtelen kimondta, hogy lezárja a vitát.
Én Csehák képviselőtársamnak a közgyógyellátással kapcsolatos megállapítására vagyok kénytelen válaszolni. Sok egyéb kérdésre lehetne, de nyilvánvalóan a zárszóban erre majd módunk lesz.
A közgyógyellátással kapcsolatos megállapítása azonban meglehetősen felháborított. Tekintettel arra, hogy azt mondta, hogy aki közgyógyellátásban részesül, bár járulékfizető, de nem kap ugyanolyan színvonalú ellátást, mint a többiek. Ez tényszerűen nem igaz. A járulék fizetése alapján ugyanolyan ellátást kap, mint a többiek és ezen felül közgyógyellátási alapon számtalan gyógyszerhez nem kell megfizetnie a térítést. Én nem tudom, hogy hogy lehet ebből azt a következtetést levonni, hogy kevesebbet kap, mint aki járulékfizetés alapján megfizeti a gyógyszerekhez járó térítési díjkülönbözetet. Most már igazán nem értem, hogy Csehák képviselőtársam ezt vagy nem tudja, és akkor a szakértelmével van gond, vagy tudja, akkor viszont valami egész másall. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem