SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA, DR. (SZDSZ)
SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA, DR. (SZDSZ)
SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A szociális törvénytervezet általános vitája során három fő kérdéskörről szeretnék beszélni. Egyrészt a szociálpolitika és a beterjesztett törvénytervezet szemléleti dilemmáiról, másrészt a miniszteri expozéval kapcsolatos észrevételeimről, végül harmadrészt az állam és az önkormányzatok viszonyáról szociális ügyekben.
Amikor szociálpolitikai rendszerekről kell állást foglaljunk, két lehetőség áll előttünk. Megfogalmazhatjuk: milyen egy ideális ellátó rendszer, amely maximálisan megfelel a legteljesebb humanitásnak?
Egy gazdasági nehézségekkel küzdő országban emellett voksolva könnyen a szociális demagógia csapdájába lehet esni. Az erre vonatkozó elképzeléseket így meg kell hagyni egy szebb és jobb jövőre.
A másik út az "itt és most" szemlélete, amely elsősorban azzal számol, miszerint felmérjük a gazdaság adta lehetőségeket, és a kiporciózott pénzhez igazodunk. Minden bizonnyal a mai magyar valóság csak erre az utóbbira adhat lehetőséget. Gondoljunk csak arra, hogy Magyarország adósságterhei után az évi kamat körülbelül 1,3 milliárd dollár, ami körülbelül 100 milliárd forintot jelent. Ez egy négytagú család évi 40 000 forintos hozzájárulását jelenti csak a kamatok megfizetéséhez. Ha az előző, úgynevezett szocialista rendszerben nem költik el, helyesebben: nem herdálják el ezeket a pénzeket, mennyivel több jutna ma többek között szociálpolitikára is!
Nem vonom kétségbe a Kormány jó szándékát, amikor az eddig szociálpolitikára rendelkezésre állt 45 milliárd forintot majd erőn felül 13,2 milliárddal megtoldotta. Viszont azt is látni kell, hogy még ennyi sem elég ahhoz, hogy a leszakadókon vagy a leszakadással veszélyeztetetteken oly módon tudjon segíteni, hogy az az életükön minőségbeli változást jelentsen. Ahhoz még súlyos tízmilliárdok kellenének! Ami van, az csak a szegénység konzerválására, a vegetációra lehet elegendő.
Az előzőekben elmondottak miatt a Kormány törekvései mindenképpen afelé kellene elmozduljanak, hogy lehetőségek nyíljanak az állam polgárai előtt, aminek eredményeképpen nem lenne szükséges ennyi embert a szociális gondoskodás körébe vonni.
Mikor nyílnak meg végre az egyéni boldogulás jogi feltételei és lehetőségei? – mint a garanciaalapok létrejötte, kedvezményes hitelek nyújtása vagy a kezdő vállalkozó adókedvezménye. Mert a szociálpolitikának ma igen sok, szinte elvégezhetetlenül sok dolga van. Ez önmagában is jelzi, hogy hiába élünk egy kívánatos, demokratikus jogrend által keretezett államformában, a valóság, a mindennapok a legtöbb ember számára valahogy mégsem festenek igazán derűsen! Nem hiszem, hogy hosszú távon tartós anyagi nehézségekkel küzdve emberek százezrei, milliói hinni tudnak a demokratikus jogrendben, ha nem tudják, miképpen lehet kifizetni a következő hónapban a gázszámlát, vagy mi történik, ha a gyereknek már megint nőtt a lába, és új cipőt kell – kellene – venni, de nem tudni, miből!
Éppen ezért nekünk, képviselőknek, és mindannyiunknak, akiknek lehetősége van ez ügyben tenni, azért kell dolgoznunk, hogy e hit ne vesszen el!
Az emberek döntő többségének kényelmetlen, mondhatni: megalázó segélyt kérni. Ezért is legjobb tudásunkkal olyan jogalkotási tevékenységet szükséges folytatnunk és elősegítenünk, amely az állam polgárai gyarapodását és egyéni boldogulását mozdítják elő.
(11.50)
E törekvést én a Kormány előterjesztései kapcsán nem minden esetben tudtam tetten érni. S mindezeket nem véletlenül a szociális törvénytervezet vitája kapcsán mondom el. Ugyanis nem tudom, hol vannak azok az intézkedések, amelyek a polgárok saját erejéből történő gazdasági boldogulását segítenék hatékonyan elő. Hol vannak azok a törvények és intézkedések, amelyek a polgárok érdek-képviseleti és érdek-érvényesítési törekvéseit szabályozzák? És hol vannak azok, amelyek a munkanélküliek újrakezdését próbálnák nagyobb számban lehetővé tenni? Éppen néhány napja voltunk tanúi annak, amint a szemben helyet foglaló képviselőtársaim mindent megtettek azért, hogy ez utóbbi fontos ügyet későbbre toljuk.
E hiányokról most azért is szükséges szólni, mert végre egy beterjesztett szociális törvénytervezetet vitatunk, a szociális igazgatás és a szociális ellátásokról. De az előterjesztők bevallottan sem gondolták komolyan, hogy ez bármiféle minőségbeli változást eredményezhet Magyarország lakosságának leszakadói vagy az azzal veszélyeztetettek életében. Viszont ha a polgárok egyéni boldogulását széles körben elősegítő törvények és intézkedések is hiányoznak, ha a szociális törvénytervezet sem kínál minőségi változásokra lehetőséget, akkor én is, mások is hogyan ismerjük el a Kormánynak, hogy számára az állam polgárai, illetve a polgárok gyarapodása az igazán fontos?
Ezzel szemben úgy látszik, az a lényegesebb kérdés, hogy milyen jogi bástyákkal védhető az állam, ki tudja, miért oly fontos tartós állami tulajdona, vagy a Magyar Televízió finanszírozása mely költséghelyen jelentkezzék az állami költségvetésben.
Áttekintve az előző ülés jegyzőkönyvét, vitám van a miniszteri expozéval és az abban ismertetett kommentárral. Ebben elhangzott – idézem – miszerint "gyökeres szociálpolitikai reformot indítunk útjára."
Nem tudom, mitől gyökeres a reform, ha csak a szabályozás jogi formáját nem tekintjük annak? Mert ez most, az előző gyakorlattal ellentétben, törvényi formában történik.
A gyakorlott szociálpolitikusok tudják, hogy e törvénytervezet nem sok új ellátási formát vezet be, szám szerint négyet, inkább a régieket fogalmazza újra. A következő évtől csak néhány új ellátást kínál, mint például a gyermeknevelési támogatás vagy a lakásfenntartási támogatás. Hogy csak egyet említsek, a Kormány főállású anyaságról beszél, a törvény ezt gyermeknevelési támogatásnak nevezi. Ugyanakkor látni kell, hogy ez csak egy igen szűk kört érinthet, mert az anyának legalább három gyermekének kell lennie, akikből a legfiatalabb már 3 éves, a legidősebb pedig nem több 10 évesnél. Minden bizonnyal ez az anyák rendkívül szűk, néhány százalékát érintheti csak.
Célként hangzott el a törvénytervezettel kapcsolatban a jogszerűség, a kiszámíthatóság igénye. Csakhogy bármilyen tárgyú és szintű jogi szabályozásnak nem célja-e ez, legyen az akár egy néhány mondatos önkormányzati rendelet is? Arról nem is szólva, hogy hangsúlyozom jogászként: nem helyeslem, hogy a különféle ellátási formákra jogosító egy főre eső jövedelem ahány, annyiféle.
Elhangzott továbbá az is, miszerint az önkormányzat eddig önálló szociálpolitikát nem folytathatott. Hát dehogynem folytathatott. Ezt egyetlen szabály sem tiltotta. Ugyanakkor a Kormány gondoskodni igyekszik az 1993-as költségvetés tervezésekor és szavazásakor is arról, hogy az önkormányzatoknak ne igen legyen anyagi lehetőségük önálló szociálpolitikára. Éppen tegnap lett valóság a 30%-os önkormányzati részesedési arány az szja-ból az eddigi 50% helyett.
Szó volt róla, hogy a rászorultsági elv az egyik legfontosabb elem. Ezzel én a lehető legmesszebbmenőkig egyetértek, azonban az, hogy a valóságban ki a rászorult, ez továbbra is a szociálpolitika nagy kérdése maradt, mert a tervezet erre választ nem ad.
Felismerhető azonban, hogy sajnos, bajok voltak a tervezet elkészítésekor a következetességgel is. Csak egy-két példát említsek.
A gyermeknevelési támogatásnál kikötött 270 napos munkaviszony kívánalmának semmi köze a rászorultsághoz.Vagy a közgyógyellátási igazolvány esetében az alanyi jogosultak egyáltalán nem biztos, hogy rászorultak valamennyien.
A törvénytervezet kapcsán említést nyert pozitívumként, hogy az önkormányzatok most nagyobb szabadságot kapnak, mint amire eddig lehetőségük volt. Az önkormányzat szabad lehetőségeinek én mindig örülök. De azért azt is meg kell itt említeni, hogy azt ma még senki sem tudja megmondani, hogy a megemelkedett feladatokhoz elegendő lesz-e a pénz. Ezt majd csak 1993 decemberében, egy év múlva lehet megmondani. Egy viszont biztos: ha feszültségek keletkeznek ez ügyben, azok biztosan az önkormányzatoknál fognak lecsapódni, és az állam, a Kormány elegánsan a háttérben maradhat.
A törvénytervezet alapja az, hogy a pénzhez kell igazítani a szabályokat. Ezt vitatni nagyon nehéz, az ország általános gazdasági lehetőségeit ismerve. Ugyanakkor az is biztos, hogy az állami szociálpolitika önkormányzatokon keresztül történő megvalósítása az állam számára a legkényelmesebb, de meg kell hagyni, a legolcsóbb és a legpraktikusabb megoldás. Ha az önkormányzatok végzik el az állami szociálpolitika feladatait, akkor is kívánalom lenne állami szociálpolitikának csak a garantált szociálpolitikai ellátásokat nevezni. Azok az ellátások, amelyek csak adhatók, jó lenne, ha kizárólag önkormányzati jogalkotás keretében szabályozandók lennének. De kizárólag csak azok!
Vallom, hogy a szociálpolitika – legyen az állami, vagy önkormányzati – nem alkalmas arra, hogy jólétet teremtsen. De abban viszont biztos vagyok, hogy azoknak a rászorulóknak, akik önhibájukon kívül nem képesek eltartani magukat, a megélhetés elemi feltételeit biztosítani kell. Mégpedig egy szociális törvényben.
Arról már sokat beszéltünk, hogy e törvénytervezet csak nyitánya a modern piacgazdaság szociálpolitikájának. Őszintén remélem, hogy a nyitány után a fő téma nem az 1994-es választások után megalakuló Kormányra marad. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
