TÓTH SÁNDOR (KDNP)
TÓTH SÁNDOR (KDNP)
TÓTH SÁNDOR (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A döntő többé már nem a gazdasági és társadalmi rendszerek öncélúsága és túlélése, hanem maga az ember, aki célja és hordozója egy egész társadalmi életnek. Éppen mert az ember, mint személy minden társadalmi tevékenység célja és hordozója, szükségszerűen adódik az ember belső kötelezettsége azáltal, hogy másokkal együtt jelen van a társadalomban, törekszik annak teljességére, ami benne mint Isten képében ott van. Így következik az ember személyes méltóságából a szociális dimenzió. Ez jogot és egyben kötelességet jelent a felelősségben való osztozásra a társadalmi élet minden szintjén – írta két esztendővel ezelőtt Johannes Schasching jezsuita tudós Rómában.
A személyiségi elvet és a szolidaritás elvét különösen lényeges hangsúlyozni egy olyan időszakban, amikor a társadalmi feszültségek egyre fokozódnak. A rendszerváltást ugyanis nem forradalom, hanem a megelőző társadalmi rend világméretű összeomlása tette lehetővé. Az összeomlást – jól tudjuk – elsősorban a szocialista gazdasági modell életképtelensége okozta.
Ezt a megrokkant gazdaságot örököltük. Talpraállítását, átalakítását rengeteg áldozattal érhetjük el még akkor is, ha az átalakulási folyamatot a kormányzat igyekszik optimálisan vezényelni, amelynek során a gazdasági élet szereplői nagyfokú rugalmasságról tanúskodnak.
(12.00)
Ám ki hozza az áldozatot, mi legyen az áldozatvállalásra kényszerülőknél az a tűrési határ, amely már nem léphető át az egzisztenciális lét veszélyeztetése nélkül?
Versenyre épülő társadalmunk mennyire lesz kegyes a vesztesekkel szemben, és a segítő jó szándékhoz társul-e majd gazdasági erő?
Sorjázó kérdések, amelyek nyugtalanítják a társadalmat, és amelyekre – legalábbis részben – a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvényjavaslatnak kell választ adni a személy javának és a közjónak a szolgálata jegyében.
Az előttünk lévő javaslat által felvállalt feladat tehát nem kicsi. Már csak azért sem, mivel a szocialista rendszer a szociális gondoskodás számos formáját építette ki, nem egyszer az ország anyagi állapotához képest túlzóan.
A mai ember természetesen ehhez viszonyít és ad hangot elégedetlenségének.
A törvényjavaslat igyekszik megfelelni a várakozásnak, új intézményeket, megoldásokat tár elő, amelyekre régen vártunk. Fontos fogalmakat tisztáz, és összességében érzékenyen határozza meg a szorult helyzetben lévők számára biztosítható segítségnyújtás rendszerét, annak mozgásszabályait. Csakhogy elegendő-e segítségnyújtásról beszélni?
Tisztelt Ház! Kifogásolom, hogy a tervezetnek nincs preambuluma, amely annak a leírását tartalmazná, miért szabályoz és miért nem szabályoz bizonyos ellátásokat a törvény, továbbá helyet kellene adnia a szociális biztonság megteremtésére vonatkozó legfontosabb alapelveknek is.
Kétségtelen: a törvényjavaslat célul tűzi ki a szociális biztonság megteremtését és ennek érdekében meghatározza az állam által biztosított egyes szociális ellátások formáit, szervezetét, a szociális ellátásokra való jogosultság feltételeit, érvényesítésének garanciáit, a "bonum commune", a közjó szellemében, vagyis a célok elérésére szükség van támasznyújtó segítségre.
Megnyugtató, hogy kiterjeszti hatályát a Magyarországon élő magyar állampolgárokon kívül az állandó tartózkodásra jogosító, személyi igazolvánnyal rendelkező bevándorolt, valamint a magyar hatóságok által menekültnek elismert személyekre is. Etikai értékéhez tartozik, hogy a figyelmet az egyének és a helyi közösségek önmagukért vállalt felelősségére fordítja.
Emlékszünk rá, az előző rendszer kiölte az emberekből a felelősségérzést, amelyre egy felnőtt társadalomnak feltétlenül szüksége van, hogy ne nevezzék kiskorúnak. Az embert hirdették meg legfőbb értéknek, ugyanakkor például az egészségvédelemről úgy gondolkodtak: majd a táppénz mindent megold.
Tisztelt Ház! A javaslat ugyan jelzi, hogy mire terjed ki a jövendő törvény hatálya, azonban a felsorolást hiányosnak érzem. Vannak jogilag rendezett ellátási formák, amelyekről a tervezet nem rendelkezik. Gondolok például a súlyosan fogyatékos emberekre, például a vakokra, gyengénlátókra és az alanyi jogon biztosított egészségkárosodási járadékokra.
Jómagam is fontosnak tartom, hogy a törvény 3. cikkelyében erről szó essék, mert egy készülő törvénynek a szociális ellátásokról, az igazgatásról nem a napi gazdasági szintnek megfelelően kell rendelkeznie.
A bevezető rendelkezésekre utalva megemlítem, hogy a közeli hozzátartozó fogalmát pontosabban kellene tisztázni. A Ptk. szélesebb körre vonatkoztatja ezt a fogalmat, mint ahogyan a javaslatban olvassuk. Igaz, hogy egy szociális törvényben, ahol a közeli hozzátartozónak minősülő személyre komoly kötelezettségek hárulnak, szűkebben kívánják megvonni a határt, mégis az egy háztartásban élő testvér, mint közeli hozzátartozó, a 4. cikkely d) pontjába kívánkoznék.
Nagyon emberséges rendelkezés a szociális igazgatási eljárás költség- és illetékmentessé nyilvánítása. De legalább ilyen fontosnak tartom azt is, hogy az eljárás alanyai jogilag azonos pozícióban legyenek. Így nem fordulna elő az állampolgárokat sújtó negatív diszkrimináció. Ugyanis a tervezet szerint a teljesítésre köteles szociális hatáskört gyakorló szerv ellen a pénzbeli és a dologi ellátásra vonatkozó jogerős határozat vagy bírói ítélet végrehajtását – annak nem teljesítése esetén – bírósági úton ki lehet kényszeríteni, de egyetlen szót sem ejt a tervezet az elmaradt ellátás után járó kamatról. Az állampolgárt viszont, aki megtévesztéssel vesz igénybe ellátást, kötelezi a kamatok megfizetésére.
A törvényjavaslat lényeges, új eleme a munkanélküli-járadékra már nem jogosultak támogatásáról szóló rendelkezések beépítése. Nagy szükség van erre, hiszen új munkahelyek tömeges létrehozása hosszabb időbe telik, ne legyenek illúzióink!
Természetesen akinek lehetősége adódik elhelyezkedni, kötelessége az. Viszont nem egyszer el kell fogadnia a képzettségénél alacsonyabb szintű végzettséget igénylő munkahelyet is. Megfontolandó ez, hiszen aki például középfokú végzettséggel rendelkezik, az is befogható segédmunkára, ez pedig nem éppen humánus megoldás. A támogatás összegéről nem beszélve.
Az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 86%-ából sem most, sem később nem lehet megélni. Az öregségi nyugdíjnak legalább a legkisebb mértékét elérő támogatásra van szüksége annak, aki önhibáján kívül képtelen elhelyezkedni. Egzisztenciális és közbiztonságot fenyegető helyzet állhat elő.
Ugyancsak új eleme a javaslatnak a lakásfenntartási támogatás bevezetése. Örömmel olvasom, hogy ennél a támogatásnál az egy háztartásban élők egy főre jutó havi jövedelmét veszik figyelembe. Ugyanakkor az a véleményem, hogy a nevezett támogatás mégis számos vita forrása lesz. Bevezeti ugyanis a településen elismert minimális lakásnagyság és -minőség fogalmát, amit az önkormányzat tölt meg valós tartalommal.
Félek, az egyedül élő idősek számára ez végzetes is lehet, az infláció s ez a tágan meghatározott, tetszőleges megoldásokra csábító gumiszabály otthontalanná teheti az időseket.
Egyébként a támogatás egy esztendőre szól, a kérelmet évente meg kell ismételni. Hivatalt, állampolgárt kímélő megoldásnak ígérkeznék, ha csupán annak kellene ismételten folyamodnia, akinek a körülményei lényegesen megváltoztak.
Sokan és sokat küzdöttek az ápolási díj törvényi szabályozásáért. Természetesen nem mindig jogosult ápolási díjra a hozzátartozó, ez természetes. A javaslat rögzíti azt az esetet, ha az ápolt két hónapot meghaladóan bármily nevelési, oktatási, egészségügyi vagy szociális intézményi ellátásban részesült. Csak azt felejti el szabályozni, hogy mindez milyen terjedelmű időszakon belül jogvesztő. Egy élet vagy csupán egyetlen esztendő a vonatkoztatási alap?
További problémám: a javaslat az ápolási díjra jogosultak köréből kizárja azt a személyt, aki a munkanélküliek jövedelempótló támogatásában részesült. Kizárás helyett esetleg ki lehetne egészíteni a munkanélküli-személy támogatását az ápolási díj megfelelő hányadával, legalább arra a jövedelemre tekintve, amit az öregségi nyugdíj minimális szintje jelent.
Elfogadhatatlan kitétel, hogy az ápolási díj mértéke független az ápoltak számától egyrészt, mivel egy teljesítményorientált társadalomban a több munkáért több díjazás jár, másrészt ott, ahol több a magatehetetlen beteg, elképesztővé válik az anyagi helyzet. A szűkkeblűséget az emberségnek kellene inkább felváltania.
El kell mondanom azt is, hogy a 18 éven felülieket ápolók ápolási díjául megszabott összeg a legkisebb öregségi nyugdíjnak mindössze 60%-a, rendkívül alacsony. Korántsem biztos, hogy a 18 éven felüli beteg mellől akár rövid időre is el lehet menni dolgozni. Tehát ha akad valaki, aki rászánja magát erre az áldozatra, rákényszerítjük, hogy próbálja meg magatehetetlen hozzátartozóját a közpénzeken fenntartott egészségügyi, szociális intézményekre bízni, ahol az eltartási és az ápolási díj jóval több pénzt von el a költségvetéstől, hogy más emberséges szempontokat már ne is említsek.
S ha már az öregekről, betegekről szóltam, hadd fűzzek még néhány megjegyzést a tervezethez ebből a szempontból. Nem kívánom lebecsülni a szociális igazgatás, ellátás területén ténykedő állami, önkormányzati alkalmazottak ügyszeretetét, azonban létszámukat tekintve is kétlem, hogy meg tudnak birkózni a leendő törvény alapján a rájuk váró munkával.
(12.10)
Legalább a szociális gondoskodásban nagy szükség lenne a nonprofitszervezetek működési szabályozására. Csak ezen szervezetek tömegessé válásával lehet remélni, hogy a nagyszámú magányosnak, betegnek, fogyatékosnak, sérültnek segítő kezet tud majd nyújtani a társadalom. Házirend jellegű szabályok törvényre emelése helyett inkább ezzel foglalkoznék a javaslat.
Tisztelt Ház! Fontos gyakorlati humánpolitikai kérdés lehetne az úgynevezett nyugdíjasok háza, ahol az idősek közösen, mégis külön lakásokban élnek, biztosítva számukra a rendszeres ellátást. Annál is inkább indokolt erről szólni, mivel az önkormányzati lakások bérleti díja egyre emelkedik. A kilátástalan helyzetbe kerülő, magányos emberek részére menedéket nyújtana a nyugdíjasok háza: egy-egy minigarzon, amit a lakásuk leadása fejében rendelkezésükre bocsátanának. A húszezer lakost elérő településekre gondolok elsősorban, amikor erre a megoldásra utalok. A humánus ellátás, gondoskodás fejében bizonyára többen jelentkeznének ilyen házakba azok közül is, akik különben jogosultak lakásfenntartási támogatásra. Ugyanakkor segítene a lakásgondokkal küzdő önkormányzatokon is.
Nem gondolok arra, hogy egy ilyen tartalmú szabályozást a törvénybe belegyömöszöljek, csupán az ellátási formák közt kívánom megemlíteni adott településnagyságon a kötelezővé tételét, a szükséges további szabályozások más jogszabályban való feltüntetésével.
Kapitány képviselőtársam utalt arra, hogy ennek a törvénynek az olvastán az ember nemhogy elfelejti, hanem egy kicsit megerősödve érzi magában azt a másik világot, amely a racionális világon túlmutatva, de azzal egységben, az embert belülről ragadja meg. Ezt a belsőből fakadó, az emberrel törődő észrevételemet kívánom én is megemlíteni. A tervezet, mint minden jogi rendelkezés, természeténél fogva hivatalos hangú, és a felelősségteljes feladatokat is tényszerűen, jogi tömörséggel adja elő – ez természetes. A gondom az: szociális rászorultságot lehet-e csupán hivatali kötelességként kezelni. Szükségesnek tartom a minél szélesebb körű társadalmi véleményezést, azoknak a szervezeteknek az ajánlását, amelyek az adott települést jól ismerik.
Tisztelt Ház! Ennek kapcsán hadd említsem meg az egyházközségek, egyházi közösségek, gyülekezetek jelenlétét, és éppen a szociális-karitatív munkára vonatkoztatva. Települések lelkipásztorai, egyházi szeretetszolgálatban ténykedő civiljei, azt hiszem, mindenkinél jobban érzik a feszültséget, tudják a gondokat, és igazán ismerik a nehezen élőket, és önzetlenül segítségére sietnek majd rászoruló embertársainknak, mint ahogy már a jelen órákban, napokban és elkövetkezendő időkben is – bízunk – megteszik.
Képviselőtársaim! A törvényjavaslat elfogadását javaslom – megfelelő korrekciókkal. Dr. Giczy György képviselőtársammal mi is nyújtottunk be az észrevételekhez kapcsolódó, nagyon gyakorlati módosításokat. A részletes vitában erre majd kitérünk, de addig is kérjük szíves támogatásukat. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
