KÓNYA IMRE, DR. (MDF) a napirendi pont előadója:

Teljes szövegű keresés

KÓNYA IMRE, DR. (MDF) a napirendi pont előadója:
KÓNYA IMRE, DR. (MDF) a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mint bizonyára emlékeznek rá, 1990. július 23-án a Magyar Köztársaság Országgyűlése állásfoglalást fogadott el, amelyben felkérte az akkor még létező Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsát, hogy ítélje el az 1956-os magyarországi beavatkozást.
Ezt követően 1990 novemberében a Párizsi Charta aláírásakor Mihail Gorbacsov szovjet elnök és Antall József miniszterelnök kétoldalú tárgyalása során a szovjet elnök kifejezte szándékát az '56-os beavatkozással kapcsolatos szovjet álláspont felülvizsgálatára. Majd megismételte ezt azon az emlékezetes 1991. december 6-i napon, amikor a diplomáciatörténetben bizonyára páratlan módon, egyetlen napon került sor arra, hogy a magyar miniszterelnök szerződést írjon alá a Szovjetunióval, az Orosz Föderációval, illetve Ukrajnával. Nos, ezen a szovjet–magyar tárgyaláson megismételte Gorbacsov szovjet elnök a szovjet álláspont felülvizsgálatára vonatkozó szándékát, és ezt a nyilvánosság előtt is megtette a sajtótájékoztatón.
Ezen túlmenően azonban a Szovjetunió megszűnéséig nem történt semmiféle hivatalos lépés a magyar Országgyűlés kérésével is összhangban álló szovjet nyilatkozatra. Borisz Jelcin, még mint az Orosz Föderáció elnöke, ezen a bizonyos 1991. december 6-i napon az orosz–magyar tárgyalások során határozottan elítélte a szovjet beavatkozást, és 1992. november 11-én, már mint a független Orosz Köztársaság elnöke, magyarországi látogatása során ezen túlmenően állásfoglalást is tett.
Úgy gondoljuk, hogy a november 11-i látogatás, az itt kötött szerződések és ez az állásfoglalás olyan jelentőségű, hogy mindenképpen indokolt, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése nyilatkozatban nyomatékosítsa az eseményt, és a maga részéről mintegy viszonozza is az orosz elnök állásfoglalását és az ennek során megtett gesztusát. Azt hiszem, hogy az itt kötött szerződések, mindenekelőtt a csapatkivonásokkal kapcsolatos nullszaldós megállapodás, amely a hasonló helyzetben lévő országok csapatkivonásával kapcsolatos megállapodások között messze a legelőnyösebb a Magyar Köztársaságra, olyan jelentőségű, aminek azt hiszem szimbolikus értelme is van. Mert jelzi, hogy egy kis ország is képes arra, hogy mértéktartó, de határozott külpolitikával – miközben politikai stabilitásával kivívta a nemzetközi közvélemény megbecsülését – érvényesítse jogos nemzeti érdekeit a nagyhatalmakkal szemben is, és igényt tarthasson arra, hogy a kölcsönös előnyök és egyenlőség alapján folytassa nemzetközi kapcsolatait még olyan hatalmas erőt jelentő nemzetközi tényezőkkel kapcsolatban is.
Ugyanakkor a másik oldalról is igaz ez. Ezek a szerződések azt is jelzik, hogy a Borisz Jelcin vezette Orosz Köztársaságban él az elhatározás, hogy Oroszország a jövőben a térség kisebb nemzeteivel valóban az egyenlőség alapján kísérli meg, illetőleg elhatározás él benne, hogy folytatni fogja az együttműködést. Nos, ez a látogatás az egyezmények mellett a miatt az állásfoglalás miatt is történelmi jelentőségű, amelyet az 1956-os beavatkozással és tulajdonképpen az egész elmúlt évtizedek Magyarországával kapcsolatos szovjet szereppel összefüggésben Borisz Jelcin itt, a látogatás során megtett.
Úgy gondolom, hogy mikor a 301-es parcellánál lerótta kegyeletét, ezzel az 1956-os szovjet beavatkozás valamennyi áldozata előtt fejet hajtott, tisztelgett. Úgy gondolom, hogy a magyar Országgyűlésben mondott beszédével a Magyar Köztársaság Országgyűlésén keresztül tulajdonképpen megkövette a magyar népet. Azt hiszem, elgondolkoztató, hogy egy ilyen jelentős történelmi esemény, amit a november 11-i Jelcin-látogatás, az itt megkötött szerződések és állásfoglalások jelentettek, szinte visszhang nélkül maradt mind a magyar politikai életben, mind pedig a tömegkommunikációban, és ezért azt hiszem, alig érintette meg, sajnos, ez a történelmi esemény a magyar társadalmat. Úgy gondolom, hogy ez az országgyűlési nyilatkozat talán abban is segíthet, hogy a magyar társadalom is átérezze azt, hogy valami merőben új dolog kezdődik Magyarországon és Magyarország külkapcsolataiban, nemzetközi kapcsolataiban is ez alatt az elmúlt néhány év alatt.
(10.20)
Ennek világos jele ez a látogatás. Azt hiszem, hogy amikor tárgyalunk erről a kérdésről, el kellene gondolkoznunk azon is, hogy vajon miért ez a nagy visszhangtalanság, miért ez a furcsa érdektelenség? Bizonyára szerepet játszik ebben az is, hogy ez a szerződéssorozat és ez a látogatás a magyar Kormány egy jelentős sikere és – mint ilyen – osztja a Kormány sikereinek sorsát abban a vonatkozásban is, hogy mintegy titokban marad az ország közvéleménye előtt.
De van itt egy másik ok is, tisztelt képviselőtársaim! Van egy másik ok is, ami lehet, hogy fontosabb ezúttal, mint az előző, amit említettem. Az Orosz Köztársaság elnöke olyan bűnökért követte meg az Országgyűlésen keresztül a magyar népet, amelyeket nem a most született, fiatal Oroszország követett el, hanem amelyeket, az ezzel kapcsolatos felelősséget mintegy jogutódként vállalt át a Szovjetuniótól.
Ugyanakkor Magyarországon vannak sokan, akik súlyos bűnöket követtek el a magyar nép ellen és mindeddig elmulasztották azt, hogy megkövessék ezért a nemzetet. Az Orosz Köztársaság elnöke beszédében többek között a következő gondolatot mondta el egy mondatban: "A teljes igazság nélkül nem hozhatók mozgásba a haladás olyan mozgatórugói, mint a lelkiismeret-vizsgálat, a bűnbánat, a megbocsátás".
Azt szeretném kérni tisztelt képviselőtársaimtól, amikor ezt a nyilatkozati javaslatot megvitatjuk, gondolkozzunk el az orosz elnöknek ezekről a szavairól is. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem