FÁKLYA CSABA, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

FÁKLYA CSABA, DR. (SZDSZ)
FÁKLYA CSABA, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az általános vita első felében hozzászólásomban egyes kérdéseket nem érintettem, illetve az azóta történtek új helyzetet eredményeztek, ez indokolja, hogy ismét szóljak.
Az 53/1992-es számú országgyűlési határozat értelmében a társadalombiztosítás működőképességének biztosítását szolgáló kormányzati tervekről és a megtett lépésekről szóló beszámoló, melyet a központi állami költségvetés és a társadalombiztosítás 1993. évi költségvetésének benyújtásával egyidejűleg kellett volna az Országgyűlés elé tárni, még mindig nem került elénk. Ezt csak azért említem, mert a következők szoros kapcsolatban állnak ugyanezzel a témakörrel.
Még nagyobb nyomatékot ad ezen problémáknak, hogy a társadalombiztosítás 1993-as költségvetésének legérzékenyebb pontjait érinti, azokat, amelyek közvetlenül a társadalombiztosítás működőképességével függnek össze.
Először a vagyonhoz juttatást említeném. Nemcsak az a probléma, hogy nincs elmozdulás ezen a téren, hanem az is, hogy az átadott vagyon kezeléséről törvényi szinten kell rendelkezni, mely többek között meghatározza a működtetés feltételeit, a még vállalható kockázat nagyságát, a beszámolás és az ellenőrzés módjait stb. S ilyen törvény még csak tervbe sincs véve.
Másik kérdés a profiltisztítás. Az Érdekegyeztető Tanácsban létrejött megállapodás terheit a Kormány nagymértékben a társadalombiztosítás költségvetésére helyezte, és gyakorlatilag annak ismételt kirablását eredményezi. Paradox módon a munkavállalói oldal sikeréből származó közvetlen vagy rövid távú előnyei nagymértékben áttevődnek ugyanennek hosszú távú hátrányaivá. Nem vonható ugyanis kétségbe, hogy a profiltisztítás jövő évi, gyakorlatilag semmivé válása az érdekképviseleti szervek dominanciájával felálló társadalombiztosítási önkormányzatok működését megnehezíti, illetve életét keseríti.
Ezzel egyidejűleg közvetlenül is a társadalombiztosítás költségvetése eddig ismert hiányának mintegy 25%-os emelkedését jelenti. Mivel az eredeti törvényjavaslat amúgy is a hiány finanszírozására jó érzésű ember által elfogadhatatlan megoldást tartalmazott, az ilyen mértékű drámai romlás feltétlenül a társadalombiztosítás '93. évi költségvetési tervezete visszavonását, átgondolását, átdolgozását teszi szükségessé. Ezt a legkomolyabban gondoljuk.
Indítványozzuk tehát, hogy a tisztelt miniszter úr vonja vissza ezen javaslatát, és az új sarokszámok ismeretében azoknak megfelelően átdolgozott új törvénytervezetet nyújtson be.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem