MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)

Teljes szövegű keresés

MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ) Köszönöm, Elnök Úr, a szót. Az itt elhangzott néhány felszólalás és az eddigi vita is azt támasztja alá, hogy valójában nem tudjuk, hogy miről vitatkozunk, mert nincsen egy – tényleg az ÉT-megállapodásnak és a költségvetésnek megfelelően átdolgozott – társadalombiztosítási költségvetés, így a módosító indítványok benyújtása is némileg talajtalanná válik, mert most benyújtunk egy jelenlegi rendelkezéshez egy módosító indítványt, amit most a Kormány majd meg fog változtatni az ÉT-megállapodásnak vagy a központi költségvetésnek megfelelő módon, a régihez nyújtottuk be a módosítót, s majd akkor megint át kell dolgozni. Szóval tényleg ez a jelenlegi ügymenet a Parlament szempontjából enyhén szólva kifogásolható, és egy megoldás volt, amit Fáklya képviselőtársam említett.
A másik alapvető kiindulási pont ennél a társadalombiztosítási költségvetésnél az, hogy sajnálatos módon meg kell állapítanunk, hogy nincs jobb állapotban ez a társadalombiztosítási költségvetés, mint az ÉT-megállapodásokat megelőzően volt, tehát megalapozottságát, szakmai tételeit tekintve nem jobb prognózisokkal és nem jobb tételekkel állunk szemben, mint korábban volt.
A hiány nagysága újólag 40 milliárdra lett tervezve, ami megint felveti azt a kérdést, hogy most változtattunk egy csomó minden dolgot, de a hiány fixre ugyanaz fog maradni, és egy forinttal sem lesz több. Ez az egész nagyon jól mutatja, hogy sakkozás történik egy sakktáblán, és bármilyen más variációnál is ugyanazt a lépést húzza meg a Kormány, ami enyhén szólva a játszmát tekintve nem vall egy jó játékos kvalitásaira.
A FIDESZ-frakció nevében nagyon aggályosnak tartjuk a profiltisztítás 3,3 milliárddal való csökkentését. Többször, több fórumon, több alkalommal hangsúlyoztuk: nem tartjuk szerencsésnek, és semmilyen szempontból nem tartjuk jó megoldásnak ezt a jelenlegi vegyes állapotot, amikor is a költségvetés fizet a tb.-nek, a tb. fizet a költségvetésnek, és magunk se látjuk át valójában, hogy mi a helyzet.
Én azt hiszem, hogy a Parlamentnek egyik alapvető kötelessége lenne, hogy tiszta helyzetet teremtsen, és tiszta helyzetek között tudunk csak megfelelő munkát végezni.
A 6%-os áfa-csökkentés ugyan csökkenti a kórházakra és az általában az egészségügyi intézményekre nehezedő terheket, de azt gondolom, nem oldja meg ezen problémákat, úgyhogy újólag aggályaimat kell kifejezzem a jövő évi likviditási helyzetük kapcsán. Nagyon jól tudjuk, hogy az egészségügy az egy olyan szféra, amelynek az esetleges gazdasági problémáit a lakosok tényleg – szó szerint – a saját bőrükön érzik, és bizony ezen problémákkal a jövő évben – sajnálatos módon – jócskán kell számolnunk.
Ugyanazokat a témákat járjuk már körbe, de azért nem árt elmondani a FIDESZ nevében is ezeket az ellenzék egyetértésével nagyon sok alapvető kérdésben, és az a csodálatos vagy sajnálatos, hogy a kormánykoalíció részéről is ezzel nagyon sok ponton egyetértés mutatkozik, de mégsem történnek meg azok a kívánatos lépések, amelyeket mindannyian akarunk.
(17.10)
Én is illuzórikusnak tartom a vagyonátadásból származó vagyonhozamnak ilyen mértékű feltüntetését, az idei évi már nyilvánvalóan látszik, hogy illuzórikus, a jövő évi is illuzórikus, és itt vitatkoznék Székelyhidi képviselőtársammal, ugyanis elfelejti azt a momentumot, amikor is a központi költségvetésnél 20 milliárd forint privatizációs bevételt beállítottunk a központi költségvetés finanszírozásába. Tehát 5-6 milliárd forintos kötelezettségét a társadalombiztosításnak nem fogja tudni az ÁVÜ fizetni, mert a 20 milliárd sincsen garantálva, ami a központi költségvetésbe befolyna. Ezért ez az 5 milliárd eleve ugrik.
Szintén a kiadási oldallal komoly gondjaink vannak a gyógyszerfelhasználás tekintetében, mind a tavalyi évi, mind az idei évi költségvetés megalapozottan okot ad erre. Hiszen mind a múlt évben, mind az idén is túllépjük a gyógyszer-felhasználási keretet, és várhatóan a jövő évben is ez történik. Az újságból értesültünk egy 10%-os gyógyszeráremelésről, de ez nyilvánvalóan nem fogja a gyógyszerfelhasználás keretei között tartani a jövő évi felhasználást.
Ugyanakkor el kell mondani, amit a központi költségvetésnél is elmondtunk, hiszen ugyanazon a gazdaságon alapszik a társadalombiztosítási költségvetés is, hogy nem értünk egyet azokkal az optimista prognózisokkal, amelyeket a Kormány elénk tárt, és ezért a járulékbevételi oldalt – egyetértve az Állami Számvevőszék szakmai véleményével – bizonytalannak ítéljük, és ezért többmilliárdos költségvetésihiány-túllépést prognosztizálunk, amely reális esetben is elérheti a 10-15 milliárdot.
A csődeljárások és felszámolási eljárások sajnálatos módon nemhogy csökkennek, hanem inkább nőnek, és a jövő évben is ezzel kell számolni, aminek szintén nagyon komoly hatása van a társadalombiztosítási költségvetésre.
Frajna Imre képviselőtársam benyújtott néhány módosító indítványt. Én a hiány finanszírozására megismétlem a központi költségvetésnél tett indítványunkat, ami több oldalról is egyértelműen megalapozottnak és indokoltnak látszik. Ezen túlmenően majd a kormányzat végleges állásfoglalása után, sajnálatos módon majd csak a részletes vitában fogjuk tudni a részletkérdésekkel kapcsolatos módosító indítványainkat és a véleményünket elmondani. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem